2025. március 5. szerda

márc. 5
17:27
Időjárás: Brutális hőingadozás terheli meg a szervezetünket (Agroinform)
Csípős lesz a reggel, és van, ahol köd is nehezíti a közlekedést.
márc. 5
17:27
The Telegraph: Starmer mentette meg a helyzetet a Zelenszkij-Trump találkozó után – Így békítette ki a két vezetőt (SzMo)
A brit kormányfő közvetítőként lépett fel Zelenszkij és Trump között, miután a washingtoni tárgyalásuk feszült helyzetbe torkollott. Starmernek sikerült elérnie, hogy mindkét fél engedjen.
márc. 5
17:27
Ahogy a kormány hirdet zéró toleranciát a nők elleni erőszakkal szemben, nem hirdet úgy senki (WMN)
"Egyetlen segélykiáltás sem maradhat válasz nélkül" – mondta néhány hete a kormányszóvivő, a gyakorlat azonban egyelőre egészen mást mutat.
márc. 5
17:27
Kína megüzente, hogy bármilyen háborúra készen áll az Egyesült Államokkal (Forbes)
Donald Trump kereskedelmi hadüzenetére válaszul Kína 10-15 százalékos vámot vetett ki az amerikai mezőgazdasági termékekre.
márc. 5
17:27
"A fényes belsőnk felmegy a csillagokhoz" – Amikor a gyerek hátborzongatót mondott (Bien)
A gyerkőcök cuki és vicces dolgokat tudnak mondani, de előfordul, hogy a "gyerekszáj" következtében meghűl a szülőkben a vér. Az alábbi hidegrázós sztorikat a neten osztották meg meghökkent szülők és ezek szerint hároméves korig a gyerekek többet látnak és érzékelnek a világból, mint a felnőttek.
márc. 5
17:27
Bemutatta az Apple az új M4-gyes MacBook Air-t és a "Sky Blue" színvariációt (Smarteast)
.
márc. 5
17:33
Schmidt Máriáéknak is ki kell adnia az adatokat a Naih elnöke szerint (444.hu)
“Ezek nem érzékeny adatok, ez közpénz, a mi pénzünk" - mondta Péterfalvi Attila a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke.
márc. 5
17:33
Idén 250 futó vállalkozott arra, hogy egyben teljesíti a Balaton Szupermaratont (HírTV)
Csütörtökön rajtol a Budapest Sportiroda 14 éves múltra visszatekintő futóeseménye, a 196 kilométeres Balaton Szupermaraton.
márc. 5
17:33
Elf Bar miatt hívtak rendőrt egy kamaszra egy XII. kerületi gimnáziumban (Telex)
A Tamási Áron Gimnáziumba ki is jöttek a rendőrök, de eljárás nem indult.
márc. 5
17:33
Az USDC lett az első dollárhoz kötött stabilcoin, amelyet Japánban engedélyeztek (KriptoMagazin)
A Circle stablecoin-kibocsátó vállalat engedélyt kapott arra, hogy Japánban is bevezesse az USDC-t, jelentette be kedden a cég vezérigazgatója, Jeremy Allaire. A stablecoin mostantól „az első és egyetlen globális dollár-stabilcoin, amelyet Japánban engedélyeztek” – írta Allaire az X platformon. USDC becomes the first and only global dollar stableco
márc. 5
17:39
Életveszély miatt adott ki figyelmeztetést az IKEA (Infostart)
Áramütés veszélye fenyeget több terméknél is, ezeket visszahívta az áruházlánc.
márc. 5
17:39
Harmincezer akku tárolására lesz képes a szegedi BYD-gyár (autopro)
A BYD szegedi gyára 15 épületből áll majd, köztük egy hatalmas akkumulátortárolóval, ahol egyszerre 30 ezer akkumulátor kap helyet.
márc. 5
17:39
Ezt a 2 növényt soha ne ültesd egymás a kertben idén tavasszal: egymást mérgezik! (Femcafe)
Bizony nem mindegy, hogy milyen növényeket ültetsz egymás mellé a kertben, hiszen nem mindegyik fér meg a másik mellett jól, sőt mi több, még mérgezhetik is egymást, ezáltal pedig a termés sem lesz olyan, mint várnád.
márc. 5
17:39
Úgy visszavágott Trumpnak Grönland vezetője, hogy arra még a fenyegetőző Trump sem számított (Nyugati Fény)
A sziget vezetője megüzente Trump számára, nem eladó Grönland.
