Alapítása óta, azaz már több mint 30 éve a SPAR Magyarország számára a társadalmi felelősségvállalás, a jótékonysági ügyek támogatása a vállalati kultúra fontos része. A cég sok ezer rászoruló családot segít tanszer- és tartós élelmiszergyűjtéssel, miközben egészségügyi és állatvédő szervezeteket, valamint kulturális és sportprogramokat is támogat.
Ledolgozta hátrányát és tizenegyesekkel továbbjutott a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjéből a PSG. A Liverpool kezdhette előnyből a visszavágót, de Konaté hibájából
A Demokrata Párt több mint egy éven át riogatta az amerikai választókat azzal, hogy Trump hogyan akarja majd uralni az Egyesült Államokat. Most látszólag mégis meglepetten nézik, hogy mit művel, és képtelenek rá hatásos választ adni. Páran azért próbálkoznak.
A módosítás szerint a férfi és női nemet ismernék el, alkotmányba foglalnák a kábítószertilalmat és alkotmányos alapjoggá tennék a készpénzes fizetést.
A Leverkusen az idegenbeli 3-0-s vereség után hazai pályán 2-0-ra kapott ki a Bayern Münchentől, így 5-0-s összesítéssel esett ki a Bajnokok Ligájából. A müncheniek egy rövid időszakot leszámítva nem is engedték át a kezdeményezést, két góljukat Harry Kane és Alphonso Davies szerezte.
Megnövelte katonai erőit az Európai Unió bosznia-hercegovinai békefenntartó missziója, az EUFOR Althea, kedden már az első katonák is megérkeztek a nyugat-balkáni országba - közölte a Klix.ba szarajevói hírportál. A hivatalos internete
Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő szerint Magyarország anyagilag jól járna azzal, ha amerikai katonákat fogadna be, kérdés, mit szólna ehhez Oroszország.
Van egy nap, ami minden évben teret ad a női teljesítménynek, amikor ünnepeljük és a figyelem középpontjába emeljük őket. A GLAMOUR Women of the Year idén nyolc kategórián belül díjazza a tehetségesebbnél tehetségesebb nőket, ebből hét kategóriában szavazhatsz arra, aki szerinted leginkább megérdemli a díjat. A szereped viszont ennél is több lehet:
Kína régóta ott ólálkodik Tajvan körül, és a mostani bizonytalan világpolitikai helyzetben talán megpróbálhat katonai erővel is fellépni a sziget ellen. Valószínűleg egyetlen dolog tartja vissza őket: az USA várható ellencsapása.
A lakásbiztosítási kampány első hetének adatai szerint viszonylag koncentrált a verseny az új lakásbiztosítási szerződésekért: az Insura.hu biztosításközvetítő adatai szerint a Groupama, a Köbe, az Uniqa és az Alfa biztosítóknál kötötték az összes új szerződés 70 százalékát. Az eddig megrendelt szerződések átlagdíja 38 600 forint volt, ami csupán m
Marcus Thuram egy remek góllal, később egy kapufával vétette magát észre, így kiemelkedett az olasz Interből, amely 2-1-re verte a Feyenoordot a Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő-visszavágóján. Nem volt tehát kérdés: a Milant kiejtő hollandok az Inter ellen kettős vereséggel estek ki.
Kim Cattral számára az átütő sikert kétségtelenül a Szex és New York hozta meg. Az általa alakított Samantha Jones karaktere azóta ikonikussá vált, ma is pont akkora népszerűségnek örvend, mint a '90-2000-es években. A sorozat indulásakor a színésznő 42 éves volt - de láttad már, milyen gyönyörű volt huszonévesen (is)? Mutatjuk, hogy nézett ki, ami
Országosan és éves összevetésben több mint 10 százalékkal emelkedtek a lakásárak az ingatlan.com februári lakásárindexe alapján, januárhoz viszonyítva pedig bő 2 százalékos volt a növekedés. Budapesten közel 17 százalékkal emelkedtek az ingatlanárak tavaly februárhoz képest, de havi szinten is számottevő mértékű, 4,4 százalékos volt a drágulás.
A pakisztáni hatóságok szerint a vonat 350 utasa már biztonságban van, a további 35 tússzal kapcsolatban a Beludzsisztáni Felszabadítási Hadsereg fogolycserét ajánlott a kormánynak.
Berki Mazsi nemrég új frizurával lepte meg a követőit, most azonban itt az újabb sokkoló poszt, ugyanis az influenszer a kórházból jelentkezett be a közösségi oldalán.
Az első meccs idegenbeli győzelme után hazai pályán 3-1-re győzött a Barcelona a Benfica ellen. A vezetés Raphinha révén jött össze, aki elfelejtett felszállni az edzőközpontban a csapatot a hotelbe szállító buszra, de aztán autóval a többiek után vitték. Erre a gólra még volt válasza a Benficának Nicolás Otamendi révén, Lamine Yamal remekbe szabot
Alig több mint két héttel az előre hozott parlamenti választások után gőzerővel folynak a nagykoalíciós egyeztetések a győztes CDU/CSU konzervatív pártszövetség és a szociáldemokrata SPD között. Értesülések szerint a tárgyaló felek a jövő hét elejéig megegyezésre akarnak jutni, egyre több jel utal ugyanakkor arra, hogy kulcsfontosságú kérdésekben
A TikTokon már te is belefuthattál a jelenleg nagyon trendinek számító szuperélelmiszerbe, melynek rendszeres fogyasztása állítólag segíti az emésztést, gyulladáscsökkentő hatással bír, energetizál, ráadásul a hajhullást is csökkenti. Nos, ez a csodaszer nem más, mint a moringa por, melynek most gyakorlatban is leteszteltük a jótékony hatásait.
Az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára szerint például a kormánynak még számos kérdést meg kell válaszolnia a legfrissebb gazdasági intézkedéssel kapcsolatban.
Donald Tusk lengyel miniszterelnök bejelentette, hogy Lengyelországban 2027-re a jelenlegi duplájára, 70 ezerre emelnék az évente kiképzett önkéntes katonák számát, azt követően pedig évi 100 ezer önkéntes tartalékost kellene kiképezni
A katalánok rendkívül erős első félidőt produkáltak, három góllal teljesen lesöpörték ellenfelüket, így a második játékrészben már kényelmesen őrizhették előnyüket. A Movistar+
"Meg kell, hogy öljetek, ha le akartok váltani" – üzente nekik Aleksandar Vučić elnök, aki nem fogja megengedni, hogy átmeneti kormány álljon fel, és az ellenzéknek hatalom kerüljön a kezébe, mert az Szerbia "halálához vezetne".
Vilmos herceg a covid idején önkéntes munkát vállalt egy jótékonysági szervezetnél. Olyan fiatalokkal is kommunikált, akiket többek között öngyilkossági gondolatok gyötörtek. A trónörökös nem titkolja, nagyon megviselte ez az időszak.