Miskolcra megy az NB I listavezetője, 500 kilométert buszozik a Nyíregyháza, az MTK "egy átszállással" megússza. Zajlik a sznúker World Open maratoni döntője.
Immár négy év telt el azóta, hogy bemutatták az utolsó James Bond-filmet, a 007 Nincs idő meghalni című alkotást, ami jelentős mérföldkőnek számított a filmsorozat életében, hiszen Daniel Craig utoljára alakította a brit titkosügynököt. Hogy ki fogja játszani a továbbiakban a 007-est, és ki rendezi a következő James Bond-filmet, egyelőre nem lehet
Közös, élő interaktív közéleti műsort indít a Telex volt főszerkesztője és az ismert tiktoker. Dull Szabolcs és Seres Samu a Media1-nek nyilatkozott az új műsorral kapcsolatban és néhány kulisszatitkot is elárultak.
Magyarországon a szív- és érrendszeri betegségek, mint például a magas vérnyomás, a stroke-hoz vagy infarktushoz vezető érelmeszesedés, érszűkület a vezető halálokok közé tartoznak.
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (Mme) a nemzetipark-igazgatóságokkal és más civil természetvédelmi szervezetekkel együttműködve idén januárban 22. alkalommal szervezte meg a hazánkban telelő ragadozó madarak éves számlálását. A felméréshez 2018 óta immáron 8. alkalommal a környező országok természetvédelmi szervezetei és szakembere
Stohl Luca már kislányként megismerkedett a sminkek és a szépségápolás világával. Táncosként büszkén viselte a csillámló sminkeket és szebbnél szebb flitteres ruhákat. A parkett után a televízió kamerái előtt is megmutatta szépségét. Az ATV Híradó műsorvezetése mellett édesanya és üzletasszony, aki a natúrkozmetikumok mellett teszi le a voksát az ü
Most már össze lehet rakni, hogy mi történt a botrányt követő rejtélyes órában, amely alatt Trumpot és Zelenszkijt nem látták - Zelenski állítólag helyi idő szerint csak 13.47-kor (közép-európai idő szerint 19.47-kor) hagyta el a Fehér Házat.
Volodimir Zelenszkij szerint nem tartozik bocsánatkéréssel Donald Trump amerikai elnök felé a Fehér Házban tartott találkozón történtek miatt - az ukrán államfő a Fox News hírtelevíziónak adott interjúban fejtette ki véleményét a pénteki szóváltással kapcsolatban.
olodimir Zelenszkij szerint nem tartozik bocsánatkéréssel Donald Trump amerikai elnök felé a Fehér Házban tartott találkozón történtek miatt - az ukrán államfő a Fox News hírtelevíziónak adott interjúban fejtette ki véleményét a pénteki szóváltással kapcsolatban.
mínuszos.hu - A [-] minuszos.hu az informatika és a távközlés világának híreiből válogat Az Intel 28 milliárd dollárdos ohiói chipgyártó üzemeinek felépítését 2030 halaszották a 2025-ös átadás helyett. Az első, New Albanyban épülő chipgyár várhatóan csak 2030-ban készül el, és jó esetben 2030-ban vagy 2031-ben kezdi meg működését – írta a Reuters a
Ízletesek és könnyen összedobhatók.Hozzávalók240 g általános liszt135 g egyperces zabpehely213 g sötét vagy világos barna cukor50 g kristálycukor1 1/2 teáskanál sütőpor1 1/2 teáskanál szódabikarbóna1/4 teáskanál őrölt fahéj1/8 teáskanál őrölt szerecsendió500 g sótlan vaj, megolvasztva és kissé lehűtve3 evőkanál méz vagy melasz3 nagy tojás1 teáskaná
Másfél hete érkezett a szomorú hír: 76 éves korában meghalt Návai Anikó, a magyar sztárriporter, aki évtizedeken át a hollywoodi sztárvilág közvetítője volt Magyarország felé.
A Bitcoin (BTC) árfolyama jelenleg kulcsfontosságú keresleti szintek alatt mozog, miután a hét elején elveszítette a 90 000 dolláros támaszt. A piac intenzív eladási nyomás alatt áll, a BTC árfolyama kevesebb mint három nap alatt 14%-ot esett, ami pánikszerű eladási hullámot indított el a befektetők körében. A 2025-ös év eddigi legnagyobb Bitcoin e
Megérkezett Magyarországra a felfrissített Model Y kedvezőbb árú változata. Már 18,9 millió forint ellenében is lehet új Model Y-unk. Mi kapható ennyi pénzért? A HVG azt írja, hogy egy 5,9 másodperces 0–100-as gyorsulású, 201 km/h végsebességű, illetve 500 kilométeres hatótávú hátsókerék-hajtású autó tulajdonosa lehet az ember.A 0-ról 100-r
Az amerikai külügyminiszter bocsánatkérésre szólította fel Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt a Fehér Házban Donald Trump amerikai elnökkel kialakult nyilvános vitát követően. Marco Rubio erről a CNN hírtelevízióban beszélt pénteken. A miniszter "fiaskónak" nevezte a találkozót és megkérdőjelezte, hogy az ukrán államfő valóban békét akar Oroszorszá
Az amerikai külügyminiszter bocsánatkérésre szólította fel Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt a Fehér Házban Donald Trump amerikai elnökkel kialakult nyilvános vitát követően. Marco Rubio erről a CNN hírtelevízióban beszélt pénteken. A miniszter "fiaskónak" nevezte a találkozót és megkérdőjelezte, hogy az ukrán államfő valóban békét akar Oroszorszá
Ennél képtelenebb szóösszetételt nehéz volna kitalálni, a búgócsiga mégis egy egy ország több nemzedékének is kedvenc játékszere volt. A Kádár-korszakban szerzett örök létjogosultságot, nehéz elképzelni, hogy 60-as, 70-es évek gyerekei közül lenne olyan, aki nem próbálkozott volna százszor és ezerszer a szimpla fémlemezből készült, nem is túl drága
A mesterséges intelligencia (MI) alkalmazása a munkaerőképzésben válaszokat adhat a nyugat-dunántúli régiót érintő munkaerőpiaci problémákra is - jelentette ki a mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztos pénteken Zalaegerszegen, a ZalaZone Járműipari Tesztpályán.
A hét első felében még viszonylag alacsony hőmérsékletekre számíthatunk, de csütörtökre már jelentős melegedés várható, a nappali csúcshőmérséklet akár megközelítheti a 20 fokot, ami megfelel az április elején szokásos értékeknek.