Az ELTE új rektori utasítása szabályozza a mesterséges intelligencia használatát az oktatásban, támogatva a felelős és tudatos MI-használatot a hallgatói életpálya során. A Hallgatói MI Kódex engedélyezi az MI eszközök alkalmazását, de hangsúlyozza az emberi kreativitás és kritikus gondolkodás megőrzését.
A nagyvárosi élet egyik különlegessége az anonimitás, amely sokszor felszabadítóbb lehet, mint gondolnánk. Vajon szükséges-e szoros kapcsolatot ápolnunk a szomszédainkkal, vagy elegendő, ha udvariasan köszönünk egymásnak?
2025 végén megszűnik a Comedy Central magyarországi csatornája – ezzel egy korszak ér véget a hazai televíziós és humortörténetben. Az elmúlt közel két évtized nemcsak egy csatorna működéséről szólt, hanem arról a kulturális forradalomról is, amelynek hatására alapjaiban változott meg a magyar humor terepe. Litkai Gergely, a Dumaszínház alapító-vez
Az előrejelzések szerint egyre nagyobb területre érkeznek meg a szezon első hópelyhei. A Dunántúl és az Északi-középhegység magasabb területein havas eső, tapadó hó várható, késő délutántól pedig a középső országrészben is kezdődik a halmazállapot-váltás. Dobogókőn már most nagy hó van, amiről több kép is készült.
Orbán Viktor – a szokásoknak megfelelően – péntek reggel a Kossuth rádió stúdiójába ment, hogy interjút adjon, amelyben a legfontosabb, az országot érintő friss tudnivalókat ismertette. Szó esett az Ursula von der Leyennek szánt levélről, a közelgő budapesti békecsúcsról, az ukrán korrupciós botrányról és a Tisza Párt jelöltjeiről.
A hét utolsó munkanapja is bővelkedik majd izgalmakban, azt azonban, hogy pontosan mit tartogatnak számodra a csillagok, csak akkor tudhatod meg, ha néhány percet szánsz a pénteki horoszkópra!
Nem sikerült fényesen az első három negyedév a babaváró hitel szempontjából, hiszen eddigi mélypontjára jutott a frissen megkötött szerződések száma és összege.
Éleződik a politikai vita Csehországban Petr Pavel elnök és Andrej Babiš között. Az államfő továbbra is azt várja az ANO mozgalom vezetőjétől, hogy a miniszterelnöki kinevezése előtt világosan és nyilvánosan fejtse ki, hogyan kívánja kezelni a vállalkozásaiból adódó összeférhetetlenségi helyzetet. A feszültséget tovább növeli, hogy Petr Pavel eltök
Civilizációnk évezredek óta egy tudatos keretrendszert teremt a mindennapi élethez, amely ugyan védi az átlagembereket, de korlátozza is szabadságunkat. Napjainkra a társadalmunk soha nem látott megosztottságban és feszült állapotban létezik, ami ugyan nem újkeletű helyzet, viszont a globalizációnak és a digitalizációnak ezzel konkrétan 0-24 szembe
Bulgária 2025 végén két további munkaszüneti nappal toldja meg az ünnepi időszakot, hogy zökkenőmentesen álljon át az euróra. A pénzügyminisztérium szerint december 31. és január 2. teljes leállást biztosít a pénzügyi és nem pénzügyi szektorok technológiai átállásához, így az ország készen álljon arra, hogy 2026. január 1-től az euró legyen a hivat
A Yettel idén rendhagyó ünnepi kezdeményezéssel lepi meg az általános és középiskolákat: az első 100 magyarországi pályázó osztály számára biztosít karácsonyfát, hogy a diákoknak már csak a közös díszítés öröme maradjon – amivel értékes nyereményekért akár versenybe is szállhatnak. Idén hatodik alkalommal készítette el a Yettel országos reprezentat
A Nav szakértői összefoglalták a tb-járulékra, a szochóra vonatkozó legfontosabb tudnivalókat, és felidézték azt is, hogy ki tekinthető "saját jogú nyugdíjasnak", illetve "kiegészítő tevékenységet folytató személynek".
András yorki hercegi címét nemrég visszavonták, miután fény derült Jeffrey Epstein szexuális bűnözőhöz kötődő kapcsolatára. A cím a hagyományokhoz híven az uralkodó második fiúgyermekére szállna, ám Vilmos koronázása után sem valószínű, hogy Lajos herceg valaha yorki herceg lesz.
Amerika és Oroszország olyan békefeltételet dolgozott ki, ami Ukrajna szerint elfogadhatatlan. Csakhogy egyre nehezebb helyzetben vannak, a fronton hiányoznak a katonák, a hátországot pedig óriási korrupciós botrány rázta meg.