márc. 5
17:39
Egy állami gondozásból érkezett fiatal férfit arra köteleztek egy gyömrői menhelyen, hogy állatokat öljön (Telex)
A felnőtt kutyákat is tömegesen altatták, sokszor az előírásokat figyelmen kívül hagyva.
márc. 5
17:39
Ez a népszerű spanyol régió megduplázza az idegenforgalmi adót (in.hu)
Több közkedvelt európai ország nemrégiben új, extra díjakat kezdett felszámítani a turistáknak. Nemrég egy népszerű spanyol régió jelentette be, hogy emeli az idegenforgalmi adót. A Time Out szerint az így befolyó összegek 25%-át, új lakhatási projektre tudják fordítani.Spanyolországban az elmúlt hónapokban egyre nagyobb az elégedetlenség a túlturi
márc. 5
17:45
Rapid délutáni friss – Mi lehet Macron mesterterve ? (HírTV)
Orbán Viktor repülőre ült, elutazott Párizsba Macron elnökhöz, hogy megtudja, mi a szándéka a háború és a béke kérdésében – erről gondolkodott közösen Haraszti Gyula a Mediaworks főmunkatársa és Dezse Balázs a Pestisrácok.hu újságírója a Rapid délutáni adásában.
márc. 5
17:45
Donald Trumpot méltatta Olaf Scholz és Volodimir Zelenszkij (Demokrata)
A leköszönő német kancellár az ukrán elnökkel folytatott telefonbeszélgetést.
márc. 5
17:45
Nem hagyja az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága, hogy Trump befagyassza az összes USAID-támogatást (Telex)
A bíróság döntése azokról a külföldi segélyszervezetekről szól, amelyek már elvégezték a vállalt munkáikat, mégis szó volt arról, hogy nem fizetnek nekik.
márc. 5
17:45
Magyarországon Nagyon magasak az emberek az egyiptomi influencer szerint (Sassy)
Meg is lepődött rajta, megkérdezte, mit esznek az emberek, hogy ekkorák.
márc. 5
17:47
Ursula von der Leyen kritikusai szerint a politikus saját hatalmát erősítené meg a védelmi javaslattal (HírTV)
Európa védelmének erősítését saját hatalmának növelésére használná fel Ursula von der Leyen. Többek között ezzel a kritikával illetik bírálói a Bizottság elnökét. A részletekről Bugnyár Zoltán számolt be, Brüsszelből.
márc. 5
17:51
Megállt a világ legnagyobb jéghegye és ennek komoly hatása lesz (Infostart)
Megrekedt egy hatalmas jégtömb az Atlanti-óceán déli részén. Olvadás esetén az óceánba tápanyag is kerülhet, de a jégtömeg csökkenti a bóbitás pingvinek számára elérhető táplálékot.
márc. 5
17:51
Korrupció gyanúja miatt két újabb EP-képviselő mentelmi jogának felfüggesztését kérte a belga ügyészség (HírTV)
Két újabb név került elő a 2022-ben kirobbant és nagy visszhangot kiváltó Katargate néven ismert korrupciós botrányban. A HírTV-t Németh Andrea tudósította Brüsszelből.
márc. 5
17:51
Kate már a bankkártyád CVC kódját is meg tudja mondani (ProfitLine)
Már fel sem kell állni egy vásárlásnál a fotelból, hogy a táskánkig elmenjünk és a fizikai bankkártyánk összes fontos adatát megtudjuk: Kate, a K&H digitális pénzügyi asszisztense megadja akár a háromjegyű CVC-kódot is. Teljesen biztonságosan.
márc. 5
17:51
Az OTP vezetésével ralizott a magyar tőzsde (Portfolio)
Kedvező nemzetközi hangulat mellett emelkedett ma a magyar tőzsde. A ralit a blue chipek közül az OTP vezette.
márc. 5
17:51
Döntött az amerikai Legfelsőbb Bíróság, fel kell oldani a Usaid-támogatások befagyasztását (444.hu)
Donald Trump befagyasztásra irányuló sürgősségi kérelmét 5:4 arányban utasították el.
márc. 5
17:51
Veszélyes YouTube videó terjed a neten, már a cég is megszólalt az ügyben (Femcafe)
A YouTube még mindig őrülten népszerű, de nem szabad mindent elhinni, amit a videókban látunk.
