2025. április 3. csütörtök

ápr. 3
11:54
Itt hibáztak a munkaadók, ha most keresi őket a NAV (Haszon.hu)
A NAV csütörtöktől kezdi el kiküldeni az újabb adategyeztetési felhívásokat. Ezúttal azokat a cégeket hívja fel a hibák javítására, amelyek ugyan bejelentették az egyszerűsített foglalkoztatást, bevallásukban azonban elmulasztottak számot adni munkavállalójukról. Ha egy munkáltatónak alkalomszerűen több munkaerőre van szüksége, akkor az átm
ápr. 3
11:54
A büntetővámok hatására 450 millió dollár párolgott el a kriptotőzsdékről (icobench)
A Bitcoin és más kriptovaluták a kezdeti erősödés után meredek csökkenést tapasztaltak, ami egyértelműen a piaci bizonytalanság eredménye. Ennek
ápr. 3
11:54
Kemény, ami Magyarországon történt: 154 éve nem volt ilyen (Agrárszektor)
A csapadékmennyiség és a középhőmérséklet együttes vizsgálata alapján az elmúlt 154 év legszokatlanabbja volt a tavalyi év, emellett az 1871-1900-as időszakhoz viszonyítva a legextrémebb volt a 2024-es év februárja, júliusa. A tél és a nyár is, az augusztus és a tavasz pedig a második legszokatlanabbnak adódott - írta a HungaroMet a honlapján közöl
ápr. 3
11:56
Ruszin-Szendi Romulusz leleplezte saját magát: így támogatná a Tisza Párt Ukrajnát, "ha egyszer oda kerülnek" (Mandiner)
A volt vezérkari főnök arról is beszámolt, hogy az ukrán vezetéssel milyen kapcsolatban állt.
ápr. 3
12:00
A budapestiek dönthetnek egy fontos főútvonal fejlesztéséről (Infostart)
A Váci út egy szakaszának korszerűsítéséről társadalmi egyeztetés indult - jelentette be a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
ápr. 3
12:00
Az elmúlt 30 év egyik legnagyobb szúnyograjzására számítanak a kutatók a Balatonnál (Alternatív Energia)
Szerencsére „csak” a balatoni árvaszúnyog-helyzetről van szó – ezek a rovarok ugyan nem csípnek, tömeges jelenlétük mégis lehet kellemetlen a kutatók szerint.
ápr. 3
12:00
Ettől padlóra kerülhetnek a gazdák (Agroinform)
Donald Trump vámintézkedéseinek messzemenő hatásai lehetnek.
ápr. 3
12:00
Van még esély a belső égésű motoroknak? Újragondolhatja az EU a 2035-ös határidőt! (Autónavigátor)
Egy új bizottsági dokumentumban sokkal óvatosabban fogalmaznak a belső égésű motoros új autók 2035-ös betiltásával kapcsolatban. A megváltozott bekezdést a
ápr. 3
12:00
A Wizz Air mostantól számít a véleményedre (Spabook)
A Wizz Air elindítja Customer First elnevezésű programját, amelynek központi eleme egy olyan döntéshozatali keretrendszer, amelynek középpontjában az utas áll – értesült róla a Spabook.net. A légitársaság a következő három…
ápr. 3
12:00
A Gazprom szerint Európának nehéz dolga lesz felkészülni a következő télre (Magyar Hírlap)
Nehéz lesz idén nyáron feltölteni az európai UGS-létesítményeket.
ápr. 3
12:00
"Szégyen" – Lőw Zsolt első meccse után kiborultak a németek (Mandiner)
A drukkerek úgy vélik, nem a magyar vezetőedző a felelős a kupabúcsúért, hanem azok, akik menesztették az elődjét.
ápr. 3
12:00
Pusztán a több pénz nem oldja meg a fenntarthatóságot (Öko-drive)
Hiába a növekvő GDP és a globalizáció, ezek előnyei sem elegendőek a környezeti fenntarthatósághoz, sőt, a városiadás csak ront a helyzeten.
ápr. 3
12:03
E-mail függő lett a világ (Piac és Profit)
Az e-mailek uralják a digitális tevékenységet, naponta több mint 333 milliárd üzenetet küldenek el. További népszerű médiumok közé tartoznak a szöveges üzenetek (24 milliárd/nap) és a Google-keresések (9 milliárd/nap).
