2025. március 7. péntek

márc. 7
12:21
Kemény dolog történt Budapesten: sosem volt még erre példa (Agrárszektor)
A tavaszi időben csütörtökön sok helyen 20 fok fölé emelkedett a hőmérséklet. Budapesten annyira kellemes idő volt a hét negyedik napján, hogy megdőlt a március 6-ára vonatkozó fővárosi napi maximum-hőmérséklet rekordja - közölte a HungaroMet.
márc. 7
12:21
Elhunyt a világhírű Roy Ayers, a napfényről szóló számát mindenki imádja (Librarius)
A népszerű dal hatására Roy Ayers a fesztiválok állandó fellépője lett, már idősen, 2019-ben is színpadra lépett a londoni Maiden Voyage-en.
márc. 7
12:27
„Nem világos, hogyan fogja Nagy Márton féken tartani a költségvetést” (Piac és Profit)
A piacok jól fogadták a jegybankelnökváltást, persze ahhoz a dollár gyengülése is kellett, hogy a forint euróval szembeni árfolyama több napon át a 400-as szint alatt maradjon. De mi lesz a jövőben? Képes lesz a tavaly év végén még kormánytag Varga Mihály független maradni, ellenállni például a pénzügyminiszteri teendőket is magához vonó, ám a
márc. 7
12:27
Újabb internetes csalás terjed: most nagyon észnél kell lenni, 3-ból 1 ember óriási veszélyben (Pénzcentrum)
Hamarosan elérhetőek lesznek az adóbevallási tervezetek a személyes tárhelyeken, amelyekhez Ügyfélkapú + vagy DÁP- azonosítóval férhetünk hozzá. Az adóbevallási időszak egyben a kiberbűnözés fokozott aktivitásának időszaka. A csalók gyakran adóhivataloknak álcázva magukat kihasználják a felhasználók sietségét és figyelmetlenségét, hogy megszerezzék
márc. 7
12:27
Rábád van? Ki ne dobd! Elmondjuk, miért! (Agroinform)
A KITE Zrt. szakemberei modern motorral frissítik fel a magyar mezőgépgyártás ikonikus modelljét.
márc. 7
12:27
Kiderült, mi Millie Bobby Brown igazi neve: a színésznő mindenkit meglepett vallomásával (Glamour)
A 21 éves színésznő sokaknak okozott meglepetést, amikor egy interjú során elárulta, hogy a Millie Bobby Brown nem is a valódi neve. Bevallotta, hogy a Bobby egyáltalán nem szerepel az igazi nevében, csupán azért így mutatkozik be évek óta, mert ez tetszik neki.
márc. 7
12:27
Lehullt a lepel Orbánék súlyos stiklijéről: Ezért küldte Boszniába a TEK embereit a magyar kormány (Nyugati Fény)
Tovább gyűrűzik a botrány.
márc. 7
12:27
Salátaleves kétféleképpen (egy.hu)
Bíró Lajos receptje
márc. 7
12:27
Trump aláírta: jön a stratégiai tartalék kriptovalutákból az Egyesült Államokban (Telex)
Egyelőre ez inkább csak egy új címke lesz a korábban megszerzett kriptotartalékokra, mert aktív vásárlás most nincs az asztalon.
márc. 7
12:27
Donald Trump aláírta a rendeletet az amerikai Bitcoin-tartalékról (KriptoMagazin)
Donald Trump elnök csütörtökön aláírta azt az elnöki rendeletet, amely létrehozza az Egyesült Államok Bitcoin-tartalékát, valamint egy „digitális eszközállományt”. Az intézkedés a kriptovaluta-ipar felé tett legújabb lépés az adminisztráció részéről. A rendelet szerint az amerikai kormány a bűnügyi eljárások során lefoglalt Bitcoinokat fogja felhas
márc. 7
12:27
Válassz egy képet és megtudod, milyen változásra van szükséged idén tavasszal (Bien)
Tavasz a virágzás évszaka, amikor minden újjászületik, kicsit a lelkünk is. Megválunk a sok réteg ruhától, ami egyfajta nyitottságot és kibontakozást is eredményez az életünkben. Olykor pedig elég, ha csak követjük a szívünket, ami pontosan megmutatja, hogy mire is lenne szükségünk jelenleg. Néha csak egy kép formájában. Válassz egy képet, ami úgy
márc. 7
12:29
Nagy Márton négy évvel korábbi lakástűzzel magyarázza, miért vett csokkal lakást 2021-ben (Telex)
A 24.hu szerint a miniszter nem lakik az ingatlanban, pedig ez feltétele a csoknak.
