Új fejezet kezdődik a magyar vasúti járműgyártás történetében: a Stadler szolnoki üzemében ünnepélyes keretek között leleplezték a GYSEV FLIRT InterCity motorvonat-flottájának első festett kocsiszekrényét.
Az Inkubátor Program Pitch Fórum zsűrijének döntése alapján Bánovits Ottó, Kotsis Gergely, Szelestey Bianka és Tőkés Anna Lívia filmtervei nyertek, és Budavári Balázs projektje lett a közönségdíjas. A Nemzeti Filmintézet fiatal alkotókat támogató programjának Pitch Fórumát nagy érdeklődés övezte, az ígéretes elsőfilmesek teltház előtt mutatkoztak b
Negatív hangulat uralkodott a nap nagy részében a nemzetközi piacokon, majd délután kezdett javulni a kép. A magyar tőzsdét is ez a dinamika jellemezte, így végül kis mínuszban zárt a BUX.
Minden novemberben a fekete péntek hatalmas megtakarításokat és "egynapos" akciókat ígér. Valójában azonban ez az esemény sokkal inkább egy stratégiai pszichológiai játszma, amely az agyunk működési mechanizmusát kihasználva bír rá minket a vásárlásra - írja a Phys.org.
Oroszország tisztában van az Egyesült Államok béketervének lehetséges változataival, de hivatalos tájékoztatást nem kapott róluk – közölte Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára pénteken újságírói kérdésre válaszolva. A Kreml szóvivője azt állítja, hogy Moszkva és Washington nem folytatott konkrét tárgyalásokat a 28 pontos amerikai béketervrő
Az advent időszaka nem csupán az ünnepekre való felkészülésről szól, hanem a belső utazásunkról is, amikor újra megtalálhatjuk azokat az értékeket, amelyek igazán fontosak számunkra. A karácsonyi készülődés során számos szimbólummal találkozhatunk, amelyek mindegyike mélyebb jelentést hordozhat a személyiségedről. Válassz ki egyet az alábbi adventi
Az ősz gyönyörű évszak, de mindannyian tudjuk, hogy egyben a megfázások, vírusok, gyulladások és szezonális fertőzések ideje is. A jó hír azonban az, hogy szervezete természetes módon is felvértezhető a kórokozókkal szemben. Az egyik legbiztonságosabb és leghatékonyabb módszer: zöldségekkel az őszi betegségek ellen.
Az ukrán vezetés nem fog éles kijelentéseket tenni, és elkötelezett a világos, őszinte munka mellett – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az Egyesült Államok Ukrajnára vonatkozó béketervét kommentálva.
Csak akkor esik le az egyszeri nézőnek, mennyire tele vagyunk kiváló magyar filmekkel, amikor nekiül, hogy fejben összeállítson egy toplistát a kedvenceiből.
A Global Findex 2025 szerint 2024-re az alacsony és közepes jövedelmű országokban (LMIC) a nők 73%-ának van pénzügyi számlája – ez 7 százalékpontos ugrás 2021-hez képest. A használat is javult: több nő takarít meg formálisan, fizet és kap pénzt digitálisan. Mégis, nagyjából 700 millió nő továbbra is számla nélkül él, és ahol van is hozzáférés,
Péntek estétől ismét hó érkezik Magyarországra: a Bakonyban, valamint több magasabban fekvő térségben akár 10-15 centi is hullhat, és a Dunántúl nyugati része is kifehéredhet szombat reggelre. A hétvége havas esővel, ónos esővel és erős széllel is fenyeget, ezért a közlekedőknek fokozott óvatosságra lesz szükségük.
November 20-án mutatják be hazánkban a Wicked című musical második részét, melyben Ariana Grande alakítja a főszerepet. A rajongók azonban már most arra kíváncsiak, vajon lesz-e harmadik rész, a folytatásról pedig az énekesnő-színésznő is megosztotta véleményét.
Észrevétlenül csapódott a Földbe egy napvihar november 20-án, amely előzetes figyelmeztetés nélkül érkezett, és hozzájárulhatott a közepes földrajzi szélességeken is látható sarki fényekhez - számolt be a space.com.
