Az Egyesült Államok ötödik legnagyobb bankja, a U.S. Bancorp saját stabilcoin-megoldás tesztelésébe kezdett a Stellar blokkláncon. A projekt jelenleg kísérleti fázisban van, és elsősorban azt vizsgálja, hogyan illeszthetők be a blokklánc-alapú elszámolási folyamatok a banki infrastruktúrába. A nagyobb kereskedelmi szereplők tehát már nem pusztán me
Már 17 ezren röhögnek a Petőfi Rádió rossz időzítésén a Facebookon. Az ugytudjuk.hu szúrta ki, hogy a nők elleni erőszak megszüntetésének világnapján a közszolgálati adónál a nők bántalmazásáról rappelő Dopemant választották a nap előadójának.
A Rába harmadik negyedéves gyorsjelentése első ránézésre egészen látványos fordulatot mutat: a cég adózott eredménye az első három negyedévben 32 millió forintról 6,35 milliárd forintra ugrott, az Ebitda pedig 3,27 milliárdról 9,64 milliárd forintra emelkedett. Ha azonban lehántjuk az egyszeri ingatlanügyletek hatását, sokkal józanabb kép rajzolódi
Az étteremben való tartózkodásnak is megvannak a maga íratlan szabályai, amiket jobb esetben ösztönösen betartunk, rosszabb esetben pedig hajszállevest kapunk szikkadt pirítóssal.
Azt írták, az új villamos a korábban megrendelt, jelenleg is gyártás alatt lévő 51 darabos flotta része, a gyártó folyamatosan adja át a járműveket, amelyek még kényelmesebb és hozzáférhetőbb utazást biztosítanak a fővárosban közlekedőknek - tették hozzá. A BKK tájékoztatása szerint a beszerzés az Európai Unió támogatásával, a magyar állam társfin
Robbie Keane, a Ferencváros vezetőedzője kemény mérkőzésre számít a Fenerbahce ellen – az ír szakember szerint ez egy valódi teszt lesz a csapat számára, de már nagyon várja a csütörtöki Európa-liga-találkozót.
Zukan Helez boszniai védelmi miniszter megtiltotta, hogy Szijjártó Péter katonai repülőgépe leszálljon Banja Lukában, arra hivatkozva, hogy a magyar kormány támogatja Milorad Dodik Bosznia szuverenitását veszélyeztető lépéseit.
Érzelmes jelenetek várhatóak a Lakásvadászok szerda esti részében. A TV2 még a mai epizód megjelenése előtt közzétett egy előzetest, amelyből kiderült, hogy egy apa-fia páros keres ezúttal lakást az ingatlanosok segítségével. A kapcsolatuk láttán még az ő szemükbe is könnyek szöktek.
A hideg ősz-téli napokon mindenkinek jól esik egy bögre forró ital - ha pedig az épp egy isteni, krémes forró csokoládé, akkor az maga a mennyország! Átmelegít, jobb kedvre derít, bearanyozza a napot. Íme az 5 legjobb forró csoki receptünk.
A Magyar Konyha magazin év végi mellékleteként megjelent a Gasztroséták Budapesten című kiadvány - 10 gasztronómiai szempontból jelentős fővárosi utcát ajánlva, éttermekkel, bisztrókkal, kávézókkal. Az InfoRádió Kitzinger Szonját, a kiadvány szerkesztőjét, a Magyar Konyha főszerkesztő-helyettesét kérdezte.
Minden házasságban akadnak nehézségek, olykor nagyobb hullámvölgyek is, amikor sorra vesszük a lehetőségeket, lehetséges módszereket, mi az, amivel újra helyreállíthatjuk kapcsolatunkat. Szakemberek szerint ilyenkor érdemes elővenni az úgynevezett 3x3-as szabályt. De mi is ez pontosan?
A kajmánhal – hosszú, karcsú testű, éles fogakkal teli pofával – a "kritikusan veszélyeztetett" kategóriába tartozik, és 2020 óta szerepel a Természetvédelmi Világszövetség (Iucn) vörös listáján.
A Petőfi híd felújítását előkészítő intézkedésekre kérte fel Karácsony Gergely főpolgármestert a Fővárosi Közgyűlés szerdán, a döntés értelmében a soron következő ülésen a városvezetésnek be kell számolnia a Petőfi híd aktuális műszaki állapotáról és a tervezett rekonstrukció költségvonzatáról. A képviselők egyhangúlag támogatták a Havasi Zoltán és
Közelednek az ünnepek, az MVM a korábbi évek gyakorlatának megfelelően idén is komoly engedményt tesz azoknak a fogyasztóknak, akik jelentősen elmaradtak az energiaszámlák befizetésével.