márc. 7
12:33
Egy nap alatt kétszer kellett bezáratni ugyanazt a két kínai büfét a Délinél (Infostart)
Budapesten, az Alkotás utcában üzemelő két kínai gyorsétteremben súlyos élelmiszerbiztonsági és higiéniai problémákat tártak fel, így azonnali hatállyal elrendelték mindkét vendéglátóhely működésének felfüggesztését.
márc. 7
12:33
"Szemtelen és elnyomó" – Kína szerint megdöbbentő, ahogy Trump bánik Európával (ATV)
Lu Sa-je, Kína európai ügyekért felelős különmegbízottja megdöbbentőnek nevezte, ahogyan Donald Trump elnök az amerikai szövetségesekkel bánik Európában, és szerinte az Ukrajnára vonatkozó békemegállapodást nem csak az Egyesült Államok és Oroszország között kellene meghatározni.
márc. 7
12:33
Jó hír érkezett a nyugdíjasoknak (Magyar Hírlap)
Indul az elektromos ügyintézés.
márc. 7
12:33
A "rózsaszín" bor, amely elegáns táncot lejt vörös- és fehérbor között (Növekedés)
A rozé nem csupán íze és színe miatt nagy kedvencünk, hanem azért is, mert a tavasz és a nyár ígéretét hordozza. A rozé maga a nyár egy pohárban, könnyen iható, friss, könnyed és üde. Csábító rózsaszín árnyalataival már ránézésre is elvarázsolja - elsősorban a női - közönséget.
márc. 7
12:33
A Toksport bejelentette idei WRC2-es csapatát (Racing)
A Toksport a tavalyi WRC2-es csapatbajnokság második helye után idén Nikolay Gryazintól és az észt Robert Virvestől reméli a bajnoki címet.
márc. 7
12:33
Újabb városban bukkant fel a Volkswagen önvezető kisbusza (Villanyautósok)
Most fagyban és hóban kell bizonyítania a rendszernek.
márc. 7
12:33
Vérfagyasztó videó: a zebrán ütött el egy anyukát és két kisgyerekét egy autós Fonyódon (naphire.hu)
Az autós nem vette észre, hogy a zebrán egy anyuka sétál át két gyermekével.
márc. 7
12:33
Az egymilliós négyzetméterár lett általános Budapesten (Digital Hungary)
Februárban is kitartott az év elején tapasztalt ingatlanpiaci drágulás, a használt lakóingatlanok ingatlanárak 18,5 százalékkal emelkedtek az előző év hasonló időszakához képest - derül ki a zenga.hu ingatlanhirdetési portál adataiból. Budapesten mindössze három olyan kerület maradt, ahol használt lakást egymillió forintos négyzetméter ár alatt hi
márc. 7
12:39
Borzasztó a helyzet, újra felmerült a forintkérdés, miközben az OTP bemondta az összeget (Privátbankár)
Az OTP elárulta, hogy a tavalyi eredményből 964 forint osztalékot fizet részvényenként, ami visszafogott, 4 százalékos osztalékhozamot jelent. A forint jövője szempontjából a következő inflációs adat lesz a kulcskérdés.
márc. 7
12:39
Utcára került a miniszter és családja, most minden tisztázott (Piac és Profit)
Jogszerűen vettem fel a csokot, amit időközben már visszafizettem – közölte a nemzetgazdasági miniszter.
márc. 7
12:39
Megdöbbentő, ami az időjárással történik: 105 éve nem volt ilyen meleg (Blikk)
Tényleg igaz.
márc. 7
12:39
Itt az Rtl bejelentése: mi lesz itt? (Blikk)
Mindenki izgatottan vár.
