2025. március 23. vasárnap

márc. 23
16:24
Weboldal készül a református épített örökségről (vasárnap.hu)
A Református Digitális Épített Örökségtár projekt első részében kétszáz templom és harangláb története, műemléki, hitéleti jelentősége elevenedik meg az ismeretterjesztő oldalon, amelyhez a Magyar Építőművészek Szövetsége biztosítja a szakmai hátteret – tette közzé a Református.hu. Mint írják, a projektről szóló együttműködési megállapodást ünnepél
márc. 23
16:24
Ebből a gyümölcsből készíts forró italt, ha te is nehezen alszol el (Bien)
Mindannyiunkkal előfordult már, hogy este egyszerűen sehogyan sem jött álom a szemünkre. Ha ez veled is csak ritkán történt meg, akkor a szerencsések közé tartozol. A hazai kutatások szerint ugyanis a magyar felnőtt lakosság közel fele küzd alvási problémákkal. Ez azonban még nem jelenti azt, hogy így is kell maradnia: lehet, hogy egy forró ital re
márc. 23
16:24
Virágba borultak a magnóliafák Szegeden (Agrárszektor)
A szegedi magnóliafák a város egyik jelképének számítanak, és tavasszal gyönyörű látványt nyújtanak. Történetükről egy kis érdekesség, hogy az első példányokat a századforduló után Kállay Albert, Szeged akkori főkertésze hozatta Hollandiából.
márc. 23
16:30
Friss! A Hatoslottó nyerőszámai a 12. játékhéten (Pénzcentrum)
Kihúzták a Hatoslottó 2025/12. heti nyerőszámait. Ezúttal nem volt telitalálatos szelvény így a következő, 13. héten 363 millió forintért játszhatnak majd a játékosok.
márc. 23
16:30
Veszélyben a katalán termőföldek: nyúlinvázió és megoldások (Agrofórum)
Katalónia mezőgazdasági termelői komoly kihívással néznek szembe: a vadnyúl-populáció drámai növekedése miatt egyre nagyobb károkat szenvednek el a szántóföldek és gyümölcsösök.
márc. 23
16:30
Hatoslottó: közel negyedmilliárd forint volt a tét, ezt a 6 számot kellett eltalálni hozzá (Promotions)
Már nézhetitek is a szelvényeket, újból komoly összeget lehetett nyerni a Hatoslottón.
márc. 23
16:30
Li Csiang: Konfrontáció helyett párbeszédre van szükség (Demokrata)
Kínának és az Egyesült Államoknak a tét nélküli játszma helyett az együttműködést kell választania- mondta a kínai miniszterelnök.
márc. 23
16:30
Mire figyeljünk a cafeteriánál adózási szempontból? (Üzletem)
A cafeteria-juttatások szabályozása 2025-ben a munkavállalók és munkáltatók számára egyaránt számos új lehetőséget hozott. A lehetőségek a Szép Kártya lakásfelújítási opciótól az adómentes állatkerti belépőn át a távmunka-támogatásig számos megfontolásra érdemes opciót tartalmaznak. A legfontosabb tudnivalókat Honyek Péter, a PwC Magyarország igazg
márc. 23
16:30
Zsiráfok és bölények kerültek halálos veszélybe Pozsonyban – Egyre nagyobb a baj Szlovákiában, már a katonaságot is bevetik a járvány miatt (naphire.hu)
A ragadós száj- és körömfájás terjedése miatti szigorú biztonsági intézkedések rendkívül nehéz helyzetbe hozták a pozsonyi állatkertet – számoltak be a fenntartók az intézmény hivatalos közösségi oldalán.
márc. 23
16:36
Kék sisakvirág: egy dísznövény, amit jobb messziről csodálni (Agroinform)
Már az érintése is veszélyes – mégis sokan ültetik.
márc. 23
16:36
Milliós bírságot is fizethetnek a globális minimumadót elhibázó cégek (vg.hu)
Azért Magyarországon nem sok vállalkozást fogja fenyegetni ez a veszély.
márc. 23
16:36
Fotók: Betörték az ablakot és vízzel kevert kutyaürüléket öntöttek a Mi Hazánk képviselőjének autójába (SzMo)
Kisberk Szabolcs szerint a támadás nem véletlen, hiszen hónapok óta foglalkozik a gyömrői horrormenhelyként hírhedtté vált Kutya Mentsvár Menhely ügyével, és több illegális menhelyet és állatkínzót is leleplezett.
