Úgy tűnik, eldőlt a Naprendszer bolygói között több éve húzódó verseny, azaz, hogy melyik égitest rendelkezik a legtöbb holddal. Egy jelentős felfedezésnek köszönhetően ugyanis az eddig csúcstartó Jupiter most úgy néz ki, hogy végleg a ranglétra második helyére került. A 95 ismert holdjával a Jupiter hosszú évekig rekordernek számított. Tu
Miért van az, hogy ugyanaz a fajta daganat két különböző embernél teljesen eltérően viselkedhet? Hány százalékkal növelheti a túlélési esélyeinket a korai felismerés? És hogyan hat a túlzott alkoholfogyasztás a daganatos betegségek kialakulására? A Daganatokról őszintén című vodcast első adását szemléztük.
A Mstsz ügyvezető igazgatójával, Fitos Gáborral készítettünk rövid interjút a hazánkban kitört ragadós száj- és körömfájás kapcsán, hiszen a betegséget terjesztő vírus a sertéságazat működését is jelentősen befolyásolta.
A fogás bővelkedik a zöldségekben és a jótékony fűszerekben, így az elkészítését nemcsak az egészségünk hálálja meg, hanem az időbeosztásunk is, hiszen pillanatok alatt, akár egy rohanós délután is összedobható.A csirkés hummusztál több szempontból is nagyszerű recept: egyszerűen elkészíthető, összetevőinek köszönhetően jótékony hatással bír, ráadá
Megkezdődik az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynöksége (Usaid) konkrét finanszírozási projektjeinek kivizsgálása, a költéseknek akár büntetőjogi következményük is lehet – közölte László András kormánybiztos, a Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselője a Facebook-oldalán pénteken. A kormánypárti politikus a videóban arról számolt be, ho
Váratlan helyzetekben vizsgálták az önvezető autók utasainak reakcióit a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kutatói együttműködve a HUN-REN és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem szakembereivel. Az eredményeikről a Nature-ben megjelent cikkükben számoltak be.
A nemzeti ünnep alkalmából számos múzeum és kulturális intézmény ingyenesen látogatható országszerte. A fővárosban és vidéken egyaránt különleges programokkal és tárlatokkal készülnek.
A termékeket el kell juttatni a boltba, ahol emberek pénzért dolgoznak, és adót is kell fizetni, pedig van olyan adó, amelyik helyett árat is csökkenthetnének a kiskereskedők – mutatott rá az Országos Kereskedelmi Szövetség közleménye.
Az Országos Kereskedelmi Szövetség szerint az új árrésszabályozás súlyos következményekkel járhat: csökkenő választék, elmaradó akciók és növekvő import fenyegeti a piacot. A szervezet hangsúlyozza, hogy az árrés nem profit, hanem működési költségeket fedez, miközben az élelmiszergyártók továbbra is kiemelkedő nyereséget realizálnak.
Egy anya, egy vérfagyasztó tett, és egy nyomozó, akit megszállottan hajt a válasz. A Netflix új krimi-thriller sorozata olyan mélységekbe ránt, ahonnan nehéz visszamászni.
Igent mondani csak úgy nem akar az azonnali 30 napos tűzszünetre, nemet mondani nem érdeke Putyinnak, akinek eddig bejött, hogy megőrizze Moszkvával szemben Trump jóindulatát. Közben stratégiai célt követ a Kreml hízelgése az amerikai elnök felé. Putyin véletlenül azt is megmutatta, hol bukik meg a békepárti Orbán Ukrajnát vádoló politikája.
2026-ban elkezdődhet Budapest Keleti, Nyugati, Déli és Kelenföld vasúti állomások, valamint Debrecen, Győr és Szeged pályaudvarainak felújítása és funkcióbővítése – olvasható a MÁV honlapján.
A komáromi Brigetio Gyógyfürdő uszodájában pihenőgalériát alakítottak ki, új tetőszerkezetet építettek, valamint kicserélték a medencét körülvevő közlekedőfelületek burkolatát - közölte az intézmény ügyvezetője pénteken az MTI-vel.
A magyar kormány az utolsó pillanatban engedett, kevesebb mint 48 órával az intézkedések lejárta előtt hagyott fel a vétójával. A szankciós listáról azonban néhány orosz üzletember neve lekerül.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Miközben a tiszta energia technológiák továbbra is magasan költség-versenyképesek Európában, amit a telepítési számok is igazolnak, az ezeket gyártó uniós cégeknek kihívásokkal teli üzleti környezettel és éles globális versennyel kell szembenézniük. Az EU diverzifikált nettó nulla technológiai feldolgozóiparnak ad otthont, de globális szinten küzd
Lassan végérvényesen beköszönt a tavasz és ezzel a macskák párzási időszaka is. Ez minden évben a kóbor állatok számának drasztikus növekedését hozza magával. A problémát súlyosbítja, hogy a tapasztalatok szerint az utcákon élő macskák háromnegyede nőstény, ami tovább fokozza a szaporodási mutatót. Az egyetlen humánus és hatékony megoldás az ivarta
Bizottsági törvényjavaslatot mutatott be a magyar EU-biztos a kritikus fontosságú gyógyszerekről az Európai Parlamentben. Várhelyi Olivér, az Európai Bizottság egészségügyi biztosa szerint a jogszabály döntő lépést jelent az ellátásbiztonság megerősítése terén, hogy a betegek mindig hozzáférjenek a számukra szükséges gyógyszerekhez. Több uniós egés