márc. 5
17:51
Privilnét is bevették az oroszok (Demokrata)
Az Ukrajnától elcsatolt "új régiókban" már 3,5 millióan kaptak orosz személyi igazolványt.
márc. 5
17:51
Négy évig futott a paradicsomprojekt, lett is eredménye (Mezőhír)
A paradicsomgének ismerete gyakorlati hasznot hozott, például a barna termésráncosodásnak ellenálló fajtákat.
márc. 5
17:51
Hasít „A mi kis falunk” – A sorozat egyik adása volt, amire nagyon büszkék az RTL-nél (Médiapiac)
A mi kis falunk február 8-i adása 26,0%-os közönségarányt ért a 18-59-es célcsoportban. Ezzel az eredménnyel az év második lenézettebb programja is lett egyben. A négy februári adás átlagosan 24,9%-os közönségarányt produkál.
márc. 5
17:57
Ha nem akarsz lecsúszni a teljes összegű kárenyhítésről, ezt meg kell tenned (Agroinform)
Így kerülheted el a támogatás elvesztését – mutatjuk a legfontosabb tudnivalókat.
márc. 5
17:57
Nem hiszed el, mennyire hiszékenyek vagyunk (Mínuszos)
A rendőrségi tapasztalatok azt mutatják, hogy a bűnözők tárháza kifogyhatatlan, de a cél ugyanaz, megtudni az áldozatok banki adatait, hozzáférni a számlájukhoz, csalárd módon megszerezni a pénzüket. Online munkát ajánlottak a csalók Egy férfi a napokban azért tett feljelentést a Veszprémi Rendőrkapitányságon, mert ismeretlen tettes kicsalta több m
márc. 5
17:57
Vége a hazudozásnak: csak egy kattintás, és fény derül az igazságra (Demokrata)
Bárki elküldheti a Tényellenőrnek, ha véleménye szerint hamis vagy számára nem meggyőző híreket talált.
márc. 5
17:57
Érkezik a tavaszi kánikula? Nappal már 21 fok is lehet, éjjel viszont fagyhat (naphire.hu)
A következő napokban is igazán kellemes, tavaszias időjárásra számíthatunk, azonban az éjszakák még rendkívül hidegek lesznek.
márc. 5
17:57
Ursula von der Leyen: az Európai Bizottság három év haladékot ad az autóiparnak a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére (Öko-drive)
Az európai autóipar nagyobb rugalmasságot igényel a szén-dioxid-kibocsátási célok teljesítése terén, ezért az Európai Bizottság módosítást fog javasolni kibocsátási szabályozásban: az éves megfelelés helyett hároméves időszakot biztosít majd a célok teljesítésére - jelentette ki Ursula von der Leyen, a bizottság elnöke hétfőn Brüsszelben.
márc. 5
17:57
Tüneményesek Borbély Alexandra és Nagy Ervin ikerlányai a friss családi fotón (Sassy)
Figyelmesen hallgatják, ahogyan az apukájuk mesél nekik.
márc. 5
17:57
"Ne utazz Ausztráliába, mert minden lyukban mérges pók van" – Buta sztereotípiák országokról (Bien)
A származásunkra büszkék vagyunk, de olykor idegesítő lehet, ahogyan más népek látnak minket.
márc. 5
17:57
Nagy segítséget kapnak a gazdák Magyarországon: ezt érdemes kihasználni (Agrárszektor)
Újabb segítséget jelent a gazdálkodóknak, hogy 50 milliárd forintos kerettel megnyílt a komplex öntözésfejlesztési beruházások támogatására kiírt pályázat - hívta fel a figyelmet Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára. A Vidékfejlesztési Program keretében hosszú éveken át elérhető támogatásoka
márc. 5
18:03
Magyarellenes támadás Pozsonyban: "Azt hittük, ezen már rég túl vagyunk" (Infostart)
Szlovákiában kedd este látott napvilágot az a hír, amely szerint péntek éjjel Pozsony belvárosában késsel sebesítettek meg egy 20 éves fiatal férfit, mert egy szórakozóhelyről hazafelé tartva a barátaival magyarul beszélt. A történtek miatt a Magyar Szövetség sajtótájékoztatót hívott össze. A párt gyűlölet-bűncselekményről beszélt, és megerősítette
márc. 5
18:03
Véget ért a kedvenc sorozatod vagy szörnyű befejezést kapott a film, amit úgy vártál? Olvass fanfictiont! (Glamour)
Ha szeretnél tovább időzni egy imádott film vagy regény univerzumában, szinte biztosan találsz egy fanfictiont, ahol a sztori folytatódik. Igen, amatőrök írják a fanfiction történeteket, de gyakran olyan tehetségek, mint E.L. James vagy Anna Todd.
