2025. március 3. hétfő

márc. 3
5:45
"Gazdasági érdek is, hogy ne vesszen ki a fókuszált olvasás" – interjú Nyáry Krisztiánnal (Digital Hungary)
Bár már régóta riogatnak bennünket azzal, hogy vége a Gutenberg-galaxisnak, a könyv, öltsön az testet nyomtatott vagy digitális formában, mégis tartja magát. Nyáry Krisztián szerint jelenleg nincs is olyan technológiai kihívás, ami miatt a könyv veszélyben lenne. Problémát nem a mesterséges intelligencia, hanem az elmélyült olvasás hiánya jelent. A
márc. 3
5:45
A magyarok kedvenc itala maradék kenyérből is elkészíthető! (Vince)
Már 2 millió szelet maradék kenyér menekült meg a forradalmi megoldásnak köszönhetően. Az Ensz adatai szerint évente a globálisan megtermelt élelmiszerek harmada, mintegy 1,3 milliárd tonna végzi hulladékként. Ez 990
márc. 3
5:51
Nem aratott nagy sikert Orbán Viktor évértékelő beszéde, sem a tartalom, sem az érdeklődés tekintetében (Piac és Profit)
Korlátozott érdeklődést váltott ki Orbán Viktor miniszterelnök évértékelő beszéde. A teljes 16 év feletti lakosság 16 százaléka állította, hogy meghallgatta, vegy legalább belenézett a beszédbe, 26 százalék egyáltalán nem is hallott az eseményről, míg a döntő többség (58 százalék) vagy csak szalagcímek szintjén hallott róla, vagy részletesebben el
márc. 3
5:51
Bizarr teória terjed a neten: Timothée Chalamet Kylie Jenner miatt nem nyerte meg az Oscart? (Joy)
Lehet, hogy a Dűne filmek sztárjára is lecsapott a Kardashian-átok?
márc. 3
5:51
Kikotyogta a miniszter: Kiderült a turpisság az anyák adómentességéről (Nyugati Fény)
Nem mindenre vonatkozik majd.
márc. 3
5:51
Magyar Oscar nem született, de díjat ért hazánk képzelt fiának az eljátszása – kiosztották az idei Oscar-díjakat! (Mandiner)
A teljes polgárpukkasztás szerencsére elmaradt. Ahogy Demi Moore sem kapott díjat. Összefoglalónk!
márc. 3
5:51
Mit tehetünk, ha a gyerek utálja az iskolát? (Kölöknet)
A gyereked gyakran mondogatja, hogy utálja az iskolát? Természetes, ki ne mondogatná! Amíg a férgek bőrizomtömlőjéről és Ady szeretőiről kell számot adnia, meg is értjük őt. Tény, hogy az iskolákban alkalmazott oktatási rendszer jelenleg még nem gyerekbarát, gondolkodásra és kreativitásra nevelés helyett ismeretanyagot bifláztat. Ettől függetlenül
márc. 3
5:57
Csillagjegyed szerint ez vár rád tavasszal: mutatjuk, mit tartogat számodra az új évszak (Éva Magazin)
A tavasz a megújulás, az újjászületés évszaka, amikor a természet felébred téli álmából. A napfény visszatér, a hőmérséklet emelkedik, és a virágok kibújnak a földből, színes kavalkádot varázsolva a tájra. Ez az évszak nemcsak a természetre, hanem az emberekre is mély hatást gyakorol, inspirál és reményt ad. A tavasz a lehetőségek évszaka, amikor ú
márc. 3
5:57
Szakértő: mostantól Európa és az Egyesült Államok geopolitikai riválisok (ATV)
Orbán Viktor szerint Ukrajna lélegeztetőgépen van, az uniós és amerikai pénzek nélkül nem tudná folytatni a háborút. A miniszterelnök a TV2 Tényeknek arról is beszélt, hogy Trump valójában békét akar. Közben szakértők úgy látják, a pénteki Fehér Házi Trump-Zelenszkij találkozóval elkezdődött egy új világrend kialakulása.
márc. 3
5:57
Kutatók „éhes” tengeri gombákat képeznek ki arra, hogy megegyék az óceáni műanyagokat (NRGreport)
A műanyag jelentős szerepet játszik a modern életben, azonban lebomlásának lassúsága komoly környezeti problémákat okoz. Az óceánokban felhalmozódó műanyagok nemcsak az élővilágot veszélyeztetik, hanem hosszú távú káros hatásokkal járnak az egész ökoszisztémára nézve.
márc. 3
5:57
Nincs magyar Oscar idén: Jancsó Dávid kategóriájában az Anora vágója nyert (SzMo)
Sean Baker, író-rendező-vágó így az este folyamán összesen négyszer állhatott a színpadra, az Anora négy kategóriában is nyert az idei Oscar-gálán.
