Sokan nem tudják, hogy nyugdíjasként évente egyszer 15 ezer - 50 ezer forint közötti egyszeri segély kérelmezhető, ha a körülmények valóban indokolják. A nyugdíjtörvény alapján azok a nyugdíjasok igényelhetnek egyszeri segélyt, akik öregségi, özvegyi, szülői nyugdíjban vagy árvaellátásban részesülnek, és olyan élethelyzetbe kerülnek, amely
Az olasz kormány azért szabott kemény feltételeket az UniCredit számára a Banco BPM felvásárlásának az engedélyezésére, hogy elkerülje a "legkisebb kockázatát" is annak, hogy az orosz gazdaságot támogatja – írja a Reuters az általa látott határozat alapján. Róma kilenc hónapot adott a banknak arra, hogy beszüntesse oroszországi tevékenységét.
Nincs vége az úszó ügyének. Kenderesi Tamás jogi képviselője – ahogy azt korábban jelezte – a svájci bírósághoz fordult és az m4sport.hu-nak azt is elárulta, hogy büntetőeljárás megindítását is kezdeményezte.
Vannak csodaszép növények, melyeknek már a látványa is örömet ébreszt a kerttulajdonosokban. Más kérdés, hogy váratlan megjelenésük súlyos problémákra irányíthatja rá a figyelmet.
Annak idején rendszeresen feltűnt Fc Liverpool mérkőzésein Vincent Nichols, akit 2014-ben avattak bíborossá. A 79 éves lelkész lehet az elhunyt Ferenc pápa utódja.
A Batman-filmek sztárja közelebbről is szeretné megismerni az Eufória frissen szinglivé lett színésznőjét. Hollywoodi bennfentesek szerint Ben Affleck nem titkolja, hogy komolyan érdeklődik Sydney Sweeney iránt.
Walt Disneyről a legtöbben jól tudjuk, hogy Mickey egér megálmodója és a Walt Disney World alapítója, de tudtad, hogy bölcsességéről és pozitív gondolkodásáról is elhíresült? Gondolataiból napjainkban is sokan merítenek erőt, amiben kétségkívül nagy szerepe van annak, hogy mélyen összekapcsolódnak a kreativitással, az álmodozással és a kitartással.
Lényeges változásokat vezetett be az agrárminiszter legújabb rendelete a tejtermékek elnevezésére vonatkozóan. Egyrészt tisztázzák, hogy milyen feltételek mellett lehet egy terméket "tejként" megnevezni, másrészt szigorodtak a szabályok a kecskesajtok esetében.
Kilenc várost érintő gazdasági-pénzügyi előadás sorozatot indít a Portfolio és a Kavosz, ahol a kkv-k számára nyitva álló beruházás ösztönző programokat tekintik át vezető szakemberek. Az első állomás május 5., Veszprém – érdemes mihamarabb regisztrálni az ingyenes helyekre.
Az Egyesült Államok kormánya betilt több, széles körben használt szintetikus élelmiszerszínezéket -jelentette be Robert F. Kennedy Jr. egészségügyi miniszter kedden.
A tavaszi vetések megkezdődtek Tolnában, de a gazdák csapadékhiány és forgótőke problémák miatt óvatosak – alternatív megoldásként a cirok is előtérbe kerülhet.
A Financial Times szerzett tudomást az orosz elnök ajánlatáról. A sajtóinformációk szerint azonban nincs kizárva, hogy Donald Trump már április 30-án kihirdetheti a diplomáciai győzelmet.
Az amerikai kormány nyolcféle színezék ellen indít harcot, miközben Kennedy egészségügyi miniszter a cukrot egyenesen méregnek nevezte a kedden bejelentett, precedens nélküli élelmiszerbiztonsági offenzívában.
Tiborcz István is feltűnik a vissza nem térítendő támogatások környékén. Mi történt? Honlap nélküli, nulla árbevételű és veszteséges cégek is nyertek az Energiaügyi Minisztérium pályázatán 2023-ban, ahol hulladékkezeléssel foglalkozó cégek kaphatnak vissza nem térítendő támogatást – írja a Szabad Európa. A nyerteseket 2023 előtt minden évben közz
A tavaszi és nyári hónapokban a kullancsok ismét aktívabbá válnak. Fontos, hogy tisztában legyünk a velük kapcsolatos információkkal, azzal, hogy hogyan védekezhetünk ellenük és mi a teendő, ha már megcsíptek minket. Íme néhány hasznos megelőzési tipp! Mikor aktívak a kullancsok? A kullancsok tavasszal és nyáron legaktívabbak, általában áprilistól
Kína helyi idő szerint csütörtökön 17 óra 17 percre tűzte ki újabb űrmissziója, a Sencsou-20 küldetés indítását az északnyugat-kínai Csiucsüen kilövőbázisról - közölte a kínai űrügynökség (Cmsa) szerdán.
Az Európai Bankhatóság (European Banking Authority, EBA) fenntarthatósági elvárásai nemcsak kihívást, hanem új üzleti lehetőségeket is hozhatnak a bankoknak - hívja fel a figyelmet az EY nemzetközi tanácsadó cég az MTI-hez eljuttatott közleményében.
Hatalmas botrány van kibontakozóban az argentin klubfutballban. Rejtett kamerás felvételek igazolják, ahogy Marcelo Moretti, a San Lorenzo elnöke egy ifijátékos édesanyjától 25
Az egész országra figyelmeztetést adtak ki zivatar veszélye miatt szerdára, több megyében pedig felhőszakadás miatt van érvényben elsőfokú figyelmeztetés. A tájékoztatás szerint szerdán Magyarországon elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső is előfordulhat. Egyes térségekben pedig intenzív záporokból,
A jó minőségű magyar spárga iránt óriási a kereslet mind a hazai, mind az exportpiacokon. Bár a termőterület összességében csökkenő tendenciát mutat, az exportra termelt mennyiség évről évre emelkedik. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet (FuritVeB) közös körképe szerint idén a megszokott időben, á
A horvát tengerparton súlyos munkaerőhiány alakult ki a takarítók körében, ami rekordmagas órabérekhez vezetett a közelgő turisztikai szezon előtt - közölte a Croatia Week.
Csupán a múlt héten 1736 regisztrált sebességtúllépést jelentettek Bács-Kiskun vármegyéből. Ahogyan az lenni szokott, az ottani főkapitányság most is közzétette
Tegnap éjszaka több településen is jégeső pusztított Békés megyében. A Kardoskúton, Gerendáson, Csanádapácán, valamint Kétsopronyon is tapasztalt extrém időjárásról döbbenetes videók és fotók kerültek fel az internetre, többek között a Beol.hu Facebook-oldalára, valamint időjárásfigyelő portálokra.
Két élelmiszer-színezék (Citrus Red No.2, Orange B) esetében azonnal kezdeményezik az engedély visszavonását, valamint további hat kémiai összetevő élelmiszeriparból való kivonását 2026 végéig írják elő. Robert F. Kennedy Jr. egészségügyi miniszter az intézkedést azzal indokolta, hogy az összetevők veszélyt jelentenek a gyermekek egészségére és fej
A műsorvezető őszintén mesélt arról is, hogy az utóbbi években felszaladtak rá a kilók, így ráadásul sok olyan megjegyzést is kapott, hogy biztosan babát vár. Egy ideje azonban életmódot váltott, és most már 15 kilót fogyott.