A Fonó Budai Zeneházban és a Papp László Budapest Sportarénában várja a látogatókat a 44. alkalommal megrendezett Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásár, a Kárpát-medence legnagyobb élő népművészeti, összművészeti eseménye április 4-6. között.
Az Ukraine2EU kezdeményezés az ukrán intézményeket segíti felkészülni a csatlakozásra. Az Ukrajnától várt reformok életbe léptetését is segítő program 2027-ig működik.
Az 51 esztendős műsorvezető rengeteg fölös kilótól szabadult meg az utóbbi időben, ami nem csupán a magabiztosságát, de az életmód kérdésekkel és a változókorral kapcsolatos tudatosságát is növelte.
Ahogy arról mi is több helyen beszámoltunk, 2032 végén a Földhöz rendkívül közel halad majd el a 2024 YR4 névre keresztelt kisbolygó. Kezdetben a Nasa kutatói viszonylag nagy esélyt jósoltak annak, hogy az aszteroida becsapódik, de ennek a valószínűsége ma már az egy százalékot sem éri el. Teljesen azonban nem nyugodhatunk meg, a 2024 YR4 ugyanis 2
Kína határozottan ellenzi az amerikai "viszonossági vámokat" és erőteljes ellenintézkedéseket fog hozni jogai és érdekei védelmében - közölte csütörtökön a kínai kereskedelmi minisztérium.
Elutasította az Interpol a boszniai szövetségi bíróság kérését, egyben elfogadta Szerbia fellebbezését, és nem ad ki nemzetközi elfogatóparancsot Milorad Dodik, a boszniai Szerb Köztársaság elnöke, valamint Nenad Stevandic, Bosznia-Hercegovina többségében szerbek lakta országrészének házelnöke ellen.
A szerda éjjeli és csütörtök hajnali kereskedésben komoly pénz- és tőkepiaci következményeket okoztak Donald Trump amerikai elnök brutális vámbejelentései, amelyekre csütörtökön reggel kis eséssel reagált a forint: az euró jegyzése 400-ról 401-ig gyengült. Az elemzői reakciók szerint a vámemelések nagyobbak, mint amire számítani lehetett, és így a
Az új Twingo lehet a legolcsóbb európai elektromos autó. Erre a modellre építené alsó árkategóriás autóit a Nissan és a Dacia is. Az új Renault Twingo az egyik első valóban olcsó villanyautónak ígérkezik: a francia gyártó szerint az apróság alapára 20 ezer euró (8 millió forint) alatt indul majd.A Totalcar azt írja, hogy egy friss bejelenté
Nagy Márton szerint egy szektorális adó csökkentése nem hozza magával automatikusan az árak csökkentését - hangzott el, a nemzetgazdasági miniszter Facebook-oldalára feltöltött videóban.
Ismerős az a pillanat, amikor feszült vagy, és valaki odavet egy jó tanácsot: „Csak lazíts!” Vagy éppen: „Ne stresszelj annyit!” Ilyenkor legtöbbször felébred bennünk az ellenállás – mintha nem tudnánk, hogy jó lenne lazítani, csak épp nem megy. Mert nem ilyen egyszerű…
Tom Blomfield, a Monzo társalapítója és az Y Combinator partnere szerint a mesterséges intelligencia hamarosan felülmúlja majd a szoftverfejlesztőket a kódolás minden területén, ami jelentős társadalmi változásokat vetít előre - írja a Finextra. A témával május 27-ei Financial IT konferenciánkon kiemelten foglalkozunk, érdemes regisztrálni!
A szegénységi adatokkal kapcsolatos vádakat határozottan visszautasítja a KSH. Mint erről kiadott közleményükbe leírták: a rosszindulatú interpretációt, a hangulatkeltést, az intézmény hírnevének rontását jogilag vizsgálhatja a hivatal. Arról is írtak, hogy öt évre visszamenő revíziót hajtanak végre.
A lengyel miniszterelnök állítása szerint kibertámadás érte a pártja számítógéphálózatát. Természetesen csak az oroszok lehettek. Na jó, talán a beloruszok.
A Samsungról régóta pletykálják, hogy idén egy olcsóbb, kagylóformájú összecsukható telefont is piacra dob, amely a prémium kategóriás Galaxy Z Flip7 mellett jelenne meg – utóbbit várhatóan júliusban mutatják be
A amerikai elnök bejelentése, hogy 10 százalékos alapvámot vet ki az Egyesült Államokba irányuló összes importra, és magasabb vámokat vet ki az ország több kereskedelmi partnerére, világszerte reakciókat váltott ki.