márc. 3
5:57
Furcsa zajok szűrődtek ki a fénymásolószobából, azonnal segítséget kértem (Promotions)
Soha nem sejtettem ezt a kollégámról.
márc. 3
5:57
Megújult a szülészeti irányelv: előrelépés vagy elvesztegetett lehetőség? (WMN)
A szülészeti ellátás ügyeit figyelemmel kísérők közül sokan várták az elavult szülészeti irányelv megújítását. Ennek egyik oka a korábbi verzió kritikájában rejlett. Az sok esetben túlságosan megengedő volt: a haladó szemléletű ajánlások alkalmazását az ellátóhely aktuális felkészültségétől tette függővé, ahelyett, hogy alapvető elvárásként fogalma
márc. 3
5:57
Végre kiderült: túl sokáig tart a rendelések kiszállítása (Mínuszos)
Gyorsabb, előre megválasztott időablakban teljesülő, nyomon követhető kiszállítást szeretnének a fogyasztók 2025-ben. Elhúzódó kiszállítási idő, az átvételi pontok utólagos módosítása, a kívánt szállítási opció hiánya, a csomag sérülése, elégtelen tájékoztatás a kézbesítés aktuális állapotáról – ezekkel a problémákkal szembesülnek a leggyakrabban a
márc. 3
5:57
Ezek most a legnépszerűbb szakmák (MMonline)
Februárban diákok tízezrei hoztak döntést jövőjükkel kapcsolatban, amikor megjelölték, hogy milyen szakokon szeretnének továbbtanulni, de egy dolog biztos: bármilyen pályát is választ valaki, sokkal versenyképesebb lesz a munkaerőpiacon, ha már diákként munkatapasztalatot szerez – mutatnak rá az ország egyik vezető iskolaszövetkezetét működtető Pro
márc. 3
5:57
Másfélszer nagyobb energiasűrűség, hosszabb élettartam – ezt ígéri az új holland akkumulátor (newtechnology.hu)
Egy holland vállalat új akkumulátora 500 töltési ciklus után is megőrzi kapacitásának 80 százalékát, ráadásul nincs szüksége külső nyomásra. A fejlesztés hosszabb üzemidőt ígér, nemcsak hordozható eszközök, például okostelefonok, hanem
márc. 3
5:57
Elektromos munkagépek motortípusainak fejlesztése (Agrárágazat)
A mezőgazdaságban használt villanymotorok termékkínálata az utóbbi években – az igényeknek – megfelelően bővült.
márc. 3
5:57
Európa egész egyszerűen elfelejtette a játékszabályokat – és malmozni kezdett a sakktáblán (Mandiner)
Vége a hangzatos jelszavaknak, az új nyelvezet elemei az erő, az America First, a gazdasági elsőbbség megőrzése. Káply Mátyás írása.
márc. 3
5:57
A Sas-hegyet hogyan kerülte el a beépítés? (Helló Magyar)
Az egyre növekvő város közepén a Sas-hegy különleges státuszt élvezett, és hosszú időre lezárták a nagyközönség elől.
márc. 3
5:57
Ebből nagy baj lehet: szörnyű ragadozó jelent meg Magyarországon (naphire.hu)
Kihaltnak hitt ragadozó jelent meg Magyarországon, nagyon aggódnak a gazdák.
márc. 3
5:57
A legjobb tonerek valójában a drogériákban találhatók – Íme a kedvenceink (Bien)
Nem csoda, ha téged is magával ragadott a bőrápolás világa, hiszen mostanában minden 3. videó a közösségi médián a tökéletes bőr receptjét ígéri nekünk. Ennek egyik kulcsfontosságú terméke a toner, ami segít felfrissíteni a bőrt, miközben hidratálja és tisztítja azt. Nagy örömünkre a drogériák is egyre szélesebb választékkal hozzák el nekünk a legk
márc. 3
6:03
Teakfa tavasz, a kerti bútorok legújabb generációja megérkezett (Spa Trend Online)
Idén a teakfa hódít a kerti bútorok piacán. A természetes fa anyagból készült bútorok nemcsak gyönyörűek, de strapabíróak és vízállóak is.
márc. 3
6:03
Orbán Viktor: Londonban úgy döntöttek, hogy Ukrajnának folytatnia kell a háborút (Telex)
Vasárnap Londonban tartottak csúcstalálkozót az európai vezetők, de a magyar miniszterelnök nem volt ott.
márc. 3
6:09
Sokaknak otthagyhatatlan lett a Netflix (Infostart)
Érdekes jelenségre mutatott rá egy kutatás.
márc. 3
6:09
Divatkatasztrófa az Oscar-gálán: ők voltak a vörös szőnyeg legpocsékabbul öltözött sztárjai 2025-ben, rájuk nézni is rossz (Femcafe)
Mutatjuk a legbotrányosabb ruhákat, egyenesen a vörös szőnyegről!
