A Széchenyi István Egyetem és a Pekingi Vegyipari Műszaki Egyetem együttműködési megállapodást írt alá, amely az informatikai, villamosmérnöki és technológiai területeken való közös munkát célozza. A kínai delegáció Győrben ismerkedett az egyetem oktatási és kutatás-fejlesztési tevékenységével, erősítve a két intézmény közti kapcsolatot.
Egyre közeleg a Sztárban Sztár All Stars döntője, ám Vavra Bence mégsem azt tartja nagy teljesítménynek, hogy ott van a döntőben. Szerinte a párja az, aki most igazán nagy terhet cipel. Az énekes fiatalon lett édesapa, ám nem új számára, hogy gyerekek vannak körülötte. Emellett pedig úgy gondolja, egy apuka azért apuka, hogy amiben tud, segítsen.
Mindenki szeretné tudni, mi teheti vonzóvá mások szemében. A divat, a külső jegyek sokak számára elsődleges szempontnak tűnhetnek, ám a pszichológusok szerint a vonzerő valódi kulcsa a belső értékekben rejlik. Három olyan személyiségjegy létezik, amelyek kiemelkedően növelhetik a vonzerőt, és sok esetben elkerülik a figyelmünket. Akár keresed a nag
Matthew McConaughey a hollywoodi mozi valódi ikonja, azt viszont már nem mindenki tudja róla, hogy az Oscar-díjas híresség az utóbbi időben íróként is megcsillogtatta tehetségét.
A ’Granny Smith’, a tipikus „zöld alma” mostanság nagyon divatos világszerte. Gyümölcsei gyakran piros fedőszínt kapnak. Ez vajon mitől van? A jelenség oka a metaxénia, amit a környezeti hatások felerősítenek.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Hatalmas Insurtech tőkebevonás, könyvelői folyamatok optimalizálása, valamint a Web3 visszatérése hozta el a múlt hét top 3 tőkebevonását a fintech szektorban. A három dobogós összesen 181 millió dollár tőkebevonást szerzett. Alább bemutatjuk a fintech cégeket. AI-alapú biztosítási kockázatkezelés vitte a prímet A San Franciscó-i Federato 100 milli
A fiatalok hírekhez való viszonyát teljesen újragondoló Newsreel 100 000 dolláros finanszírozási bővítést kapott. A Duolingo-stílusú, játékosított híralkalmazás célja, hogy visszavezesse a Z generációt a szerkesztett, hiteles tartalmakhoz – egy olyan médiapiacon, ahol a közösségi platformok évek óta elszívják a figyelmet és a hirdetési bevételeket.
Harmadszor is időközi választást tartanak Tiszaburán, az előzőeket csalások miatt érvénytelenítették. Az újabb botrány különös mellékszála, hogy a hivatalosan Tiszaburához tartozó, de attól 7 kilométerre fekvő Pusztataskony önállósodni akar. Az üres házakat a tiszaburai beköltözőktől félve felvásárolják.
Panyi Miklós államtitkár szerint jelenleg is több ezer olyan ingatlan van ma Magyarországon, amely külterületi ugyan, de komfortjában minden igényt kielégít.
A tavaszi fagyok, a hűvös május, az aszály és az extrém hőingadozásokkal tarkított nyár miatt minden idők leggyengébb termésmennyiségét takaríthatták be az almatermelők - derült ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet (FruitVeB) közös körképéből.
2026. január 1-től a külterületi lakóingatlanokra is kiterjeszti a kormány az Otthon Start programot – jelentette be Facebook-oldalán Panyi Miklós államtitkár. Eddig a belterületi lakóingatlanok mellett csak tanyára, birtokközpontra lehetett igénybe venni a fix 3%-os hitelt.
A szóló utazások nem véletlenül válnak egyre népszerűbbé: amellett, hogy a nyaralás alatt magunkhoz is közelebb kerülhetünk, útitársak híján alkalmazkodnunk sem kell senkihez. A célpont kiválasztásához azonban olyan tényezőket is figyelembe kell venni, mint például biztonság vagy éppen a helyi árak. A legújabb toplista élén álló város viszont mindk
Emelkedéssel zártak tegnap az amerikai tőzsdék, miután tovább erősödtek a Feddel kapcsolatos kamatcsökkentési várakozások. Lapinformációk szerint a Fehér Ház Nemzeti Gazdasági Tanácsának igazgatója, Kevin Hassett a legesélyesebb jelölt a Fed következő elnöki posztjára. A befektetők Hassettet olyan személynek tartják, aki nagyobb valószínűséggel fog
Az író egy korábbi evészavara következményei miatt járt ajurvédikus kezelésre Ausztriába. A kényszerű ingázás szülte a díjnyertes podcast ötletét, amivel a szorongását is feldolgozta.
