Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság korábbi elnöke figyelmeztetett arra, hogy Ukrajna NATO-tagsága nem biztosítaná automatikusan a kívánt biztonsági garanciákat, sőt, komoly kockázatokat is hordozhat. Az Euronews The Europe Conversation című műsorában adott interjújában kifejtette, hogy Ukrajna jelenlegi helyzetében nem alkalmas sem a NATO-,
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök csütörtökön, az X közösségi oldalon közölte: Brüsszelben megbeszélést folytatott Emmanuel Macron francia elnökkel az Ukrajna támogatása mellett elkötelezett koalícióban érdekelt országok katonai képviselőinek találkozójáról, majd arról tájékoztatott: hogy találkozó jöhet létre az Egyesült Államok és Ukrajna között m
Huszonhárom új, tőzsdén kereskedett befektetési alappal bővült a Budapesti Értéktőzsde BÉTa Piaca. Az új ETF-ek révén számos európai, amerikai, ázsiai és más feltörekvő piacok válnak elérhetővé a magyar befektetők számára, forint alapon. A termékek árjegyzését az OTP Bank Nyrt. biztosítja. Az árfolyamok aktuális helyzete a Pénzcentrum árfolyam olda
Az Európai Unió vezetői rendkívüli csúcstalálkozón hagyták jóvá a ReArm Europe nevű védelmi beruházási tervet, amely akár 800 milliárd eurónyi forrás mozgósítását is lehetővé teszi az elkövetkező öt évben. A cél az európai védelmi ipar fejlesztése, a stratégiai függőségek csökkentése és a kulcsfontosságú katonai képességek – például rakétavédelem,
A csoportgyőztesként negyeddöntős Veszprém 33-32-re kikapott a vendég német Füchse Berlintől a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének utolsó fordulójában, csütörtökön.
A kábítószer-kereskedelem felszámolásáért felelős kormánybiztos, Horváth László bejelentette, hogy az Alaptörvényben fogják betiltani a drogokat Magyarországon.
A Fehér Lótusz harmadik évada a thaiföldi Koh Samuiba kalauzol bennünket. Az érdeklődés állandó körülötte, kezdve a mesés helyszínektől a Fehér Lótusz ihlette utazási trendeken át az A-listás szereplőkig.Persze, a rajongói elméletek és jóslatok is elárasztották az internetet, mióta hétről hétre érkeznek az új epizódok. A hétvégén a sorozat első két
Apple első hajlítható iPhone-ja 2026 végén vagy 2027 elején érkezhet könyvszerű kialakítással és prémium, 2000 dollár feletti árcédulával – állítja Ming-Chi Kuo elemző
A védelmi konklúzióknál teljes volt az egység az EU-csúcson - írta az X-en António Costa, az Európai Tanács elnöke. Más források szerint viszont az Ukrajnáról szóló tanácsi konklúziókat Orbán Viktor nem szavazta meg.
A nők 44 százaléka felelősségteljesen dönt a pénzügyeiről. Kétharmaduk rövidebb vagy hosszabb távra tervezve takarékoskodik, 37 százalékuk azonban gyakran szorong a pénzügyek miatt. Háromból két nő szeretne többet tudni a megtakarítási, befektetési, adózási és biztosítási formákról. 99 százalék szerint elengedhetetlen, hogy a gyerekeknek is legyene
Egy édesanya kétségbeesetten bolyongott a János Kórház területén, mert nem találta az ügyeletet, miközben fia nehezen lélegzett és erősen köhögött. A kórház szerint fejlesztések zajlanak, hogy a tájékozódás könnyebb legyen.
Az igencsak sármos Patrick Dempsey-t senkinek sem kell bemutatni, ám azt már csak kevesen tudják, milyen elbűvölő teremtéssé érett egy szem lánya, Talula.
Nem semmi ami erre az 5 csillagjegyre vár tavasszal. Horoszkóp. 1 – Kos – Tavasszal ez vár rád Nehéz időszak áll mögötted, sokszor megtörtél, de nem adtad fel. Keményen tetted a dolgodat, emelt fővel küzdöttél. Meg is lesz az eredménye a következő 3 hónapban!!! Anyagi jólét vár rád. Hamarosan megoldódik minden pénzügyi problémád és a
Kimagasló elismerésben részesült a Vonnák Péter által vezetett Innogold Pro marketingügynökség a Magyar Marketing Szövetség díjátadóján, ahol összesen hat kategóriában nyerték el a szakma elismerését. A díjak sokrétűsége jól mutatja a cég átfogó megoldásait, amelyekkel a vállalkozások teljes marketingfolyamatát támogatják.
Az Európai Unió vezetői rendkívüli csúcstalálkozón hagyták jóvá a ReArm Europe nevű védelmi beruházási tervet, amely akár 800 milliárd eurónyi forrás mozgósítását is lehetővé teszi az elkövetkező öt évben. A cél az európai védelmi ipar fejlesztése, a stratégiai függőségek csökkentése és a kulcsfontosságú katonai képességek – például rakétavédelem,
A legnagyobb kihívás 2025-ben az építésgazdasági értéklánc szereplői számára a hatékonyság javítása; az építőipari szakma a lakásépítések és lakásfelújítások területén élénkülésre számít a kormányzati döntések eredményeként - áll az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) elemzésében.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök csütörtökön az X közösségi oldalon jelentette be, hogy Brüsszelben tárgyalást folytatott Emmanuel Macron francia elnökkel.