márc. 23
16:36
Kitálalt Putyin egykori tanácsadója: Az "orosz világ" ideológiája nem ismer földrajzi korlátokat (Mandiner)
Vlagyimir Szurkov "mesterséges politikai entitásként" hivatkozott Ukrajnára.
márc. 23
16:42
Virtuális vitát folytatott le Dömötör Csaba Magyar Péterrel Ukrajna EU-csatlakozásáról (hirado.hu)
"Milyen ismerős érvelés, éppen csak azt nem mondta, hogy álprobléma" – így reagált Dömötör Csaba a Magyar Péter által elmondottakra.
márc. 23
16:42
Világbajnoki bronzérmes a férfi 4X400-as futóváltó (444.hu)
Éltek a kivételes lehetőséggel, hogy csak öt válogatott nevezett. De azért óriási rekordot futottak.
márc. 23
16:42
Túl az ezrediken: A rangsor (m4sport.hu)
A magyar labdarúgó-válogatott 1000. mérkőzése után, de még az 1001. előtt az M4 Sport stúdiójában Novotny Zoltán, Bozsik Péter, Knézy Jenő, Hajdú B. István és Berkesi Judit szubjektív toplistákkal elevenítették fel a nemzeti csapat – számukra – legemlékezetesebb mérkőzéseit. A számos ikonikus góllal és jelenettel színesített, sosem hallott történet
márc. 23
16:42
Bruce Willis: Végre hetvenkedhet! (BorsOnline)
Vígjátéksorozatban kezdett a színész majd kemény fiús szerepekre váltott. Bruce Willis kétszer nősült, öt lány édesapja. Március 19-én töltötte be a 70. életévét, közben tovább küzd súlyos betegségével. Kalandos élete meghatározó állomásai felidézésével köszöntjük a legendát.
márc. 23
16:42
Kiváló kezdés után sokkszerű hideg zuhany – Magyarország–Törökország 0–2, ÉLŐ! (Mandiner)
Dárdai Bence mellett meglepetésre Vécsei Bálint és Gazdag Dániel került még be a kezdő tizenegybe.
márc. 23
16:42
Csökkentenék a termékkárokat – "népszámlálást" tartanak a majmoknál, páváknál és óriásmókusoknál (Magro)
Srí Lanka vadállatszámlálást indított a majmok, pávák és óriásmókusok populációjának felmérésére, hogy kezeljék a gazdálkodók által jelentett mezőgazdasági veszteségeket.
márc. 23
16:44
"Kadlott Karcsi volt a legeslegnagyobb király" - Gyerekkori barátját siratja Csocsesz (BorsOnline)
Csocsesszel emlékeztünk a magyar mulatós stílus királyára.
márc. 23
16:48
Újraválasztották Zakariás Zoltánt az Erdélyi Magyar Szövetség elnökévé (HírTV)
A közlemény szerint a kisebb erdélyi magyar párt vezetését eddig is ellátó Zakariás Zoltánnak újabb két évre szavaztak bizalmat a küldöttek a szombaton Székelykeresztúron tartott országos küldöttgyűlésen.
márc. 23
16:48
Gáspár Győző nem akarja megnyerni A Nagy Duettet (Metropol)
Győzi A Nagy Duettben be akarja bizonyítani a kételkedőknek, hogy ő is ér valamit.
márc. 23
16:48
Most jött a hír, lángokban áll a Kossuth Lajos utca (Metropol)
Egy kisbusz kapott lángra.
márc. 23
16:48
Felfüggesztették hivatalából Isztambul bebörtönzött polgármesterét (vg.hu)
A lakosság felháborodását figyelmen kívül hagyó kormánypártok ésRecep Tayyip Erdogan török elnök a tűzzel játszik. Reggeli hír volt, hogy letartoztatták Isztambul polgármesterét, most arról számoltak be, hogy fel is fügesztették hivatalából.
márc. 23
16:48
Guzi Blanka ezüstérmes a budapesti nemzetközi fedettpályás öttusaversenyen (m4sport.hu)
Guzi Blanka ezüstérmet nyert a budapesti nemzetközi fedettpályás öttusaversenyen.
márc. 23
16:48
Újabb tiszteletlenségre derült fény: Meghan így szegte meg a királynő szinte minden szabályát (Sassy)
Nehéz azt gondolni, hogy ezekben nem volt semmi szándékosság, hiszen ha egyszer téveszt is az ember, legközelebb okvetlenül eszébe fog jutni, hogy most van nála fontosabb személy is a szobában.
