2025. március 1. szombat

márc. 1
6:45
Sokat várnak a magyarok a mesterséges intelligenciától (MMonline)
Nem annyira bizakodóak a magyarok, mint a németek, de a válaszadók egyetértenek abban, hogy a mesterséges intelligencia lesz a következő évtized legmeghatározóbb technológiája. A megkérdezettek 53 százaléka vélekedik így Magyarországon, Németországban 72 százalék, világviszonylatban pedig 67 százalék. A kétévente elvégzett Bosch Tech Compass felmér
márc. 1
6:45
Nem volt pénze, beköltözött egy konténerbe London központjában (Telex)
Harrison Marshall sajátos eszközökkel gyűrte le a lakhatási válságot. A Deutsche Welle riportja.
márc. 1
6:45
Az étel, aminek semmi értelme, mégis naponta 750 ezer adagot eszünk belőle (Vince)
3 összetevő és sok-sok kérdőjel. Hollandia furcsa szendvicse, a broodje hagelslag bátran nevezhető a világ egyik legmegosztóbb ételének. A legnehezebb megérteni, hogyan létezhet egyáltalán. A Bbc például “Az édes holland
márc. 1
6:47
A Lucius Malfoyt alakító színész szerint nagyon unalmas volt a Harry Potter-filmek forgatása (Hamu és Gyémánt)
Bár Jason Isaac épp A Fehér Lótusz 3. évadjában nyújtott alakításáért kapja az elismeréseket, a brit színészt a legtöbben csak Lucius Malfoyként ismerik – írja a Variety. Isaac összesen 6 Harry Potter-filmben alakította az ikonikus gonosztevőt, Voldemort egyik leghűségesebb csatlósát, Lucius Malfoyt. A színészt nemrég a BBC The One Show cí
márc. 1
6:51
Orbán Viktor szerint Putyin gyenge vezető (Piac és Profit)
A miniszterelnök egy erősen kétértelmű mondatot tett közzé Facebook oldalán a Trump-Zelenszkij találkozó után. Orbán Viktor szerint az erős vezetők békét csinálnak. A gyengék háborút.
márc. 1
6:51
Új kutatás: rossz hírt kaptak, akiknél súlyos betegséget okozott a Covid (Infostart)
Akiket kórházban is kezeltek, azok körében magasabb a halálozás és a krónikus betegségek kialakulásának a veszélye is.
márc. 1
6:51
Ezzel a mondattal bármelyik dühös embert meg tudod nyugtatni: elképesztően nagy ereje van ennek a néhány szónak (Glamour)
Ha valaki elveszíti a türelmét a közelünkben, ösztönösen hajlamosak lehetünk hasonló hevességgel reagálni, pedig jól tudjuk, hogy ez csak tovább ront a helyzeten. Ha viszont tudatosítod magadban, hogy ez nem vezet sehova, máris léphetsz egyet a megoldás felé – és egy jól megválasztott mondattal akár meg is nyugtathatod a dühös felet.
márc. 1
6:51
Egy norvég cég megvalósította Elon Musk legnagyobb ötletét (Rakéta)
A Tesla Optimus a kanyarban sincs a 1X legújabb robotjához képest.
márc. 1
6:51
"Az elmúlt három év legnagyszerűbb pillanata volt" – Szijjártó arról, hogy Trump hazaküldte Zelenszkijt (Mandiner)
Magyarország külgazdasági és külügyminisztere szerint pénteken minden eddiginél világosabban kiderült, hogy ki akar békét és hogy ki akar háborút.
márc. 1
6:51
Sok kamasznak az egyetlen biztos pont az életében a mobilja (Forbes)
El kell fogadni, hogy kamaszkorban mindenki az identitását keresi, szeretné megtudni, hogy ki ő, miben jó, miben nem. Ezen agyal, és közben áthágja, feszegeti a határokat, mondja Szücs Szilvi kamaszmediátor. De mit tegyünk az egészséges kamasz-szülő viszonyért? Interjú az Anyapara oldal egyik szakértőjével.
márc. 1
6:51
Karácsony Gergely nagy bejelentést tett: Teljesen megújul Budapest egyik legforgalmasabb része (Nyugati Fény)
Évtizedek óta seb volt ez a rész a főváros testén.