márc. 7
12:39
Ez az új felfedezés átírhatja az ókori Egyiptom történetét (Blikk)
Jelentős felfedezést tettek a tudósok
márc. 7
12:39
Megjelent a kínai Geely haszonjármű-márka a magyarországi autópiacon (Alternatív Energia)
Megjelent a magyarországi autópiacon a kínai Geely járműgyártó kisteherató-márkája, a Farizon, két modell értékesítését kezdte meg az első márkakereskedőjük, a Duna Autó - jelentette be a kizárólagos importőr AutoWallis és a Duna Autó kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
márc. 7
12:39
Rémisztő dolog történt Rubint Rékáéknál, visszanézte a biztonsági kamerát, elsírta magát (Promotions)
Horror Rubint Rékáék nappalijában, az egészet felvette a biztonsági kamera.
márc. 7
12:39
Veszélyben Kleopátra szülőhelye (Magyar Hírlap)
A város 2300 éves múltra tekint vissza.
márc. 7
12:39
Szuperhősös maraton márciusban a Nickelodeon csatornáján (Digital Hungary)
Hamarosan új sorozat érkezik a Nickelodeon szuperhősös univerzumába, addig viszont érdemes bepótolni, ami eddig történt. A Thunderman család márciusban egy gyorstalpaló maraton formájában március 10-től minden hétköznap este 18:30-tól látogat el a csatornára. Hogy mi köze a négy évadon át futó szériának Ariana Grandéhoz vagy Veszélyes Henryhez, az
márc. 7
12:41
Ukrán fogoly elmesélte, hogy a sajátjai hogyan akartak végezni vele (Magyar Hírlap)
Részt vett a civilek bántalmazásában.
márc. 7
12:43
Trump tartalékol (Magyar Hírlap)
Stratégiai kriptodeviza-tartalék létesítését rendelte el.
márc. 7
12:45
Nagy Márton közölte, hogy jogszerűen vette fel a csok-ot (Menedzsment Fórum)
A nemzetgazdasági minisztérium a sajtóhírekre reagálva bocsátott ki erről közleményt, és aláhúzta hogy vezetőjük időközben visszafizette a családi otthonteremtési kedvezményt.
márc. 7
12:45
Pásztor Szabolcs: teljes állatszállítási tilalom lépett életbe a ragadós száj- és körömfájás miatt (Infostart)
Több mint 50 év után újra megjelent Magyarországon a ragadós száj- és körömfájás betegség. Máris mintegy 1400 állatot kell leölni, és vizsgálják, merre terjedhetett tovább a vírus. Addig is szigorú tilalmakat léptettek életbe, mondta Pásztor Szabolcs országos főállatorvos, akit arról is kérdeztünk, hogy a közelgő húsvétra hatással lesz-e a helyzet.
márc. 7
12:45
A jövő mobilitását villantották fel Münchenben (autopro)
Fókuszban a klímabarát mobilitás: a müncheni „New Battery World 2025” konferencia a hidrogént és az elektromos autók forradalmát helyezte középpontba.
márc. 7
12:45
"Te amúgy is zsidó vagy, neked zsidó iskolában lenne a helyed" – Durván lezsidózta diákját egy II. kerületi tanár (SzMo)
Zsidó iskolába küldte volna tanítványát a történelemtanár, aki később sem értette, mi volt a baj a kijelentéseivel. Ennek ellenére a hírek szerint azonnal felmondott az intézménynél.
márc. 7
12:45
Cápatámadásban sérült meg életveszélyesen egy nő (Demokrata)
Az 50 év körüli nőt a vízben támadta meg a cápa a Sydney közelében fekvő tengerparton.
márc. 7
12:45
Mégis lesz magyar induló az idei Eurovíziós dalfesztiválon 2019 után először! (Sassy)
Ők a szerencsés kiválasztottak, végre lesz kinek drukkolnunk májusban!