ápr. 3
12:06
A SternCom a Natur Tanya kommunikációs partnere (Kreatív Online)
A SternCom integrált kommunikációs ügynökség és a Natur Tanya étrend-kiegészítők gyártó bejelentették a kommunikációs együttműködésüket.
ápr. 3
12:06
Ez a 6 ok állhat a döntésképtelenséged mögött: a halogatás és a szorongás erre utaló jel lehet (Éva Magazin)
Nehézséget okoznak számodra a döntéshelyzetek? Stresszelsz, szorongsz, ha olyan döntést kell hoznod valamiben, és úgy érzed, hogy erre te abszolút nem vagy alkalmas? Az alábbiakban összegyűjtöttük, hogy milyen okok állhatnak a döntésképtelenséged mögött.
ápr. 3
12:06
Szabad Európa: tízmilliárd eurós hitel felvételére készülhet a magyar kormány (SzMo)
Lapinformációk szerint a pénzre az uniós támogatások pótlása és az állami beruházások felpörgetése miatt lenne szükség. A hitel devizában jönne, ami újabb kockázatokat hozhat.
ápr. 3
12:06
Sebesült katonákat mentett ki egy robot az ukrán harctérről az egyik legnehezebb hadművelet során (Rakéta)
A hírről Mihajlo Fedorov, az ukrán digitális átállásért felelős minisztere számolt be.
ápr. 3
12:06
Nagy céllal érkeznek Budapestre EP-képviselők tucatjai – magas helyről kaptak támogatót (Mandiner)
Nem fogják őket letartóztatni, az biztos.
ápr. 3
12:06
A munkáltatók 10 százalékos, a dolgozók ennél nagyobb béremeléssel számolnak idén (Digital Hungary)
A Jobtain felmérései alapján 2025-ben a munkáltatók 88 százaléka 10 százalék alatti béremeléssel számol, míg a dolgozók 86 százaléka legalább 11 százalékos növekedést szeretne. Sőt, a megkérdezett munkavállalók mintegy fele 20 százalék feletti bérnövekedést vár el. A gazdasági környezet azonban nem kedvez a magasabb béremelésnek, ennek okai az emel
ápr. 3
12:09
Cáfol a kormány: nem igazak a 10 milliárd eurós hitelről szóló hírek (Menedzsment Fórum)
Az illetékes tárca közlése szerint semmilyen formában sem készülnek hasonlóra.
ápr. 3
12:12
"Az EU inkább a tettek, mint a szavak alapján fog ítélkezni" (Magyar Hírlap)
A Nyugat az ukrajnai események miatt fokozta az Oroszországra gyakorolt szankciós nyomást.
ápr. 3
12:12
Mark Rutte: Az Egyesült Államok továbbra is elkötelezett tagja a NATO-nak (Demokrata)
"Az Egyesült Államok nem tervezi, hogy kivonul az európai védelemből."
ápr. 3
12:12
VOSZ felmérés: A vállalatvezetőknek csak a negyede tervez fizetésemelést (Növekedés)
Fogynak a cégek tartalékai, és továbbra is az alacsony kereset, a kiszámíthatatlan külső környezet, a magas árszint és a szakképzett munkaerő hiánya jelentik a legnagyobb problémát a hazai vállalatvezetőknek.
ápr. 3
12:12
Mindent magukra rántanak Orbánék: Az EU már vizsgálódik a magyar megfigyelőállam kiépítése miatt (Nyugati Fény)
Egyre sötétebb diktatúra épül Magyarországon.
ápr. 3
12:12
Megérkeztek az első kritikák az Egy Minecraft moziról – Zseniális őrület vagy totális káosz lesz Jason Momoa új filmje? (naphire.hu)
Ma érkezik a magyar mozikba az Egy Minecraft film, amelyről már meg is jelentek a legelső kritikák.
ápr. 3
12:12
Justin Bieber nem eszik, nem alszik, a felesége kétségbeesetten kér segítséget (Sassy)
Imádkozásra szólította fel a rajongókat Hailey Bieber, zavartan viselkedő férjéért ő is aggódik.