márc. 1
6:51
Kinevezték a kábítószer-kereskedelem felszámolásáért felelős kormánybiztost (Telex)
Horváth László feladata lesz a kábítószer-ellenes akcióterv kidolgozása.
márc. 1
6:57
Megkongatták a vészharangot, jöhet a tarifaemelés a taxisoknál? (ATV)
A Fővárosi Taxi Egyesület összességében egy 27 százalékos emelést tart indokoltnak, mégpedig úgy, hogy a jelenlegi 1100 forintról 1400 forintra nőne az alapdíj.
márc. 1
6:57
Új évaddal tér vissza a Netflix hátborzongató krimisorozata (Igényesférfi.hu)
A Netflix egyik legfelkavaróbb bűnügyi sorozata, a Temető második évaddal folytatódik, és már elérhető a streaming platformon. Az izgalmas török thriller ismét Önem Özülkü főfelügyelő és csapatának munkáját követi, akik Isztambul legsötétebb eseteit próbálják felderíteni.
márc. 1
6:57
Kihalnak az unokatestvérek, mint a dinók? Kár értük. (WMN)
Fontos (de alábecsült) kapcsolat az unokatestvéreké, és kár, hogy kiveszőben van. Azt látjuk ugyanis, hogy a családok zsugorodása miatt egyre kevesebb az egy-egy emberre jutó kuzinok száma. Ha régen egy ötgyerekes családba született valaki, – ami nem volt ritkaság – akkor az ő gyerekének simán lehetett 20 unokatesója is (más kérdés persze, hányan é
márc. 1
6:57
Kvíz: ha eljutsz hibátlanul a 3. kérdésig, már a legjobbak között vagy (Promotions)
Ebben a kvízben lépésenként kell haladni kicsiket.
márc. 1
6:57
"A szabad világnak új vezetőre van szüksége!" (Magyar Hírlap)
Az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője kiállt Zelenszkij mellett.
márc. 1
6:57
Hatékony töltési megoldással támogatja az elektromobilitás terjedését a Schneider Electric (newtechnology.hu)
A társasházak és a járműflotta-üzemeltetők igényeit kiszolgáló, energiahatékony, robusztus elektromosautó-töltési megoldást mutatott be a Schneider Electric. A Schneider Charge Pro azon túl, hogy támogatja az elektromobilitás elterjedését, abban is segít
márc. 1
6:57
Nincsenek szavak: Izrael plakátkampányt indított, több nagyvárosban is felbukkantak a Bibas család képei (naphire.hu)
A világ több nagyvárosában is megjelent a Bibas családot ábrázoló kampány.
márc. 1
6:57
3 dolog, ami miatt erőre kaphat a párkapcsolatok néma gyilkosa: az elhidegülés (Life&Body)
Egy párkapcsolat kezdetén minden új és izgalmas, a felek kölcsönösen figyelnek egymásra, és természetesnek tűnik az intimitás és a közelség. Azonban az idő múlásával előfordulhat, hogy a felek egyre távolabb kerülnek egymástól. Elhidegülés következhet be. Az elhidegülés lassan, szinte észrevétlenül kúszhat be a kapcsolatba, míg egy napon azt nem ve
márc. 1
6:57
Magyar kutatócsoport vizsgálhatja a túlzott immunválaszokat (EgészségKalauz)
Magyar tudóscsapat nyert 96 millió forint támogatást a túlzott immunválaszok kutatására.
márc. 1
6:57
Éveket adhatsz az életedhez egy hétköznapi fürdőszobai rutinnal (Bien)
Minden nap olyan rutinokra kerítünk sort fürdőszobában, amiket szinte észre sem veszünk: fogat és kezet mosunk, arcot tisztítunk… A megszokott mozdulatok nélkülözhetetlenek a szépségünk és egészségünk fenntartásához. De mit szólnál ahhoz, ha lenne egy apró kiegészítés, ami képes lenne jelentősen csökkenteni bizonyos súlyos betegségek esélyének kial
márc. 1
7:03
Medvehagymás grillezett gombafejek (Spa Trend Online)
Ez az ínycsiklandó grillrecept tökéletes választás a medvehagyma szezonra. A krémes, fűszeres töltelék és a füstös ízvilág garantáltan feldobja a gomba földes ízét.
