2025. november 26. szerda

nov. 26
11:48
„Elég a propagandából!” – petíció és tüntetés a független média mellett (Kontroll.hu)
A Mediaworks bejegyzésének 12. évfordulója alkalmából Budapest is állomása volt annak a flashmob-sorozatnak, amelyet az aHang szervezett azért, hogy felhívja a figyelmet a hazai propagandagépezet működésére. A kezdeményezéshez összesen 19 település csatlakozott, köztük a főváros is, ahol a résztvevők azért gyűltek össze, hogy kiálljanak a békés köz
nov. 26
11:54
Egy tiltott mémmel bolygatta fel az általános iskolások óráját, bocsánatot kellett kérnie a brit miniszterelnöknek (SzMo)
Keir Starmer a "6–7" mémet mutatta be, amitől a gyerekek nevetőgörcsöt kaptak. Az iskola tanárai viszont nem örültek a spontán produkciónak, ami náluk tiltólistán van.
nov. 26
11:54
Tűzvész a nyomornegyedben (Magyar Hírlap)
Ezrek maradtak fedél nélkül.
nov. 26
11:54
A magyar és a szerb kormány is kiáll a békeerőfeszítések mellett (Demokrata)
Itt az idő az ukrajnai háború lezárására, jelentette ki Szijjártó Péter.
nov. 26
11:54
Szijjártó Péter: Szerbia tagságával nyerne az Európai Unió (Demokrata)
"Szerb EU-s tagság igen, ukrán EU-s tagság nem" – jelentette ki a miniszter.
nov. 26
11:54
Kokain a sportban (Mandiner)
A sportolók valóban nagyon sokat kockáztatnak a minimális – ha egyáltalán létező – sportteljesítménybeli előnyért, amikor kokaint fogyasztanak.
nov. 26
11:54
Bővül az Otthon Starttal igényelhető ingatlanok köre, vidéken pörgetnék fel a beruházásokat (Forbes)
Megerősítették a tegnapi szóbeszédet: külterületi ingatlanokra is kiterjeszti az Otthon Start programot a kormány.
nov. 26
11:54
Megírta végrendeletét Galla Miklós: ez áll benne! (AC News)
Galla Miklós meglepő őszinteséggel beszélt arról, hogyan rendelkezett vagyonáról, és miért halogatja saját temetésének megtervezését.
nov. 26
11:56
Czunyiné Bertalan Judit: A kormány nem hagyta magára a vidéket (Demokrata)
Magyarország kormánya az elmúlt másfél évtizedben nem hagyta magára a magyar vidéket.
nov. 26
11:56
Óriási a baj hazánk szomszédságában: ide vezetnek Brüsszel szankciói – Magyarország már leküzdötte ezt a problémát (Mandiner)
Szijjártó Péter Szerbiába utazik, hogy az energiaválsággal küzdő Szerbiának nyújtott segítségről tárgyaljon.
nov. 26
11:57
Jó hír az autósoknak, a dízeleseknek különösen (Menedzsment Fórum)
Csütörtökön csökken a benzin és a gázolaj nagykereskedelmi ára.
nov. 26
11:57
Kunu Márió úgy tűnik, újra szingli, videón a félreérthetetlen felhívása: "Szeretnénk csattogni" (Blikk)
Több mint 11 évig volt együtt a kedvesével Kunu Márió, aki tavaly nyáron maga is beismerte: elkövetett egy hatalmas hibát, amit vállalnia kell. A felesége később nyilvánosságra hozta, hogy a megcsalás miatt elválnak útjaik, és nem hajlandó tovább a zenésszel maradni. A mulatóssztár a családja miatt próbált változtatni az életén, hiszen 2021-ben szü
nov. 26
11:57
Nekiállnak kilőni a galambokat, óriási botrány lett belőle (Infostart)
Közfelháborodást és tiltakozást váltott ki a nyugat-franciaországi Cognac városában a galambok kilövése.