ápr. 3
12:12
Átalakul az Rtl kreatív területe (Digital Hungary)
Áprilistól Kónya Gergely és Verebély Marcell kreatív vezetőként felel az RTL Magyarország szórakoztató és fikciós műsoraiért.
ápr. 3
12:12
Riasztó eredmények: nagyobb az ember hatása a biodiverzitásra, mint eddig gondoltuk (Helló Sajtó!)
A természet sokszínűsége drámai tempóban csökken, a Föld élővilága egyre gyorsabban változik, a fajok száma csökken, a fajközösségek átalakulnak – mindezt az emberi tevékenység hajtja. Egy nemzetközi kutatócsoport, amelyben a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet is részt vett, minden eddiginél átfogóbb vizsgálatot végzett a témában.
ápr. 3
12:12
Lőw Zsolt bemutatkozása: statisztikák helyett gólok! (NB1)
Az RB Leipzig csalódottan búcsúzott a Német Kupa küzdelmeitől, miután a Stuttgart ellen 3-1-es vereséget szenvedett idegenben az elődöntőben. A
ápr. 3
12:15
Megcáfolták: nem kutat 10 milliárd eurós hitel után a kormány (Privátbankár)
Az illetékes tárca szerint nincsenek ilyen tervek.
ápr. 3
12:18
Indulnak az új, alkalmi munkával kapcsolatos adategyeztetések (ProfitLine)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtöktől kezdi el kiküldeni az újabb adategyeztetési felhívásokat; ezúttal azokat a cégeket hívják fel a hibák javítására, amelyek bejelentették ugyan az egyszerűsített foglalkoztatást, bevallásukban azonban elmulasztottak számot adni munkavállalójukról - közölte az adóhatóság csütörtökön az MTI-vel.
ápr. 3
12:18
Lázár szerint mese, hogy hamarosan elvinnének egy építési vállalkozót, a kullancsozást pedig Magyarra irányította (444.hu)
Elmondta, mire használja a kastélyként emlegetett batidai vadászházat, és azt is, hogy szerinte más, ha az ember az Alföldön pihen, mint ha a Karib-tengereken hajókázna. Szavai alapján a kullancsozás nem központi üzenet volt.
ápr. 3
12:18
Zeller: nyersen vagy főzve? (Magyar Hírlap)
Mindkettőnek megvanak a maga előnyei.
ápr. 3
12:18
Így köszöntötte Orbán Viktor Benjamin Netanjahut (Mandiner)
A magyar kormányfő szerint az izraeli miniszterelnök Budapesten biztonságban érezheti magát.
ápr. 3
12:18
Felboncolták az eddigi legjobb állapotban megmaradt mamutbébit (Telex)
A Jana néven ismert egyed százezer évvel ezelőtt élhetett. A feje és lágyszövetei is épen maradtak, a gyomra pedig tele volt táplálékmaradványokkal.
ápr. 3
12:21
Nagy dobás előtt az MBH Bank privátbanki üzletága (Piac és Profit)
Mint arról már beszámoltunk, a hazai privátbanki szektor által kezelt vagyon összértéke 2024-ben több mint húsz százalékkal nőtt. Az MBH Bank Private Banking hozta a piaci átlagot, amely eredményeként ügyfélállománya a múlt év végére 1500 milliárd forint fölé került. Bár ezzel stabilan második a cég e piaci szegmensben, Pleschinger Gyula Márk igazg
ápr. 3
12:24
Újabb hazai régióban jelentettek be lezárást a száj- és körömfájás miatt – térkép (Infostart)
A Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság után az Őrségi Nemzeti Parkban is tilalmat jelentettek be.
ápr. 3
12:24
Hivatalos, hatalmas változás jön a hazai ATM-eknél: minden számlatulajt érint, erre készülni kell (Pénzcentrum)
A napokban benyújtották azt a törvényjavaslatot, amely alapján minden településen ATM-nek kell lennie. A jogszabálytervezet ugyanakkor az egy művelettel felvehető maximális összeg nagyságát is megváltoztatja. Márpedig ez a változás a legnagyobb ATM hálózatot üzemeltető OTP Bankot is érintheti.
