Donald Trump legújabb vámemeléseinek várhatóan súlyosabb hatása lesz a kínai gazdaságra, mint az első kereskedelmi háború idején. A vezető közgazdászok szerint a GDP akár 2,4 százalékponttal is csökkenhet 2025-ben - tudósított a Bloomberg.
Donald Trump bejelentésére a világ nagy része reagált. Az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen arról számolt be, hogy az Unió már készíti elő a határozott válaszlépést.
Világszerte beszakadtak a tőzsdék Donald Trump szerda esti vámháborús bejelentései után. A Nike, az Apple és a Tesla 7-7 százalékot, az Nvidia 5 százalékot zuhant.
Márciusban rekordösszegű, 13,6 milliárd kanadai dollárnyi (mostani árfolyamon kb. 3 500 milliárd forint) friss tőke áramlott be a kanadai ETF-ekbe – írja a Bloomberg. Az amerikai részvényalapokból viszont nagy tőkekivonás történt, miközben a kötvényalapok nagyot meneteltek.
A klasszikus szuzukai versenypályán rendezik a 2025-ös szezon harmadik Forma–1-es nagydíját, egy a szurkolók és a pilóták körében is népszerű aszfaltcsíkon, ahol néhány módosítás miatt már biztos, hogy új kihívások várnak a mezőnyre. A tavalyi időmérő edzés Szuzukában. Fotó: hirado.hu/EPA/Franck Robichon A hétvége előtt ugyanis újraaszfaltozták az
Vegyesen mozgott a forint csütörtök reggelre a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzésekhez képest a nemzetközi devizapiacon. Az euró jegyzése reggel hét órára 400,10 forintra ment fel az előző esti 399,72 forintról, a dollár jegyzése 366,79 forintra csökkent 367,84-ről, a svájci franké pedig 418,77-re emelkedett 417,12 forintról.
Az arany történelmi csúcsra emelkedett, miután Donald Trump elnök bejelentette átfogó "kölcsönös" vámintézkedéseit, amelyek minimum 10 százalékos vámot vezetnek be az importra, fokozva a félelmeket egy esetleges globális gazdasági lassulással kapcsolatban - közölte a Bloomberg.
Már több mint 3 ezer ember halt meg Mianmarban a hat nappal korábban az országot sújtó 7,7-es erősségű földrengésben - derül ki a katonai vezetés legújabb adataiból.
Újabb szereplő hagyja el a kriptopiac leglátványosabban visszaeső szegmensét, az NFT-ket. A Bybit április 8-án végleg bezárja NFT, Inscription és IDO piacterét, miután a szegmens kereskedési volumene 95 százalékkal esett vissza a csúcsokhoz képest. A lépés nem egyedi, sokan már korábban kihátráltak a digitálisan gyűjthető tokenek piacáról: a Kraken
Trump elnök vámbejelentéseire várva szerdán kivétel nélkül estek a vezető európai indexek, bár a nap végére a veszteségeket némileg ledolgozták. A DAX végül 0,66%-ot, a CAC 40 0,22%-ot, míg az Ftse 100 0,3%-ot veszített értékéből.
Április 2-tól új fizetős parkolási övezetet vezettek be Budapest XIV. kerületében. A parkolás óránként 300 forintba kerül hétköznap reggel 8 és este 6 között.
Idén márciusban a DataHouse adatai szerint 10 489 import használt személyautó kapott hazai rendszámot. Ez az érték egy hónapon belül 8 százalékos növekedést jelent, a tavaly márciusi értéket pedig 22 százalékkal haladja meg. Ezzel együtt az első negyedévben itthon forgalomba helyezett használt autók száma meghaladta a 30 ezret, amire utoljára csakn
Több százmilliárd forint értékű orosz vagyont fagyasztott be Magyarország, ezek jelentős részét viszont teljesen mentesítették a korlátozások alól. Mi történt? Több százmilliárd forint értékű orosz vagyont fagyasztott be Magyarország – írja a HVG. A portál információi szerint az Európai Unió szankciós listáján szereplő személyekkel szemben a NAV tö
Egy igazi színészlegenda tűnik fel A renitens második évadának harmadik epizódjában! Bánsági Ildikó először játszik együtt lányával, Gáspár Katával, ráadásul nem is akármilyen szerepben – a sorozatban Somos Renáta édesanyját alakítja. Pillants bele itt a közös jelenetükbe, majd nézd meg az epizódot az RTL+ Premium streaming platformon!