nov. 26
11:57
Leszavazták Tüttő Katát, továbbra sincs főpolgármester-helyettes Budapesten – Karácsony Gergely is megszólalt (Blikk)
Nem választotta meg főpolgármester-helyettesnek a Fővárosi Közgyűlés Tüttő Katát szerdán. Karácsony Gergely megköszönte Tüttőnek, hogy vállalta a felkérést, és jelezte, hogy tudomásul veszi a döntést. Karácsony Gergely a történtekkel kapcsolatban később a közösségi oldalán is megszólalt.
nov. 26
11:57
Megjelent a rendelet a közszolgálati dolgozók otthontámogatásáról – itt vannak a részletek (HR Portál)
A rendeletből kiderül, hogy kik igényelhetik a támogatást és hogy mire fordítható az 1 millió forint.
nov. 26
11:57
Mit ki nem talál a brit kormány: szigorodhat a kedvelt megtakarítás adózása, a részvények lehetnek a nyertesei (Portfolio)
Rachel Reeves brit pénzügyminiszter a szerdai költségvetésben várhatóan 12 ezer fontra csökkenti a készpénz-ISA éves keretét a jelenlegi 20 ezres maximumról, ezzel is ösztönözné a részvénybefektetések terjedését - írja a Financial Times.
nov. 26
11:57
Erős kijelentést tett Nagy István: ez vár a magyar gazdákra 2030-ig? (Agrárszektor)
A magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar 2030-ra Európa dobogósa lesz, a 2010 óta tartó építkezés megteremtette az alapokat a további fejlődéshez - mondta Nagy István Budapesten, az Agro Summit agrárgazdasági évadnyitó rendezvényén.
nov. 26
12:00
Megjelentek a részletek: így lehet igényelni az egymillió forintos támogatást (ATV)
Megjelent a Magyar Közlönyben a közszolgálatban dolgozók Otthontámogatására vonatkozó rendelet, az egymillió forint vissza nem térítendő támogatásra az igényt már a következő hetekben is lehet jelezni.
nov. 26
12:00
"Fényképezni minden hülye tud, abban semmi trükk nincs" (444.hu)
Féner Tamás fotográfus műveiből nyílik kiállítás a Széchényi Könyvtárban. A képekhez a 87 éves művésszel készített hanganyagokat mellékeltek, amiken a fotográfus a fotókhoz fűződő személyes emlékekről mesél.
nov. 26
12:00
Íme a hét tíz legjobban várt filmje streamingen (Player)
Ezen a héten is összegyűjtöttünk tíz olyan alkotást, amely most kerül be valamelyik streamingszolgáltató kínálatába, és amellyel érdemes lesz tenni egy próbát.
nov. 26
12:00
Így mutogass olaszul! – a leggyakoribb kézmozdulatok (WMN)
Olasz gesztusok egyszerűen és érthetően. Nézd meg a videót, és tanuld meg, mit jelentenek a legnépszerűbb kézmozdulatok.
nov. 26
12:00
Szingapúr fellép a kormányzati nevével visszaélők ellen (Mínuszos)
Szingapúr új előírásokkal korlátozza a kormányzati névvel visszaélő üzeneteket az iMessage-ben és a Google Messages-ben,
nov. 26
12:00
Magyarország mellett állt ki az AfD (Magyar Hírlap)
A német képviselő kettős mércével vádolja az Európai Uniót.
nov. 26
12:00
A tiszás népnyúzás a globális rémálomhoz illeszkedik (Demokrata)
Történelmi mércével mérve is kirívóan brutális, pusztító megszorításra készülődik a Tisza Párt 2027-től 2035-ig.
nov. 26
12:00
Jön az adóvihar? Vagyonokra, egyházakra, kisvállalkozókra csapna le Magyar Péter adócsomagja (Demokrata)
Minden eddiginél szélesebb adóterhek jönnének.
