A keresztények kiemelkedő hagyományai között szerepel a negyvennapos nagyböjt, melynek célja a lelki megtisztulás és a bűnbánat. Ilyenkor már elkezdődik a készülődés a húsvétra is. Régen a legszigorúbb formája az volt, hogy a böjtölők csak napi egyszer étkeztek, sőt, egyesek péntekenként mindössze hét búzaszemet fogyasztottak. Ma az egyház előírása
Elterjedt közhely a fősodorbeli díjkiosztókkal és a hollywoodi sztárokkal kapcsolatban, hogy mindenki a társadalmi igazságosság és a sokszínű iparág szószólója, divatos szóval nagyon woke. A díjátadók és a sztárok valóban használhatnák a rájuk irányuló figyelmet arra, hogy kiálljanak a befogadás és az elfogadás mellett, és felhívják a figyelmet azo
A történet Thaiföldról származik. Egy 22 éves utas álomba szenderült a taxiban. Mivel Thaiföldön járunk, esetleg gyanítható, hogy nem természetes fáradtság lett úrrá a fiatalemberen, de erre a Daily Mail cikke nem tér ki. A lényeg, hogy a francia fiú, aki a vakációját töltötte Délkelet-Ázsiában, taxit rendelt, hogy eljusson Ko Tau mesés tengeröbléb
Arne Slot másképp emlékszik az Everton elleni mérkőzésen történtekre, mint Michael Oliver játékvezető, de azt utólag elismerte, hogy nem megfelelő módon reagált az általa vitatott bírói ítéletre.
Újabb rovarölő szer juttatható ki Magyarországon pilóta nélküli légi járművel, mivel engedélyt kapott a Coragen 20 Sc rovarölő permetezőszer szántóföldi felhasználásra kukorica, csemege és pattogatni való kukorica kultúrákban. Így már két engedélyezett drónnal alkalmazható szer van jelen, azonban továbbra is kiemelten fontos, hogy minden felhasznál
A párkapcsolat az emberi élet egyik legösszetettebb, mégis legszebb szelete, ahol két különböző egyéniség találkozik, hogy közös életet építsen. A férfiak és nők közötti különbségek azonban gyakran kihívások elé állítják a feleket, hiszen eltérőek lehetnek az igényeik, a kommunikációs stílusuk és az érzelmi megnyilvánulásaik, amely számos konfliktu
A város nevének használatához sokaknak engedélyt kell kérni, de a helyi koordinátor szerint rájuk ez a szabály nem vonatkozik, miután baráti társaságként működnek. Tévedésből beidéztek egy olyan embert is, akinek nincs köze a szigetekhez, de egy kép alapján hasonlít arra, akinek van.
Kollár Kata eredetileg a színpadra készült, majd a vendéglátásban dolgozott, de végül a takarításban, a vállalkozásban és a tartalomgyártásban találta meg azt, amit keresett: szabadságot, nyugalmat és a másoknak való segítségnyújtást. Ismerjétek meg a WMN Creator Programjának egyik résztvevőjét.
Ahogy arról mi is több helyen beszámoltunk, több európai nagyváros szigorítja a rövidtávú lakáskiadások szabályait annak érdekében, hogy visszaszorítsák az egyre nagyobb gondot jelentő túlturizmust. Az élhető turizmusért folytatott küzdelemben élen jár Spanyolország, ahol most egy egész régió száll szembe a túl olcsón kínált ingatlanokkal szemben.
Megvolt a választás Németországban, a konzervatív CDU/CSU és a szociáldemokrata SPD fog kormányt alakítani. Az agrarheute.com összegyűjtötte, hogy az agrárpolitikát illetően hol vannak a töréspontok, és miben ért egyet a két leendő koalíciós partner.
A Bitcoin árfolyama 90 000 dollárról visszahúzódott március 5-én a Wall Street nyitásakor, miközben vegyes hírek érkeztek az Egyesült Államok stratégiai tartalékával kapcsolatban. Cynthia Lummis szenátor figyelmeztetett, hogy a Kongresszus támogatása hiányzik egy Bitcoin-alapú tartalék létrehozásához. Amerikai Bitcoin tartalék: egyelőre nincs támog
A The Lancet című tudományos lapban publikált tanulmány szerint a Japánban született gyermekeknek van ma a legnagyobb esélyük arra, hogy a leghosszabb és legegészségesebb életet éljék. Mivel mind ezt szeretnénk a gyerekeinknek, utánajártunk kicsit, minek is köszönhető a japán gyerekek kicsattanó egészsége.
A közép-kelet-európai biztosítási szektor tranzakciós aktivitása régen látott mélységekbe esett vissza 2024-ben. Az orosz–ukrán háborús konfliktus nyomán kialakuló bizonytalan geopolitikai és gazdasági környezet még a legaktívabb piaci szereplőket is óvatosságra intette, felfüggesztve ezzel a korábban megkezdett terjeszkedésüket a régióban. Eladói
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1596,39 pontos, 1,85 százalékos emelkedéssel, 88 060,57 ponton zárt szerdán. Az árfolyamok aktuális alakulása nyomon követhető a Pénzcentrum árfolyam oldalán.
