A vállalatok digitális transzformációja ma már nem opció, hanem üzleti szükségszerűség. Az SAP 2027-től megszünteti a régi ECC-rendszerek támogatását, ezért a nagyvállalatoknak érdemes minél előbb áttérniük az S/4HANA szisztémára. Az átállás komoly stratégiai döntés, ami a vállalati folyamatok mélyreható átgondolását igényli, ezért az NTT DATA szak
Elővigyázatosságból határozatlan ideig zárva tart a Fővárosi Állat- és Növénykert állatsimogatója. Habár Facebook-oldalukon a döntés okát nem részletezték, valószínűleg a néhány napja Magyarországon is megjelent ragadós száj- és körömfájás betegség megjelenése állhat a háttérben.
Donald Trump amerikai elnök több, kriptopiacot támogató bejelentése ellenére is lényegi értékvesztést mutat a bitcoin: a legnagyobb kriptodeviza 80 124 dollárig esett a hétvégi kereskedésben, ami 12 százalékos gyengülés a múlt hét közepén elért, 92 ezer dollár környéki lokális csúcshoz mérten.
A tavalyi évben egy lakásbiztosítás átlagos éves díja 17,1 százalékkal nőtt, s elérte a 66,1 ezer forintot, ám a fogyasztóbarát otthonbiztosításokért közel 22,1 százalékkal kevesebbet, csak 51,5 ezer forintot kellett fizetni. A kárráfordítások 2024-ben számottevően nem változtak, így tavaly decemberre a díjak növekedési üteme 2022 év végéhez viszon
A Wizz Air járatain 2025. április 1-jétől kizárólag bankkártyával, illetve digitális módon, vagy akár előre feltölthető voucherrel fizethetnek. A Revolut plasztikot is elfogadják. Sőt, az ezzel fizetők tízszeres hűségpontot is kaphatnak.
Már elérhető a Nemzeti Filmintézet (NFI) időszakos, 150 millió forint keretösszegű pályázata filmes képzést folytató intézmények számára, amely nappali tagozaton végzős hallgatók diplomamunkáinak gyártásához biztosít finanszírozást. Pályázatot nyújthatnak be a filmrendező, egyéb filmművész, okleveles animációs filmrendező művész, média design és fi
A színésznő egy interjúban a végletekig átpolitizált témák mellett arról is beszélt, hogy a MeToo mozgalom nem érte el a célját, a nőknek pedig még mindig meg kell küzdeniük a jogaikért.
A tavasz a megújulás évszaka, amikor a természet és a gardróbok egyaránt újjáélednek. De vajon melyik divatirányzat passzol leginkább hozzád a csillagjegyed alapján? Merülj el a horoszkópod stílusvilágában, és találd meg azt a trendet, amely nemcsak divatos, de a személyiségedet is tökéletesen tükrözi!
Újra szerelmes Trap kapitány! Az egykori Sztárban sztár leszek! versenyző, Bányai Noémi rabolta el a szívét. A friss kapcsolatról a rapper közösségi oldalán adott hírt.
A Sierra Space és a Radian Aerospace űrtechnológiai vállalatok közösen olyan űrrepülőgépet fejlesztettek ki, amely forradalmasíthatja a légi közlekedést. A két űrtechnológiai vállalat eredetileg egy olyan sugárhajtású űrrepülőgépet szeretett volna közösen kifejleszteni, ami 28 962 km/órás sebességgel képes repülni. Így jött létre a Radian
A Nielsen nézettségmérés reprezentatív mintán alapul, amely háztartásokba telepített mérőeszközökkel (people meter) rögzíti, hogy kik, mikor és mit néznek a televízión. Az adatokat folyamatosan továbbítják és elemzik, így pontos képet adnak a műsorok nézettségéről és a nézők demográfiai összetételéről. Az eredményeket a televíziós csatornák és hird
Hatalmas fegyverkezési rohamba kezdett Európa, miután az Egyesült Államok bejelentette, hogy magára hagyja, de műholdak nélkül ma már elképzelhetetlen a hadviselés, ebben pedig jelentős az európai lemaradás.
A régi és az új stílusok harmonikus ötvözése egyedi és karakteres belső tereket eredményezhet, amelyek egyszerre idézik a múlt időtálló eleganciáját és a modern design frissességét.
