A tavaly Kecskemétről Debrecenbe igazoló Szuhodovszki Soma ezúttal sem ünnepelne, amennyiben betalálna volt csapata ellen az OTP Bank Liga 25. fordulójában, a pénteki kiesési rangadón, amelyet a hét mérkőzésének választottunk – derült ki az m4sport.hu-nak adott interjújából. A DVSC egyszeres válogatott középpályása csapata bennmaradásai esélyeiről,
Mindannyiunkkal előfordult már, hogy egy kiadós családi ebéd után ott találtuk magunkat a konyhában a maradékokkal, és azon gondolkodtunk: vajon be lehet-e tenni a még forró ételt a hűtőbe, vagy inkább várjunk vele? Egyesek szerint ez elősegítheti a baktériumok elszaporodását, mások azonban épp azt mondják, hogy a gyors lehűtés elengedhetetlen az é
Amikor egy garázsra gondol, Ön is valószínűleg elképzel egy helyet, ahol szerszámok, gumiabroncsok, biciklik, sílécek és nem rendszeresen használt tárgyak vannak. A garázsok általában hidegek, porosak és messze nem hangulatosak, igaz? De ennek nem feltétlenül kell így lennie. A klisé felülírható, kreativitással a garázs sokkal több lehet, mint egy
Több mint egy hónapos kórházi kezelést követően Ferenc pápa visszatért a Vatikánba, ahol orvosai szerint további kéthónapnyi lábadozás vár rá. Ami azzal jár, hogy a külvilággal való érintkezésében továbbra is nagymértékben korlátozva lesz. Hogyan kormányoz ilyen helyzetben, ilyen állapotban a római pápa, akinek szerepe a Katolikus Egyház szervezeté
A konfrontálódás minden felnőtt és gyermek életének szerves része. Aki közösségben él, az konfliktusba kerül másokkal, ez kivédhetetlen – viszont a módszerek, amelyekkel kezelni tudjuk a problémás helyzetet, tanulhatóak.
A vállalkozók számára a bankolás sokkal drágább, hiszen a bankok üzletpolitikai kedvezményein túl más kedvezmények nem érhetők el a számukra. Ezért a vállalkozások esetében tényleg komoly összeget lehet megspórolni egy kedvező díjas bankszolgáltatásra történő átváltással. Magyarországon számtalan, állami kedvezményt vehetnek igénybe a magán
Az elmúlt hónapok csapadékhiányos időjárása miatt megfogyatkozott a süllők ívóhelye a Dunában, ezért a folyam Komárom-Esztergom vármegyei, lassú folyású öblözeteibe és mellékágaiba 130 mesterségesen készített süllőfészket helyezett ki a vármegyei horgászegyesületek szövetsége - közölte a szervezet elnöke az MTI-vel.
"Sokszor érzem, hogy a tudásom, tapasztalatom, és persze a korom hatalmas gát, amit nem nagyon tudom, hogyan ugorjak át" – írja olvasónk, aki elmeséli, 55 éves munkakeresőként milyen tapasztalatokat és csalódásokat gyűjtött be az elmúlt években. Olvasói írás.
A brit kormány bejelentette, hogy először a világon juhban is kimutatták a madárinfluenza (H5N1) vírusát – az eset Észak-Angliában, Yorkshire megyében történt.
Juha Kankkunen a Szafari Rallyn helyettesítette először az idei WRC-szezon során Jari-Matti Latvalát a Toyota csapatvezetőjeként, és a Yaris 100. futamán nyerni tudott a csapat, így a négyszeres világbajnok már versenyzőként és csapatvezetőként is győzni tudott Kenyában.
A PeiPei (Peipei) érme, amelyet gyakran „kínai Pepe-ként” emlegetnek, az egyedi márkajelzésével és a közelmúltbeli árfolyam-emelkedésével hívta fel magára
A Loon szuperjacht legénységének két tagja keresetet nyújtott be Paul Clarke kapitány ellen, egyúttal jelentős mértékű kártérítést követelnek. A 67,5 méteres Loon szuperjacht kísérőmotorosa tavaly decemberben szenvedett balesetet Saint Barthélemyben. A bíróságra benyújtott dokumentumok szerint a Reel Time motorost vezető Clarke elhagyta a kormányál
A Ferenciek terén zajló tüntetés idején a BKK több járata módosított útvonalon közlekedik – tájékoztatott a közlekedési társaság. Mutatjuk a részleteket.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Indexálás, infláció, szegénységi csúszda. Számos tényező nehezíti az idős emberek életét, ráadásul évtizedes távlatban a teljes rendszer fenntarthatósága is megkérdőjeleződik. A baj nagyságát mutatja, hogy még a kormánypárti szavazók többsége is rossznak értékeli a magyar nyugdíjasok helyzetét. Szakértők elemezték a helyzetet az ATV-ben.
