A Masterplast a BÉT-en tájékoztatja a befektetőket, hogy a Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat alapján a közeljövőben Magyarország kormánya és a Masterplast között stratégiai együttműködési megállapodás jön létre.
A javuló gazdasági helyzet, az idén is elérhető állami támogatások, az állampapírhozam-kifizetések mind az otthonteremtési lakásvásárlásra, mind a befektetési célú vételekre pozitív hatást gyakorolhatnak 2025-ben. A lakásukat bérbe adók az MBH Elemzési Centrum számításai szerint 6% körüli hozamra számíthatnak ebben az évben - de vajon jó befektetés
A Reuters friss jelentése szerint Oroszország kriptovalutákat, köztük a Bitcoint (BTC) és a Tether USDt (USDT) stabilcoint használ olajkereskedelmi tranzakciók lebonyolítására Kínával és Indiával, annak ellenére, hogy a nyugati országok szankciókat vezettek be Moszkva ellen. Kriptovaluták az orosz olajexportban Négy, az ügyre rálátással rendelkező
A Kötivizig közzétette a Tisza-tó tavaszi felöltésének ütemtervét, tovább folytatják a magasabb vízszint beállítását. A Tisza-tó tavaszi feltöltésének második lépcsőjét megkezdte kezdi meg a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kötvizig) az érkező vízhozam függvényében, az alvízszint megtartása mellett (Kisköre-alsó vízmércén mért mínusz 300 cm)
Sokan csempésznek a kávéjukba egy bizonyos dolgot, pedig nem kéne, ugyanis a hasznos összetevőnek, amiről szó van, csökkenhet a hatékonysága kedvenc koffeines italunktól.
A 4iG Űr és Védelmi Technológiák Zrt. 2025 februárjában hirdette meg a HUSAT Mission Patch Pályázatot, amelynek célja a HUSAT műholdprogram missziós jelvényének („mission patch”) megtervezése volt. A magyarországi egyetemek aktív hallgatói részére kiírt pályázaton Bátorfalvi Erzsébet nyert, míg a grafikusok, dizájnerek, ipari formatervezők és hason
Megpördült és a szalagkorlátnak ütközött egy személyautó az M1-es autópálya 38-as és 39-es kilométere közötti lehajtójánál, a Győr felé vezető oldalon, Bicske térségében. A bicskei önkormányzati tűzoltók áramtalanították a járművet. A sztráda érintett szakaszán forgalomkorlátozásra kell számítani. Nem sokkal később öt személyautó ütközött az M1-es
A Széchenyi Nagydíjat Maróth Miklós klasszika-filológus kapta. A díjazottak között van többek között Dr. Stumpf István jogász, Döbrentei Kornél író, Müller Péter Sziámi előadóművész is.
Az árrésstop kihirdetését követően a Nemzetgazdasági Minisztérium minden kereskedői megkeresést megvizsgál, beleértve az Országos Kereskedelmi Szövetség megkeresését is.
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 1197,89 pontos, 1,38 százalékos emelkedéssel, 87 872,68 ponton zárt pénteken. Az árfolyamok helyzete a Pénzcentrum árfolyam oldalán is nyomon követhető.
Az iraki hírszerző szolgálat és az Egyesült Államok vezette koalíciós erők egy közösen végrehajtott hadműveletben megölték az Iszlám Állam iraki és szíriai vezetőjét – jelentette be az iraki miniszterelnök pénteken az X-en. Mohammed asz-Szudáni iraki miniszterelnök közleményében azt írta, "az irakiak folytatják nagyszerű győzelmeiket a sötétség és
Péntek reggel óta ismét kutyák lepték el a CsabaParkot. A három napos esemény során közel 2300 négylábút mérettetnek meg a gazdáik. A hazai nevezők mellett érkeztek kutyák többek között Ausztriából, Csehországból, Finnországból, illetve az Egyesült Államokból is. A ceglédi Misti Annamária két kutyát hozott Békéscsabára. A családja több évtizede j
A tárkony nemcsak ízletes fűszer, hanem nagyon jó hatással van a szervezetre is. A különleges aromája feldobja a legegyszerűbb leveseket, emellett pedig számos módon támogatja az egészségedet, ezért érdemes rendszeresen fogyasztanod.
Az MNB törvényességi felügyeleti eljárást kezdeményezett a Nutex Nyrt.-vel szemben. Elsődlegesen ugyanakkor a Nutex Nyrt. részvényeseinek joga, hogy törvényességi felügyeleti eljárást vagy polgári pert indítsanak, ha társasági vagy polgári jogi jogvitájuk merül fel a kibocsátó társasággal szemben – írja honlapján a jegybank.
A párt Újpesten tartott megemlékezést, ahol jövő vasárnap időközi választásokat tartanak. Dobrev Klára arról beszélt, hogy Orbán "széles mosollyal az arcán masíroz bele az ország végzetébe".
Georgescut kipenderítették a játékból, de ez csak olaj a tűzre, ha rendszerellenességről van szó. Öt másik jelölt megy rá az oroszbarát ezo-messiás híveire, Trump egyelőre kivár: Make Romania Great Again!
A lakásukat bérbe adók az Mbh Elemzési Centrum számításai szerint 6 százalék körüli hozamra számíthatnak ebben az évben – de vajon jó befektetés marad-e az ingatlan, ha a lakásépítési boom beindulásával a bérlakáspiacon is intenzívebbé válik az árverseny?
A Pokoli rokonok szereplői minden hétköznap 19:50-kor rendszeresen megnevettetik az RTL nézőit, azonban a forgatás során akadtak olyan pillanatok, amiket még a színészek sem bírtak ki nevetés nélkül. Adányi Alex például röhögőgörcsöt kapott és képtelen volt elmondani a szövegét, Dobó Katát egy "angolna" zökkentette ki a szerepéből, Nagy Botond pedi
Péntek este a szokásos esti epizód után indul a Farm, ahol éltünk, a reality háttérműsora Demcsák Zsuzsával és Gáspár Zsoltival. Vallomások, emlékek, sérelmek és bocsánatkérések – itt az idő mindent kibeszélni!
A drogfogyasztás súlyos társadalmi és egészségügyi hatásairól, valamint a szintetikus kábítószerek terjedésének veszélyeiről tartanak nagyszabású szakmai konferenciát szombaton a fővárosban.
A drogok liberalizálása fokozza az általuk okozott károkat, miközben az illegális kereskedelem ugrásszerűen nő egy ilyen döntés után – tájékoztatott Haller József, a Drogkutató Intézet vezetője.
A Tv2 nagysikerű műsor jóképű sztárjának úgy tűnt, eddig nem igazán van szerencséje a szerelemben. De a Házasság első látásra Gerije becsajozhatott, mindenesetre új videójában egy gyönyörű szőke nő is feltűnik, akit csodálatosnak nevez…
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) árupiaci szekciójában február 28. és március 5. között az Iscc Nuts II fenntartható takarmánykukorica márciusi jegyzése változatlanul 81 000 forint/tonna volt.
Harminchét év után ütötte fel a fejét ismét Németországban a ragadós száj- és körömfájás. A német gazdák attól tartottak hogy a következmények hónapokig sújthatják őket. Ez a veszély egy friss döntés szerint immár nem fenyegeti őket.