Idén is Berlinben rendezték meg a PATWA International Travel Awards nevű díjátadót, amelyben a légitársaságoktól kezdve a szálláshelyeken át az úti célokig, különböző kategóriákban ismerték el a turizmus szereplőit. Ennek keretében a bírák megválasztották az idei év legjobb kalandturisztikai célpontját is, a titulust most Örményország tudhatja magá
A GKI Gazdaságkutató Zrt. legújabb, februári felmérésében 5 fő feletti vállalatokat kérdezett meg, többek közt 2025-ös béremelési szándékaikról. A kérdőívet 1408 cég töltötte ki, ebből 1321 adott választ a bérekre vonatkozó kérdésre. A megkérdezett vállalatok átlagosan 6,6 százalékkal (létszámmal súlyozva 6,3 százalékkal) tervezik emelni a béreket
"Ukrajna EU-csatlakozási tárgyalásának a felgyorsítására vonatkozó szándékok rendkívüli veszélyeket tartogatnak az egész Unió, így Magyarország számára is"- jelentette ki Szijjártó Péter az ATV kérdésére.
Az angliai Lamma mezőgazdasági gépkiállításon aranyérmet kapott a legjobb gép. Idén a megtiszteltetés a Fendt 600 Vario-nak jutott, mely az év gépe lett.
A ragadós száj- és körömfájás a párosujjú patás állatok súlyos gazdasági károkat okozó, rendkívül fertőző betegsége. A terjedésében a legnagyobb szerepet az élőállatok közötti közvetlen érintkezés játssza, de a betegség könnyen terjed állati termékekkel, és ragályfogó tárgyak vagy személyek útján is. A járvány mielőbbi felszámolása érdekében az ors
A Morgan Stanley vezető stratégája szerint az amerikai részvénypiacok valószínűleg további 5 százalékos esést szenvedhetnek el a vámok miatt várható vállalati eredményromlás és az alacsonyabb költségvetési kiadások következtében - közölte a Bloomberg. A stratéga azonban figyelmeztetett, hogy recesszió esetén az irányadó index akár 20 százalékot is
Egy hely, amely kikapcsolódásra csábít, mégis rejtély övezi. Vajon miért keltette fel a szakértők figyelmét, és mi az, amit első pillantásra senki sem venne észre?
Antocianin: így hívják azt a vegyületet, amely a karalábéban is megtalálható, és erős antioxidánsként védi az érfalakat az oxidációs hatásoktól. Az antocián ugyanakkor vízoldékony, kék növényi festékanyag: az elnevezés az anthosz (virág) és küanosz (kék) görög szavak összetételéből keletkezett. A karalábé azonban "nem csak ennyit tud": C- és B-vita
A válás után a legtöbb ember elhagyatottnak és üresnek érzi magát, a többség pedig egyáltalán nem látja fényesnek a jövőjét. Ezeket az általánosnak tekinthető érzéseket alátámasztotta Holly Davis is, aki nem csupán elvált nő: válóperes ügyvéd is egyben. Elmondta, bármennyire is nehéznek tűnik, a házasság vége egy új, boldogabb élet kezdetét jelent
A Hunyadi című magyar történelmi filmsorozat legújabb epizódjai kiemelkedő nézettséget hoztak a TV2 csatornáján 2025. március 8-án és 9-én. A sorozat főműsoridős vetítése kimagasló eredményeket produkált a teljes lakosság (4+), a 18 év feletti és a 18-49 éves korosztály körében. Amihez még hozzá jöttek a Super TV2 ismétlései is. Így egy-egy epizódo
Újra az érdeklődés középpontjába került az élelmiszerek drágulása, ami hónapok óta meghaladja az átlagos infláció szintjét. A TrendFM reggeli műsorában Gáspár András, a Klasszis Média lapigazgatója az immár 18 éve rendszeresen publikált Privátbankár Árkosár-felmérés legfrissebb adatait mutatta be, de szóba kerültek az inflációs kilátások és a kormá
Szlovákia területén nem észleltek száj- és körömfájás fertőzésre utaló gyanút – erősítette meg a szlovák földművelésügyi minisztérium. A betegség a magyarországi Kisbajcs település közelében, egy szarvasmarhatelepen jelent meg, nem messze a szlovák határtól. A Szlovák Állami Állategészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Hatóság aktiválta az ilyen helyz