A Predator: Halálbolygó egy olyan film, amely első pillantásra a sci-fi akciók megszokott világát idézi, mégis sikerül túllépnie a műfaji sablonokon. Dan Trachtenberg rendező és Patrick Aison író duója egy egyszerű, ám érzelmileg jól működő történetet alkotott, amelyben meglepően sok emberi pillanat bújik meg.
A hazai McDonald´s 2025-ös karácsonyi kampányában egy friss, Magyarországon eddig kevéssé ismert kommunikációs formátummal, egy social media sitcom sorozattal szólítja meg a Z generáció tagjait. A BariKari Műhely elnevezésű kampány a fiatalok körében egyre népszerűbb baráti karácsonyozás hangulatát és kihívásait dolgozza fel, miközben a Meki étterm
Alföldi Róbert bejelentette, hogy pert indít azokkal a lapokkal szemben, amelyek – állítása szerint jogtalanul – szerepeltették a nevét a Tisza Világ alkalmazás adatlistáján.
Októberben ismét a lélektani 250 ezer forintos szint alá süllyedtek Budapesten a kínálati bérleti díjak, amire utoljára januárban volt példa – derül ki a Rentingo legfrissebb albérletpiaci elemzéséből. A csökkenés fő oka az Otthon Start Program, amely egyszerre mérsékli a keresletet és növeli a kínálatot: a kedvezményes hitellel lakást vásárlók kie
Kétszázezer magyar adatai kerültek ki. A kormány szerint az adatokat egy háborús ország titkosszolgálata is felhasználhatja, Magyar Péter szerint azonban adatlopás történt, méghozzá a kormány részéről.
A Limp Bizkit zenésze lassan három hete hunyt el, hogy halálát mi okozta, még nem hozták nyilvánosságra. A Tmz információi szerint Sam Riversre egy vértócsában fekve találtak rá, és már nem tudták újraéleszteni.
A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóságának nyomozói, a Salgótarjáni, a Pásztói és a Szécsényi Rendőrkapitányságok munkatársai, valamint Készenléti Rendőrség és a Cserhát Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Alosztály beosztottjai november 4-én egy időben öt helyszínen jelentek meg, és tartottak kutatásokat. A gyanú szer
Most hétvégén kerül megrendezésre a Magyar Katolikus Karizmatikus Megújulás 33. Országos Találkozója, amelynek ágostoni mottója: "Őbenne, az Egyben, egyek vagyunk" egyben XIV. Leó pápa jelmondata. A találkozón régiónk egységéért és megújulásáért imádkoznak majd a környező nemzetek képviselőivel. 2025. november 8-án szombaton Budapest-Rákoskeresztúr
Szakértők szerint Musk ötlete nem újkeletű, a megközelítés azóta kap nagy figyelmet, mióta a globális hőmérséklet a kritikus szintet közelíti. Mi történt? Elon Musk X-oldalán javasolt megoldást a globális felmelegedés elhárítására: a világ leggazdagabb embere a napfény szűrésével hűtené a bolygót, ezzel mérsékelve a klímaváltozás hatásait – szúrta
Nagy Sándor felidézte azt a színházi balesetet, amely a Madách Színházban történt vele: egy véletlen mozdulat miatt súlyos sérülést szenvedett. Mutatjuk a részleteket!
A klímaváltozás kihívásaira olyan természetalapú megoldásokkal kell válaszolni, mint amilyen az erdőtelepítés - jelentette ki az Agrárminisztérium erdőkért és földügyekért felelős államtitkára kedden Sárváron, sajtótájékoztatón.
Ki álljon a kapuba? Ez a kérdés foglalkoztatja a futballszurkolókat a válogatott utolsó két világbajnoki selejtezője, az örmények elleni idegenbeli (november 13.) és az írek elleni hazai (november 16.) összecsapás előtt. Az előző három találkozón Tóth Balázs kiválóan teljesített a sérült Dibusz Dénes helyén, de most a Ferencváros játékosa újra hadr
A teljes bírósági ágazat, több mint 10 ezer ember kaphat 13. havi illetményt idén – közölte Tuzson Bence igazságügyi miniszter éves meghallgatásán kedden az Országgyűlés igazságügyi bizottságában.
A Strategy (korábban MicroStrategy) a múlt héten újabb részvény- és kötvényértékesítéssel friss tőkét emelt, ám a bevont összegnél jóval kevesebbet fordított tényleges bitcoin-vásárlásra. A társaság 54,4 millió dollárnyi közönséges részvény (MSTR) hígítást hajtott végre, miközben mindössze 45,6 millió dollárért vett BTC-t. Ha a teljes – közönséges
Az időjárás szerdán még kegyes lesz hozzánk, sok napsütéssel és enyhe hőmérséklettel, de ez csak átmeneti. Csütörtöktől ismét megjelenik a köd és a párásság, a hét végére pedig többfelé makacsul borongósra fordul az idő.
A digitális korban a számítógép a legtöbb ember munkaeszköze, mégis rengetegen nem használják ki a benne rejlő egyszerű, de hatékony trükköket. A TOPdesk most összegyűjtött kilenc praktikus tippet, amelyekkel gyorsabbá, szervezettebbé és stresszmentesebbé válhat a mindennapi munka.
November folyamán több estén és két hétvégén is változik az M2-es metró közlekedése: rövidített úrvonalon közlekedik majd a kijelölt napokon – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) kedden a weboldalán.