2025. március 6. csütörtök

márc. 6
10:03
Több északnyugati városban változik a vasút-üzemeltető (Infostart)
2025. július 1-jétől 752 kilométer vasúti pálya a MÁV-csoporttól átkerül üzemeltetésre a GYSEV-hez, az intézkedés 13 vasútvonalat érint. A vasútvonalak üzemeltetése ugyanakkor még nem jelenti a személyszállítási tevékenység automatikus átvételét is.
márc. 6
10:03
Roncsok szanaszét, ötéves kisfiúval rohantak kórházba a jászszentlászlói baleset után (Metropol)
A gyermek és a nagymamája is orvosi segítségre szorult.
márc. 6
10:03
A berlini fal leomlása óta nem láttunk ilyet, mint tegnap: óriási hozamemelkedés történt a német kötvénypiacon (Portfolio)
A berlini fal 1990 eleji leomlása óta nem látott mértékű egynapi hozamemelkedés következett be tegnap a német 10 éves kötvénypiacon, arra adott reakcióként, hogy nagyszabású védelmi és infrastrukturális beruházásokat célzó költségvetési költekezési tervek jelentek meg - hívta fel a figyelmet a Bloomberg. Sőt, úgy tűnik, hogy az óriási mozgásnak még
márc. 6
10:03
Kiesőjelöltből stabil középcsapat – kifizetődni látszik Borbély Balázs és az ETO alkalmazkodóképessége (m4sport.hu)
Öt meccsen 11 pontot szerezve repülőrajtot vett februárban az ETO, amely így vezeti az OTP Bank Liga tavaszi minitabelláját. Utánajártunk, mi állhat a zöld-fehérek sikereinek hátterében, és hogy melyek a legfőbb erősségeik.
márc. 6
10:03
Végleg bezárt: L.L. Junior két csirkézője is lehúzta a rolót (BorsOnline)
Úgy fest, ennyi volt.
márc. 6
10:03
Februári kerti munkák – Ezek a legfontosabb teendők egy kertész naptárja szerint (Life)
A február a kertészkedők számára kulcsfontosságú hónap, amely elindítja a tavaszi szezonra való felkészülést. Bár a természet még alszik, és a hideg időjárás rányomja bélyegét a kertre, most van itt az ideje, hogy a kertészek előkészítsék a terepet a közelgő tavaszi munkákra.
márc. 6
10:03
Magyar Pétert továbbra sem zavarják a tények (Demokrata)
Nem mond igazat, amikor a magyarországi rezsicsökkentés eredményeit vitatja.
márc. 6
10:03
Miért kerül többe az autótartás idén? Mutatjuk (Forbes)
Új szabályok lépnek életbe idén az országba behozott járművek regisztrációs adója kapcsán. Ezzel az állam jól jár, az autótulajok fizetnek.
márc. 6
10:03
2024-es formáját hozta az ipar 2025 januárjában (Üzletem)
A decemberihez képest 0,8 százalékkal emelkedett, az egy évvel korábbitól azonban 3,9 százalékkal elmaradt az ipari termelés volumene 2025. januárjában – jelentette a Ksh.
márc. 6
10:03
Szoboszlai Dominik már az UEFA figyelmét is felkeltette – elképesztő dicséretet kapott a magyar futballista (naphire.hu)
Szoboszlai Dominik teljesítményét az UEFA sem tudta szó nélkül hagyni.
márc. 6
10:03
Fontos segítség az üzemméret számítása a pályázatokon való induláshoz (Magro)
minden induló pályázónak pontosan tudnia kell, mekkora standard termelési értékkel, vagyis STÉ-vel rendelkezik a gazdasága
márc. 6
10:03
Mekkora fizetésemelésre számíthatunk? Itt a válasz! (Haszon.hu)
Tízből csak hat munkáltató kalkulál emeléssel, átlagosan 8,4%-ossal – derült ki a Profession.hu friss munkáltatói felméréséből. Januárban a cégek 60%-a nyilatkozta, hogy béremelést tervez 2025-ben. Az átlagnál magasabb arányban vannak a fizetésemelést tervező vállalatok között a 10 milliárd forint feletti árbevételű társaságok. Összességébe
márc. 6
10:05
Trokán Nóra hollywoodi filmben szerepel: felismerhetetlen a John Wick alkotóinak új filmjében (Life)
Trokán Nóra hollywoodi filmben szerepel: felismerhetetlen a John Wick alkotóinak új akciófilmjében.
