Idén aranyáron mérik a libahúst Márton nap előtt: a libamáj kilója akár 23 ezer forintba is kerülhet, a libamell és a comb ára pedig soha nem látott magasságokba szökött. A drágulás mögött a madárinfluenza és a zuhanó termelés áll.
Nyugati olvasói számára... ez volt a lényeg: senki nem nyitotta fel úgy a szemüket, mint Kertész, aki a kelet-európai diktatúra mindennapi tapasztalata által megtörten a holokauszt megsemmisítő élményére irányította a tekintetüket. – A 96 éve született Kertész Imréről a Berlini Művészeti Akadémiával közös Black Boxes sorozatunkban Katharina Raabe í
Harmincöt éve része a szórakoztatóiparnak Csonka András. Színészként, énekesként, színpadon, sorozatokban, tévéműsorokban is sikeres, egy dolog azonban kimaradt a karrierjéből. Eddig. Pici most már a film műfaját is beírhatja a szakmai önéletrajzába, miután Szente Vajk első nagyjátékfilmjében eljátszotta élete első filmszerepét.
Orbán Viktor miniszterelnök a Washingtonból való visszatérést követően Szijjártó Péter külügyminiszter közösségi oldalán közzétett videóban értékelte a Donald Trump amerikai elnökkel folytatott találkozó eredményeit.
A különféle kórokozók számára is kihívást jelent a szélsőséges környezeti viszonyok, így a nyári szárazság és hőség, illetve a téli fagy túlélése. Természetesen a növényeinken előforduló különféle parazita gombák is mind rendelkeznek valamilyen túlélési stratégiával erre az időszakra.
Két településen rendeznek ma időközi önkormányzati választást: Kismarján polgármestert és hattagú képviselő-testületet, míg a főváros VIII. kerületében önkormányzati képviselőt választanak.
A Debreceni Egyetem Tudományos, Technológiai és Innovációs Parkjában felépített, 2700 négyzetméteres új Járműlabor elsősorban az autóiparral kapcsolatos képzések, kutatások helyszíne lesz. A csaknem ötmilliárd forintos beruházás keretében a legmodernebb eszközökkel szerelték fel a létesítményt, műhelyeket, laborokat, tantermeket, irodákat és tesztp
Egy friss Greenpeace-jelentés szerint a világ legnagyobb technológiai vállalatainak többsége lassan halad a kibocsátások lefaragásával és a megújuló energia bevezetésével.
Aki rendszeresen jár síelni, tudja, hogy a síbérletek ára Európa-szerte is komoly összegeket jelenthet. Szerencsére vannak olyan síterepek a kontinensen, ahol a síelés élménye nem kerül vagyonokba, és a pénztárcánkat is megkímélhetjük.
Ez az általános műveltségi kvíz nem kíméli a játékosokat, százból mindössze nyolcan tudják hibátlanul teljesíteni. A kérdések között akadnak trükkösek is, amik megdolgoztatják az elmédet. De pont ez benne a szép: a kihívás motiváló és szórakoztató egyszerre. Te vajon közéjük tartozol majd? Szereted a kihívásokat és a játékos tanulást? Akkor a Kvízg
A csalók gyakran ugyanazzal a mondattal nyitnak telefonban. Ha ezt hallod, szinte biztos, hogy átverés kezdődik. Tudd, hogyan ismerd fel és védd meg magad.
A Fülöp-szigeteken közel 1 millió embert evakuáltak az idei év eddigi legnagyobb vihara, egy közeledő szupertájfun érkezése előtt. Az ország északkeleti partvidékén már orkánerejű a szél, sok helyen megszűnt az áramellátás.
A hüvelyesek gazdagok fehérjében, rostban és vitaminokban, mégis gyakran mellőzöttek. Fedezd fel ezeket a kevésbé ismert, de izgalmas alapanyagokat, amelyek színt vihetnek az étrendedbe!
Robert Fico szlovák miniszterelnök szerint a távozó prágai kormány politikája meggyengítette a visegrádi országok közötti együttműködést, de bízik abban, hogy a most megalakuló új kabinet helyreállítja a partnerséget.
