Két élelmiszert is vissza kellett hívni. Az egyik fertőzött lehet, a másikban határértéket meghaladó növényvédőszer-maradékot mutattak ki. Egyiket se fogyaszd el, az a lényeg, mutatjuk a részleteket.
Felfoghatatlan és feldolgozhatatlan veszteség a családtagok, barátok, ismerősök számára a Süllős család kenyai tragédiája. Mint arról a múlt héten beszámoltunk, a Vasas ökölvívóinak egykori szakosztályvezetője, Süllős Gyula volt a baleset egyik áldozata. Ma már azt is tudjuk, hogy rajta kívül felesége, két gyermeke, a nővére, a sógora, az anyósa és
Sok már autógyártóhoz hasonlóan a Volvo is visszalépett a teljes elektrifikációs tervétől, most az is kiderült, hogyan képzelik el a svéd cégnél az elektromos átállás módját.
Tiffani Thiessen a Beverly Hills 90210 című sorozatban Valeria Malone karakterét formálta meg, de nem ez volt az egyetlen produkció, amelyben szerepelt. Napjainkban azonban már kevesebbet látni őt és alig hallani róla: 51 éves is elmúlt, azonban még mindig fantasztikusan fest.
Az online kereskedelmi óriás radikális átszervezésbe kezd: miközben rekordösszeget költ mesterséges intelligencia fejlesztésre, jelentősen csökkenti vállalati alkalmazottainak számát. Az Amazon kedden jelentette be, hogy mintegy 14 ezer vállalati pozíciót szüntet meg, miközben növeli befektetéseit a mesterséges intelligencia területén. A lépéssel a
A Predator: Halálbolygó egy olyan film, amely első pillantásra a sci-fi akciók megszokott világát idézi, mégis sikerül túllépnie a műfaji sablonokon. Dan Trachtenberg rendező és Patrick Aison író duója egy egyszerű, ám érzelmileg jól működő történetet alkotott, amelyben meglepően sok emberi pillanat bújik meg.
A hazai McDonald´s 2025-ös karácsonyi kampányában egy friss, Magyarországon eddig kevéssé ismert kommunikációs formátummal, egy social media sitcom sorozattal szólítja meg a Z generáció tagjait. A BariKari Műhely elnevezésű kampány a fiatalok körében egyre népszerűbb baráti karácsonyozás hangulatát és kihívásait dolgozza fel, miközben a Meki étterm
Alföldi Róbert bejelentette, hogy pert indít azokkal a lapokkal szemben, amelyek – állítása szerint jogtalanul – szerepeltették a nevét a Tisza Világ alkalmazás adatlistáján.
Októberben ismét a lélektani 250 ezer forintos szint alá süllyedtek Budapesten a kínálati bérleti díjak, amire utoljára januárban volt példa – derül ki a Rentingo legfrissebb albérletpiaci elemzéséből. A csökkenés fő oka az Otthon Start Program, amely egyszerre mérsékli a keresletet és növeli a kínálatot: a kedvezményes hitellel lakást vásárlók kie
Kétszázezer magyar adatai kerültek ki. A kormány szerint az adatokat egy háborús ország titkosszolgálata is felhasználhatja, Magyar Péter szerint azonban adatlopás történt, méghozzá a kormány részéről.
A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóságának nyomozói, a Salgótarjáni, a Pásztói és a Szécsényi Rendőrkapitányságok munkatársai, valamint Készenléti Rendőrség és a Cserhát Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Alosztály beosztottjai november 4-én egy időben öt helyszínen jelentek meg, és tartottak kutatásokat. A gyanú szer
Szakértők szerint Musk ötlete nem újkeletű, a megközelítés azóta kap nagy figyelmet, mióta a globális hőmérséklet a kritikus szintet közelíti. Mi történt? Elon Musk X-oldalán javasolt megoldást a globális felmelegedés elhárítására: a világ leggazdagabb embere a napfény szűrésével hűtené a bolygót, ezzel mérsékelve a klímaváltozás hatásait – szúrta
Nagy Sándor felidézte azt a színházi balesetet, amely a Madách Színházban történt vele: egy véletlen mozdulat miatt súlyos sérülést szenvedett. Mutatjuk a részleteket!
A klímaváltozás kihívásaira olyan természetalapú megoldásokkal kell válaszolni, mint amilyen az erdőtelepítés - jelentette ki az Agrárminisztérium erdőkért és földügyekért felelős államtitkára kedden Sárváron, sajtótájékoztatón.