márc. 6
10:09
Hatalmas öröm és megtiszteltetés! Különdíjat nyert a Mindmegette.hu (Mindmegette)
Óriási elismerést kapott a szerkesztőségünk, ugyanis az idén 23. alkalommal megrendezett „Az Év Honlapja” díjátadón, különdíjat nyert a Mindmegette.hu.
márc. 6
10:09
Trump üzent Gáza népének: "Ha ezt teszitek, halottak vagytok" (Blikk)
Donald Trump szerdán egy végső figyelmeztetést intézett a Hamászhoz, felszólítva a terrorszervezetet arra, hogy engedje szabadon a túszokat, ellenkező esetben a Gázában élők halálát kockáztatja. Az amerikai elnök szerint a gázai civilekre fényes jövő vár, de ha túszokat tartanak, akkor nem, sőt, halál vár rájuk is.
márc. 6
10:09
Ekkora béremelést kapnak a Penny dolgozói (HR Portál)
A PENNY 2025-ben 3,5 milliárd forintot fordít béremelésre.
márc. 6
10:09
Minden eddiginél rafináltabban támadnak a csalók (Azenpenzem)
Hamis ügyfél-elégedettségi kérdőívet töltetnek ki telefonon az ügyfelekkel az Magyar Nemzeti Bank (MNB) nevében a bűnözők – tette közzé figyelmeztetést a jegybank. Ezt követően immár a bank nevében jelentkezve a csalók telefonon vagy internetes kémprogramok letöltetése révén szerzik meg az érintett fogyasztók bizalmas banki azonosítóit és lopják el
márc. 6
10:09
Ködbe vész a számlázás egy évtized múlva – az adminisztráció teljesen automatizált lesz (vg.hu)
A "számlázás" és a "digitális pénzügyek" kifejezéseket ismerni sem fogjuk. A mesterséges intelligencia végzi majd el ezeket a feladatokat, automatizáltan.
márc. 6
10:09
Márciustól egy órán belül érkezhet az online rendelés: a Woltra költözik a Spar online shopja (Márkamonitor)
Nem szűnik meg, hanem 2025. március 21-től a Woltra költözik a Spar online vásárlási szolgáltatása. Ezzel az eddigieknél gyorsabb lesz a kiszállítás: az online vásárlók már egy órán belül megkaphatják a megrendelt termékeket, de emellett továbbra is élhetnek a drive-in, azaz az előre összeállított csomagok áruházi átvételi lehetőségével.   "Új feje
márc. 6
10:09
Fontos változás jön a szakrendelők időpontfoglalási rendszerében (SzMo)
Már nem lesz kötelező a területileg illetékes szakrendelőbe menni. Szerdán este jelent meg az erről szóló rendelet.
márc. 6
10:09
Előkerült egy holttest: ez a felfedezés átírhatja az emberiség történelmét (BorsOnline)
Thaiföldön bukkantak rá a felfedezésre.
márc. 6
10:09
Tóth Gabi: Az emberek egy nő oldalára sose állnak, pláne nem egy kurváéra, aki elhagyja a férjét, ugye? (SzMo)
Az énekesnő elárulta, hogy a válása után anyagilag is nehéz helyzetbe került, alig volt fellépése. Szerinte ehhez hozzájárultak volt férje nyilatkozatai is.
márc. 6
10:09
Nem nemi betegség: amit minden nőnek tudnia kell a hüvelygombáról (Life)
A hüvelygomba sok nő életében előforduló, kellemetlen probléma, amelynek hátterében nem partnertől származó fertőzés és nem nemi úton terjedő betegség áll, hanem a hüvelyflóra egyensúlyának felborulása.
