Nem akart olajat önteni a tűzre a Red Bull csapatfőnöke, de nem zárta ki a versenyzőcsere lehetőségét. Christian Horner előrebocsátotta, Kína után alaposan kiértékelik Liam Lawson helyzetét.
Egy globális kutatás most először tárta fel átfogóan, hogy a férfiak mit keresnek a wellnessben, és miben különböznek igényeik a hagyományos, nőkre szabott szolgáltatásoktól. A négyéves kutatási projekt Puczkó László,…
Több ezer holokauszttúlélő halt meg nem sokkal a kiszabadulása után, miután újra ételhez jutott. A visszatáplálási szindróma a második világháború egyik legkevésbé emlegetett haláloka. Már évszázadokkal ezelőtt megfigyelték, de megérteni csak jóval később sikerült.
Az év első két hónapja általában a díjátadókról és különböző nagyszabású eseményekről, mint például a divathetekről szól. Ebben az időszakban egyre tisztábban lehet látni, hogy melyek lesznek azok a trendek – legyen szó öltözködésről vagy sminkről, melyek meghatározzák az adott évet. Utóbbiből összegyűjtöttük 7 ilyet, melyek garantáltan mindenhol j
Ukrajna és európai szövetségesei is kételkednek abban, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök valóban a békére törekedne. A Kreml szintén bizalmatlan a Nyugati országokkal szemben, azonban a hadban álló feleknek mindkét részről erős kompromisszumra lenne szükségük. Donald Trump nemrég kijelentette, hogy ő az egyetlen a világon, aki Vlagyimir Putyint meg
Gálpál Zsombor szépen búcsúzott a nancsingi fedettpályás atlétikai világbajnokságtól, amelynek utolsó napján a hétpróba zárószámában, 1000 méteren egyéni csúcsot futott, és összesítésben is egyéni rekorddal, 5548 ponttal végzett a tizedik helyen.
Tele az internet, az Instagram és a Facebook a klasszikus, divatos európai úti célokkal: Róma, Milánó, Párizs, Berlin, Barcelona – mindet látni kell egyszer, de nem érdemes itt leragadni. A nagyobb városok körül fekvő ékszerdobozokba is szinte kötelező ellátogatni, hiszen itt lehet csak igazán átvenni a helyiek életritmusát és megfigyelni, hogyan é
Újra előkerült Vogel Evelin neve, de most nem a Magyar Péterhez fűződő kapcsolatáról van szó, hanem egy váratlan filmes szereplésről - véli egy képregényrajzoló.
Radics Gigi párjaként Visváder Tamásnak egyáltalán nincs könnyű dolga, de bármit megtenne, hogy helytálljon a versenyben. Az üzletember most lapunknak mesélt arról, hogy mi mindent vállalna be A Nagy Duettben.
Taylor Swift, a világ egyik legnagyobb hatású popkulturális ikonja, az elmúlt időben gyakorlatilag felszívódott. És amikor egy ennyire nagy volumenű ember hirtelen nem posztol, nem mutatkozik, és nem válik mémmé egy újabb vörös szőnyegen – az nem csak a rajongóknak tűnik fel.
A Dunántúlon és délen már elkezdett felszakadozni a felhőzet, ezzel együtt szépen elkezdett emelkedni a hőmérséklet is: délnyugaton néhol már 20-21 fokot mértek. A besugárzás hatására labilizálódik a légrétegződés, a nedves, meleg levegő pedig remek táptalajt biztosít a későbbi zivatarok kialakulásához, ahogyan a meteorológusok mondani szokták, meg
A legendás Traubisoda hivatalosan is visszatér a boltok polcaira, és már azt is lehet tudni, hol lesz kapható először. Az árát is nyilvánosságra hozták, így aki nosztalgiázni szeretne, már készülhet is a vásárlásra.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Tegnap több, mint 68 millió úgynevezett oldalletöltést mért a Gemius. A napi Top 50-es listát közöljük. Ez az adatt a szombati napra vonatkozik. Az első helyre a használtautós portál kvalifikálta magát, a második az Index lett, de úgy lett - nyilván a változó időjárás miatt - a harmadik az Időkép, hogy a legtöbben erre kattintottak.
A Nemzetgazdasági Minisztérium jelentős könnyítéseket tervez az ESG-jelentéstételi kötelezettségek terén:a kis- és középvállalkozások 2027-ig mentesülnének az adatszolgáltatás alól, míg a nagyvállalatok két év haladékot kapnának első ESG-beszámolójuk elkészítésére - közölte a hvg.
Osváth Zsolt és volt férje, Patrik még tavaly decemberben jelentették be, hogy közel tíz év kapcsolat és egy év házasság után a különválás mellett döntöttek. A hír sokakat meglepett, és azonnal elindultak a találgatások arról, hogy mi vezethetett a szakításukhoz.
A Budapest Antifascist Solidarity Committee (BASC) oldalán megjelent üzenetében a nő köszönetet mondott a kapott támogatásért és szolidaritásért, valamint sok sikert kívánt azoknak, akik továbbra is rejtőzködnek.
A nyári vakáció megtervezésekor egyre többen választják a hajós utazást a hagyományos, szárazföldi pihenés helyett. A tengerjáró hajók nemcsak kényelmet és luxust kínálnak, hanem lehetőséget adnak arra is, hogy egyetlen utazás során több országot és kultúrát is felfedezhessenek az utasok.
Kouyaté Hawa a műsor forgatása alatt is párkapcsolatban élt, aminek sajnos nem sokkal később vége szakadt. Most viszont úgy tűnik, hogy a Next Top Model Hungary sztárjára újra rátalált a szerelem.
Egy kertben mindig van mit csinálni, ám a tavasz érkeztével megsokszorozódnak a feladatok, a tennivalók. Ezekhez szükség van jó és megfelelő szerszámokra, amiket most a Lidlben szuper áron beszerezhetünk.
Ha megkérdezünk egy tetszőleges bankvezetőt, minden bizonnyal kiemelten fontosnak fogja tartani a termelékenységet, a hatékonyságot és a költségek leszorítását bankjánál. Azt is elismerheti viszont, hogy e területeken gyakran ütközik akadályokba: a hatékonyságnövelő intézkedések rendre megrekednek, az eredmények pedig csak ideig-óráig tartanak ki.
Attól még, hogy a szakemberek nem ajánlják a csirke ezen részének a fogyasztását, a magyarok többsége nagyon is szereti. Nem csoda, hogy az árrésstop-listán is szerepel.
Bár hazánkban egyelőre nem észleltek újabb ragadós száj- és körömfájás eseteket, azonban a határhoz közel, Szlovákiában egyszerre három helyen is felültette a fejét a betegség. Emiatt nem lankadhat a figyelem.
Visszatér az ikonikus Ford GT!, mondhatnánk, de ez sajnos nem telejsen így van. A híres versenyautó gyártása három éve befejeződött és bár 2005 és 2022 között csupán két generációt élt meg, az autó igen nagy hírnévre tett szert. Azóta is próbálnak jobbra-balra lehúzni róla különböző minőségű bőröket, lásd a Mansory tuningcég, most azonban itt egy m