Ferenc pápát február 14-e óta kétoldali tüdőgyulladással kezelik a római Gemelli kórházban, azonban állapota továbbra is stabil – közölte a Szentszék a Gemelli klinika orvosaitól kapott információk alapján szerda este.
Az LA Times újságíróit képviselő szakszervezet a héten közleményt adott ki, amiben aggodalmukat fejezték ki a "mesterséges intelligencia által generált, a szerkesztőség által nem ellenőrzött elemzések" használata miatt.
Nagyot küzdött, de a második hosszabbításra elfogyott a Falco, és 104–90-re kikapott hazai pályán a spanyol UCAM Murcia ellen a Bajnokok Ligája középdöntőjének harmadik fordulójában, szerda este.
A női lét láthatatlanul összefonódott az erő kifejezésével. Nők, akik sokszor láthatatlanul is elképesztő munkát végeznek, álmodnak, valóra váltanak, és kívülről figyelve őket azt érezhetjük, nincs számukra olyan akadály, amit ne lennének képesek legyőzni. A mentálisan erős nő képe azonban korántsem jelenti azt, hogy valaki hatalmas népszerűségnek
Hamar, már a 9. percben előnybe került a Bayern, Harry Kane idénybeli nyolcadik BL-gólját szerezte. Negyedóra elteltével Neuernek vállal kellett nagyot védenie, a félidő közepén megint a Bayern veszélyeztetett, Musiala fejese a kapufán csattant. Szünet után a hazaiak megduplázták előnyüket, Kovar kapus kiejtette a kezéből a labdát, Musiala pedig az
Közel 100 ezer írásos, 160 ezer telefonos és 20 ezer applikációból érkező bejelentés – ennyi ügyet kezel és old meg egy év alatt a Budapesti Közlekedési Központ ügyfélszolgálata. A Bkk számára kiemelten fontos, hogy folyamatosan fejlessze és modernizálja a szolgáltatását, az elmúlt években ezért szoftverrobotokat és mesterséges intelligenciát is el
A háborúpárti vezetők londoni csoportképéről Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő megjegyezte, hogy ott valójában csupán 12 EU-tagállam képviseltette magát, azaz az összesnek még a fele sem. (Az igazság pillanata alighanem holnap jön el az EU-csúcson.) De vajon mi az ördögöt keresett közöttük a kanadai és a brit miniszterelnök amikor semmi k
1967-ben ezen a napon halt meg Kodály Zoltán háromszoros Kossuth-díjas zeneszerző, zenetudós, zeneoktató és népzenekutató, aki Bartók Bélával megteremtette a népzenéből táplálkozó, európai színvonalú, 20. századi modern magyar zenét. Legismertebb művei között van a Háry János, a Székely fonó és a Czinka Panna balladája, a róla elnevezett zenepedagó
Új, digitális adatlap egészíti ki a korábbi papíralapú B400-as nyomtatványt – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A döntés értelmében mostantól online is van lehetőségünk bejelenteni a vásárlással vagy ajándékozással szerzett ingatlanunkat. 2024-ben több mint 400 ezer papíralapú B400-as nyomtatványt adtak be a friss vagyonszerzők, 2
Van egy konkrét út, amit követned kell. Ennek az útnak a természete a következő napokban világossá válik számodra, ezért tartsd nyitva a szemed és a füled, és állj készen a gyors mozgásra. Jöjjön addig a napi horoszkóp:
Idén is mindenki megkapta a téli tüzelőt a Szociális Tüzelőanyag Programban, 2346 kistelepülésen összesen közel 200 ezer család, nyugdíjas kapott ingyenesen tüzelőanyagot. A programban az elmúlt tíz évben több mint 2 millió köbméter tűzifához jutottak a nehéz helyzetben lévő családok és nyugdíjasok - mondta Zambó Péter, az Agrárminisztérium erdőkér
Tavaszi hangulatba került Keleti Andrea, aki egy hatalmas tulipáncsokorral ünnepelte, hogy beköszöntött a jó idő. Az édesanya rajong a virágokét, és mindig öröm számára, ha az otthonát is zöldebbé varázsolhatja.
Alkotmányozó testületet választott az új szír vezetés, de a politikai stabilitás megteremtése és a kurdokkal való kiegyezés sokkal sürgetőbb feladat lenne Szalai Máté, a Clingendael Intézet kutatója szerint.