márc. 6
10:09
Rendkívüli időjárás-változás Magyarországon, az orvosok gőzerővel készülnek (Promotions)
Idén sem lesz hiány hőhullámokban, a nyári forróság miatt egyre többen veszítik életüket, most az orvosok kezébe adnak új eszközöket a védekezésre.
márc. 6
10:09
Az Ukrán Fegyveres Erők fele kommunikáció nélkül maradhat (Magyar Hírlap)
Fennáll a Starlink lekapcsolása.
márc. 6
10:09
Egyre többet vásárolunk (Demokrata)
Az előző év azonos időszakához képest a kiskereskedelmi forgalom volumene 4,7 százalékkal emelkedett.
márc. 6
10:09
Így kerülnék ki a magyar vétót az Európai Tanácsban (Mandiner)
Kikerülnék Magyarországot az EU diplomaták az Euractiv szerint.
márc. 6
10:09
Megindultak a magyarok a boltokba: váratlan dolog történt itthon (Agrárszektor)
2025. januárban a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt 4,7 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszakit. Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes üzletekben 4,7, a nem élelmiszer-kiskereskedelemben 5,6, az üzemanyag-kiskereskedelemben 1,9 százalékkal bővült az értékesítés n
márc. 6
10:09
Magyar Kupa: Elődöntős a Ferencváros, kiütötték az Újpestet (NB1)
Női Magyar Kupa Kialakult a legjobb négy mezőnye a női Magyar Kupában. A legsimább győzelmet az ETO FC Győr aratta,
márc. 6
10:11
Újabb fontos szereplő állt bele az infláció elleni harcba – karnyújtásnyira a megoldás (vg.hu)
A kereskedelmi szövetség szerint a termelők és beszállítók nélkül nem lehet letörni az élelmiszer-inflációt.
márc. 6
10:11
Shari Franke története: Influencer anyja éheztette, videózta, most börtönben ül (Life)
Shari Franke könyvet írt a testvéreivel átélt megpróbáltatásokról. A kötet semmit sem szépít, a gyerekek a kínok kínját állták ki anyjuk népszerűségéért.
márc. 6
10:11
Szakértők elárulták, jó döntés-e kefirt inni éjszaka (Magyar Hírlap)
Számos hatást válthat ki.
márc. 6
10:11
Rendkívüli: példátlan támadást indítottak Magyarország ellen, Magyar Péterig vezethetnek a szálak (Mandiner)
Kilenc pontot juttattak el az uniós vezetőkhöz.
márc. 6
10:13
Teknősök tánca, avagy mit csinálnak a teknősök, ha táplálkozóhelyre jutnak? (Life)
Lenyűgöző a tengeri teknősök elképesztő tájékozódása. Egy új felfedezés szerint, ha sikerül tápanyagban gazdag helyre jutniuk, egy a "teknősök tánca" néven emlegetett mozdulatsort végeznek el.
márc. 6
10:15
Visszavonulót fújt Donald trump: mégsem áll bele teljesen a vámháborúba? (Pénzcentrum)
Az Egyesült Államok egy hónapra elhalasztja a kanadai és mexikói autóimportra vonatkozó 25 százalékos különvám bevezetését, miután Donald Trump egyeztetett a nagy amerikai autógyártók vezetőivel. A vámkérdés kapcsán Trump és Justin Trudeau is tárgyalt, de egyelőre nem látszik kompromisszum a felek között.
márc. 6
10:15
Házi kedvencek védelme a kertben – Hogyan óvd meg őket a rájuk leselkedő veszélyektől? (Life)
A házi kedvencek védelme a kertben kulcsfontosságú, hiszen a mérgező növények, a kullancsok és a vegyszerek komoly egészségügyi kockázatot jelenthetnek. Mutatjuk, mit tehetsz a megelőzés érdekében.