márc. 7
12:45
A női autóvezetők több mint negyede napi szinten él át negatív megkülönböztetést az utakon (Digital Hungary)
A magyarok döntő többsége találkozott már olyan közlekedési helyzettel, ahol egy sofőrt a neme miatt negatívan ítéltek meg – derül ki a drivingcamp Hungary megbízásából készített reprezentatív kutatásból. A női vezetők 28 százaléka napi rendszerességgel él át megkülönböztetést, ugyanakkor a fővárosi sofőrök egyharmada is mindennapos jelenségnek tar
márc. 7
12:45
Hetedik évaddal tér vissza a Netflix egyik legnépszerűbb sorozata (Médiapiac)
A Netflix sikersorozata, a Formula 1: Hajsza a túlélésért visszatért a hetedik évaddal március 7-én, hogy ismét egyedülálló módon mutassa be a száguldó cirkusz legdrámaibb pillanatait. A dokumentumsorozat ezúttal is teljes hozzáférést biztosít a paddockhoz, a garázsokhoz és a sportág legnagyobb neveihez, miközben a rajongók betekinthetnek az autóve
márc. 7
12:45
Erős terveket vázolt fel a világ legnagyobb mezőgazdasági importőre (Agrárszektor)
Kína jelentősen megemelte éves gabonatermesztési célkitűzését és növelte mezőgazdasági készletezési költségvetését. Az intézkedések célja az élelmiszer-ellátás biztonságának megerősítése a kereskedelmi partnerekkel való feszültségek közepette - írta meg a Reuters.
márc. 7
12:51
Olaszország is célpontja lett az iszlamistáknak (HírTV)
A legfrissebb titkosszolgálati jelentések szerint a mediterrán állam ezt Izrael politikájával vívta ki. A hírszerzés azt is kiemeli, hogy az internet továbbra is alapvető eszköze a dzsihadisták toborzásának.
márc. 7
12:51
Szolgálati járandóság, korhatár előtti ellátás: nyugdíjkérdés, ami 13 év után is állandóan felmerül (Adózóna)
A szolgálati nyugdíjat 13 évvel ezelőtt felváltó szolgálati járandóságot személyi jövedelemadó terheli. Azóta visszatérő kérdés, hogy a csökkentéssel továbbfolyósított járandóság helyett jogosultak-e az érintettek a hivatásos állományban töltött idővel szerzett korkedvezmény figyelembe vételével korkedvezményen alapuló korhatár előtti ellátás megál
márc. 7
12:51
Koleszterinszint: változókorban nő a kockázat (WebBeteg)
Sok nő gondolja, hogy a magas koleszterinszinttel összefüggő betegségek, mint a szívinfarktus vagy a stroke elsősorban a férfiak betegsége. 50 éves korig ezek a betegségek valóban gyakrabban fordulnak elő férfiaknál, viszont a menopauza idején a bekövetkező hormonváltozások miatt a nők veszélyeztetettsége utoléri a férfiakét.
márc. 7
12:51
Az MNB csaknem 49 millió forint bírságot szabott ki a Gránit Bankra (ProfitLine)
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) csaknem 49 millió forint bírságot szabott ki a Gránit Bankra az intézménynél lefolytatott átfogó vizsgálata nyomán feltárt hiányosságok miatt; a problémák nem veszélyeztetik a bank biztonságos működését - közölte az MNB pénteken az MTI-vel.
márc. 7
12:51
Jókora bírságot kapott a nyakába a magyar bank: ezek voltak a főbb bűnei, erről jobb, ha tudsz (Pénzcentrum)
Az MNB összességében közel 49 millió forint bírságot szabott ki a Gránit Bankra az intézménynél lefolytatott átfogó vizsgálata nyomán feltárt hiányosságok miatt. A problémák nem veszélyeztetik a bank biztonságos működését.
márc. 7
12:51
Kiderült, meddig bírná az EU az USA nélkül az Oroszországgal való, közvetlen konfliktust (Magyar Hírlap)
A nyugati politikusok rendszeresen megfélemlítik lakosságukat a képzeletbeli orosz fenyegetéssel.
márc. 7
12:51
Lenyűgöző felfedezés: minden másképp történt, mint ahogy eddig gondoltuk? (Demokrata)
A tanzániai csontszerszám-leletek megváltoztathatják az emberi evolúcióról alkotott nézeteinket.
márc. 7
12:51
Részegen akart két fickó egy bécsi bankot kirabolni (AC News)
Két részeg gazfickó óriási vagyont akart ellopni. Az akció azonban káoszba és hatalmas alkoholmámorba torkollott.
márc. 7
12:51
Esszenciális trombocitémiám van és elestem. Mire kell figyelnem? Az orvos válaszol (EgészségKalauz)
Vajon lehet ebből trombózis?
márc. 7
12:53
Özönvízszerű áradások Spanyolországban (HírTV)
A térségben rendkívüli állapot van érvényben március 1-e óta. A HírTV-t Tóth Brigitta tudósította.

Keresés