márc. 23
16:50
Ragadós száj- és körömfájás: ellenőrzésekre kell számítani a szlovák-magyar határon (vg.hu)
Fokozott határ- és közúti ellenőrzéseket tart a szlovák rendőrség.
márc. 23
16:54
Folyton fáradt vagy, fájnak az ízületeid, és hullik a hajad? Ez lehet az oka (Agroinform)
Mutatjuk az ómega-3 zsírsav hiányának legfontosabb jeleit.
márc. 23
16:54
Felfüggesztették hivatalából Isztambul bebörtönzött ellenzéki polgármesterét (hirado.hu)
Az illetékes török törvényszék korábban vizsgálati őrizetet rendelt Imamogluval szemben vesztegetés gyanúja miatt, így a tárgyalásáig rácsok mögött kell maradnia.
márc. 23
16:54
Csupán 7 napot élhetett Ida: "Nincs olyan pillanat, amikor ne gondolnánk rá" (BorsOnline)
Alig hat és fél percen múlott az újszülött élete.
márc. 23
16:54
Trianonkor is megmutatkozott a lengyel–magyar barátság – miért választották a derenkiek Magyarországot Csehszlovákia helyett? (Mandiner)
Sokáig "tótnak" hitték őket, de a kutatások is bebizonyították, Derenken egykor lengyelek, gorálok éltek. Rémiás Tibort, a nyíregyházi Jósa András Múzeum igazgatóját kérdeztük.
márc. 23
16:54
A Fidesz új szóvivője máris felvette a ritmust: Belengette az ellenzéki képviselők mentelmi jogának szűkítését (Nyugati Fény)
Mert tiltakozni mertek a Pride betiltása ellen.
márc. 23
16:54
Megtámadták az erzsébetvárosi Momentum aktivistáját matricázás közben (Telex)
Fojtófogással kapták el hátulról a Nordic Sun szélsőjobboldali szervezet kocsmája előtt. Higgadt maradt, nem sérült meg.
márc. 23
16:54
Több mint negyedmilliárd forintot érő fülbevalókat nyelt le egy amerikai tolvaj (Telex)
A rendőrök napokon át át várták a kórházban, hogy az ékszerek előkerüljenek.
márc. 23
16:54
Megszólalt a kínai miniszterelnök is: konfrontáció helyett párbeszédre van szükség! (vasárnap.hu)
Li Csiang kínai miniszterelnök vasárnap találkozott Steve Daines amerikai republikánus szenátorral, akinek elmondta, hogy mindkét félnek a konfrontáció helyett a párbeszédet, és a tét nélküli játszma helyett a mindenki számára előnyös együttműködést kell választania – jelentette ki a miniszterelnök. "A kínai-amerikai kapcsolatok fejlődése újabb fon
márc. 23
16:54
5 csodás program, amiért megéri idén Olaszországba utaznod (Bien)
Olaszország minden évben rengeteg okot ad arra, hogy úti célként válasszuk nyáron, de akár tavasszal, ősszel vagy télen is. Sok tipikusan bakancslistás hellyel büszkélkedhet. Rómát, Velencét, Milánót vagy például Firenzét természetesen idén is nagy élmény lehet felkeresni, de kevésbé felkapott helyeken is nagyszerű élményekkel gazdagodhatsz. Utóbbi
márc. 23
17:00
A "legteljesebb hétvégéjével" jelentkezett be a bajnoki címért Piastri (m4sport.hu)
Ez volt a harmadik, de nagyon más volt, mint az előző kettő. Oscar Piastri több okból is büszke az eddigi legteljesebb F1-es hétvégéjére – ami egyben az első lépés is lehet tőle ahhoz, hogy igazi bajnokesélyes legyen.
márc. 23
17:00
Megmutatta szerelmét Schmuck Andor (BorsOnline)
A Nagy Duett versenyzőjének ugyan nincs saját kutyusa, de a nagypapaszerepben már lubickol. Schmuck Andor rengeteg időt tölt egy jóbarátja négylábújával.