A BBC-nél belső válságot okozott egy kiszivárgott jelentés, amely szerint a csatorna rendszeresen egyoldalúan tálalja a politikai és társadalmi kérdéseket – a Trump-beszéd csak a jéghegy csúcsa.
A hideg idővel együtt, megérkezett a fűtési szezon. De nagyon nem mindegy, hogy mennyit kell majd fizetned hó végén a fűtésszámláért. Mutatunk pár trükköt, ami semmi pluszba nem kerül, mégis sokat spórolhatunk vele. A fűtésszámla komoly terhet jelent télen a háztartásoknak. A szakértők szerint azonban a legtöbb ember nem is sejti, mennyi energiát p
Magyar Péterrel kampányolt az egyik független induló a józsefvárosi időközi előestéjén, csakhogy a Tisza Párt senkit nem támogat időközi választáson. A szavazáson múlik, hogy a polgármester megtartja-e a többségét, vagy a két MSZP-s lesz a kerületben a mérleg nyelve.
Az Európai Bizottság a Portfolio-nak jelezte, hogy a magyar–amerikai megállapodás nincs hatással az EU azon tervére, amely 2027 végéig teljesen kivezetné az orosz olaj- és gázimportot. A testület szerint a washingtoni döntés értelmezése kizárólag az Egyesült Államok hatásköre, és nem módosítja az uniós energiapolitika célkitűzéseit. A magyar kormán
A tél beköszöntével sokan vágynak egy kis mediterrán napsütésre, de nem feltétlenül kell messzire utaznunk, hogy ezt megtaláljuk. Spanyolországban például számos olyan hely akad, ahol decemberben is tavaszias az időjárás, a repülőjegyek pedig egészen kedvező áron elérhetőek.
Bár fehér házi információk szerint csak egy évre szól a szankciók alóli mentességünk, Orbán Viktor szerint a kézfogás Trumppal garanciát jelent mindenre. Utólag azért már arról beszél, hogy Donald Trump majdnem térdre kényszerítette a magyar gazdaságot – és arról, hogy a szuverenitásunk addig terjed, hogy amennyiben bajba kerülünk, Amerika megvéd m
Időközi egyéni képviselő-választást tartanak ma Budapest Főváros VIII. kerületének 8. számú egyéni választókerületében (EVK). A Józsefvárosi Önkormányzat tájékoztatása szerint a reggeli órákban a választói aktivitás rendkívül alacsony maradt: reggel 7 óráig a részvételi arány mindössze 0,12 százalékot tett ki.
A Fülöp-szigeteken közel 1 millió embert evakuáltak az idei év eddigi legnagyobb vihara, egy közeledő szupertájfun érkezése előtt. Az ország északkeleti partvidékén már orkánerejű a szél, sok helyen megszűnt az áramellátás.
Szerinte "ténylegesen rossz szándékból, tiszteletlenségből és elvtelenségből elkövetett merényletek sem generálnak ekkora népharagot", mint az ő Himnusz-előadása. Ugyanakkor nem érzi azt, hogy bárkitől is bocsánatot kellene kérnie.
Novemberben meredeken csökkent a Michigani Egyetem (University of Michigan) amerikai fogyasztói hangulatindexe, az elemzők szerényebb hangulatromlásra számítottak.
A férfi vizeletinkontinencia megelőzhető és kezelhető. Az úgynevezett Kegel-medencefenék-gyakorlatok segítenek átvenni az irányítást a vizeletcsepegés felett.
Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója a Mandinernek adott interjúban tisztázta, hogy az október 20-án történt tűzeset a százhalombattai Dunai Finomítóban nem szabotázs eredménye, hanem technológiai probléma okozta. A Washingtonban zajló amerikai–magyar tárgyalások során adott nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy a vizsgálatok alapján kizárható a
Max Verstappen mindössze a 16. helyről indulhat vasárnap a brazíliai Forma-1-es futamon. A holland pilóta a hétvége előtt még a világbajnoki cím egyik esélyese volt. Az időmérő előtt nem is mutatta semmi, hogy baj van, aztán a Red Bull mindkét versenyzője gyorsan kiesett.