márc. 1
7:03
"Zelenszkij percekre volt az alkutól, de elrontotta" (Magyar Hírlap)
Amerikai elemzők is értékelték a pénteki diplomáciai botrányt.
márc. 1
7:03
Az "egészség völgyében" jártunk, ahol a Habsburgok aranykincsét rejthetik a sziklák (Növekedés)
Változatos élmények várják az aktív pihenés kedvelőit az ausztriai Gastein-völgyben. A csodaszép téli sípálya komplexum, nyárra a túrázók paradicsomává alakul át, de a gyógyhatású fürdők és a wellness kedvelői sem maradnak ki a jóból!
márc. 1
7:03
Karját, lábát és hastájékát sebesítette meg egy idős férfinek a támadó medve (Magro)
Emberre támadt egy medve a székelyföldi Kovászna megyében, Szárazajta település térségében, az áldozat egy 57 éves férfi
márc. 1
7:05
Szijjártó Péter: Trump kiállása az elmúlt három év legnagyszerűbb pillanata volt (Magyar Hírlap)
A külügyér reméli, hogy az amerikai elnök sikerre viszi a tárgyalásokat.
márc. 1
7:09
Rendkívüli nyugdíjemelést kap több ezer ember – mutatjuk, kinek jár (Infostart)
Tíz százalékkal emelkedik az időskori juttatásuk a politikai üldözötteknek.
márc. 1
7:15
Katalin azt hitte, senki sem figyeli: pajkos megjegyzést tett titokban Vilmosról a hercegné (Femcafe)
Vilmos hadnaggyá avatásának ceremóniájáról a herceg kedvese, Katalin sem hiányozhatott, aki huncut módon reagált a masírozó szerelme láttán.
márc. 1
7:15
Trump máris leállította az Ukrajnába irányuló forrásokat (Magyar Hírlap)
Egy Ukrajna számára fontos pénzcsap zárult el.
márc. 1
7:15
Ennyit a békéről: Ukrajna támadást indított a Zelenszkij-botrány után orosz területek ellen (Mandiner)
Csaknem ötven drónnal támadta éjszaka Ukrajna az orosz területeket, de a légvédelem leszedte őket.
márc. 1
7:15
Olyan térképen modellezték a gödi Samsung lehetséges balesetét, amin egyértelműen látszik a fekete szennyeződés (Telex)
Az akkugyár biztonsági jelentése tartalmaz egy forgatókönyvet arra az esetre, ha mérgező por jutna a levegőre. Azzal viszont nem foglalkozik, hogy ez baleset nélkül is megtörténhetett.
márc. 1
7:15
Ezen a választáson harmincöt év után végleg leomolhat a fideszes bástya (Telex)
A rendszerváltás óta először kapott ki a Fidesz Kövér László és Gyurcsány Ferenc szülővárosában a tavalyi önkormányzati választáson. A DK-s Grőber Attilát választották Pápa polgármesterének, ám a testületi többsége nem lett meg. Ezt úgy igyekszik megteremteni, hogy lemondott a képviselői mandátumáról. Időközi választás lesz vasárnap.
márc. 1
7:15
Dolák-Saly Róbert pesszimista gondolatokat mond, de optimistán cselekszik (Telex)
Konyhafilozófia, folyton akadályoztatott zenei karrier, tragikus gyerekkori traumák és a mai humor durvulása is szóba kerültek Veiszer Alinda e heti interjújában a zenész-humoristával.
márc. 1
7:15
A szupertitkos amerikai repülőgépek, amik az 51-es körzetbe szállítják a dolgozókat (Telex)
Az USA működtet egy saját légitársaságot a légierő dolgozóinak, amivel főként a Las Vegas-i repülőtérről ingázhatnak az 51-es körzetbe. A gépekről ma már tudni egyet s mást, de még mindig nagy titkolózás veszi körül őket.
márc. 1
7:15
Használt autót vettél, de csalódtál benne? Így adhatod vissza! Jogod van hozzá! (Hóvége)
Kevesen tudják, de a használt autó garancia ugyanúgy létezik, mint az új autóknál. Ha hibásnak bizonyul, nem kell beletörődnöd.