márc. 3
6:09
"Ha a felek nem akarják befejezni ezt a háborút, akkor az nem fog abbamaradni" – amerikai szakértő az orosz-ukrán konfliktusról (Mandiner)
Fred Fleitz amerikai biztonságpolitikai szakember a Mandinernek adott interjúban beszélt Trump és Európa viszonyáról, a háború lehetséges lezárásáról és Orbán Viktorról is.
márc. 3
6:15
Zacher Gábor: "Mindig találhatunk okot, hogy a függőségnek élhessünk" (Menedzsment Fórum)
Léteznek rossz, kevésbé rossz és jó függőségek? Az emberek egy része így képzeli. Az addikció azonban addikció, teljesen mindegy, mi a tárgya: az alkohol vagy a csokoládé, esetleg a sorozatok. Többek között erről beszélgettünk Zacher Gábor oxyológussal.
márc. 3
6:15
Mikor fürdesz? A válasz hatással lehet az egész napodra! (Femcafe)
A zuhanyzás időpontjának megválasztása számos előnyt kínál, ám örök dilemma, hogy a reggeli vagy az esti tisztálkodás a kedvezőbb választás.
márc. 3
6:15
Trump lett a keresztneve egy újszülött orosz kisfiúnak (Magyar Hírlap)
Szokatlan nevet akartak gyermeküknek a szülők.
márc. 3
6:15
San Marinónak sem kellett a Carson Coma kormánykritikus száma (Mandiner)
Nem kértek a magyar zenekarból, aminek az énekese nemrég Bayer Zsoltnak üzent.
márc. 3
6:15
Miért utasítják el a hitelkérelmet? 10 dolog, ami negatívan hat az elbíráláskor (Hóvége)
Ugyan a hitel típusától függően, valamint bankonként változnak a hiteligénylés feltételei, de néhány szempont tekinthető általános érvényűnek.
márc. 3
6:21
Zoë Saldaña zokogott a színpadon! Itt vannak az Oscar-díj legnagyobb győztesei, mutatjuk, mi történt a gálán (Blikk)
Lezajlott a 97. Oscar-gála! Az Anora idén szinte mindent letarolt, de számos más alkotást is ünnepelhettünk, még úgy is, hogy Jancsó Dávid végül nem kapta meg az egész világ által áhított aranyszobrot. Mutatjuk, mik történtek a filmakadémia díjátadóján.
márc. 3
6:21
Crypto.com: háromszorosára növelnék a Cro tokenek mennyiségét (Kripto Akadémia)
A Crypto.com blokklánca, a Cronos 70 milliárd CRO tokent szeretne kibocsátani. A jelenleg 30 milliárd darabos teljes CRO mennyiség ezzel 100 milliárd darabra, vagyis a jelenlegi készlet több mint háromszorosára növekedne. A tervet a “Stratégiai Tartalék Program” keretében hajtanák végre, amit a 2021-ben egyszer már elégetett, 70 milliárd darabos CR
márc. 3
6:21
Magyar fejlesztésű technológia segítheti a gombatermesztést (ProfitLine)
Magyar fejlesztésű technológiával kiváló vízmegtartó képességű takaróföld állítható elő csiperketermesztéshez – közölte a Szegedi Tudományegyetem az MTI-vel.
márc. 3
6:21
Trump bármit képes megoldani a tőzsdéken - Pont, amikor már elfogy a türelem (Portfolio)
Donald Trump jó sok nagy fába vágta a fejszéjét. Vámháború, ukrajnai béke, bevándorlás megfékezése, DOGE, Usaid, Gáza, dereguláció, DEI, Grönland, Panama-csatorna, csak néhány téma azok közül, amikkel Trump kampányolt, és amikben nagy változást akar. Nem juthat mindenre ideje, vannak témák, amikben lassú a haladás, emiatt a tőzsdei befektetők kezdi
márc. 3
6:21
Nézegesse, hol, mennyit hozott a nyugdíjpénz! (Azenpenzem)
Közzétette a jegybank, hogy milyen hozamokat értek el tavaly az önkéntes nyugdíjpénztári portfoliók. Az Azénpénzem.hu kigyűjtötte, hol gyarapodott a leginkább és hol a legkevésbé a pénz. Az általunk összeállított toplistán a pálmát majdnem 31 százalékos hozam vitte el, miközben volt 4,5 százalék alatti hozam is. Hosszabb távon ebből milliókra rúgó
márc. 3
6:21
Tavaszi nagytakarításra fel - kezd belülről! (Glamour)
A méregtelenítés manapság egyre népszerűbbé válik köreinkben, és egyre többen, nők és férfiak egyaránt, próbálják különböző módszerekkel, mint például szaunázással vagy egy egészségesebb életmódra való átállással, eltávolítani a mérgező anyagokat a testükből. Azonban rendkívül fontos, hogy megértsük, hogyan végezzük helyesen a méregtelenítést, és a
márc. 3
6:21
Miért hat eltérően az alkohol az emberek egészségére? (Magyar Hírlap)
Az általános állapot sokat számít.
