Kecskeméti László kiköltözésekor a lakásból eltűntek az ajtók, ajtófélfák, konnektorok, kapcsolók és a konyhaszekrény is. Az önkormányzat perel, ha nem visz mindent vissza a csupasz falakig kirámolt lakásba.
A vízhiány okozta kihívások együttműködéssel, innovációval és stratégiai tervezéssel, valamint a magyar vízügyi szakértelem hozzájárulásával megoldhatók - jelentette ki a Magyar Exportfejlesztési Ügynökség (HEPA) vezérigazgatója az MTI-nek telefonon nyilatkozva.
Az Armadillot választotta a Stühmer leadügynökségének, amely a vállalat online kommunikációjáért, kreatív kampányaiért, valamint influencer együttműködéseiért felel.
Kigyulladt egy tartályhajó, miután összeütközött egy teherszállító hajóval az Északi-tengeren, Anglia északkeleti partjai közelében, hétfőn. A brit parti őrség azonnal megkezdte a mentési és tűzoltási feladatokat, miután legalább az egyik
A hazai ipari ingatlanpiac valaha volt legnagyobb egyedi ügylete keretében, az Erste Nyíltvégű Ingatlan Befektetési Alap tulajdonába kerül a HelloParks két pátyi raktárcsarnoka.
Hosszú ideje tart Ádám Zoltán pere, akit azonnali hatállyal rúgtak ki a Corvinusról. Ő volt az, aki etikai vizsgálatot kezdeményezett Megdet Rahimkulov unokájának vizsgája ügyében, de az egyetem szerint a kettő nem függ össze.
Hétfőn kezdi tárgyalni a a Budapesti Közlekedési Központ (Bkk) új fejlesztési javaslatait a Fővárosi Közgyűlés Klímavédelmi, Közlekedési és Városfejlesztési Bizottsága.
Felipe Nasr, háromszoros IMSA-bajnok és a Daytona 24 órás háromszoros győztese 2025. február 5-én 1:42,1-es köridőt autózott a 4,3 kilométer hosszú Interlagos versenypályán. Az új idő nem csupán közel nyolc másodperccel gyorsabb volt a Taycan Turbo S 2022-es rekordjánál (1:49,8), de közel egy másodperccel jobb volt a sorozatgyártású autók korábbi l
Az adategyeztetési eljárás kifejezetten az adatminőségre fókuszál, mivel a pontos és konzisztens adatok nélkülözhetetlenek a megfelelő elemzésekhez – hívja fel a figyelmet az Rsm Hungary.
A fiatalok az általános felsőoktatási felvételi eljárás keretében idén is február 15-ig adhatták be jelentkezésüket a felvi.hu rendszerén keresztül. Az Oktatási Hivatal március 6-án közzétett adatai szerint összesen 11.789-en jelölték meg a Széchenyi István Egyetem valamely képzését, ami 15,9 százalékkal több a tavalyinál, és jelentősen meghaladja
Az Alapjogokért Központtal jó kapcsolatokat ápoló Gavin Wax amerikai konzervatív aktivista, kommentátor Ukrajna európai uniós csatlakozásáról mondta el véleményét.
"A rendőrautók új dizájnja egyedülálló a felismerhetősége és színezése miatt. Egyértelműen utal a rendőrségre és országunk állami szimbólumaira. Eredeti, szlovák, ugyanakkor megfelel az Európai Unió szabványainak is. Összehasonlítható a szomszédos országok, például Ausztria, Lengyelország, Franciaország vagy Portugália megoldásaival. A rendőrautók
Új típusú csalási módszer jelent meg Józsefvárosban: ismeretlen elkövetők hamis QR-kódokkal próbálják megszerezni a parkolóautomatáknál fizető ügyfelek bankkártyaadatait. A hatóságok és a parkolási társaság már intézkedéseket tett az ügy kapcsán - tudósított a Józsefvárosi Önkormányzat.
A határozatokat elektronikusan (cégkapura, vagy hivatali-, illetve személyes tárhelyre) küldik mindenkinek, akinek van elektronikus elérhetősége. Akiknek nincs, azok postán kapják meg a papírokat - közölték. Nem kapnak határozatot azok, akiket egész évre adómentesség illet meg, és ez a NAV nyilvántartásából megállapítható. Ilyenek például az egyház
Donald Trump a napokban adott ki rendeletet egy bizottság létrehozására, amelynek feladata lesz az Egyesült Államokat sújtó egészségügyi válság kiváltó okainak kivizsgálása és kezelése.
Az Antarktisz körül áramló óceáni áramlat, amely a Föld legerősebb óceáni áramlata, 2050-re jelentősen lelassulhat a globális felmelegedés következtében. A változás súlyos következményekkel járhat bolygónk éghajlatára és ökoszisztémáira nézve - tudósított a Bbc.
Marco Rubio arra reagált, hogy a lengyel külügyminiszter szerint Elon Musk megfenyegette Kijevet, hogy az ukrán front összeomlana, ha kikapcsolná a Starlinket.
Soros Györgyöt is ki lehetne utasítani? - kérdeztük Szijjártó Pétert, aki azt mondta: kell olyan jogi szabályozás, amivel meg lehet védeni a nemzet érdekét és biztonságát veszélyeztető jelenségekkel, emberekkel, intézményekkel szemben".
Minden kapcsolat esetében különösen fontos, hogy a problémák felszínre kerüljenek, hiszen csak így lehet rájuk megoldást találni. Nálatok mi áll ennek az útjába?
Jedlik Ányos Energetikai Program indul, 440 milliárd forint, tíz pályázat, vállalati fejlesztésekre – jelentette be hétfő délutáni Facebook-videójában Lantos Csaba energiaügyi miniszter. A friss bejelentések részleteiről is szó lesz a Portfolio április 8-i Vállalati Energiamenedzsment konferenciáján, további részletek és jelentkezés itt.
A hazai ipari ingatlanpiac valaha volt legnagyobb egyedi ügylete keretében, az ERSTE Nyíltvégű Ingatlan Befektetési Alap tulajdonába kerül a HelloParks két pátyi raktárcsarnoka. A HelloParks Páty megaparkban álló PT2 és PT3 jelű épület együttesen 84 ezer négyzetméter ipari és logisztikai területet nyújt bérlőinek. Az Ingatlan Alap és a Futureal-cso
Az ember egyszerűen elszokott attól, hogy a dolgok ki legyenek mondva. Egyenesen, nyíltan. Hogy valami az, ami. És Donald Trump egyenesen, keményen kimondott dolgokat.
A budapesti kínai piac köré számos legenda fonódik. A kínai maffia, az eltűnt emberek és a nem létező kínai temetők történeteinek nyomába szegődött a Fókusz stábja, a riportból az is kiderül, valójában hogyan működik Magyarország legnagyobb kínai piaca.
A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség indítványára a bíróság hivatalos személyi jelleg színlelésével elkövetett befolyással üzérkedés ( nem tehetünk róla, ez a hivatalos elnevezés) bűntette miatt tartóztatta le a férfit, aki magát rendőrnek kiadva intézkedett. A Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) feljelentése alapján indult ügyben a nyomoz
Nőtt az osztrák ipari termelés januárban éves szinten, 12 hónap folyamatos csökkenést követően, míg havi összevetésben ugyancsak bővülést jegyeztek fel az osztrák statisztikai hivatal hétfőn közzétett adatai szerint.