Az elmúllt hétvégén rendezték az idei első galamb- és kisállatbörzét Gyulán. A tavaszköszöntő program a tenyésztők és a látogatók körében is népszerű volt. Élénk érdeklődés mellett zajlott az elmúlt hétvégén a városi tornacsarnok parkolójában az idei első gyulai galamb- és kisállatbörze. A tavaszköszöntő programra a határon túlról és számos vármegy
Megváltoztatták az ítéletet az ország egyik legismertebb igazságügyi gyermekpszichológiai szakértője, S. Gyula ügyében. A férfit, aki a vádban szereplő időszakban a Heim Pál Gyermekkórház pszichiátriai osztályának vezetője volt, tavaly a Fővárosi Törvényszék első fokon két és fél év letöltendő börtönbüntetésre, közügyektől eltiltásra és öt év igazs
A sztárséf szerint elfogadhatatlan hazugságok terjednek róla, ezért nem hallgathat tovább. Kijelentette, hogy nem akar nyilvános vitát, de a megfelelő lépéseket megteszi.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Nemcsak a Liverpool kapusa, hanem a tavalyi visszavonulása után a Barcelonába visszatérő Wojciech Szczęsny is ritkán látott teljesítményt nyújtott szerdán a BL-ben.
Ma reggel kiskereskedelmi forgalmi adatokat tett közzé a Központi Statisztikai Hivatal január hónapra vonatkozóan: havi alapon masszívan nőtt a forgalom, 2,2 százalékkal.
Emmanuel Macron francia elnök legutóbbi televíziós beszéde rendkívül konfrontatív hangvételt ütött meg, ami azt a benyomást kelti, hogy Franciaország elősegítené a háború folytatását.
Az iskolai menza sokakban jó, míg másokban keserédes élményeket idéz fel. Azonban egy változtatás miatt sok gyerek már alig várja az ebédet Magyarországon.
A szlovák miniszterelnök elérte, hogy a gáztranzitról is szó essen a csúcson, így már nincs oka blokkolni a döntéseket. Orbán Viktor továbbra is kitart amellett, hogy ne szerepeljen Ukrajna a záródokumentumban.
Már ötmillió ember hallgatta meg a Hogyan tudnék élni nélküled? című film zenei albumát az online zenei platformokon. Az örömteli hírről a film alkotói számoltak be a közösségi oldalukon.
Az Rtl Magyarország februárban is magabiztos győzelmet aratott, csoportszinten és a főcsatornák esetében is – adta hírül a médiavállalat közleménye. Csoportszinten 32,6%-os főműsoridős (18:00-22:59) közönségarányt elérve a 18-59-es célcsoportban (Tv2 Csoport: 31,5%). Tavaly februárhoz képest több mint 3 százalékponttal nőt a csoport főműsoridős r
Dr. Szijjártó László gyermektüdőgyógyász, az orvosi kamara Győr megyei elnöke a magyar egészségügy válságos helyzetéről és a mosonmagyaróvári kórház problémáiról beszél.
A vállalat és a különböző közigazgatási szervek megállapodtak abban, hogy agilis és hatékony intézkedéseket fogadnak el a villamosításra való áttérés sikerének biztosítása érdekében. Ezek az intézkedések magukban foglalják az elektromos járművek vásárlásához nyújtott közvetlen pénzügyi ösztönzőket, a töltőinfrastruktúra fejlesztésének előmozdítását
Tényleg nem a hideg okozza a megfázást? Ha elmegyek futni, bármennyi bejglit ehetek? Összeszedtünk néhány, ebben az időszakban különösen aktuális egészségügyi tévhitet!
Decemberhez viszonyítva 0,2 százalékkal csökkent 2025. januárban a kiskereskedelmi forgalom volumene az Európai Unióban, de az egy évvel korábbit így is meghaladta 1,6 százalékkal – tájékoztatott az Eurostat.
A vezetők többsége amellett érvel, hogy Európa vállalja át az Egyesült Államok által eddig fizetett pénzügyi és katonai terheket is, mondta az EU-csúcs szünetében a magyar miniszterelnök.