ápr. 3
12:24
Sokba került a Nemzetek Ligája-búcsú – Zuhanórepülésbe kezdett a válogatott (Sport365)
Marco Rossi szövetségi kapitány csapata azért esett vissza, mert márciusban kettős vereséggel, 6-1-es összesítéssel alulmaradt a törökökkel szemben a Nemzetek Ligája osztályozóján,
ápr. 3
12:24
Megjelent a kötelező állampapírtartásról szóló tervezet, van benne más csavar is (Portfolio)
Társadalmi egyeztetésre bocsátotta a kormány azt a jogszabálytervezetet, amely szigorúbb állampapírtartást írna elő egyes befektetési alapoknak, ami már a második, befektetési alapokra vonatkozó módosítás két éven belül, holott az állampapírtartást ösztönző lépések a számok alapján eddig annyira nem jöttek be. Sőt, a tervek szerint visszamenőlegyes
ápr. 3
12:24
A legtermészetesebb pillanatban kapták lencsevégre Palvin Barbarát és Dylan Sprouse-t: íme a bizonyíték, hogy ugyanolyan emberek, mint bárki más (Glamour)
A hírességek élete kívülről mindig csillogónak tűnik: vörös szőnyeg, luxusutazások és exkluzív partik. Azonban időről időre előfordul, hogy a paparazzók olyan pillanatokban kapják lencsevégre a sztárokat, amelyek megmutatják, hogy ők is hétköznapi emberek. Így történt ez a magyar topmodell, Palvin Barbara és férje, Dylan Sprouse esetében is.
ápr. 3
12:24
Évértékelő interjú Kolosi Pétertől (Márkamonitor)
Kolosi Péter, az Rtl tartalomért felelős vezérigazgató-helyettese és egyben programigazgatója a SorozatWikin részletesen elemezte a tavalyi évet, és több komoly bejelentést is tett a 2025-ös és 2026-os éveikkel kapcsolatban. A teljes beszélgetés podcast formájában hallgatható meg, abból közlünk részleteket.    Az év legeleje óta hétköznap esténként
ápr. 3
12:24
Kvíz: "Mi kék Az ég!" - 10 tavaszi vers, ismered a költőt? (SzMo)
Tavaszköszöntő, a tavaszt éltető tíz vers részletét mutatjuk ebben a játékban - felismered a költőt?
ápr. 3
12:24
Mátrix (Magyar Hírlap)
Azt mondja Bill Gates, három olyan terület van, amelyeknél a gépek nem veszik át az emberek helyét a következő évtizedben.
ápr. 3
12:24
A régió stabilitásának egyik pillére Izrael (Mandiner)
A Nemzetközi Büntetőbíróságból való kilépés az új világrend további erősödését és az Izrael Állam melletti kiállást jelzi.
ápr. 3
12:24
A hétvégén rendezik a Diósgyőr-ralit (Autószektor)
A szervezők tájékoztatása szerint az első osztályban (ORB és ORC) 33, a másodosztályban (Rally2) 32, míg a klasszikus versenyautókat felvonultató Historicban 24 páros vághat neki a viadalnak, amelynek össztávja megközelíti a 350 kilométert, és ebből a mért szakaszok 130 kilométert tesznek ki. "Idén szerettünk volna új helyszíneken versenyt rendezn
ápr. 3
12:24
Sült pisztráng batátachipsszel (egy.hu)
Borbás Marcsi receptje
ápr. 3
12:24
Akkora osztalékot fizethet az OTP, mint még soha (Telex)
Már csak a közgyűlésnek kell jóváhagynia.
ápr. 3
12:24
Medvehagymás hajtovány (Street Kitchen)
Ha gyorsan kéne valami szezonális vendégváró,de nem szeretnél bolti tésztát sütni, akkor ez lesz számodra a tökéletes recept!
ápr. 3
12:24
5 lenyűgöző tudás, amit a maják birtokoltak – Máig felfoghatatlan (Bien)
A maják kultúrája mindig is lenyűgözte az embereket. Elképesztő építményeik, kifinomult naptáruk és rejtélyes társadalmi struktúrájuk azóta is számos kutatási témát szolgáltatnak a történészek és régészek számára. Míg sokan csupán a világvégét meghirdető naptárukról ismerik őket, a maják valójában ennél sokkal többet tettek le az asztalra.

Keresés