Donald Trump szerint Kína esetében jelentősen csökkennek a behozatali vámok a jelenlegi 145 százalékos szintről, amint sikerül megkötni a megállapodást. Az amerikai elnök erről újságírók előtt beszélt kedden, azt követően, hogy a pénzügyminiszter a vámvitában "deeszkalációs" lépéseket említett.
A hét közepe is számos izgalmat tartogat az egyes csillagjegyek számára, érdemes tehát elolvasnod a szerdai horoszkópot is, hiszen kalandos napnak ígérkezik a mai is!
A kormány döntése értelmében 2025-ben a mezőgazdasági termelők mentesülnek a mezőgazdasági vízszolgáltatási díjfizetési kötelezettség alól - derül ki az éjjel megjelent közlönyből.
Létezik egy teljesen hétköznapi, mégis különleges fűszer, amit talán ritkán használsz, pedig képes javítani a memóriát és a kedélyállapotot is. A tudomány szerint ideje közelebbről is megismerni, úgyhogy mondjuk is, miért is igazi csodaszer!
Néhány héttel halála előtt Ferenc pápa még egy fontos gondolatot hagyott hátra: az új technológiák ne elválasszanak, hanem hozzanak közelebb minket egymáshoz. Áprilisi imaszándékát ennek szentelte – és ezzel, mint oly sokszor, most is a legkiszolgáltatottabbakra irányította a figyelmet.
A Sport1-en és Sport2-n egészen kiváló nézettségi adatokat hozott a 2024-25-ös szezontól megújult labdarúgó Bajnokok Ligája Az új lebonyolításnak köszönhetően több találkozó és nagyobb rangadók kerültek képernyőre a Sport Tv-n, amit értékeltek a tévénézők. Már a 2024-25-ös szezon előtt is tudtuk, hogy az új Bl-lebonyolítás radikális változásokat
A ténylegesen kínai autómárkák továbbra is ritkaságszámba mennek Németországban - írja a német dpa hírügynökség az Auto Shanghai szakvásár alkalmából összeállított, a KBA szövetségi gépjármű-nyilvántartó hivatal adataira támaszkodó elemzésében.
Nincs könnyű helyzetben Németország leendő kancellárja. Nem elég, hogy folyamatosan csökken a népszerűsége és az általa is kívánt koalíció támogatottsága, valósággal szárnyal a legnagyobb rivális AfD.
A Baidu bemutatta Xinxiang nevű mesterséges intelligencia ügynökét, amely hatékonyabban segíti a felhasználókat az információelemzésben és utazástervezésben, mint a hagyományos chatbotok - számolt be a Reuters.
A szem könnyezik – ez természetes. A könnyfilm védi a szaruhártyát, tisztít, nedvesít, fertőtlenít. De mi van akkor, ha a szem „túlbuzgóvá” válik, és látszólag ok nélkül folyamatosan csordogál a könnyünk?
Ferenc pápa húsvét hétfőn halt meg, azóta pedig az egész világot az foglalkoztatja, ki lesz a következő pápa. A katolikus egyházfő tragikus halála megrázta a közösséget, sokan ráadásul úgy gondolják, Nostradamus újabb jóslata vált valóra.
A dollár húsvéthétfői zuhanását kedden jelentős erősödés követte, amelyet előbb Scott Bessent amerikai pénzügyminiszter zárt ajtók mögötti üzenete generált, miszerint enyhül majd a vámháború Kínával, a késő éjjeli órában pedig az fűtött tovább, hogy Donald Trump kijelentette: nem tervezi leváltani a Fed elnökét. A dollár keddi szárnyalása a forintt
április 23., szerda: M4 Sport 16.00: Cselgáncs, Európa-bajnokság, Podgorica, döntők 19.30: Labdarúgás, Magyar Kupa, elődöntő, Ferencvárosi TC-Mtk Budapest Sport 1 18.00: Kézilabda,
A Reuters információi szerint az Intel hamarosan bejelenti, hogy több mint 20 százalékkal csökkenti dolgozóinak számát a cég működésének egyszerűsítése és hatékonyságának növelése érdekében.
Az AVON elkötelezett törekvéseinek köszönhetően minden terméke megkapta a Cruelty Free International szervezet Leaping Bunny programjának védjegyét. A nemzetközi program az állatkísérlet-mentes termékek világszerte elismert arany standardja, amelynek követelményei túlmutatnak az állatkísérleteket korlátozó törvényeken, így biztosítva minden termék
A mesterséges intelligencia (MI) térnyerése egyre látványosabb a filmiparban – most már hivatalosan is. Ugyanis az Amerikai Filmakadémia (The Academy of Motion Picture Arts and Sciences) új szabályai szerint a mesterséges intelligenciával készült filmek is esélyesek lehetnek a legnagyobb filmes elismerésekre, beleértve az Oscar-díjakat is.
Kedves Olvasó! Magyar Péter politikai üstökösként robbant be a köztudatba, de egyértelmű árulásai, botrányai és tettei komoly kérdéseket vetnek fel: alkalmas-e vezető politikusnak egy olyan ember, aki családját és pártcsaládját, a Fideszt is elárulta, nőket bántalmazott, és globalista érdekeket szolgál? Az alábbiakban tényszerűen sorba vesszük, mié
Sztrájkot hirdettek a szerdára az önkormányzati köztisztviselők. 20 település polgármesteri hivatalában csak a halaszthatatlan ügyeket lehet majd elintézni.
Enyhülés jöhet Kínával szemben is. Mi történt? Donald Trump amerikai elnök szerint jelentősen csökkenhetnek Kína esetében a behozatali vámok a jelenlegi 145 százalékos szintről, amint sikerül megállapodnia a két országnak – írja a HVG. Donald Trump erről újságírók előtt beszélt kedden. Trump pénzügyminisztere Scott Bessent már az elnök kijelentés