Ahogy a kereskedelemben, a bankokban is elindult novemberben a személyi kölcsönök Black Friday néven emlegetett szezonális akciója. Több pénzintézetnél is találni személyi kölcsönhöz kapcsolódó pénzvisszatérítési vagy ajándékutalvány promóciót, és kamatcsökkentési trend is kezdődött.
Lázár János hétfőn kemény hangvételt ütött meg a leggazdagabb magyar egyik cégével kapcsolatban, csütörtökre már lágyabban fogalmazott. Mi történt? Mészáros Lőrinccel való kapcsolatáról kérdezte az RTL Híradó Lázár Jánost csütörtöki fóruma után. Az építési és közlekedési miniszter még a nyáron ismerte be egy kérdésre, hogy a leggazdagabb magyar 22
A Kossuth rádióban kezdte pénteki munkanapját a miniszterelnök, jelezte, közeleg a budapesti békecsúcs, kiderült, Miamiban zajlanak az ukrajnai háborúval kapcsolatos béketárgyalások előkészületei, a folyamatban a következő hetek kulcsfontosságúak lesznek. Sok sikert kívánt a Tisza Párt jelöltjelöltjeinek.
Nem sikerült fényesen az első három negyedév a babaváró hitel szempontjából, hiszen eddigi mélypontjára jutott a frissen megkötött szerződések száma és összege is – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. Az utolsó negyedévben viszont fordulhat a kocka: az Otthon Start hitel megjelenése vélhetően jót tett a babaváró iránti kere
Christophe Gans először 2006-ban rendezett filmfeldolgozást a Konami horrorjátékából, ami egy egészen pofás mozi lett. A direktor most a Silent Hill 2 sztorijából is megpróbál valamit összehozni, és a most debütált nagy előzetes alapján simán van rá esély, hogy ez is egy szórakoztató darab lesz.
Még mindig találunk számottevő lombbal rendelkező gyümölcsfát esetleg szőlőt, amelyek lemosó permetezését elvégezhetjük, ha eddig nem tettük és az időjárás is engedi. Növényvédelmi előrejelzés 2025. november.
Témák: Szerda délután tartotta Békéscsabán éves díjátadó ünnepségét az ÁGOTA közösség. Békés vármegyében 122 nevelőszülőnél vagy lakásotthon élő fiatalt jutalmaztak iskolai eredményeikért. Számos témával foglalkoztak a Gál Ferenc Egyetem gyulai karának tudományos diákköri konferenciáján. A jubileumi, harmincadik tanácskozás különlegessége volt, hog
A Budapesti Corvinus Egyetem kutatása szerint a pénzügyileg takarékos emberek környezettudatosabbak, míg a vásárlásorientáltak kevésbé figyelnek a környezetre. A tanulmány rámutat, hogy a takarékosság erősebb előrejelzője a zöld magatartásnak, mint a környezettudatos önkép, és a mértékletesség ösztönzése fontosabb a környezetvédelemben.
A hideg hónapokban szinte mindenki tapasztal valamilyen felső légúti tünetet: torokkaparást, orrdugulást, köhögést, fáradtságot. Ilyenkor az első kérdés általában az, hogy vajon csak nátha kínoz-e, vagy komolyabb, influenzás megbetegedésről van szó?
December közeledtével egyre többször fordulnak elő az ünnepekre készülő bejegyzések a közösségi médiában, az üzletek kirakatai adventi dekorációkban tündökölnek, és bizony a szíveinkben is eluralkodik az ünnepi hangulat. Az advent sokak számára nemcsak a külsőségekről szól, hanem a belső világunk rendezéséről, a lelki béke megteremtéséről és a külö
A friss napi kvíz most is remek alkalom arra, hogy felmérd, mennyire vagy művelt. A kérdések változatosak, minden területről kapsz egy kis ízelítőt. Lehet, hogy jobban teljesítesz, mint az átlag? De csak akkor derül ki, ha belevágsz! Indulhat a kihívás? A Kvízgurun minden nap különböző témák várnak. A kérdések változatossága segít abban, hogy az el
Minden télen újra és újra meg kell tanulnunk együtt élni az időjárással, a közútkezelők munkájával és a közlekedés saját téli szabályaival. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. ebben a felkészülésben játszik kulcsszerepet: 31 ezer kilométernyi országos közút üzemeltetéséért és fenntartásáért felel, vagyis a gyorsforgalmi, fő- és mellékutak járhatóságát
Az ázsiai szigetországban 3 százalékra gyorsult az éves infláció októberben a szeptemberi 2,9 százalékról – áll a belügy- és kommunikációs minisztérium pénteki jelentésében.