A logót, mely Sulyok Tamás monogramját adja ki egy keresztből és egy paragrafusjelből, a Sándor-palota Kommunikációs Igazgatóságának munkatársai tervezték, miközben a hivatalnak van saját logója is.
Val Kilmerről az egész világ megemlékezik – köztük volt barátnője, Cher is, aki szokatlanul személyes és fájdalmas üzenetben búcsúzott a 65 évesen elhunyt színésztől.
AI segítségével alkotott kreatív, női karakter vezeti fel az Allee bevásárlóközpont tavaszi kampányát: az Alíz nevet viseli, kiemelt szerepet kap majd a programok, termékek és szolgáltatások promóciójában, valamint a bevásárlóközpont számára fontos üzenetek közönséghez való eljuttatásában. Megjelenése az Allee innováció fókuszú kampányához kötődik,
Április bolondja napján újra emelkedésnek indult a szellentés témájú kriptovaluta, a Fartcoin (FART), és lenyomta a legismertebb mémérméket, köztük a Dogecoint is. A Solana blokkláncon futó Fartcoin közel 22%-ot emelkedett 24 óra alatt, elérve a 0,53 dolláros árat, ezzel visszakapaszkodva az 500 millió dolláros piaci kapitalizációs szintre, miután
A Bitcoin (BTC) 2025 márciusában pozitív technikai jellel zárta a hónapot, amely fenntartja a kriptovaluta bikapiaci kilátásait – derül ki a neves elemző, Titan of Crypto legutóbbi X-bejegyzéséből. A szakértő szerint a márciusi havi gyertya a kulcsfontosságú 38,2%-os Fibonacci-visszahúzódási szint felett zárt, ami egyelőre megerősíti az emelkedő tr
Azt már az előzetes adatok alapján lehetett tudni, hogy nem alakul fényesen az idei év a Teslánál, egymás után jöttek ki az adatok arról, hogy a fontosabb európai és a kínai piacon durván visszaesett az értékesítés, de a ma közzétett adat még az egyébként pesszimista várakozásoknál is gyengébb lett. Elon Musk viszonylag sokat tett azért, hogy világ
Csernus pontosan ismerte a Partizán-interjúk precedenseit, ennek megfelelően készült fel, és nem hagyta magát becsapdázni Gulyás számonkérő narratívájába.
A Nielsen Közönségmérés adatai szerint 2025 első negyedévében ismét a TV2 volt a legnézettebb csatorna főműsoridőben és teljes napon egyaránt, mind a kereskedelmileg kiemelt célcsoportban (18–59), mind a teljes lakosság körében. Az RTL az esték csupán harmadát nyerte meg – hiába váltott célcsoportot.
Az Európai Bizottság Fehér könyve mentén fektetik le a kontinens védelmének elkövetkező éveit Varsóban. Az egyezkedésnek az adta meg az alaphangot, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök, sok évnyi hibridkóstolgatás után, közvetlenebbül is célba veheti az EU-t. A Bizottság álláspontja szerint a bürokratikus korlátok eltörlése elengedhetetlen lesz a telj
Annyit bizton kijelenthetünk, hogy a németek szeretnek szavazni és szeretnek díjakat átadni. A Motor Klassik veterános magazin olvasói ugyanis minden évben szavaznak – idén nem kevesebb, mint 20 kategóriában. Mivel német barátaink alaposak, az idei szavazás alkalmával 17.224-en (a részvevők számát közjegyző hitelesítette!) voksoltak arról, hogy sze
A fővárosi állatkert a teljes befejezéshez szükséges 20 milliárd helyett csak 300 milliót tud rászánni az épületre, de az ebből már elkezdhet folyamatosan működni.
Azt már az előzetes adatok alapján lehetett tudni, hogy nem alakul fényesen az idei év a Teslánál, egymás után jöttek ki az adatok arról, hogy a fontosabb európai és a kínai piacon durván visszaesett az értékesítés, de a ma közzétett adat még az egyébként pesszimista várakozásoknál is gyengébb lett. Elon Musk viszonylag sokat tett azért, hogy világ
A névtelenséget kérő szakértők szerint a cél, hogy a dánokénál kedvezőbb ajánlatot tegyenek a grönlandi kormánynak. Szerintük ez az eddigi legkézzelfoghatóbb törekvés Trump régi vágyának megvalósítására.
Március 31-én a Magyar Közlönyben megjelent Magyarország kiberstratégiája. A dokumentum egyik kulcsfontosságú megállapítása, hogy a kiberbiztonság közös felelősség, amely megköveteli az együttműködést.
A "Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja" program keretében 9 milliárd forintnyi támogatás áll rendelkezésre a vállalkozások számára. A pályázatra eddig 4300 vállalkozás nyújtotta be a támogatási igényét, amelyből már 1500 projekt támogatói döntéssel zárult - közölte Szabados Richárd kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért
Lezárásokra kell számítani Budapest belvárosában szerda estétől az izraeli delegáció érkezése miatt – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szerda délelőtt.
A természetjárók és kerékpárosok erdélyi paradicsoma, a Via Transilvanica új mérföldkőhöz érkezett: március 28-án ünnepélyes keretek között megkezdődtek a munkálatok a legújabb szakaszon, amely a „Terra Borza Teutonica” nevet viseli…
A magyar kormány a Demján Sándor Program keretében 1410 milliárd forintnyi forrással támogatja a hazai kkv-k termelékenységének növelését és méretugrását. A kormány célja, hogy az intézkedésen keresztül lehetőséget biztosítson a vállalkozások számára eszközbeszerzésre, technológiafejlesztésre, valamint online jelenlétük megerősítésére. Szabados Ric
Már csak egy epizód van hátra A Fehér Lótusz harmadik évadából, nem csoda, hogy a rajongók folyamatosan erről beszélnek, a forgatási helyszínektől a sorozat által inspirált utazási trendeken át a különböző elméletekig.A Fehér Lótusz legújabb évad tele van A-listás színészekkel, mint Aimee Lou Wood, Michelle Monaghan, Carrie Coon és Natasha Rothwell
Az elmúlt évek során a kávékultúra új magasságokat ért el, és számos izgalmas variációt keltett életre, amelyek közül a protein kávé is méltán kelti fel a figyelmet. Nem csupán egy újabb divathóbort, hanem valódi, kézzel fogható előnyökkel is járhat, amennyiben rendszeresen integrálod napi rutinodba. A protein kávé nemcsak hogy támogathatja az edzé
Mint ismert, kedden hajnalban ismeretlenek megrongáltak több olyan közfalakon található falfestményt Újpesten, amely a kerület sportéletének meghatározó alakjai előtt tiszteleg.
Az Európai Parlament elfogadta a 2026-os uniós költségvetés prioritásait, amelyek középpontjában a védelem, a gazdasági ellenállóképesség és a fenntarthatóság áll. A képviselők több területen is megnövelt beruházást sürgetnek, beleértve az innovációt, a migrációkezelést és a zöld átállást. A parlament szerint a költségvetés kulcsszerepet játszik az