Mivel a klinikai állapota stabil maradt, illetve nem voltak újabb légzőszervi rohamok, Ferenc pápa részben visszaállt a munkába. Az egyházfő felhívta a gázai katolikus plébániát, továbbá több munkatevékenységet is végzett. A hírt a Szentszéki Sajtóiroda közölte szerda este.
Életre szóló élményt jelentett a Real Madrid–Atlético Madrid (2-1) Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő Kabát Péter számára is; a volt válogatott labdarúgó az RTL+ szakkommentátoraként jelentkezett be a Bernabéuból. A korábbi újpesti közönségkedvenc a találkozó előtt gyermekkori idoljával, a Barcelona és a Real Madrid egykori dán klasszisával, Michael Laud
A Szeged az ötödik helyen végzett a férfi kézilabda Bajnokok Ligája B csoportjában, mivel 31-24-re kikapott a német bajnoki címvédő Magdeburg otthonában a csoportkör utolsó fordulójában, szerdán.
Bár az ötvös szakma kapcsán gyakran férfiakra asszociálunk, Atyafi Petra rácáfol a sztereotípiákra: az egyedi látásmóddal megáldott alkotó citromot, amforát és görög isteneket mintázó kollekcióinak kecsessége a női finomság megkérdőjelezhetetlen megnyilvánulása. Nem véletlen, hogy Pezi Jewellery néven futó vállalkozása dinamikus növekedésnek indult
Látszólag hétköznapi férj és apa. Valójában egy vérprofi harcos. Hutch Mansell élete egy éjszaka alatt a feje tetejére fordul - egy megállíthatatlan bosszúhadjárat veszi kezdetét.
A még igaznak nem bizonyult egyik összeesküvés-elmélet nagy talánya: ki bolondította bele annyira a németeket a szélsőséges zöldpolitikába? A németországi közhangulat mára lehetővé teszi, hogy a túlerőltetett zöldítést és a Green Dealt már lehet a német gazdaság lezüllesztése felelősének nevezni. Egy újabb német belbiztonsági jelentés ugyanakkor ar
Szigorít a magyar kormány azokkal szemben, akik alkalmi munkásokat foglalkoztatnak, írja az Economx.hu. Bár jogilag a 120 napon felül még további 90 napig dolgozhat valaki alkalmi munkavállalóként a mezőgazdaságban, a munkáltatóját akkora napidíj fogja terhelni, hogy sokkal jobban jár, ha visszatér a rendes foglalkoztatáshoz.A Nemzetgazdas
Kora tavasszal - hasonló derült, napos, alapvetően szélcsendes, egyre melegebb időben - egyáltalán nem szokatlan módon a reggeli órák óta a Balaton part menti sávja az ország leghűvösebb része, a Kékestető kivételével a magasabb hegycsúcsainkon is enyhébb az idő - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán.
Oroszországnak be kell bizonyítania, hogy valóban véget akar vetni az Ukrajna ellen indított háborújának – írta Andrij Jermak, az ukrán elnöki iroda vezetője szerdán.
Andriy Yermak, az ukrán elnöki hivatal vezetője az X közösségi oldalán jelentette be, hogy Ukrajna és az Egyesült Államok hamarosan újabb tárgyalásokat folytatnak.
Hová érdemes nyaralni menni idén? A kérdés sok magyarban felmerülhet, és a jelenlegi időjárás, valamint az előrejelzések szerint egy újabb célpont is kieshet a kedvelt desztinációk közül.
Több témakört felölelő – főként úgynevezett alapértékeket rögzítő – alkotmánymódosító javaslatot fogadott el a szlovák kormány szerdán. A tervezet mások mellett a férfi és a női nem kizárólagosságát is rögzítené, valamint az örökbefogadás lehetőségeit is szabályozná. A Robert Fico kormányfő által a kabinet elé terjesztett alkotmánymódosítási tervez
Dél-koreai kutatók azt vizsgálták, milyen hatással vannak a hevített dohánytermékek (HTP) a hagyományos cigarettázásról való leszokás sikerességére. A tanulmány kulcsfontosságú megfigyelése, hogy a HTP-k jellemzően nem új dohányosokat vonzanak, hanem azokat, akik már amúgy is függők. A dohányzás visszaszorításának érdekében egyre több alter
Az Európai Unió élelmezésbiztonságának fenntartása érdekében kulcsfontosságú a gazdáknak járó támogatások megőrzése - jelentette ki Nagy István agrárminiszter, aki Varsóban egyeztetett Czesław Siekierskivel, Lengyelország Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési tárcavezetőjével. Nagy István a találkozón arra hívta fel a figyelmet, hogy Lengyelország unió