A teljes kriptoszektor figyelme most péntekre szegeződik: a Fehér Házban megrendezik az első kriptovaluta-csúcstalálkozót, amelyen a szakma legismertebb szereplői vesznek részt. A pletykák szerint azonban komoly változások lehetnek a Stratégiai Kripto-Tartalék kapcsán: nincs XRP, nincs ADA, nincs SOL? Másképp alakul minden, mint ahogyan eddig hittü
Vám-nemvám-vám-nemvám, le-fel-le-fel – valahogy így néz ki a tőzsdék és a kriptovaluták mozgása az utóbbi időben. Csütörtökön újra az esések dominálnak, pedig szerdán még rekord is dőlt. A forint is gyengébb lett, amiben hazai adatoknak is lehetett szerepe. Új autót, új laptopot és új modemet jelentettek be piacvezető gyártók.
Egy nappal az EU-csúcs előtt, szerda este Párizsban járt Orbán Viktor magyar miniszterelnök, ahol Emmanuel Macron francia elnök fogadta. A tárgyaláson elhangzottakról némiképpen szokatlan módon a magyar fél gyakorlatilag semmi érdemi információt nem kommunikált, a párizsi diplomácia feje azonban röviden kitért az eredményekre.
Peter Pellegrini szlovák köztársasági elnök kijelentette, támogatja Robert Fico miniszterelnök azon törekvéseit, hogy a mai brüsszeli csúcstalálkozó zárónyilatkozatába a gáztranzit biztosításához kötődő követelések is bekerüljenek. Minderről a Slavkovi Hármak - Szlovákia, Csehország és Ausztria - elnöki csúcstalálkozóján beszélt, melytől többen azt
Egyes kutatások szerint egy bizonyos vírus és más, légúti vagy gyomor-bélrendszeri problémákat okozó vírusok bizonyos körülmények között megtapadhatnak a háztartási porban, és így továbbterjedhetnek a lakásban, ezzel növelve a fertőzés kockázatát.
Európa-szerte próbálkoznak a népszerű úti célnak számító városok és régiók, hogy visszaszorítsák a túlturizmust. Egy népszerű mallorcai úti cél most új taktikát vetett be a cél érdekében. Vajon beválik a megosztó intézkedés?Soller Mallorca északnyugati partjainál fekszik, buja zöldövezet és narancsfák között, és a város szűk, macskaköves utcáit tap
A mesterséges intelligencia (MI)-készségek nem csupán a munkában, hanem a magánéletünkben is egyre fontosabb szerepet kapnak. Ebben szinte teljesen egyetért az idei Bosch Tech Compass felmérés során világszerte megkérdezett több mint 11 000 résztvevő, és nincs ez másképpen Magyarországon sem. A magyarok 53 százaléka gondolja úgy, hogy a mesterséges
Új vezető került az egy éve indult Fővárosi Lakásügynökség élére. Kovács Vera, a kezdeményezés eddigi vezetője visszatér az Utcáról Lakásba Egyesülethez.
Egy norvég cég úgy döntött a Zelenszkij-Trump-vitán elborzadva, hogy nem szolgál ki amerikai hadihajókat üzemanyaggal. A bunkerolajat valószínűleg más forrásból is beszerzik majd, és a norvég kormány is jelezte, ez a lépés nem egyezik a politikájukkal.
A Penny Magyarország 2025-ben 3,5 milliárd forintot fordít béremelésre, amelynek köszönhetően a kereset átlagosan 7,8%-kal emelkedik. Emellett a munkatársak számára elérhető juttatások és kedvezmények körét is bővítették, többek között a munkavállalói vásárlási kedvezményt.
Az Erste Banknál a tervek szerint április elsejével elérhető lesz az önkéntes 5%-os THM plafon mellett lakáshitel. Az eddigi adatok alapján az már sejthető volt, hogy a kölcsönre nem sokan lesznek jogosultak. Az új információk fényében azonban az sem biztos, hogy tényleg annyira kedvező lesz az új konstrukció.
A közösségi média elméletileg az összekapcsolódást és támogatást szolgálná – de az anyák számára egyre inkább egy kritikákból álló aknamezővé válik. Az online anyaszégyenítés, vagyis a mom-shaming jelensége az elmúlt években elképesztő méreteket öltött, és bár néha jogos kérdéseket vet fel, gyakran pusztán az ítélkezés és a társadalmi elvárások keg
Az állam- és kormányfői csúcsra érkező ukrán elnök hálás volt, hogy nincsenek egyedül. Orbán korábban azt javasolta, meg se próbáljanak írásos következtetéseket elfogadni Ukrajnáról.
Tavasszal éreznünk kellene, amint az ébredő természet feltölt energiával, mégis ezekben a kora tavaszi napokban sokan bágyadtak, aluszékonyak, fejfájásról, szédülésről, ingerlékenységről panaszkodnak. A tavaszi fáradtság megelőzhető. Egészséges életmóddal elkerülhető vagy legalábbis nagymértékben enyhíthető.
Elromlott a hangulat az európai tőzsdéken, a déli órákra az irányadó indexek többsége lefordult, a német piac kivételével. A BUX is mínuszban áll, esik az OTP a péntek hajnali gyorsjelentést megelőzően.
Kezdenek visszatérni az emberek Szantorini szigetére, és újra megnyitottak az iskolák is kedden, miután a sorozatos földrengések miatt csaknem egy teljes hónapig nagyrészt leállt az élet – írja az Mti.
Közel 100 ezer írásos, 160 ezer telefonos és 20 ezer applikációból érkező bejelentés – ennyi ügyet kezel és old meg egy év alatt a Budapesti Közlekedési Központ ügyfélszolgálata. A Bkk számára kiemelten fontos, hogy folyamatosan fejlessze és modernizálja a szolgáltatását, az elmúlt években ezért szoftverrobotokat és mesterséges intelligenciát is el
Közösségi Értékvédelmi Konzultáció címmel indított fórumsorozatot a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium. Ennek egyik állomása volt a csütörtöki, békéscsabai esemény. A fórum előtt Dukai Miklós tartott sajtótájékoztatót. Az önkormányzati államtitkár kiemelte, Orbán Viktor miniszterelnök évértékelő beszédében arra is kitért, hogy adjuk
Engem egyszer azzal a szöveggel koptatott le egy srác, hogy azért nincs most ideje rám – mármint arra, hogy válaszoljon, hogy még járunk-e vagy sem –, mert "sok minden zajlik a munkahelyén". Először csak értetlenül bámultam az üzenetet, mert egyszerűen nem tudtam elhinni, hogy négy hónap járás után valaki hogyan képes ekkora sületlenséget leírni. V
A csúcstalálkozón tehát az európai védelem erősítéséről, Ukrajna támogatásának folytatásáról és a hosszú távú finanszírozási lehetőségekről esett szó, de a vezetők között továbbra is vannak nézetkülönbségek az egyes konkrét védelmi stratégiák kapcsán.
A 31 éves magyar szépségkirálynő, Gelencsér Tímea számára nagyon fontos a kutyusa, Füge. Éppen ezért ahova csak tudja, magával viszi a kedvencét. Ám ezt nem minden esetben teheti meg. A modell a közösségi oldalán megosztott friss videóban azon háborodott fel, hogy nem engedték be a négylábú barátját egy ügyintézéshez.