márc. 3
6:21
Tóth Gabi most azt állítja, elgondolkodott az öngyilkosságon (Nyugati Fény)
Megrázó!
márc. 3
6:21
Állandó köhögés, idegesítő krákogás - reflux tünetei is lehetnek (Babanet)
Az elhúzódó, száraz köhögés, gyakori torokköszörülés és a környezet számára rendkívül irritáló krákogás nemcsak légúti problémákat jelezhet, hanem nagyon sokszor a csendben lappangó reflux egyik tünete is lehet.
márc. 3
6:21
Meglepő hírek érkeztek a magyar burgonyáról: küszöbön a nagy visszatérés? (Agrárszektor)
Magyarországon a burgonyatermelés és -fogyasztás az elmúlt évtizedekben jelentősen lecsökkent: termőterület a korábbi 15 ezer hektárról közel 6 ezer hektárra zsugorodott, a megtermelt burgonyamennyiség pedig már régóta nem fedezte a hazai szükségletet, így évről évre ebből is importra szorul az ország. A csökkenés okai között a klímaváltozás, a szi
márc. 3
6:27
Mesélj, lányos Anyukám! Nőnapi ünnepi adás (Éva Magazin)
Mivel hétvégén ünnepeljük a nemzetközi nőnapot, úgy gondoltuk, az eheti Mesélj, Anyukám! adásában az X kromoszóma kerüljön fókuszba. Mi az, amiért a világ legjobb dolga lányos anyának lenni? És milyen felelősséggel, kihívásokkal jár lányokat nevelni? Lányos anyukák ültek össze megbeszélni.
márc. 3
6:27
Többségében roma embereket képeznek majd ki csúcstechnológiára (HR Portál)
A mesterséges intelligencia (MI) alkalmazása a munkaerőképzésben válaszokat adhat a nyugat-dunántúli régiót érintő munkaerőpiaci problémákra is - jelentette ki a mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztos pénteken Zalaegerszegen, a ZalaZone Járműipari Tesztpályán.
márc. 3
6:27
Az auschwitzi múzeumban elkobozták az izraeli zászlókat, mert azok a gázai zsidó túszokra emlékeztettek (ATV)
A lengyel biztonsági őrök egy brit zsidó delegációval szemben léptek fel az emlékhelyen.
márc. 3
6:27
A Xiaomi bemutatta legújabb AIoT kínálatát (Márkamonitor)
A Xiaomi Corporation (továbbiakban "Xiaomi" vagy a "Csoport") – a fogyasztói elektronikai termékek és okoseszközök globális, vezető gyártója, amely az Internet of Things ("IoT") platform által összekapcsolt okostelefonokra és okoshardverekre épül, ma bemutatta legújabb, innovatív készülékeinek sorozatát, a Xiaomi Buds 5 Pro, a Xiaomi Buds 5 Pro (Wi
márc. 3
6:27
12 milliárd forintos támogatásból 21,5 MW teljesítményű szélturbina épült Európában (NRGreport)
A Siemens legújabb turbinája Európa válasza Kína szélenergia-fölénye ellen.
márc. 3
6:27
Így néz ki az a férfi, aki a legtöbb neandervölgyi DNS-t hordozza közülünk (Promotions)
A tudósok elárultak valami nagyon érdekeset az ősember kinézetéről.
márc. 3
6:27
Az őrjöngő Zelenszkij (Magyar Hírlap)
A komikus washingtoni vita során Trump láthatóan nem értette Zelenszkij arroganciájának, pökhendiségének az okát, fel fogni sem tudta, miben bízik a neki folyamatosan ellentmondó ukrán elnök.
márc. 3
6:27
Nem lett magyar Oscar – az Anora vágó-rendezője kapta a szobrot (Mandiner)
Nem tudta díjra váltani a jelölését Jancsó Miklós fia.
márc. 3
6:27
Védett növényeink: a tavaszi hérics (egy.hu)
2012-ben "az év vadvirága" volt. Mészkedvelő sztyepnövényünk, amely a száraz, napsütötte pusztafüves lejtőket és a zárt sziklagyepeket kedveli. Nem ritka azonban a lösz- és homoki gyepekben sem – szemfüles túrázók karsztbokorerdőkben, ligetes tölgyesekben, irtásréteken és legelőkön is találkozhatnak vele. Könnyen felismerhető virág, amely aranysárg

Keresés