Ez az a kajatípus, amitől az ember hirtelen elkezd a nyár után vágyakozni, még novemberben is. A bacon és a csirke tökéletes páros: az egyik szaftos, a másik ropogós, és együtt olyan illatot árasztanak, hogy a szomszéd is „véletlenül” átjön egy sörrel.
Kevin Hassett, Donald Trump korábbi gazdasági főtanácsadója és a digitális eszközök szabályozásának egyik befolyásos alakja került az élre az amerikai jegybankelnök-jelöltek rangsorában. A Bloomberg értesülései szerint Trump belső köreiben állítólag ő számít az első számú befutónak, de a végleges kinevezése még a Szenátus jóváhagyásától is függ. Ha
A Kraken elindította saját bitcoin-jutalmakat kínáló bankkártyáját, a Krak Cardot, ami 1%-os visszatérítést kínál a 0.5 eurót meghaladó vásárlások után. A termék elsőként az Egyesült Királyságban és az Európai Unióban érhető el és a Mastercard hálózatán működik, több mint 400 kriptoeszköz felhasználását téve lehetővé a hétköznapi fizetéseknél. Intr
Záporoztak az ütések, miközben a bokszolók a végsőkig küzdöttek a ringben. Magyar stábként a Fókusz lépett be először a NATO európai főparancsnokságára, ahol a katonák nemcsak műveleteket irányítanak, hanem a ringben is bizonyítanak. A katonai bokszgálán öt magyar is szorítóba lépett.
A szegedi Dóm tér rejtett kincsei Az Anonymusról szóló könyve után a Gál Ferenc Egyetem egyháztörténeti tanszékének vezetője, Horváth Gábor újabb izgalmas kutatásról számolt be a Vatican Newsnak. Az egyháztörténész ezúttal azt vizsgálta, miként fonódik össze a szegedi dóm és a tér építészeti elképzelése a magyar katolicizmus újjáéledő reménységév
A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták a Szegedi Biológiai Kutatóközpont szakemberei, kimutatták, hogy bizonyos vírusmutációk az immunrendszer munkáját segítik - közölte a Magyar Kutatási Hálózathoz (HUN-REN) tartozó intézet honlapján.
A mesterséges intelligencia robbanásszerű fejlődése az elmúlt években elsősorban a szoftveres innovációkról szólt: a nagy nyelvi modellek, a generatív rendszerek és a felhőalapú számítás dominálták a technológiai diskurzust. Mára azonban világossá vált, hogy a következő technológiai ugrást nem a szoftver, hanem a mögötte álló hardver fogja meghatár
A legtöbb pár a nagy nap után úgy érzi, elindult a végtelen boldogság útján. Ám sokakat meglep, hogy a házasság első éve nemcsak a rózsaszín felhőkről szól, hanem komoly érzelmi hullámzásokról és fontos tanulási folyamatokról is. Nem véletlen, hogy szakértők szerint ez az időszak döntően befolyásolhatja, mennyire lesz stabil és szeretetteljes a kap
A HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat 2025 novemberében új szervezeti formában tartotta alakuló ülését, melyen a tudomány és az üzleti élet vezetői vettek részt. Az Irányító Testület a magyar kutatás és innováció jövőjét formálja, célja a tudományos eredmények és a nemzeti kultúra támogatása, valamint a gazdasági kihívások megoldása.
Egy tanúvallomás alapján Juhász Péter Pálnak szerepe volt a Szőlő utcai javítóintézet előző igazgatójának leváltásában, azt követően pedig gyorsan kinevezték. Egy Soltész Miklós kezdeményezésére indult vizsgálatra kérték fel Juhászt az intézményben, amit bár törvénytelenül végzett el, mégis: vizsgálóból mindössze néhány nap leforgása alatt lett iga
Gyerekkori karácsonyaink emlékei mélyen belénk ivódnak, és felnőttként ezek formálják a saját ünnepeinket. A hagyományok és a változások egyensúlya teszi különlegessé a karácsonyt.