Idén is meghirdette a családbarát munkahelyek kialakítását támogató pályázatot a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkársága: a 200 millió forint keretösszegű pályázatra olyan mikro-, kis- és középvállalkozások, nagyvállalatok, valamint költségvetési- és egyházi szervezetek pályázhatnak, amelyek hozzájárulnak a családi
Scott Bessent pénzügyminiszter szerdán azt mondta, hogy a részvénypiaci esés inkább a legnagyobb technológiai részvények esésének tudható be, nem pedig a Trump-kormányzat protekcionista politikájának.
A Nemzetközi Büntetőbíróság által körözött izraeli miniszterelnök a vártnál kicsivel később érkezett az országba. Vasárnapig szakaszos lezárásokkal kell számolni a fővárosban.
A Vígszínház társulata a hagyományokhoz híven idén is ünnepi műsorral tiszteleg a magyar költészet előtt. Az április 6-i műsor Hegedűs D. Géza rendezésében valósul meg, április 11-én a Víg Szalonban Márai Maratont tartanak, míg április 25-én a Versmegzenésítés Challenge első előadását láthatják a nézők.
A NASA frissített adatai szerint pontosabb becslés áll rendelkezésre a 2024 YR4 jelű aszteroida méretéről, valamint növekedett annak valószínűsége, hogy 2032-ben a Hold felszínébe csapódik - írta meg a NASA.
A jövőben a súlyosan elhízott betegek nem kerülhetnek fel a csípő- és térdprotézisek várólistájára. A NEAK célja a listák visszaszorítása a 2019-es szintre.
A gazdasági növekedés újbóli fokozatos beindulásával párhuzamosan a magyar cégek is összességében enyhe létszámnövekedést terveznek 2025 második negyedévére: a következő három hónapban a hazai munkáltatók 33 százaléka tervezi bővíteni jelenlegi munkaerőkeretét, miközben csökkentést 25 százalékuk jelez előre – derül ki a Manpower Magyarország frisse
A tajvani kormány csütörtökön kiadott közleményében észszerűtlennek nevezte az Egyesült Államok által Tajvan termékeire kivetett 32 százalékos vámot, és közölte: Tajpej tárgyalásokat kezdeményez Washingtonnal az intézkedés felülvizsgálata érdekében
Ez hatalmas csapás lenne a magyar gazdaságnak. Mi történt? Republikánus és demokrata szenátorokból álló csoport egy olyan szankcióscsomagot terjesztett elő, amivel Oroszország mellett azokat az országokat büntetnék, amelyek orosz olajat, gázt, vagy uránt vásárolnak – írja a Bloomberg. A tervezet szerint ezekre az országokra 500 százalékos vámokat v
Bár nem véletlenül kíváncsiak annyian Lisszabonra, Portóra vagy Algarve régiójára, Portugália számos más izgalmas kalandot is rejt magában. Persze a kisebb települések nem rendelkeznek repülőterekkel, de éppen ez adja bájukat: a spanyol határhoz közeli Monsantót például az ország kormánya is beválogatta Portugália legszebb történelmi falvai közé, e
A mesterséges intelligencia világában újabb figyelemre méltó személyi változás történt: Tim Zaman, aki korábban a Google DeepMind mérnöki és kutatásfejlesztési stratégiájáért felelt, átigazolt az OpenAI-hoz. Zaman ezentúl az OpenAI "frontier cluster" projektjein dolgozik, amelyek célja a legújabb AI-modellekhez szükséges szuperszámítógépes infrastr
Februárra ugrásszerűen megnőtt Albánia Kelet-Európába tartó káposztaexportja. Az utóbbi időszakban Bulgáriában, Lengyelországban és Ukrajnában jelentek meg az albán gazdák árui.
A hazai vállalkozások kommunikációs aktivitásait szemlélve olykor az a benyomásunk támadhat, hogy csak nyomokban húzódik meg mögöttük valamiféle magasabb szintű rendezőelv, illetve stratégiai elgondolás. A cégek mintha kampányból kampányba lábalnának, mígnem eltelik az üzleti év – roadmap-jükön az úticélok jól meghatározottak ugyan, de a desztináci
A NASA frissített adatai szerint pontosabb becslés áll rendelkezésre a 2024 YR4 jelű aszteroida méretéről, valamint növekedett annak valószínűsége, hogy 2032-ben a Hold felszínébe csapódik - írta meg a NASA.