Bár minden táj kínál valamit a léleknek, gyakran találjuk magunkat teljesen különféle helyeken és utakon a világban. Most négy különböző út közül kell választanod. Bármelyiket is választod, sokat elárul a személyiségedről! Melyik a te utad? Különleges teszt az életedről. A te utad a nyári erdő mélyén kanyarog? Ha ez a te utad, akkor nyugodt, vidám
Az oknyomozó portál szerint a magyar különleges egységek Horvátországon keresztül vitték volna ki a boszniai szerb vezetőt. Az akciót végül nem hajtották végre, mert Dodik fellebbezett az ítélete ellen.
Az oknyomozó portál szerint a magyar különleges egységek Horvátországon keresztül vitték volna ki a boszniai szerb vezetőt. Az akciót végül nem hajtották végre, mert Dodik fellebbezett az ítélete ellen.
Hosszú tárgyalást folytattak az állam- és kormányfők a brüsszeli uniós csúcstalálkozón. Az eseményen Volodimir Zelenszkij ukrán elnök is személyesen vett részt. A találkozó legfőbb témája az uniós védelmi program kialakítása, illetve Ukrajna támogatásának kérdése volt.
A rapper elmondta, hogy a hírnév csúcsán is visszafogottan élt, így pénzügyeit sikerült stabilizálnia. Vidéken, családja körében él, és ma is aktív a zenei életben.
Tavaszi időjárás lesz a hétvégén: sok napsütés, enyhe meleg, de reggel még lehet fagy. A hőmérséklet akár 22 fokig is emelkedhet, csak a fátyolfelhők zavarhatják meg a napsütést.
Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén a piaci várakozásoknak megfelelően 25 bázisponttal csökkentette a három irányadó eurókamat szintjét.
A Konferencialiga nyolcaddöntőjének első felvonásán a Chelsea idegenben nyert 2-1-re a Köbenhavn ellen. Reece James és Enzo Fernández is remekbe szabott gólt lőtt, az alapvetően jól védekező dán csapat Gabriel Pereira révén szépített, így még nem mondhatjuk ki, hogy eldőlt volna a továbbjutás kérdése.
Semmi sem dőlt el az Európa-liga-nyolcaddöntő első felvonásán a Real Sociedad és a Manchester United párharcában (1-1). Az eseménytelen első félidő után az 57. percben Alejandro Garnacho átadásából Joshua Zirkzee talált be, vezetéshez juttatva a Manchester Unitedet. A Real Sociedad ezek után kezdett el igazán támadni, jó néhány lehetősége volt, ám
Az Air France-KLM Csoport árbevétele tavaly az egy évvel korábbihoz képest 4,8 százalékkal, 31,5 milliárd euróra bővült a csütörtökön közzétett pénzügyi jelentése szerint - tájékoztatta az Air France-KLM csütörtökön az MTI-t.
Egy kanadai kávézó arra buzdítja vetélytársait, hogy csatlakozzanak hozzájuk, és értékesítsék országszerte a népszerű americanot "canadiano" néven. De mi köze ehhez az USA elnökének?
Egy hetet adott Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a boltoknak arra, hogy csökkentsék az alapvető élelmiszerek árát, különben a kormány hatósági árakat vezet be. Az árak csökkentéséhez szükség van a beszállítók és a multinacionális vállalatok kompromisszumkészségére is – mondta az InfoRádióban a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség főtitkára.
A globális tengeri jég kiterjedése új történelmi mélypontra süllyedt február elején, és a hónap hátralévő részében is a 2023-as februári rekord alatt maradt - jelentette a Copernicus Éghajlatváltozási Szolgálat.
Hosszú évek küzdelme után Tornóczky Anita és párja, Miklós végre karjukban tarthatják a kisfiukat, Noelt, aki tavaly novemberben született. Az újdonsült édesanya gyorsan ráérzett az anyaságra, ám most neki is szembe kellett néznie a szülői aggodalommal, ugyanis a kisfia étvágytalan lett, illetve hasmenés is jelentkezett nála.
Életének 73. évében, hosszan tartó, súlyos betegségben csütörtökön elhunyt Sopsits Árpád Balázs Béla-díjas színház- és filmrendező, forgatókönyvíró - tudatta a Magyar Filmművészek Szövetsége.
"A frontvonalon a helyzet változatlan, tehát folynak a harcok. Az amerikaiak világossá tették, hogy ők a támogatás mértékét jelentősen lecsökkentik, sőt, bizonyos területeken megállították, és most azzal a kérdéssel küszködnek az európaiak, hogy akkor folytassa-e Ukrajna immáron kizárólagos európai támogatással a háborút" – foglalta össze a brüssze
Mintegy 300 kilométeren, 373 különböző helyen végzett szintrehozási munkálatokat tavaly az MKIF Zrt. Magyarán cserélták a tönkrement, elhasznált burkolatot új aszfaltra.
Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát irányító helyettes államtitkár február közepén távozott a posztjáról. Azóta először Kapuváron bukkant fel, s – helyi gyökerei lévén – ott volt a 11. Böllérmáj és Gasztronómiai Fesztiválon, amelyet egykoron a nagyapja alapított.
Hiába volt súlyos az állapota, a tragikus hirtelenséggel bekövetkezett halála előtt pihenés helyett lázasan dolgozott élete egyik legnagyobb projektjén a Gossip Girl – A pletykafészek fiatal sztárja. Michelle Trachtenberg az egyik legnagyobb amerikai játékgyártó céget, a Mattelt leleplező történet forgatókönyvét írta, és már az utolsó simításokat v