Az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen távol maradt a johannesburgi Global Fund adománygyűjtő csúcstalálkozótól, miközben a szervezet 18 milliárd dollárt próbál összegyűjteni a HIV, tuberkulózis és malária elleni küzdelemhez - számolt be az Euractiv.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Nagy Károly 2021-ben lépett ki a Momentumból, a lap forrásai szerint a zaklatási ügye miatt. Nagy akkor azt állította, hogy nem kéretlenül közeledett a párt ifjúsági szervezetének tagjaihoz.
Kisiklott egy dízelmozdony a Budapest–Belgrád-vasútvonal szabadszállási szakaszán: az M40-es mozdony tolatás közben futott csonkavágányra, de személyi sérülés nem történt. A MÁV szerint a jármű visszaemelése hamarosan megtörténik.
Ez az étel olyan, mintha a hűtő tartalma elment volna egy villámgyors főzőtanfolyamra, majd visszajött volna wokmesterként. Ropog, illatozik, csillog – és öt perc alatt elfogy, mert senki sem tud neki ellenállni.
A mostani szerb elnök Karadžićéknál önkénteskedett a "szarajevói szafari" idején, egy videón puskával a kezében is feltűnik - szerinte csak esernyő volt.
Az asztrológiai elemzések a laikusok számára olykor nem teljesen világosak, ráadásul sokan kételkednek is abban, hogy a csillagok határoznák meg azt, kivel is illünk össze, mely csillagjegyekkel vagyunk kompatibilisek.
Arne Slot, az angol bajnok Liverpool labdarúgócsapatának vezetőedzője szerint Szoboszlai Dominiknek az írektől elszenvedett vereséget és a világbajnoki pótselejtezőről való "lecsúszást" nagyon nehéz lehet megemésztenie, ugyanakkor biztos benne, hogy a magyar játékos továbbra is maximálisan küzd majd a klub sikereiért. "Természetesen beszéltem vel
Az endometriózis kapcsán gyakori tévhit, hogy a betegség mellett nem lehet spontán teherbe esni – de korántsem ez az egyetlen. Szó esik diétáról, evidencia alapú információkról, és azokról a tünetekről is, amelyek már az első menstruáció előtt endometriózisra utalhatnak.
Már korábban is írtunk arról, hogy egy-egy influenszer sikerről és luxusról szóló posztjai alapján nem szabad hinni abban, hogy kockázat nélkül hatalmas profithoz lehet jutni. Andrew Tate esetét külön ki is emeltük és emelhetjük megint. A különféle botrányos ügyekbe keveredő, igencsak megosztó influenszer az elmúlt évben 240 millió forintot (727 ez
Az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur kereskedelmi blokk között tárgyalt kereskedelmi megállapodás jelenlegi formájában továbbra sem elfogadható Franciaország számára – mondta szerdán a francia kormányszóvivő.
Földes Eszter 6 napon keresztül menekült a Most Wanted - A hajsza műsorában Sebestyén Balázsék elől, és ha semmi más, a kisfia minden bizonnyal nagyon hiányzott neki. Ez éppen elegendő indok egy édesanyának a végsőkig küzdeni és túlélni, így nem véletlen, hogy egészen a döntőig meneteltek Fenyvesi Barnával.
Gyengült pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon. A hetet vegyes eredménnyel fejezte be, a havi kezdésnél erősebben áll.
Az ellenőrzések célja, hogy az ünnepi készülődés és vásárlások során az élelmiszer-biztonsági és higiéniai szabályok maradéktalanul érvényesüljenek. Eitmann Norbert, a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság sajtófőnöke az InfoRádióban elmondta: ha súlyos kockázatot hordoz magában valamelyik termék, azonnal kivonják a forgalomból.
A Hadügyminisztérium bejelentette, hogy 29,9 millió dolláros támogatást nyújt a Defense Production Act (DPA) Title III keretében az ElementUS Minerals, LLC (ElementUSA) számára. A vállalat a támogatásból egy demonstrációs létesítményt hoz létre a louisianai Gramercyben, ahol ipari hulladékból galliumot és szkandiumot fognak kinyerni és tisztítani.
Megrázó történet: információink szerint az apa hívott segítséget a gyerekéhez, ezután jelentek meg a mentők és a rendőrök a családnál. A polgármester szerint a baba most is intenzív osztályon van.
Az autista kisfiú a házuk udvaráról szaladt ki meztelenül, amikor anyja egy pillanatra nem figyelt. Még hőkamerás drónokat is bevetettek – végül egy lábnyom segített megtalálni.
A családból egy 17 éves lány ájult el, majd anyja is ájulás-közeli állapotba került a színtelen, szagtalan gáztól. Alig tudott segítségért telefonálni - végül a férje mentette ki őket.
Sally Rooney felszólította az Egyesült Királyság kormányát, hogy tegyen valamit az éhségsztrájkoló foglyokért. David Szalay Booker-díja vitát indított a maszkulinitásról. Nyilvánosságra hozzák Amy Levy személyes archívumát. William Blake verse akár 120.000 fontért is elkelhet. – Heti külföldi hírösszefoglalónkat olvashatják.
Az idős nőt pelenkázni kellett, és nem ismerte meg saját fiát. A kórház kivizsgálta az esetet és írásban elnézést kért. A beteg fia szerint azonban csak akkor szóltak, amikor anyja már a toxikológián volt.
A családból egy 17 éves lány ájult el, majd anyja is ájulás-közeli állapotba került a színtelen, szagtalan gáztól. Alig tudott segítségért telefonálni - végül a férje mentette ki őket.
Az egészségtudatosság az ősz központi témája a Groupama Biztosítónál. A Pink October keretében megvalósuló számos aktivitásuk révén az elsősorban nőket érintő mellrák elleni küzdelemé lett a főszerep, majd novemberben már a férfiegészség megőrzése került fókuszba. A biztosítótársaság a vele régóta partnerségben lévő OTP Bank-PICK Szeged kézilabdacs
Mediterrán ciklon hatására több hullámban érkezik csapadék a hétvégén, szombat estétől az ország jelentős részén havazás várható - számolt be az Időkép.