márc. 23
17:00
3 csodálatos hazai úti cél tavaszi kiránduláshoz (FreeMix)
3 csodálatos hazai úti cél tavaszi kiránduláshoz. Végre itt a tavasz, sokat süt a nap, melegszik a levegő, minden megtelik friss energiákkal és látványosan ébredezik a természet. A táj napról-napra szebb. Remek alkalom ez az évszak (is) egy-egy frissítő, csodálatos, látványban gazdag kiránduláshoz. De mi legyen az úti cél? Ha tavasszal egynapos kir
márc. 23
17:00
A megújuló energia egyensúlya: miért van szükség több szélerőműre? (Zöld Trend)
A szélerőművek a hazai energiaátmenet legfontosabb szereplői lehetnek a naperőművek mellett. Olcsó, hazai és tiszta energiaforrást biztosítanak. Segítségükkel csökkenthető az importáram mennyisége, a gázimportigény, és a hazai megújulóenergia-termelés is kiegyensúlyozottabbá válhat.
márc. 23
17:06
Albon szerint a gyors fejlődés volt az újabb erős hétvége kulcs (m4sport.hu)
Tavalyhoz képest hatalmas változás: azonnal előre tudtak lépni a gyengébb sprint után.
márc. 23
17:06
Sokkal jobb íze lesz a paradicsomnak és még istenien zamatos is lesz, ha ezt a gyógynövényt elülteted mellé! (ÉrdekesMagazin)
Ha ezt a fűszernövényt ülteted a paradicsomok mellé, akkor garantáltan jobb ízűek, és szebbek lesznek a zöldségeid! A bazsalikom, és a paradicsom párosa Ha valaki megkérdezi a kertészeket, hogy milyen zöldséget ültetett az idén, akkor biztosan a mwgkérdezettek nagy része a paradicsomot is megfogja említeni. Könnyen termeszthető, és minden ételbe fe
márc. 23
17:08
Sérült padlólemez hátráltatta Antonellit (m4sport.hu)
A jobb eredmény így most elmaradt, de Wolff büszke rá, amiért panaszkodás helyett küzdött a futamon.
márc. 23
17:10
Dárdai és Vécsei a középpályán, Sallai a kispadon – íme, a magyar kezdőcsapat (m4sport.hu)
Marco Rossi szövetségi kapitány kihirdette a magyar labdarúgó-válogatott keretét a Törökország elleni Nemzetek Ligája-osztályozó visszavágójára.
márc. 23
17:12
Karácsony Gergely: 18 európai nagyváros polgármesterével közösen tiltakoznak Isztambul polgármesterének bebörtönzése ellen (SzMo)
Erdoğan török elnök fő riválisának őrizetbe vétele mellett aggódnak más törökországi polgármesterek és újságírók letartóztatása, valamint több közösségi médiaplatformhoz való hozzáférés korlátozása is.
márc. 23
17:12
Tom Cruise szerelmi ABC: válások, vigasztalódások, románcok (BorsOnline)
Hollywood egyik szívtiprója tudja, hogy szerelembe esni kockázatos. Tom Cruise eddig háromszor volt házas, de válásai óta is csak úgy falja a nőket.
márc. 23
17:12
Dömötör Csaba: Milyen ismerős érvelés, éppen csak azt nem mondta, hogy álprobléma (Demokrata)
Magyar Péter Ukrajna európai uniós tagságával kapcsolatban azt mondta, nem releváns kérdés.
márc. 23
17:12
Brutális összeget kell fizetnie a Greenpeace-nek – akár csődbe is mehet! (Mandiner)
Az Energy Transfer és leányvállalata, a Dakota Access rágalmazás, birtokháborítás, zaklatás és polgári összeesküvés miatt perelte be a Greenpeace több szervezetét.
márc. 23
17:15
Technológiai trendek, amely felforgatják még az idén a világot (Piac és Profit)
Mindent felforgatott a mesterséges intelligencia térnyerése, amely 2024-ben tarolt. A technológia fejlődése és népszerűsége várhatóan az idei évben sem csökken, ugyanakkor számos szomszédos technológiai területre, például a robotikára, az ellátási láncokra vagy a jövő energiamixére is jelentős hatása lesz 2025-ben – derül ki a Capgemini TechnoVisio
márc. 23
17:18
Egyre népszerűbb a diákok körében a Magyar Honvédség pilot gépjárművezető-képzése (ProfitLine)
A Magyar Honvédség és a szolnoki, valamint környékbeli középiskolák pilot jellegű együttműködésében megvalósuló, térítésmentes gyakorlati gépjárművezető-képzés iránt folyamatosan növekszik az érdeklődés.

Keresés