Az Apple 500 millió, a Meta pedig 200 millió eurós bírságot kapott az EU-ban. A szerdai verdikt jelenti az első olyan szankciót Európában, amellyel az unió a nagy tech-cégek hatalmát igyekszik korlátozni.
Ferenc pápa egyszerű életet élt, a fizetését sem vette fel soha, inkább jótékony célra ajánlotta, és az étkezésében is a mértékletességre törekedett. Utánajártunk, melyek voltak a katolikus egyházfő kedvenc ételei.
Az amerikai elnök élesen bírálta Volodimir Zelenszkij Krímmel kapcsolatos kijelentését, illetve álláspontját az amerikai békítő ajánlattal kapcsolatban.
A Goldman Sachs részvényesei jóváhagyták a vezetők, köztük David Solomon vezérigazgató és John Waldron elnök jelentős, összesen mintegy 160 millió dolláros bónuszait tartalmazó javadalmazási csomagokat, annak ellenére, hogy a Glass Lewis proxy tanácsadó cég korábban ellenezte a terveket - írja a Reuters.
Lélegzetelállító trükkök, manőverek, a kerékgumi füstjének illata és a motorok dübörgése lesz a főszerepben szeptember 20-án és 21-én, amikor a Red Bull Showrun először hazánkba látogat. A rendhagyó motorsport-esemény helyszíne a főváros lesz, így a Forma-1-es és klasszikus járgányok őrületesen látványos kunsztjait Budapest utcáin tapasztalhatják m
A program részeként 20 darab környezetkímélő, tisztán elektromos meghajtású, Ikarus 120e típusú autóbusz érkezik a MÁV-csoport flottájába 2025-ben, amelyekből egyet már forgalomba helyeztek Keszthelyen, 17 további jármű szeptember végéig érkezik meg Tatára, Komlóra, Hajdúszoboszlóra és Balatonfüredre. Ezzel 120-ra nő a cég tisztán elektromos buszai
Elon Musk, a Tesla amerikai elektromosautó-gyártó vezérigazgatója helyi idő szerint kedden a vállalat elemzőivel folytatott konferenciabeszélgetésen elmondta, hogy májustól több időt fog tölteni a Tesla vezetésével, és kevesebbet Washingtonban, miután a cég profitja jelentősen csökkent az első negyedévben.
Kazahsztán betartja az OPEC+ felé vállalt kötelezettségeit és együttműködik a szervezettel a kölcsönösen elfogadható olajtermelési megoldások megtalálásában - jelentette ki Erlan Akkenzhenov energiaügyi miniszter - közölte a Bloomberg.
A híradós 15 kilótól szabadult meg. Marsi Anikó rengeteg kritikával szembesült, amit nem mindig viselt könnyen. Állítása szerint azonban tényleg kövér volt a fogyása előtt.
Emeljük a poharunkat a csodás Gigi Hadidra, aki ma töltötte be a 30. életévét és akit évek óta a kényelem és a visszafogott sikk koronázatlan királynőjeként ismerünk.
New York, 2025. április 21. – Kollektív keresetet nyújtottak be a Meteora nevű decentralizált kriptotőzsdével, annak vezérigazgatójával és egy hozzá kapcsolódó kockázati tőkebefektető céggel szemben, miután állítólag egy 69 millió dolláros memecoin-átverést hajtottak végre – derül ki a New York-i déli kerületi szövetségi bíróságon szombaton benyújt
A nyári időszak mindig a megújulásról, változásról és az önkifejezés különleges formáiról szól, ami különösen igaz a hajszíntrendekre. Az évszak pezsgő hangulata és a nap sugarai különleges fényjátékot biztosítanak hajkoronánknak, így könnyedén kísérletezhetünk bátrabb árnyalatokkal. Lássuk, melyek azok a hajszínek, amelyek idén nyáron uralják a sz
Egy héttel ezelőtt feltehetőleg az utolsó olyan repülőgép landolt német repülőtéren, amely Iszlámábádból szállított afgán menekülteket az országba. Az úgynevezett önkéntes befogadási programokat ugyanis a leendő koalíciós pártok megállapodása nyomán – egyelőre ideiglenesen – leállították.
A kagylótól a tonhalig, az EU akvakultúra ágazata sokszínű, de vajon elég versenyképes? Spanyolország, Franciaország, Görögország és Olaszország vezetik a termelést, de a hatékonyság és a fenntarthatóság kulcskérdés.
A napokban azt hallottam egy előadásban, hogy "a politikai hatalom legfőbb szövetségese a valóság, a valóság és nem az igazság." A megfogalmazás első hallásra meglepő, magyarázatra szorul. Szerencsére az előadó maga tette ezt meg, megindokolva a mondat első felét. Szerinte a valóság nem más, mint amit az emberek akarnak, és ezzel nem lehet szembeme
Idén húsvétkor a walesi hercegi pár szűkebb családi körben ünnepelt, így nem vettek részt a királyi család szokásos windsori istentiszteletén sem. Katalin hercegné és Vilmos herceg Sandringhambe látogattak.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Mennyire befolyásolja a Barcelona BL-elődöntős esélyeit Lewandowski sérülése? Mit csinálnak rosszul az idénybeli tizenötödik bajnoki vereségét is elszenvedő Manchester Unitednél? A tizenhat év után újra a négy közé jutott Arsenal a világ jelenlegi legkomplettebb csapata? Milyen jövő várhat az "Ágyúsok" tinicsillagára, Myles Lewis-Skellyre? Maradnia