Ki álljon a kapuba? Ez a kérdés foglalkoztatja a futballszurkolókat a válogatott utolsó két világbajnoki selejtezője, az örmények elleni idegenbeli (november 13.) és az írek elleni hazai (november 16.) összecsapás előtt. Az előző három találkozón Tóth Balázs kiválóan teljesített a sérült Dibusz Dénes helyén, de most a Ferencváros játékosa újra hadr
A teljes bírósági ágazat, több mint 10 ezer ember kaphat 13. havi illetményt idén – közölte Tuzson Bence igazságügyi miniszter éves meghallgatásán kedden az Országgyűlés igazságügyi bizottságában.
A Strategy (korábban MicroStrategy) a múlt héten újabb részvény- és kötvényértékesítéssel friss tőkét emelt, ám a bevont összegnél jóval kevesebbet fordított tényleges bitcoin-vásárlásra. A társaság 54,4 millió dollárnyi közönséges részvény (MSTR) hígítást hajtott végre, miközben mindössze 45,6 millió dollárért vett BTC-t. Ha a teljes – közönséges
Az időjárás szerdán még kegyes lesz hozzánk, sok napsütéssel és enyhe hőmérséklettel, de ez csak átmeneti. Csütörtöktől ismét megjelenik a köd és a párásság, a hét végére pedig többfelé makacsul borongósra fordul az idő.
A digitális korban a számítógép a legtöbb ember munkaeszköze, mégis rengetegen nem használják ki a benne rejlő egyszerű, de hatékony trükköket. A TOPdesk most összegyűjtött kilenc praktikus tippet, amelyekkel gyorsabbá, szervezettebbé és stresszmentesebbé válhat a mindennapi munka.
November folyamán több estén és két hétvégén is változik az M2-es metró közlekedése: rövidített úrvonalon közlekedik majd a kijelölt napokon – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) kedden a weboldalán.
Egyes sztárcsemeték nemcsak a reflektorfényt, hanem szüleik kifinomult divatérzékét is örökölték. Erre tökéletes példa Carys Douglas, Catherine Zeta-Jones és Michael Douglas 22 éves lánya, aki a múlt héten édesapját kísérte el egy gálára.
Az idő múlásával agyunk öregszik. Olyan dolgokkal, mint a Sudoku vagy a Keresztrejtvény csökkenthetjük az agy öregedését. Hasonlóan van ez a táplálkozással is. Egyes ételek fiatalon tartják az agyat. Más ételek azonban jobban roncsolják és öregítik, mint bárki gondolná.
Ha az akváriumod vize barnásan zavaros, ne ess pánikba, hiszen az akvárium tisztítása valójában nem olyan nagy feladat, ha rendszeresen foglalkozol vele. A kulcs a rendszerességben rejlik: ha heti rendszerességgel gondoskodsz róla, akkor percek alatt letudhatod ezt a feladatot.
Mindent elhitt a nő a magát rendőrnek mondó alaknak, oda lett a milliós megtakarítása. A módszer a szokásos: telefonhívás gyanús pénzmozgás gyanújával, a többi meg ment a maga útján.
Amíg korábban szinte kizárólag a magasabb bérszint volt az indoka a munkahelyváltásnak, addigra ma már a mentális egészség és a munka-magánélet egyensúly is fókuszba került a Grafton Recruitment felmérése alapján. A Salary & Market Guide 2025 kutatás szerint a fehérgalléros dolgozók többsége alapvető fontosságúnak tartja azt is, hogy lehessen ottho
Egy tőzsdefelügyeleti beadvány szerint új, 10%-os hozamú részvénysorozat kibocsátásával csábítaná magához az európai befektetőket a Strategy, az így befolyó tőkét pedig további Bitcoin-vásárlásokra fordítaná. A Strategy újabb lépést tett abba az irányba, hogy globális szinten is megerősítse Bitcoin-treasury modelljét. A vállalat az Egyesült Államok
Ha úgy érzed, rád férne az év vége felé közeledve egy kis kikapcsolódás, van egy szuper hírünk! Mutatunk 6 szálláshelyet, ahol mesés környezetben pihenheted ki magad! De ne aggódj, a jövő éven is tárt karokkal várnak!
Az 1967-ben átadott és a magyar modernista építészet egyik legjellegzetesebb példájaként számon tartott kör alakú Hotel Budapest torony most trófeának számító lakóingatlanként éled újjá.
Az évkör tizenegyedik hónapja alapesetben is az egyik legmisztikusabb időszakot jelöli. Ilyenkor akaratlanul is közelebb kerülünk azokhoz a mélységekhez és egyben magasságokhoz, titkokhoz és igazságokhoz is, amelyek az esztendő többi részében jobbára rejtve vannak, vagy ha mégsem, akkor észre sem vesszük őket a nagy kapkodásban. Az idei november rá