A szerelem olyan érzés, amelyet nehéz szavakba önteni. Az emberi lélek mélyén rejlő ösztönök és érzések hálózatán keresztül tör utat magának, és gyakran észrevehetetlenül sző hálót a mindennapjaink köré. Miközben élvezed a mindennapokat valakivel, egyszer csak rájössz, hogy valami megváltozott, hogy az illető iránt érzett vonzalmad már nem csupán f
A Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program folytatása (Kehop Plusz) új korszakot nyit Magyarország természetvédelmében. A tíz nemzeti park igazgatóságok számára elérhető 42 milliárd forintos keretből 60 projekt indul el, amelyek célja több mint 100 ezer hektáron javítani a természeti környezet állapotát - hangsúlyozta dr. Rácz András, a
A Tesla 2025 első negyedévében mindössze 362 ezer járművet gyártott és 336 ezer járművet szállított le. A Bloomberg által megkérdezett elemzők átlagosan több, mint 390 ezer eladott autót vártak, amelytől így jelentősen elmaradt az autógyártó.
Donald Trump szerdán jelentette be, hogy az Egyesült Államok legfontosabb kereskedelmi partnereire büntetővámokat vet ki, ez pedig világszerte nagy hullámokat vetett a világ tőkepiacain. Ma reggel az ázsiai részvénypiacokon elindult az esés, a főbb piacok közül a legnagyobb mértékben a japán részvénypiacok estek, eséssel nyitottak az európai részvé
Donald Trump vámemelései súlyosabb gazdasági következményekkel járhatnak Kína számára, mint a korábbi kereskedelmi háború. A Citigroup elemzése szerint a kínai GDP akár 2,4 százalékponttal is csökkenhet 2025-ben.
Bécs közelében régészek egy római kori tömegsírra bukkantak, amelyben mintegy 150 fiatal katona maradványait találták meg. A lelet egy sportpálya építése során végzett földmunkák közben került napvilágra.
A Nestlé és a Unesco bejelentette globális együttműködését, amelynek célja, hogy a 18–30 év közötti fiatalokat olyan innovatív ötletek megvalósításában támogassa, amelyek hozzájárulnak az élelmezési rendszerek fenntarthatóságának javításához.
A Iii. Voszfeszt 2025-ben is olyan közegbe invitál, ahol a jövő megoldásairól nem elméleti síkon, hanem gyakorlati tapasztalatokon keresztül lehet gondolkodni.
A korban, amikor releváns kérdés, hogy mely munkaköröket hagyja majd érintetlenül a mesterséges intelligencia, nehéz elképzelni, hogy az emberi civilizáció egyik legősibb szerszámán lehet még javítani. Viszont a BME kutatóinak ekeszabadalma minden eddiginél hatékonyabbá teszi a talajforgatás folyamatát.
Norvégia tengeri élelmiszer exportja az Egyesült Államokba 56 százalékkal emelkedett az első negyedévben, közvetlenül az amerikai elnök által bejelenett, több évtizede nem látott mértékű vámtarifák életbe lépése előtt - számolt be a Bloomberg.
Az Európai Unió kész válaszolni az új amerikai vámtarifákra, ugyanakkor arra is nyitott, hogy párbeszéddel oszlassa el Donald Trump elnök kereskedelmi aggályait - közölte Szamarkandban Ursula von der Leyen, aki az Európai Unió és a közép-ázsiai országok csúcstalálkozóján vesz részt Üzbegisztánban.
„Rengeteg energiát fektettünk ebbe a mérkőzésbe és statisztikai szempontból számos területen jobbak voltunk, mint az ellenfelünk, de ezzel nem lehet mérkőzéseket nyerni”
Április 25-én tartja éves rendes közgyűlését az AutoWallis, melyen a 2024-es nyereség eredménytartalékban tartásáról dönthetnek a társaság részvényesei.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara közel 700 falugazdász-tanácsadója idén is segíti majd a gazdálkodókat az egységes kérelmek beadásában. A kamara szakemberei mellett a szaktanácsadók is széles körű képzést kaptak, hogy felkészülten álljanak a kamarai tagok rendelkezésére.