Nemcsak a megbecsülését, de az anyagi helyzetét is helyreállíthatja Andrei Mangra azzal, hogy szerepel a Dancing with the Stars belga verziójában. A Blikk információi szerint a román táncos komoly összeggel távozhat, ha sokáig eljut: úgy tudjuk, a műsorban a profi táncosoknak fizetett heti gázsi átlagosan 5000 euró, amely közel kétmillió forint.
Manfred Weber néppárti frakcióvezető kijelentésére azonnal reagált a miniszterelnök politikai igazgatója, Orbán Balázs. "Elegünk van Orbán Viktorból" – Manfred Weber beszólására Orbán Balázs úgy válaszolt, nekünk a "brüsszelitákból" van elegünk.
Arról tájékoztatta ügyfeleit az OTP Bank, hogy új telefonszámuk van. A hírt azért közölték, hogy figyelmeztessék az ügyfeleket arra, hogy ne ijedjenek meg az ismeretlen telefonszám láttán, ugyanis az nem csalókhoz kötődik. A pénzintézet egy frissen kiadott közleményben hívta fel erre az ügyfelek figyelmét.
Till Attila legújabb filmje, az És mi van Tomival? mostantól a Netflixen is elérhető. A rendező saját élményeiből is táplálkozó alkotás három alkoholbeteg barát útját követi, ám egyikük rejtélyes eltűnése a többieket is mélyebb önvizsgálatra kényszeríti. A mozikban már bizonyított film most a streamingplatformon is esélyt kap arra, hogy fontos társ
A vonatkozó dokumentumban három fontos terület szabályozását igyekeznek pontosítani azzal a céllal, hogy már az elsődleges termelési szakaszban is jobban kontrollálhatók legyenek a veszteségek és a hulladékhierarchia elvei jobban érvényre jussanak. Ezek az élelmiszerhulladék, textilhulladék és a fa, olvasható a nak.hu-n.
A holland szakember 2024 októberében távozott a Manchester Unitedtől. Neve nemrégiben felröppent a lipcsei klubnál, mint potenciális vezetőedző-jelölt. A Sky Sports azonban
"Nekünk Magyarországon el kell viselnünk azt az ostobaságot, hogy a Fidesz szerint hitelt felvenni csak a kínaiaktól és az oroszoktól lehet hülyeségekre" – mondta a főpolgármester.
Egy újabb inspiráló személyt ismerhetsz meg a GLAM Talks with Mérő Vera podcast legfrissebb részében. Heal Edina vezető digitális és kommunikációs szakértő, az Egyenlítő Alapítvány alapítója több területen is bizonyította rátermettségét.
Egy magyar falu nyomtalanul eltűnt a térképről, de a története nem merült feledésbe. Ki volt az utolsó lakó, aki mindvégig kitartott, és miért maradt teljesen egyedül?
Rekordszámú nevezés, innováció, technológiai bravúrok és kreativitás jellemezte a 2024-es „Az Év Honlapja” pályázatot, amely már 23. alkalommal emelte piedesztálra a digitális marketing legkiválóbb versenyzőit. A Magyar Marketing Szövetség és az Internet Marketing Tagozat által szervezett rangos versenyre rekordszámú, 329 pályázat érkezett, amelybő
Manfred Webernek elege van abból, hogy Orbán Viktor ellene megy a háborúpárti brüsszeli állásfoglalásoknak, nekünk meg a brüsszelitákból van elegünk, írta Orbán Balázs.
Videó! Azzal a kérdéssel küszködnek az európaiak, hogy folytassa-e Ukrajna kizárólagos európai támogatással a háborút, mondta Orbán Viktor miniszterelnök Brüsszelben.
Bár Fico is vétóval fenyegetett, végül csak a magyar kormányfő nem hagyta jóvá az Európai Tanács érdemi következtetéseit Ukrajnáról. 27-ből 26 vezető nevében fogadtak el olyan fordulatokat is, amelyekre Orbán az elmúlt években még rábólintott.
Példaképek Demcsák Zsuzsával címmel új podcast indul a TV2 Play-en. Minden adásban egy, hazánkban jól ismert szakember életébe pillanthatnak be a nézők március 21-től.
A kukorica vetésterülete évek óta csökken, ami a vetőmagpiacon is túlkínálatot eredményez, miközben a napraforgó térnyerése folytatódik. Az Agrárközgazdasági Kutatóintézet (Aki) adatai szerint 2023-ban a vetőmag-szaporító terület összességében nőtt, de a kukoricahibridek előállítása visszaesett, miközben a kalászosok iránti kereslet emelkedett. A p
A modern életmód, a civilizációs táplálkozás óriási kihívások elé állítja az immunrendszerünket. Szakértők szerint az egészség megőrzéséhez nélkülözhetetlen a bélflóra megfelelő egyensúlyának fenntartása. Ezt tudatos, egészséges, rostdús táplálkozással és szimbiotikumok fogyasztásával is elősegíthetjük.
