A londoni St. Pancras pályaudvar 2030-ig megháromszorozná kapacitását annak érdekében, hogy új vonatjáratokat indíthasson Európa-szerte. Így hamarosan közvetlen vonatjárattal utazhatunk el Londonból olyan városokba, mint Frankfurt és Zürich, írja az Euronews. A Nagy-Britanniából Európa többi részébe irányuló nemzetközi nagysebességű vasút
A Mol elkészítette és pénteken a hatóságoknak elküldte a tavaly októberi gárdonyi üzemanyag-szivárgás tényfeltárási záródokumentációját – közölte a társaság.
Túlélte az ellenzéki pártok által beterjesztett bizalmatlansági indítványt pénteken Romániában a Marcel Ciolacu szociáldemokrata miniszterelnök által vezetett koalíciós kormány.
Vége van. Vége az erénylóbálásnak, a valóságtagadásnak, a békepártiak megbélyegzésének. A világ csak nyer azzal, ha az igazhívők veszítenek. Kohán Mátyás írása.
Az újságírók előtt zajló kötetlen beszélgetés még a valódi tárgyalás előtt kudarcba fulladt. Az amerikai elnök és alelnöke számonkérték az ukrán elnököt, hogy nem viselkedik elég tisztelettudóan, és Trump egy idő után rá is szólt: "Nem, már eleget beszélt!" Az európai vezetők kiálltak Ukrajna és Zelenszkij mellett, Orbán Viktor nem.
A napokban egy érdekes tanulmány látott napvilágot, melyet a Hamburgi Egyetem publikált. Azt vizsgálták, hogy mi történne akkor, ha az Amazonas teljes erdőállományát kivágnák. A kutatás meglepő eredménnyel szolgált. Az Amazonas esőerdeje hatalmas erdőirtásnak volt kitéve, 2022-ig a teljes területének mintegy 26%-a tűnt el. Emiatt vizsgálni kezdték,
Súlyos árat fizetett az egészségéért Berki Patrik, aki fél évvel ezelőtt gyomorszűkítő műtéten esett át. A fiatal énekes-színész elképesztő súlyfeleslegtől, 90 kilótól szabadult meg, ám ez alaposan megviselte a szervezetét, s gyakran tapasztal emlékezetkieséseket is. A tünetei annyira megsokasodtak, hogy egy ideig infúziós kezelésre szorult. Ráadás
Egy nyíregyházi iskola diákja azt állítja, 5000 forint kauciót szedtek be tőlük a mobiltelefonok tárolására vett szekrényekért, ám a bútorok még mindig nem működnek. Miután az iskolás fiú nyílt levélben tiltakozott a történtek miatt, az igazgató elé állították azzal, hogy lejáratja az intézményt. A diák szerint az osztálytársai a retorzió miatt nem
Ferencvárosi relikviák sorát rejti egy garázs egy dombóvári lakótelepen. Tóth Zoltán és fia, Ádám óriási Fradi-szurkoló, amikor csak tehetik, igyekeznek megszerezni egy-egy legendás labdarúgó vagy kézilabdázó mezét. A közel 100 darabból álló gyűjteményére rendkívül büszke Zoltánnak jó néhány nem mindennapi története van arról, hogyan jutott a kedve
Magyar idő szerint hétfő hajnalban ismét összegyűl Hollywood krémje a Los Angeles-i Dolby Színházban, ahol ezúttal már 97. alkalommal adják át az Oscar-díjakat. Az idei gála is sok izgalmat ígér, hiszen számos nagyszerű alkotás kapott jelöléseket, de természetesen botrányok is fűszerezik a filmipar legnevesebb díjátadóját. Most összeszedtünk ezek k
A hét utolsó munkanapja is izgalmasnak ígérkezik, a Vízöntőknek például nem érdemes a pletykákra adniuk, a Halak extrém kihívást teljesíthetnek, de vajon neked mit üzennek csillagok? Kattints és olvasd el a pénteki horoszkópot!
2002-ben jelent meg Margit Patrícia tanulmánya A nők reprezentációja címmel. A szerző tizenegy különböző pozíciójú és eltérő gondolkodásmódú újságíróval készített interjú után arra a következtetésre jutott, hogy a nők alulreprezentáltak a médiában. Ennek pedig szerinte többféle oka van.
Nicolas Cage karrierje az utóbbi években igazi reneszánszát éli, és úgy tűnik, ismét egy különleges szerepben láthatjuk. Legújabb filmje, a The Surfer nem egy szokványos szörfös történet – inkább egy feszült, pszichológiai thriller, amelyben a tengerparti idill hamar rémálommá válik.
Stephen King A setét torony című könyvsorozatát a rajongók általában a szerző fő művének tartják. A hét regényen átívelő történettel már számos tehetséges forgatókönyvíró és rendező próbálkozott, igazán maradandó feldolgozás azonban egyelőre nem született. Ez hamarosan megváltozhat, ám a jelek szerint maga King végül nem vesz részt a munkálatokban.
Készülünk a 30. Budapest Pride-ra, mert az, hogy idén is lesz Pride Budapesten, pont olyan magától értetődő, mint két ember szerelme - írta a főpolgármester Facebook-oldalán.
Az Európai Bizottság engedélyezte a fertőzött szúnyogok által terjesztett chikungunya-vírus elleni vakcinát felnőttek és 12 évesnél idősebb serdülők számára - közölte pénteken a brüsszeli testület.
A szerző szerint a média téved, mikor arról ír, hogy Trumpék lerohanták Zelenszkijt, hanem egy hosszabb tárgyalás után éppen Zelenszkij volt, aki provokálni kezdett.