márc. 1
7:21
Michelin-ajánlású szállodával bővíti a portfólióját a Mészáros Csoport (ProfitLine)
Sikeres megállapodást követően pénteken adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Csoport érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amely 100 százalékos tulajdonosa lesz a tarcali Andrássy Kúria & Spa szállodának - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
márc. 1
7:21
Napszemüveg még nem, esernyő viszont már nem kell a hétvégére - időjárás-jelentés (Infostart)
.
márc. 1
7:21
Napi horoszkóp: Az Oroszlánnak váratlan találkozásban lesz része, a Mérleg szenvedélyes napra számíthat - március 1. (Glamour)
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
márc. 1
7:21
A Mészáros Csoport megvette a Bdpst Grouptól a tarcali Andrássy Kúriát (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
márc. 1
7:21
A vádhatóság minimum tíz évet kér Gyárfás Tamásra (Magyar Hírlap)
Április elsején folytatódik másodfokon a Fenyő-gyilkosság ügyében indult büntetőper.
márc. 1
7:21
"Mindkét fél számára rossz volt" – Zelenszkijnek eszébe sem jutott bocsánatot kérni a heves vita után (Mandiner)
Az ukrán elnök bízik abban, hogy kapcsolata Donald Trump elnökkel megmenthető.
márc. 1
7:21
Idén is a legjobbak között a Futureal-csoport ingatlanfejlesztései (Helló Sajtó!)
Újabb rangos szakmai elismerést érdemeltek ki a Futureal-csoport fejlesztései, ezúttal a hazai ingatlanpiac egyik legmeghatározóbb eseményén, a másfél évtizedes múltra visszatekintő Real Estate Awards díjátadón. A Marina City, a Naphegy12 társasház és a HelloParks Páty PT3 jelű csarnoka is díjazott lett.
márc. 1
7:27
Átszervezés, fejetlenség jöhet a hazai óvodákban: sok család kerül nehéz helyzetbe, ha ezt meglépik (Pénzcentrum)
Már szeptembertől átszervezné az óvodai nevelést egy rendelettervezet, aminek már a társadalmi egyeztetése is lejárt. Az iskolaérett, illetve az az előtti évben járó ovisokat egy új csoportba terelnék intézményenként, így szerintük jobban fel tudnak készülni az iskolai életre. A Pénzcentrum által megkérdezett szakemberek elmondták, szerintük máshol
márc. 1
7:27
Orbán Viktor is megszólalt a Trump-Zelenszkij botrányról (ATV)
Orbán Viktor magyar miniszterelnök is reagált a fehér házi botrányra.
márc. 1
7:27
Magyar siker Manhattanben: New Yorkba költözik a Smashy (Igényesférfi.hu)
Amerikában hamburgert árulni nem kis vállalkozás – a verseny óriási, és a klasszikus amerikai burgerezők árnyékában érvényesülni igazi kihívás. De pontosan ez a kihívás vonzotta a Simon’s Burger tulajdonosait, akik bejelentették: New Yorkban nyitják meg egyik almárkájukat, a Smashy-t.
márc. 1
7:27
"Most egy jobb helyen vagy, valahol egy cseresznyevirág-erdőben, ahonnan fentről figyeled a gyermekeidet" – Születésnapján emlékeztek Megumira, a meggyilkolt… (SzMo)
Több tucatnyian gyújtottak gyertyát és helyeztek el origamimadarakat. A januárban meggyilkolt nő többször hiába kér segítséget agresszív volt párja miatt.
márc. 1
7:27
Ez a köteg 2000 forintos milliókat ér, a boltban is fizethettél vele, mutatjuk a különlegességét (Promotions)
A névértékének sokszorosát éri, de ma már csak beváltani lehet.
márc. 1
7:27
Baráthegy: mint egy valóra vált mese (Demokrata)
A hét hektáron elterülő szociális farmon százan dolgoznak. Az élményparkként is működő intézmény látogatók előtt is nyitva áll.
márc. 1
7:27
2000 éves bűntényt bizonyít a nemrégiben megtalált, lefejezett holttest (Helló Magyar)
A nyomozók azonnal a bűntény színhelyére siettek, de aztán kiderült, hogy az elkövető is nagyon hosszú ideje halott már.

Keresés