Donald Trump amerikai elnök április 2-ig elhalasztja az Egyesült Államok, Mexikó és Kanada között 2020-ban létrejött háromoldalú kereskedelmi megállapodás (USMCA) hatálya alá eső mexikói termékekre kivetendő vámokat. Ezt az amerikai elnök csütörtökön jelentette be, miután telefonon tárgyalt Claudia Sheinbaum mexikói elnökkel.
A Szuverenitásvédelmi Hivatal – a tájékoztatása szerint – feltárta "azt a politikai korrupciós rendszert, amelynek szálai a USAID-től az Európai Unión át a magyar politikáig és médiáig érnek".
Óra közben zsidózta le a diákját egy történelemtanár egy fővárosi iskolában. Az iskola vezetősége kérdőre vonta a szaktanárt, ám ő nem értette, mi a probléma a kijelentésével, és nem volt hajlandó bocsánatot kérni sem. Az érintett gyermek szülője jogi útra terelné az ügyet.
A "világrend lerombolásával" vádolta az Egyesült Államokat Valerij Zaluzsnij, Ukrajna londoni nagykövete, az ukrán fegyveres erők volt főparancsnoka egy nagy-britanniai előadáson, amelyről a The Times brit napilapra hivatkozva számolt be az Ukrajinszka Pravda hírportál csütörtökön.
Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén a piaci várakozásoknak megfelelően 25 bázisponttal csökkentette a három irányadó eurókamat szintjét.
A csoportgyőztesként negyeddöntős Veszprém 33-32-re kikapott a vendég német Füchse Berlintől a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének utolsó fordulójában, csütörtökön. A magyar
"A barátommal minden tökéletes, izzik közöttünk a szenvedély, de szinte minden együttlét után felfázásos tüneteim vannak. Talán mégsem illünk össze?" A harmincéves Fruzsina osztotta meg kétségeit.
Most kicsit hátrébb kell lépni, és újragondolni, hogy mi is az IAB Hungary legfontosabb stratégiai feladata – mutatott rá Lunczner Ádám. A szervezet új elnöke beszélt a legnagyobb kihívásokról, illetve azokról a témákról, amelyekre kiemelt figyelmet fordítanak. - Miért döntöttél úgy, hogy indulsz az elnöki posztért? - Több hetes gondolkodás előzte
Mind békét akarunk, de a különbség, hogy 26-an úgy vélik, ehhez Ukrajna védelmi képességének megerősítésén át vezet az út, jelentette ki az EU-csúcs után az ülést levezető elnök.
Jövő héten találkozhatnak a két ország tisztviselői, a találkozón Steve Witkoff, a Fehér Ház megbízottja, és Marco Rubio amerikai külügyminiszter is részt vehet.
A gyermekek digitális jelenlétével a kidfluenszerek is egyre nagyobb teret nyernek. Ezzel a témával foglalkozott a Médiamítoszok beszélgetéssorozat tizedik alkalma a közelmúltban a Scruton V.P. bisztróban Budapesten, szakemberek bevonásával – tudatta az nmhh.hu. A klubbeszélgetésen részt vett dr. Gaskóné Nagy Erika pedagógus, digitális gyermekvédel
A Magyar Államkincstár felhívja a termelők figyelmét arra, hogy a biztosítási szerződéseket a hozamcsökkenést kiváltó káresemény bekövetkezése előtt kell megkötni ahhoz, hogy jogosultak legyenek a magasabb összegű kárenyhítő juttatásra.
Hamarosan lejár a több mint egy évtizede adósságcsapdába került Nitrogénművek Zrt. 200 millió eurós kötvénye, így pedig akár csődbe is mehet Magyarország egyetlen, de a régióban is az egyik legjelentősebbnek számító műtrágyagyártó üzeme.
Átmenetileg meghiúsult a Donald Trump amerikai elnök által billió dolláros üzletnek tartott ritkaföldfém-megállapodás Ukrajnával. Az ipari ásványok beszerzése Ukrajnából csökkentené függését Oroszországtól és Kínától, ugyanakkor Juhász Kristóf, a Conclude Befektetési Zrt. cégvezetője szerint nem biztos, hogy ez gazdaságilag is megérné az Amerikai E
A Bajnokok Ligáját követően csütörtökön kora este négy mérkőzéssel az Európa-ligában is megkezdődtek a nyolcaddöntők párharcai. Real Sociedad–Manchester United 1-1 (0-0) A
Új évszak, új lehetőségek, új színek és illatok. Ugye, mennyi energiával tölt fel a tavasz kezdete? A Starbucks is felkészült ám a szezonra, méghozzá új, levendulás ízvilággal és nagy visszatérőkkel. A kávézólánc legújabb, limitált kiadású italai tökéletesen tükrözik a tavaszi frissességet és energiát. Ideje elmerülni az ínycsiklandozó újdonságokba