Anatoly Yakovenko, a Solana társalapítója szkeptikusan viszonyul az Egyesült Államok kriptostratégiai tartalékának ötletéhez, mondván, hogy elsődleges preferenciája az lenne, ha egyáltalán nem létezne ilyen tartalék. Szerinte a kormányzati beavatkozás veszélyeztetné a decentralizációt. Yakovenko kritikája a kormányzati tartalékkal szemben „A decent
"A frontvonalon a helyzet változatlan, tehát folynak a harcok. Az amerikaiak világossá tették, hogy ők a támogatás mértékét jelentősen lecsökkentik, sőt, bizonyos területeken megállították, és most azzal a kérdéssel küszködnek az európaiak, hogy akkor folytassa-e Ukrajna immáron kizárólagos európai támogatással a háborút" – foglalta össze a brüssze
Kína az USA elleni vámháború közepette növeli európai és dél-amerikai élelmiszerimportját. A hús, tejtermék és gabona iránti kereslet megnő, így európai termelők jelentős lehetőséget kapnak.
Egy tatabányai üzletben életveszélyesen megvertek egy vásárlót. Az agresszív tettes azért támadott, mert korábban kérdőre vonták, miért nézegeti az áldozat barátnőjét.
Interjút adott Pavel Stanchev, a TV2 vezérigazgatója, akit megkérdeztek a Tények című műsorban a Tisza Párt vezetőjének hímvesszőjéről sugárzott riportról is. Azt mondta, az, hogy a riport adásba került, azt bizonyítja, hogy a vezérigazgató nem szól bele a stáb munkájába. Szóba került az interjúban az is, hogy miért jár a Karmelita Kolostorba Szala
Új kibercsalási módszert azonosított a Magyar Nemzeti Bank (MNB), ennek során a bűnözők a jegybank nevében hamis ügyfél-elégedettségi kérdőívet töltetnek ki telefonon az ügyfelekkel, megtudakolva bankjuk nevét és e-mailes elérhetőségüket. Ezt követően immár a bank nevében jelentkezve a csalók telefonon vagy internetes kémprogramok letöltetése révén
Díjat nyert a Demján Sándor Program programeleme – már több mint 6600 vállalkozás javítana digitális jelenlétén kormányzati támogatással.
68 éve tartották az Ötöslottó első lottósorsolását Magyarországon. A jeles évfordulón négymilliárd forint főnyeremény várja a játékosokat. A sorsolás épp a Nemzetközi Nőnapon lesz, ekkora összegből akár minden magyar hölgynek juthatna egy szál virág.
Az Egyesült Államok elnöke azt mérlegeli, hogy csak a megfelelő védelmi kiadásokat teljesítő országok számíthatnának amerikai katonai támogatásra egy támadás esetén.
1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt a magyar főváros légikötőjét, amelyet ma Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérként ismerünk. A légikikötő fennállásának 75. éve alkalmából a Vinci Airports hálózat részeként működő Budapest Airport egész éven át tartó, a névadó zeneszerző-legendára fókuszáló rendezvénysorozattal és ünnepi aktivitáso
Egyre több amerikai államban diagnosztizálnak kanyarós betegeket. A Texasból induló járványkitörés terjedéséhez egy veszélyes tévhit is hozzájárul, miszerint az A-vitamin szedésével megelőzhető a fertőzés és elkerülhetők a szövődmények. Ez azonban nem igaz.
A böngésződ nem támogatja a hanglejátszást. Kérjük, próbáld másik böngészővel. A HangZóna korábbi adásait itt találja, a legújabbal pedig jövő héten csütörtökön várunk minden kedves hallgatónkat! Kérdéseket, észrevételt, témajavaslatot a hangzona@autoszektor.hu email címre várjuk. További autós tartalmakért kövessen mink
Az amerikai Legfelsőbb Bíróság szerint az Egyesült Államok elnöke nem tarthatja vissza a február 13-ig elvégzett teljesítésekért járó 2 milliárd dollárnyi USAID támogatási pénzt.
A geopolitikai helyzet jelentette a legnagyobb kihívást tavaly az energiaszektorban. Az érintett vállalatok vezérigazgatóinak 55 százaléka ezt sorolta az első helyre a gazdasági bizonytalanság és a Gen AI okozta versenyhelyzet előtt – állapítja meg Energy CEO Outlook jelentésében a KPMG. A vállalatvezetők 78 százaléka azonban 2023-hoz hasonlóan így
Egy hosszabb távú fejlesztés első jeleiként az idei Szigeten számos újdonsággal találkozhatunk. Már a bejáratnál érezhetjük, hogy egy új világba csöppenünk, belépve pedig bőven lesz mit felfedezni. A kulturális sokszínűség és a műfaji változatosság azonban továbbra is a Sziget legnagyobb vonzereje marad. Sok fellépőt ismerünk már, de most érkezett