nov. 26
12:00
Makk Adri és Stumpf Patrik: Traumának élték meg, hogy üldözik őket (rtl.hu)
Stumpf Patrik és Makk Adrit leginkább a fiatal generáció ismeri, a menekülésük során viszont azt tapasztalták, hogy leginkább az idősebbek segítettek nekik a Most Wanted alatt. A TikTokerek bújócskának fogták fel a műsort, de mindketten nagyon máshogy élték meg a hajszát. Hogy hogyan? A videóból kiderül!
nov. 26
12:00
Először készült felvétel arról, hogy egy farkas eszközöket használhatott (Telex)
A kanadai farkas egy rákcsapdát húzott ki a víz alól, hogy megszerezze belőle a csalit.
nov. 26
12:00
Brutális szigorítást lengetett be Pintér Sándor: a kormány jogszabállyal korlátozná a drogok emlegetését a művekben (naphire.hu)
Pintér Sándor belengette, hogy a kormány betiltaná a drogok említését különböző művekben.
nov. 26
12:00
Budapestet a világ egyik legjobb januári úti céljának választották (in.hu)
A Lonely Planet idén is összeállított egy ajánlót, amelyben a világ tíz legjobb januári úti célját gyűjtötte össze. A válogatásban egzotikus szigetek, hófödte hegyvonulatok és különleges kulturális élmények sorakoznak, ráadásul Budapest is felkerült a listára. Íme, hová érdemes útnak indulnunk, ha az év első hónapját felejthetetlenné tennénk.
nov. 26
12:00
Ilyen még nem volt Magyarországon: először lehet bitcoinnal fizetni egy jelentős művészeti aukción (Digital Hungary)
Magyarország aukciós történetében először lehet bitcoinnal is fizetni egy jelentős művészeti árverésen. A Virág Judit Galéria téli aukcióján bocsátják a közönség elé Weiler Péter egyik alkotását, amelyért a vevők forint mellett kriptovalutával is fizethetnek, ráadásul maga a mű is különleges, hiszen a Bitcoin Ordinals révén felkerül a blokkláncra,
nov. 26
12:00
Hogyan tud leiratkozni a propagandáról, ha gondosórája van? Mutatjuk az elérhetőségeket (Hóvége)
Az időseket egy olyan üzenettel keresték meg, amelynek semmi köze sem volt a szolgáltatáshoz.
nov. 26
12:00
Stranger Things-láz Magyarországon: elképesztő összegek mozognak a piacon a záróévad miatt (Médiapiac)
Csütörtök hajnalban érkezik a Stranger Things ötödik, egyben utolsó évadának első négy része. A hazai rajongók már most vadásznak a ritka merchökre: egyes gyűjtői darabokért háromszoros árat is hajlandók fizetni.
nov. 26
12:00
Nem elégedett Budai Gyula az MNB vizsgálatával: feljelentette Magyar Pétert (Kontroll.hu)
Feljelentést tett az egykori elszámoltatási biztos, miután a Varga Mihály vezette jegybank megállapította, hogy nem igaz az a kormányzatban ismételgetett vád, hogy Magyar Péter bennfentes kereskedelmet követett el korábban. A fideszes politikus szerint a nyomozóhatóság jobban ki tudja vizsgálni az ügyet.
nov. 26
12:03
Kiszivárgott: ennyivel nőhet a minimálbér és a garantált bérminimum (Piac és Profit)
Csütörtökön összeül a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma.
nov. 26
12:03
Intelligens elektromos hajtásláncot fejlesztettek gokartokhoz a győri kutatók (Alternatív Energia)
Elektromos gokarthoz fejlesztett intelligens hajtásláncot a Széchenyi István Egyetem kutatói által alapított cég.
nov. 26
12:03
Több mint ötezer kifizetés az energetikai otthonfelújítási programban (ProfitLine)
A családi házak energiahatékonysági korszerűsítését támogató pályázaton már több mint 5000 kedvezményezettnek utaltak el összesen 21,8 milliárd forintot - jelentette be hivatalos Facebook-oldalán az Energiaügyi Minisztérium (EM) szerdán.