A képen egy férfi és kilenc üres, számozott szék látható. Mindegyik szék különböző jellemvonásokat és viselkedésmintákat szimbolizál. Ön melyik székre ülne le?
A BUX-index és a vezető részvények egyaránt csökkenéssel zárták a hét utolsó kereskedési napját, az OTP kivételével. A Mol árfolyama 2,65 százalékkal csökkent pénteken.
Változik a 4iG Nyrt. igazgatóságának összetétele: Pedro Vargas Santos David 2025. november 21. napjával leköszönt a testületben betöltött tisztségéről, hogy a jövőben nemzetközi befektetéseire és ezekhez kapcsolódó megnövekedett feladataira összpontosíthasson.
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 309,98 pontos, 0,29 százalékos csökkenéssel, 107 255,57 ponton zárt pénteken. Az árfolyamok aktuális helyzete nyomon követhető a Pénzcentrum árfolyam oldalán is.
A Bloomberg Media mesterséges intelligencia segítségével hoz létre úgynevezett „szintetikus karaktereket” – olyan digitális, AI által generált felhasználói személyiségeket, amelyek valós közönségszegmenseket modelleznek. Julia Beizer operatív igazgató szerint ezek a karakterek lehetővé teszik, hogy a szerkesztők, termékfejlesztők és marketingesek g
A Trump-kormány Hálaadásig adott időt Zelenszkijnek, hogy rábólintson a megállapodásra. A tervet az elnök veje és egy korábbi üzlettársa készítette, a nyomás pedig óriási.
Olaszországban több mint ötmillió letelepedett bevándorló él, több mint harminc százalékuk muszlim, valamint több százezerre teszik az illegális bevándorlók számát, akiket állami forrásokból látnak el - derült ki az olasz szakszervezetek közös statisztikai összefoglalójából, amelyet Rómában mutattak be.
Sokan inkább a tél beköszöntével az otthon melegét választjuk, pedig Európa ilyenkor egészen különleges arcát mutatja. Kevesebb a tömeg, több a nyugalom, és olyan élmények, programok és események várnak, amelyeket kizárólag a hidegebb hónapokban tapasztalhatunk meg. Cikkünkben megmutatjuk, miért érdemes a következő hónapokat is aktív felfedezéssel
Óriási az amerikai nyomás, történelme legnehezebb döntése előtt áll Ukrajna: Zelenszkij elkezdte tesztelni a közvéleményt a béketerv mellett. "Acélból vagyunk. De lehet, hogy még a legerősebb fém sem bírja ki."
Hogy mennyire lesz sikeres egy adott filmsorozat, az számtalan tényezőtől függ, például a szereplőgárdától, az alapsztoritól, a látványvilágról, valamint sokszor attól is, mennyit költenek rá a készítők.
A november elején ,,Régi földek, új kezek" címen, Gödöllőn megrendezett Fórumon a generációváltás próbatételei mellett az újabb agrártámogatási könnyítésekről is szó esett.
A gyerekvállalás csodálatos dolog, de valljuk be: mindent felforgat. A korábbi éjszakai beszélgetéseket és hosszú filmmaratonokat altatás váltja fel, a romantikus vacsorák helyett pedig a gyerek menüje körül forog az este. A közös idő lecsökken, a figyelem átrendeződik – és észrevétlenül háttérbe szorul a „mi”. Pedig a párkapcsolat megőrzése, a sze
A karácsony az év egyik legszebb időszaka, tele fényekkel, színekkel és különleges hangulattal. Azonban a juhar-illatú gyertyák és a csillogó díszek mögött olykor megbújnak olyan apróságok, amelyek észrevétlenül befolyásolják lelki állapotunkat. Nézzük meg, melyek azok a dekorációs hibák, amelyek észrevétlenül is stresszt okozhatnak, és hogyan tudj
Megkezdődött a Fiat 500 jelenlegi, eredetileg kizárólag villanyautóként bemutatott generációjából a belső égésű motoros változat sorozatgyártása. A lágy hibrid rendszerrel