Idén 25. alkalommal rendezi meg az Arany Penge Kreatív Fesztivált a Magyarországi Kommunikációs Ügynökségek Szövetsége, még szélesebb körű nevezési lehetőséget biztosítva.
Az autó 4,36 méteres hosszával a C-szegmensbe – észak-amerikai terminológia szerint kompakt osztályba – tartozott, vagyis kis családi autóként volt számon tartva, bár már a paramétereivel is kilógott a sorból, mert az 1,96 méteres szélességével messze túlterpeszkedett a kategóriáján. Szokatlan külsejét az amerikai autóipar legendás formatervezőj
A Magyar Honvédség és a TV2 közös katonai sport-realityje, A Kiképzés hat hét után ma este elérkezik a döntőjéhez. A Kinizsi és a Bocskai raj tagjai összetett katonai feladatokban mérkőznek meg egymással, hogy kiderüljön, melyikük a legjobb és ki viheti haza a verseny fődíját.
Patrick Harker, a Philadelphiai Fed elnöke csütörtökön arról beszélt, hogy bár az amerikai gazdaság egyelőre jól teljesít, a fogyasztói szektorban már feszültségre utaló jelek láthatóak, és az inflációs kilátásokkal kapcsolatban is erősödtek a kockázatok.
A kisfilm a járművek bemutatása helyett az érzelmi kapcsolat kialakítását célozza, teljes összhangban van a márka emberközpontú dizájnjával, és egy, az utóbbi időben egyre fontosabbá váló piacát, Szaúd-Arábiát igyekszik még jobban megnyerni ezzel a fogással.
Jópár hónapja forrnak az indulatok Elon Musk körül, "furcsa" kézmozdulata, és a kormányzati tevékenysége pedig minden bizonnyal lecsapódik a Tesla teljesítményén is. A részvényárfolyam és az európai eladások sincsenek a legjobb bőrben. Ilyen körülmények közé érkezett meg a legkelendőbb modelljük, a Model Y Juniper névre keresztelt ráncfelvarrása, a
Az aláírók nagy többsége már három éve is kiadott egy hasonló nyilatkozatot, de a mostanit megtoldották aktuális mondatokkal, például az Egyesült Államok szerepéről.
Zoe Saldana hosszú utat tett meg, míg egy különösen drámai szereppel, az Emilia Perez ügyvédnőjeként elvihette a filmes világ legnagyobb elismerését. Pályáját a szerénység és az alázat jellemzi. A jövőben rendezne és gasztronómiai műsort készítene. Portré.
A stratégiai partnerség és az energetikai együttműködés megerősítéséről tárgyalt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnök szerb hivatali partnerével, Aleksandar Vuciccsal - közölte pénteken a Kreml sajtószolgálata.
A kormány számára kiemelten fontos a természeti értékek megőrzése és fenntartása, így a vízkincs mennyiségi és minőségi védelme is, vízmegtartásra már több mint 100 gazdálkodó ajánlotta fel a területét - olvasható az Energiaügyi Minisztérium (Em) közösségi oldalának keddi bejegyzésében.
Aggódik Európa növekedési kilátásai miatt az EKB döntéshozója, ugyanakkor a védelmi kiadások emelése javíthatja a kilátásokat. Az EKB várható kamatpolitikájával kapcsolatban megjegyezte, hogy a 2%-os cél eléréséhez a kamatok további változtatására van szükség.
A kukorica és a cirok termesztése egyre inkább a gazdálkodók figyelmének középpontjába kerül. Milyen kihívásokkal kell szembenézni a toxinmentes kukorica termesztésében? Hogyan alakítja az etanolgyártás a piaci árakat? Milyen előnyökkel jár a ciroktermesztés? A Kite Podcast legújabb adásában ezekre a kérdésekre adnak választ szakértőink, Kovács Ist
Egy friss tanulmány szerint az amerikai kontinensen élő ősemberek rendszeresen használtak egy fából készült eszközt, amely a nehezebb, nagyobb tárgyak szállítására volt alkalmas. A Bournemouthi Egyetem kutatói nemrég közzétettek egy tanulmányt, melyben az új-mexikói White Sands Nemzeti Parkot és annak homokját vizsgálták, ahol egykor őslak
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter csütörtökön én pénteken egyeztetéseket folytatott az Országos Kereskedelmi Szövetség, a COOP Üzletlánc, valamint az élelmiszerbeszállító cégek, így a Tolnatej Zrt., az Alföldi Tej Kft., a Bábolna Tetra Kft., a Farm Tojás Csoport, a Master Good Csoport, a Bonafarm Csoport, az NT Kft. és a Magyar Cukor Zrt. képv
A háború kezdete óta az EU és tagállamaitól Ukrajna nagyjából 140 milliárd euró összegű pénzügyi, katonai, humanitárius és menekültügyi segítséget kapott.
Egy friss felmérés rámutat: az Egyesült Államokban azok, akik okostelefont használnak, naponta átlagosan 205-ször nyúlnak a készülékükhöz. A helyzet minden bizonnyal nagyon hasonló a fejlett országok túlnyomó részében, írja a Portfolio. 2011-ben az Egyesült Államokban még csak átlagosan napi 46 percet telefonoztak az emberek. Az okostelefon
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) csaknem 49 millió forint bírságot szabott ki a Gránit Bankra az intézménynél lefolytatott átfogó vizsgálata nyomán feltárt hiányosságok miatt; a problémák nem veszélyeztetik a bank biztonságos működését - közölte az MNB pénteken az MTI-vel.
Ragadós száj- és körömfájás (RSzKF) vírust azonosított a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma egy kisbajcsi szarvasmarhatartó telepen. Az országos főállatorvos azonnali hatósági intézkedéseket rendelt el a súlyos gazdasági kárral járó betegség elterjedésének megakadályozása érdekében. A rendkívül ragályos betegség több, m
"Az a reális, hogy az amerikaiak, Trumpék a korábbinál kevesebbel szállnak be Ukrajna támogatásába, az amerikai elnök célja pedig, hogy minimális áron maximális beszerzést hajtson végre" - mondja Gyarmati István biztonságpolitikai szakértő.
A Mastercard új One Credential megoldása forradalmasítja a digitális fizetést. Egyetlen azonosítóval kezelhetjük bankkártyáinkat, hitelünket és részletfizetéseinket gyorsan és biztonságosan.
Valaki nem teljesen gondolta át az ajándékokat a gyászoló anyák számára. Igaz, a kormányzó Egységes Oroszország párt szerint az ajándékozottak maguk kérték a konyhai eszközt.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.