Olvasónk keresett meg minket sokak problémájával: levelezős egyetemi hallgatóként a közlekedési reform átalakításával elestek az utazási kedvezménytől.
Vis szigetén, a Stupišće-foknál nyílik a következő horvát tengeri rezervátum, az első ilyen terület Split-Dalmácia megyében. A Komiša-öböl keleti végén lévő 100 hektáros övezetben teljes halászati tilalmat vezetnek be, hogy segítsék a tengeri élővilág újjászületését. A Stupišće-fokról lenyűgöző kilátás nyílik Biševóra, Svetacra és a nyílt tengerre.
A kenyai Szafari Rally 2021-ben tért vissza immáron modern formában a WRC-naptárba, és a visszatérés során már-már csodát lehetett látni, köszönhetően Sébastien Ogier balszerencsés, majd szerencsés teljesítményének.
A Kreml pozitívan értékeli Volodimir Zelenszkij ukrán elnök készségét a tárgyalásokra, ugyanakkor emlékeztet arra, hogy továbbra is hatályban van az a rendelete, amely megtiltja számára a közvetlen egyeztetést Oroszországgal – jelentette ki szerdán Dmitrij Peszkov, az orosz elnöki szóvivő.
A szakemberrel a Femcafe.hu az I. Szorongók és Pánikbetegek Országos Találkozóján készített interjút, ahol a pszichológust arról kérdeztük, vajon a hipnózis misztikum vagy tudomány-e.
Orbán Viktor miniszterelnök szerdán Párizsba utazott és útközben azt nyilatkozta, hogy választ szeretne kapni arra, mitől ésszerű a francia, valamint a háborúpárti álláspont.
Dupla résszel érkezik szombaton a TV2 sorozata, a Hunyadi. A történelmi széria két főszereplője, Kádár L. Gellért és Rujder Vivien voltak a mai Mokka vendégei.
Az indiai fővárost február óta kormányzó új vezetés bejelentette, hogy egy éven belül be fogja zárni azt az Újdelhi északi szegénynegyedében, Balszvában található 60 méter magas szeméthegyet, amely füstölgő látványával vált szimbólumává a várost régóta sújtó súlyos légszennyezésnek.
A Használtautó.hu adatai alapján 2025 februárjában az előző év azonos időszakához viszonyítva ismét emelkedtek az átlagárak a használt autók piacán – kivéve az elektromos autók esetében. A magyar piac egészét hirdetésszámban és megtekintésben lefedő Használtautó.hu szakértője megnézte, elmúlt év második hónapjához viszonyítva hogyan alakultak a 202
A fiatalok egyre többen kenik fel ezt az arcukra, de a bőrgyógyászok próbálnak figyelmeztetni mindenkit, hogy több kárt csinálhatnak vele, mint hasznot.
Hallottál már valaha a Bajau népcsoportról? Ők a világ egyetlen önellátó tengeri nomád közössége, és soha nem telepednek le egyetlen helyen. Kis hajókon élnek, az általuk fogott halak eladásából tartják fent magukat. Szinte minden nap úsznak és sokméteres mélységekbe merülnek le, amiről pedig a legtöbben ismerik őket, hogy jóval több időt tudnak a
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A közleményben felidézték, hogy az új esztendő első napjaiban megfogalmazott 10 miniszteri vállalás egyike volt, hogy a Dunántúl északnyugati részén az - immár magyar irányítás alatt lévő - GYSEV Zrt. veszi át a MÁV-csoporttól egyes vasútvonalak üzemeltetését, az így felszabaduló járművek pedig az ország keleti részében állhatnak szolgálatba. Felid
Az Inter 2-0-ra verte Rotterdamban a labdarúgó BL mai mérkőzéseinek nyitányán. Az esti programban három rangadó szerepel: PSG–Liverpool, Bayern–Bayer Leverkusen, Benfica–Barcelona.
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben szerdán kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest. Az árfolyamok aktuális helyzete a Pénzcentrum oldalán is követhető.
Az énekesnő szerint kifejezett kérése ellenére is meghívták az exférjét, Krausz Gábort egy műsorba, pedig elmondta, hogy milyen volt a kettőjük kapcsolata korábban.
Szoboszlai Dominik pályafutása az utóbbi években figyelemre méltó magasságokba emelkedett, és nemcsak Magyarországon, hanem világszerte is egyre nagyobb figyelmet kap. A 24 éves középpályás, aki jelenleg a világ 34. legdrágább játékosa, ráadásul a múlt héten a Manchester City és a Newcastle ellen is gólt szerzett. Mindezek tükrében sokakban felmerü