nov. 26
12:03
Fontos határidő közeleg: november 30-ig igényelhető ez a fajta juttatás (Agroinform)
Csak azok kaphatnak támogatást, akik korábban kárbejelentést tettek.
nov. 26
12:03
A Toyota új modelloffenzívára készül: 2026-ban nyolc új hibrid és elektromos autó érkezik (Zöld Trend)
A Toyota mintegy 14 ezer autót adott el az idén október végéig a magyarországi újautó-piacon.
nov. 26
12:06
Mindkét üzemanyag ára csökken csütörtökön! (Autónavigátor)
A Holtankoljak.hu legfrissebb információi szerint csütörtökön csökken a benzin és a gázolaj nagykereskedelmi ára is. Előbbi literenként bruttó 3 forinttal,
nov. 26
12:06
Jó hír a Telekomtól, korlátlan net és Disney+ előfizetés: kedvezményözön karácsonyra (KKV Magazin)
Kedvezményözönt zúdít a Telekom karácsonykor jelenlegi és jövőbeli ügyfeleire, ezzel is támogatva a rég halogatott kapcsolatfelvételt családtagok, barátok, ismerősök között. Egész decemberben naponta új meglepetéseket tartogat a Magenta Moments kalendárium a Telekomosoknak, köztük korlátlan adatforgalmat, ingyen beszélgetést, ráadásul a Disney+ Tel
nov. 26
12:06
Nem indít és nem fogad járatokat a belgiumi Charleroi repülőtere szerdán (Demokrata)
Jelentős fennakadásokat okoz a közlekedésben a hétfőn kezdődött országos sztrájk Belgiumban.
nov. 26
12:06
Elmarasztalták a magyar kormányt, amiért túl sokat titkolózik Paks II-ről (Telex)
A Greenpeace és az Energiaklub tett panaszt a kormánnyal szemben, amiért nem garantálja az átláthatóságot a beruházással kapcsolatban.
nov. 26
12:06
Von der Leyen felsorolta az európai elvárásokat a békéhez (Telex)
Az Európai Bizottság vezetője üdvözölte Trump erőfeszítéseit, a Fidesz–KDNP EP-küldöttségének elnöke szerint az ukrán nép, az áldozat érdekében kell minél hamarabb véget vetni az öldöklésnek.
nov. 26
12:06
Biodiverzitás és pénzügyek összekapcsolása a megújuló energiában (Öko-drive)
Hogyan lehet még zöldebb a napelemekre költött pénz?
nov. 26
12:09
Kiderült, lesz-e fehér karácsonyunk idén! Itt van a friss előrejelzés (Blikk)
Az időjárás december első napjaiban párás, ködös időt hoz, ami sokak számára meghatározza a hétvégi és ünnepi készülődést.
nov. 26
12:09
Jelentős turisztikai fejlesztés a Mecsekben (Infostart)
Az üdülni, kirándulni vágyók, illetve a horgászok is örülhetnek.
nov. 26
12:09
10 kézkrém a puha, hidratált kezekért a téli időszakra (Éva Magazin)
Ezek a kézkrémek igazi felfrissülést nyújtanak a kiszáradt bőrnek.
nov. 26
12:12
Felháborodott Vilmos herceg és Katalin hercegné (Magyar Hírlap)
Újabb botrány a királyi családban.
nov. 26
12:12
Továbbra sincs főpolgármester-helyettese Budapestnek (Demokrata)
A Főváros Közgyűlés nem támogatta Karácsony Gergely főpolgármester előterjesztését.
nov. 26
12:12
Menczer Tamás már a Fidesz által lehetővé tett ebadóval riogat (Kontroll.hu)
Ismét a Mészáros–tulajdonú Index által közölt, Magyar Péter által azonnal cáfolt hamis cikkre építi kampányát a Fidesz. Eközben a párt elfelejti megemlíteni, hogy maga tette lehetővé az ebadó kivetését 2012-ben.

Keresés