Immár közel minden második, 18-65 év közötti magyar munkavállaló keres új munkahelyet, vagy nyitott új állás lehetőségére egyebek közt ez is kiderül a Profession.hu által rendszeresen elkészített, az álláskeresési attitűdöket vizsgáló országos, reprezentatív felmérés 2025 első negyedévi adatfelvételének eredményeiből. A megkérdezettek 12%-a aktíva
A vártnál sokkal jobb lett az amerikai foglalkoztatottság bővülése márciusban az ADP felmérése szerint. Azonban kérdés, hogy ez mire lesz elegendő, ugyanis a jegybank becslése szerint az első negyedévben zsugorodhatott a világ legnagyobb gazdasága.
A Liverpool előnye kilenc pontra csökkent a tabella élén, miután az Arsenal 2-1-re legyőzte a Fulhamet. Arne Slot együttese azonban hamar visszaállíthatja
Benyó Rita osztott meg egy mindössze három évvel ezelőtti videót, amelyben a külügyminiszter nemcsak kérte, de sürgette is Brüsszelt, hogy minél hamarabb kezdődjenek meg a tárgyalások Ukrajna EU-s csatlakozása ügyében.
Április 5-én, szombaton délután az érdeklődők bepillantást nyerhetnek a Budapesten működő, kisgyermekek fejlődését vizsgáló kutatócsoportok munkájába. A látogatók rövid ismeretterjesztő előadásokon, poszterbemutatókon és interaktív demonstrációkon vehetnek részt, ahol személyesen is feltehetik kérdéseiket a fejlődéslélektan kutatásaival és módszere
Az Európai Bizottság várhatóan jelentős bírságokat szab ki az amerikai Apple és a Meta vállalatokra a digitális versenyszabályok megsértése miatt. De miről van szó pontosan?
Az állategészségügyben felmerülő járványvédelmi kérdésekben van mozgástere a tagállamoknak, de nagyon kevés, a teendőket döntően a vonatkozó Eu-rendeletek szabályozzák. Ezek a száj- és körömfájást a legsúlyosabb, A-kategóriás betegségként tartják számon, mivel állatorvosi és gazdasági értelemben is meglehetősen veszélyes. Az uniós jogszabály rendel
Az árrésstop miatt hosszabb távon sérülhetnek a kiskereskedelmi láncok beszállítókkal fennálló kapcsolatai, miközben a forgalom növeléséhez az idősebb korosztály bizalmának elnyerése is kelleni fog. Együttgondolkodásra van ugyanakkor szükség az FMCG-szektor szereplői számára a jövő közös formálásához – hangzott el a Portfolio Retail DAY 2025 konfer
A 2024-es évben több mint 656 milliárd forint folyt be a magyar költségvetésbe a 3,5 tonna megengedett legnagyobb össztömeg feletti járművek úthasználata után - közölte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt. szerdán.
Április 2-a szerdától az Európai Unió tagországainak állampolgárai is csak az elektronikus beutazási engedély (Electronic Travel Authorisation, Eta) birtokában léphetnek be az Egyesült Királyságba.
Áprilisban 4 csillagjegy számára elkerülhetetlenné válik, hogy határokat húzzon – ha eddig halogattad a konfrontációt, akkor most az Univerzum rákényszeríthet, hogy felvállald a határozottabb véleményedet!
Milyen az, amikor a Kárpát-kupa egykori bajnoka több évtizednyi kihagyás után visszatér az országúti-kerékpározás világába? Kiderül a Cofidis új kampányfilmjéből.
Az elnök tanácsadói aggódnak és frusztráltak Howard Lutnick kereskedelmi miniszter miatt, aki egyre több kellemetlen nyilatkozatot tesz, és merész ötleteket hirdet.
A világ egyik legnépszerűbb podcastere, Joe Rogan, aki az elnökválasztási kampányban Donald Trumpot támogatta, most aggodalmát fejezte ki a problémás deportálások" miatt.
Az autóipar mellett az olasz agrártermékek, egyebek között a prosecco és a parmezán exportját veszélyezteti az Egyesült Államokban tervezett vámok bevezetése a Confagricoltura mezőgazdasági szervezet adatai szerint. A Confagricoltura agrárszövetség elnöke a Corriere della Sera napilapban elmondta, az Egyesült Államok a második legnagyobb pi
A színész most beszélt először arról, hogy komoly betegséggel küzdött. John Cena bőrrákos volt, így készséggel számolt be tapasztalatairól a Neutrogena kampányában.
Öt héten és 5800 kilométeren át szállította az utasokat Baján a legújabb magyar elektromos midibusz, a GANZ-SOR EBN8 friss fejlesztésű prototípusa. Ez volt az első alkalom, hogy menetrendszerinti járatként közlekedett az új e-busz, a város minden pontján találkozhattak vele az utasok. A GANZ-SOR voltaképpen hazai terepen volt, hiszen a bajai GTKB K
Pár hét maradt hátra az adóbevallás leadásáig, amelyben nyilatkozni lehet arról is, hogy élni szeretnénk-e a nyugdíjcélú megtakarítások 20%-os adóvisszatérítésével. Bár éves szinten mintegy egymillió ember igényelhetné az összesen akár 90 milliárd forintot elérő állami támogatást, sok nyugdíjra gyűjtő veszni hagyja az ingyenpénzt.
Az MBH Bank igazgatósága törzsrészvényenként 123 forint osztalék kifizetését javasolja a társaság közgyűlésének a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján közzétett előterjesztés szerint.
Harrison Ford és Calista Flockhart évtizedek óta együtt vannak, de úgy tűnik, még mindig őrülten szerelmesek egymásba. A 82 éves színészt és feleségét csókolózás közben kapták lencsevégre New Yorkban - mutatjuk!
Az elmúlt évek "tiktokosodása" után meglepő lépésre szánta el magát a hárommilliárd aktív felhasználóval bíró platform: külön szekcióban láthatjuk majd azt - és csak azt -, ami az ismerőseinkkel történt.