márc. 6
10:15
Kínai autót választottak Japánban az év villanyautójának (Autónavigátor)
Ha azt hitted, hogy a japánok biztosan egy precíz, funkcionális, kiválóan működő és kiemelkedő vezetési élményt nyújtó modellt fognak megválasztani
márc. 6
10:15
36 éves korában meghalt a rajongott YouTube-sztár (Ripost)
A szomorú hírt testvére osztotta meg.
márc. 6
10:15
Egyéni csúcsok, meglepetés döntők és egy most vagy soha szituáció – ezeket hozhatja magyar szempontból a fedettpályás atlétikai Eb (m4sport.hu)
2025 kuriózumnak számít a fedettpályás atlétika szempontjából, hisz az évben két hét különbséggel rendeznek Európa- és világbajnokságot is. Előbbi március 6. és 9. között zajlik majd Hollandiában, Apeldoornban, a versenyen pedig 15 fős magyar küldöttség is részt vesz. Vannak, akik saját csúcsaikat próbálják megdönteni, vannak, akik döntőben reményk
márc. 6
10:15
Katalin nem bízza a véletlenre: ezzel a titkos taktikával biztosítja György, Sarolta és Lajos számára a normális életet a hercegné (Femcafe)
Katalin hercegné eltökélt híve annak, hogy gyermekei átlagos, szeretetteljes, kiegyensúlyozott körülmények között cseperedjenek fel – ehhez pedig van egy jól bevált taktikája.
márc. 6
10:15
Elhunyt az ausztrálok legendás teniszezője (HírTV)
Nyolcvanhat éves korában elhunyt Fred Stolle, az ausztrálok kétszeres Grand Slam-győztes teniszezője.
márc. 6
10:15
Nagy Márton: az önkormányzatok pénzügyi önrendelkezése sérthetetlen (vg.hu)
Nagy Márton az önkormányzatok pénzügyeiről egyeztetett városvezetőkkel.
márc. 6
10:15
Ferenc pápa végre megpihent (Magyar Hírlap)
Békés éjszakája volt.
márc. 6
10:15
Kiborult a Politico: Trump elpusztítja az Európai Uniót (Mandiner)
A lap szerint az amerikai elnök megtalálta Európa gyenge pontját.
márc. 6
10:15
Pénteken tartják az ökumenikus világimanapot (vasárnap.hu)
Országszerte pénteken tartják az ökumenikus világimanapot, amelynek idei tematikáját a csendes-óceáni Cook-szigeteken élő keresztény nők készítették el – közölte Fischl Vilmos, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának (Meöt) főtitkára csütörtökön az MTI-vel. A közlemény szerint a világimanapi mozgalom közössége vallja, hogy "az ima az Istenre
márc. 6
10:17
Koplalás, önsanyargatás? Kövesd inkább az Atlanti diétát! (Life)
Ha egészséges életmódról és szuper étrendről van szó, a mediterrán diéta kikezdetetlen játékos. Az atlanti diéta képében azonban új kihívója akadt.
márc. 6
10:17
Tévedések végjátéka – a Pride jóemberkedés, vagy a jogegyenlőség kiterjesztése? (Mandiner)
Az egyéni ízlés kérdése itt valójában másodlagos.
márc. 6
10:19
FTC-AZ: Elképesztő, de a Ferencváros kapta a nagyobb pénzbüntetést (NB1)
Korábban beszámolt az NB1.hu arról, hogy a Ferencváros-AZ Alkmaar Európa-liga-mérkőzésen a vendégszektorban összecsaptak a biztonságiak és a holland szurkolók. Most
márc. 6
10:21
Továbbra is érvényben marad a migrációs válsághelyzetről szóló rendelet (Infostart)
A magyar kormány a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetről szóló jogszabály hatályának meghosszabbítása mellett döntött.
márc. 6
10:21
Kulcsár Edina botránya: ezt tette a moziban (Metropol)
A netezők nem értik, hogy mi értelme volt annak, hogy a házaspár moziba ment. Mást ugyanis nem csinált Kulcsár Edina és G.w.M, minthogy zavarták a többi nézőt.

Keresés