márc. 5
18:03
Rég nem látott mélységben a tranzakciós aktivitás a régió biztosítási piacán (Üzletem)
Az orosz-ukrán háborús konfliktus nyomán kialakuló bizonytalan geopolitikai és gazdasági környezet még a legaktívabb piaci szereplőket is óvatosságra intette, felfüggesztve ezzel a korábban megkezdett terjeszkedésüket a régióban.
márc. 5
18:09
Eladta az utolsó Yeezy cipőjét az Adidas (444.hu)
A vállalat új hírességekkel való együttműködésekkel és más népszerű sneaker termékeivel, mint például a nemrég megújult Sambával szeretne túllépni a Yeezy-botrányon.
márc. 5
18:15
Újabb nemzetközi szervezetből lép ki az Egyesült Államok, ezúttal az energia a téma (Infostart)
Az Egyesült Államok jelezte, hogy távozik az igazságos energiaátalakítási partnerségből (Just Energy Transition Partnership, JETP), amelynek keretében gazdagabb donorországok fognak össze, hogy segíteni tudjanak a fejlődőknek a tiszta energiaforrásokra való átállásban – jelentette be szerdán Joanne Yawitch, a JETP dél-afrikai részlegének vezetője.
márc. 5
18:15
Trump alulmaradt: a Legfelsőbb Bíróság megakadályozta a milliárdos segélyzárolást – Magyarország is vizsgálódik (SzMo)
A testület 5:4 arányban hozott döntést. Közben Magyarországon is vizsgálják az amerikai támogatásokat.
márc. 5
18:15
Axios: Trumpék titokban tárgyaltak a Hamásszal (Telex)
Az Egyesült Államok még soha nem lépett közvetlenül kapcsolatba az általa 1997 óta terrorcsoportként definiált Hamásszal.
márc. 5
18:17
Ismét feszültség Trump és Zelenszkij között: az Usa visszafogja a hírszerzési adatokat (SzMo)
A CIA egyelőre nem oszt meg Kijevvel olyan adatokat, amelyekkel Oroszország területén csaphatnának le. A döntés Trump és Zelenszkij összetűzése után született, de az amerikaiak szerint csak átmeneti lépés.
márc. 5
18:17
Kína üzent Amerikának: "Bármilyen háborúra készen állunk" (Telex)
Vámháború kezdődött a két ország között, miközben Kína továbbra is növeli a védelmi kiadásait.
márc. 5
18:21
Újabb nemzetközi szerveződésből lép ki az Egyesült Államok, ezúttal az energia a téma (Infostart)
Az Egyesült Államok jelezte, hogy távozik az igazságos energiaátalakítási partnerségből (Just Energy Transition Partnership, JETP), amelynek keretében gazdagabb donorországok fognak össze, hogy segíteni tudjanak a fejlődőknek a tiszta energiaforrásokra való átállásban – jelentette be szerdán Joanne Yawitch, a JETP dél-afrikai részlegének vezetője.
márc. 5
18:21
Beérkeztek az első pályázatok a kistelepülések italüzleteinek 3 milliós támogatására (ProfitLine)
A kormány elkötelezett a turisztikai kkv-k erősítése mellett, hiszen a szektor kiemelt szerepet játszik a gazdasági növekedésben és a munkahelyteremtésben. Ezt a célt szolgálja az ezer fősnél kisebb lélekszámú települések italüzleteinek fejlesztésére igénybe vehető új konstrukció is, amelyre március 3-tól nyújthatják be igényüket a sörözők, borozók
márc. 5
18:21
Gyakori probléma a szülés utáni inkontinencia (WebBeteg)
Az anyák közel harmadánál jelentkezik a szülés után vizelettartási zavar. Az esetek többségében a probléma átmeneti és magától megszűnik, azonban a nők egy részénél egy évvel a szülés után is fennmaradhat az állapot.

Keresés