Vasárnap este története ötödik Magyar Kupa-győzelmét ünnepelhette a DVTK-HunTherm női kosárlabdacsapata. Az M4 Sport Kosárlabda magazinjában Miklós Melinda, a miskolciak játékosa tekintett vissza a négyes döntő hétvégéjére, az elődöntőre, fináléra és persze az azt követő ünneplésre.
A színész szerint a stílusával volt a gond, nem a tartalommal. Dietz az indulatos posztját később eltávolította, de kijelentéseit továbbra is fenntartja.
Mi történik, ha egy átlagos pénzügyi tanácsadó a mexikói alvilág legmélyebb bugyraiban találja magát? A Netflix sorozata végigvezet a bűn és a túlélés útvesztőjén.
Tegnap este megérkezett Gundel Takács Gábor új vetélkedője, az 5 Arany Gyűrű az RTL-re. Ez a műsor egy izgalmas és szórakoztató formátum, amelyben két-két játékos együttműködve próbálja megfejteni a feladványokat egy varázslatos padlón elhelyezett arany gyűrűk segítségével.
Túlárazással nehezítik meg saját ingatlanjuk eladását a magyar lakástulajdonosok. Szakértők szerint akár 20-30 százalékos túlárazottság is jellemző lehet.
A Media1 értesülése szerint hamarosan Szlovéniában és Ausztriában is bemutatják a TV2 óriási nézettségi sikerrel futó Hunyadi című történelmi sorozatát. A szlovén premiernek már meg is van a pontos dátuma.
Hadházy Ákos független képviselő szervezésében egy nagyobb csoport a gyülekezési törvény szigorítása ellen tiltakozott a Szabad sajtó úton, illetve folytatásában, a Kossuth Lajos utcában.
Az inflációs pálya idén a korábban vártnál magasabban alakul, az inflációs cél elérése későbbre tolódik – jelentette ki Varga Mihály jegybankelnök mai sajtótájékoztatóján.
Az ATM hálózat országos kiépítéséről tárgyalt Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter és a Magyar Bankszövetség elnöke, alelnöke és főtitkára hétfőn, a bankszövetség megerősítette azon elköteleződését, hogy növelje az ATM-ek földrajzi lefedettségét - közölte a szövetség az MTI-nek kedden.
Éveken belül az egész Európai Unióban változás lesz a jogosítványokkal kapcsolatban, ami Magyarországot is érinti. A friss jogosítványoknál érkezhet a szigorúbb próbaidő is.
Két éve kezdték forgatni a "rekordok filmjét", melynek jeleneteit nagyrészt Budapesten vették fel. A magyar felmenőkkel is bíró Adrien Brody nak idén a legjobb férfi főszereplő Oscar-díját hozta A brutalista, amely 215 perces játékidéjevel az ötödik leghosszabb mozi, amit valaha a legjobb film aranyszobrocskájára jelöltek. A Kleopátra , az Elfújta
Mély felháborodást keltett Kovács Gergely teljesítménye, ahogyan "méltó módon" próbált megemlékezni március 15-éről. A kerületi lakosok ehelyett egy olyan eseményen vehettek részt, ahol a Kutyapárttól különben korántsem idegen módon mindent kifiguráztak, ami hazafias vagy keresztényi. A Hegyvidéki Kdnp és Iksz szervezet vezetősége levélben fordult
Az XRP árfolyama végre magához térni látszik a hónapokig tartó lefelé tartó nyomás után. A kriptovaluta áttörte a kulcsfontosságú ellenállási zónát, és egy klasszikus, „Morning Star” nevű bullish gyertyamintát alakított ki a napi grafikonon. Ez a technikai alakzat jellemzően egy medvés trend végét és lehetséges trendfordulót jelez. Célkeresztben a
A konyhai mosogató tipikusan olyan része az otthonunknak, amelynél könnyen felhalmozódhatnak a különféle szennyeződések, ezért rendszeres tisztítást igényel. De sajnos az sem elég, ha mindig kisúroljuk és ránézésre tiszta: legalább olyan fontos az is, hogy a lefolyója jól működjön, amihez egy bizonyos dolognak soha nem szabadna a mosogatóba kerülni
A Magyarország–Izland U19-es Eb-selejtező elején Yaakobishvili Áron büntetőt hárított, majd az újralövetett tizenegyest is kivédte, így nagy szerepet játszott abban, hogy a mieink végül Mondovics Kevin góljával 1–0-ra nyertek. A mérkőzést követően a magyar kapus elmondta, csalódott volt, hogy az első kivédett tizenegyesnél szabálytalannak látták a
A Momentum alelnöke szerint a romákon is társadalmi stigma van ma Magyarországon. Beszélt arról is, hogy az utcáról nem lehet kitiltani az ellenállást.