Az instant ételek gyártása terén a piacvezetők közé tartozó, japán Nissin Foods most a második európai gyártóüzemét is Kecskemétre hozza, a 40 milliárd forint értékű beruházással megduplázzák a cég eddigi helyi kapacitását - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Budapesten. A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról szá
Kár is lenne tagadni, mi mind kíváncsiak vagyunk: imádjuk a pletykákat, a drámát, beleokvetlenkedni mások életébe. Csontváry Tamás (ami természetesen álnév) levélregénye, a Románc – Egy szamár esete a nőművésszel pedig alaposan kielégítheti ezeket az igényeinket. Bepillantást enged egy tulajdonképp modern love storyba, annak minden kezdeti izgalmáv
Ahhoz, hogy az ember férj és feleség legyen, legalább háromszor kell igent mondani: először a lánykéréskor, utána az esküvő költségvetésére, végül pedig magán a nagy napon. Ezek közül pedig mostanság általában a második a legnehezebb, köszönhetően az egyre szélesebb választéknak és az egyre magasabb áraknak. Hogy segítséget nyújtsunk a jegyespárokn
Van egy apró, piros gyümölcs, amelyet a Távol-Keleten évszázadok óta nagy becsben tartanak a sokszínű egészségügyi előnyei miatt, és idehaza is egyre több helyen beszerezhetjük, amire rengeteg okunk lehet. Többek közt jót tesz a látásunknak és csökkenti a vérnyomást is. Ez a szuperélelmiszer pedig nem más, mint a goji bogyó, amiből napi egy kanál m
A Liverpool magabiztos győzelmet aratott a Newcastle felett, ezzel pedig nemcsak a tabella élén növelte előnyét 13 pontra, hanem az utóbbi hetek kritikáira is határozott választ adott. Arne Slot szerint a csapat mentálisan is kiemelkedőt nyújtott, és mostanra minden kétkedő elcsendesedhet.
Tizedik születésnapjára készül a WMN. TOP 10-es sorozatunk következő részében tíz kulcsfontosságú történést szedtünk össze az elmúlt tíz évből, ami meghatározta a hazánkban és külföldön élő LMBTQ-emberek sorsát.
A Firefly Aerospace Kék Szellem (Blue Ghost) nevű űrszondája Hold körüli pályára lépett és egyedülálló felvételeket készített az égitestről. Mutatjuk a videókat.
Az elmúlt hetek előkészületei után szombaton lezárják a Flórián téri felüljáró déli ágát, emiatt az Óbudán közlekedőknek hosszabb menetidőre és a korábban megszokottól eltérő forgalmi rendre kell számítaniuk nagyjából egy éven át.
A román elnökválasztás novemberi első fordulóját megnyerő szélsőjobboldali politikust szerdán gyanúsítottként hallgatták ki a legfőbb ügyészségen. Szakáli István Loránd, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány stratégiai igazgatója azt mondta az InfoRádióban, hogy a történtek ellenére Calin Georgescu a legnépszerűbb az államfőjelöltek közül, ráadásu
Megfelelő ütemben halad a 2019-ben indult Országfásítási program megvalósítása, az elmúlt években 184 millió fát ültettek az erdőgazdaságok, települések - közölte az agrárminiszter Leányfalun, ahol egy helyi faültetési akció keretében tartott sajtótájékoztatót. Nagy István kifejtette, hogy a tárca vezetése stratégiai elemként tekint az ország erdőv
A Universal Pictures csütörtökön mutatta be a várva várt Shrek 5 első rövid előzetesét, amit korántsem egyöntetű lelkesedéssel fogadtak az emberek. Az idő múlása bizony mindenki kedvenc zöld ogréjén, Shrek-en is meglátszik, de a rajongók többségének mégsem tetszik, amit látnak. Többen is megjegyezték: olyan, mint AI-jal csinálták volna az animációt
A tavasz közeledtével nemcsak a természet ébred újjá, hanem bennünk is felébred a vágy a megújulásra. A téli hónapok után, amikor a napfény hiánya és a hideg időjárás miatt hajlamosak vagyunk a bezárkózásra és a mozgásszegény életmódra, a tavasz friss lendületet hoz, ilyenkor pedig sokkal könnyebben vesszük rá magunkat a változásra. Éppen ezért kif
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
Jogerőre emelkedett Kenderesi Tamás doppingvétség miatt első fokon kiszabott négyéves eltiltása, miután a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) elutasította az olimpiai bronzérmes úszó fellebbezését. Erről Kendersi ügyvédje, Hergenrőder Tamás tájékoztatta csütörtökön a Nemzeti Sportot.
A BYD járművei közül eddig a Dolphin volt az itthon is kapható legolcsóbb modell, ám mostantól elérhető az Atto 2 is, ami ezzel a márka legkedvezőbb árú autója lett a hazai piacon – írja a Haszon.
Történelmi mélypontra süllyedt a poszméhek száma az Egyesült Királyságban 2024-ben. A Bumblebee Conservation Trust adatai szerint közel 25 százalékkal csökkent az állomány a 2010-2023-as átlaghoz képest, amit elsősorban a tavaszi kedvezőtlen időjárási körülmények okoztak - tudósított a The Guardian.
Rendkívül érdekes kérdést feszeget A Kuma – A második feleség című török sorozat, amely az Izaura Tv-n látható. Igaz, már a címével lelövi a poént. Viszont a két fiatal bonyolult kapcsolatán, sorsán keresztül a többnejűség kérdését, a második feleség szerepét boncolgatja.