A Jobtain felmérései alapján 2025-ben a munkáltatók 88 százaléka 10 százalék alatti béremeléssel számol, míg a dolgozók 86 százaléka legalább 11 százalékos növekedést szeretne. Sőt, a megkérdezett munkavállalók mintegy fele 20 százalék feletti bérnövekedést vár el.
A Richternél egyelőre várják a részleteket Donald Trump vámbejelentéseivel kapcsolatban, hogy a gyógyszeriparra is az általános szabályok vonatkoznak-e majd, de a gyógyszergyártó jelentős amerikai forgalmában csak mérsékelt súlya van azoknak a bevételeknek, amiket érinthet - tudtuk meg a cégtől.
Adrien Fourmaux spanyolországi tesztjét még locsolókocsi is segítette, így nedves és száraz aszfalton is tapasztalatot gyűjthetett. A Hyundai teljes csapata Spanyolországba tette át a székhelyét a héten, a legtöbb időt Thierry Neuville tölti az autóban, aki tesztjelleggel rajthoz áll a hétvégi ERC-szezonnyitón, a Sierra Morena Rallyn (ahogy egyébké
A Terrorelhárítási Központ (TEK) koordinálja Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök biztonsági intézkedéseit budapesti látogatása alatt – jelentette be a szervezet társadalmi kapcsolatok osztálya csütörtökön az MTI-nek.
Molnár Nini megható részleteket osztott meg eljegyzéséről. Kiderült, hogyan telnek mindennapjaik Fucsovics Márton teniszezővel és mikor lehet az esküvő.
Mihalik Enikő éveken át élte a csillogó New York-i mindennapokat, ahol a férjét is megismerte és ahol a gyermekük is megszületett. Most azonban a modell az életének egy újabb fejezetéhez érkezett.
Az ALDI Magyarország jelentős árcsökkentést hajt végre húsvét előtt. A vállalat az üzletek középső sorában található nem-élelmiszer jellegű termékek – mintegy 2000 árucikk – esetében kiugró mértékben mérsékli a fogyasztói árakat.
A miniszter szerint a Tisza Párt elnöke csak szájhősködik, és nincs valódi terve az ország jövőjére nézve. Lázár úgy gondolja, Magyarországon szükség van erős magyar nagytőkésekre, ugyanakkor a beruházási és közbeszerzési szabályokon szigorítani kell.
2024-ben Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyékből egyenként 16-20 ezer ember költözött el az ország más részeibe – derül ki a KSH előzetes belföldi vándorlási adataiból. Ennek apropóján megvizsgáltuk, milyen vándorlási tendenciák voltak megfigyelhetők kicsit hosszabb időtávon, az elmúlt öt évben, illetve azok milyen hatással lehe
Leállítja zalalövői nyomdájában a gyártást a svéd Elanders Csoport, de egy új termékcsoporttal tervezi a későbbi újranyitást - tájékoztatta a magyarországi cég ügyvezetője csütörtökön az MTI-t.
"Donald Trump ima-, business- és wellness központ" néven nyitotta meg tárlatát drMáriás és Weiler Péter, ahol Donald Trumpot tiszteletbeli magyarrá avanzsálták. Művészet vagy politikai provokáció? Nézd meg, miről szól a botrányos tárlat!
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara közel 700 falugazdász-tanácsadója idén is segíti majd a gazdálkodókat az egységes kérelmek beadásában. A kamara szakemberei mellett a szaktanácsadók is széles körű képzést kaptak, hogy felkészülten álljanak a kamarai tagok rendelkezésére - írja a Nak.
Nagy zuhanással nyithatnak ma az amerikai tőzsdék Donald Trump vámháborús meglepetései miatt, az európai tőzsdék is szakadnak, a forint keresi az irányt, csapkod. Pedig Trump bejelentései negatív hatással vannak a hazai gazdaság növekedési potenciáljára is, így indokolt lehet a forint gyengülése. Egyre több a dollármilliárdos, köztük 16 kriptómilli
A kisvállalkozói kedvezmény érvényesítésének lehetőségéről az szja-törvény rendelkezik. E kedvezménnyel azok az egyéni vállalkozók élhetnek, akik e törvény hatálya alatt a vállalkozói személyi jövedelemadó megállapítására vonatkozó rendelkezések szerint határozzák meg a jövedelmüket, egyszerűbben fogalmazva, akik a bevételükkel szemben a költségeik
Ha arról van szó, mit tehetünk az egészségünk megőrzéséért, gyakran találkozhatunk olyan tippekkel, amelyek rengeteget számítanak a testi egészségünk szempontjából. De semmiképp nem érdemes elfeledkeznünk az elménkről és a lelkünkről sem.
Idáig csak Burundi és a Fülöp-szigetek lépett ki a hágai bíróságból, hogy védje a véreskezű vezetőit. Magyarország egyedüli EU-s országként követheti őket.
"Donald Trump ima-, business- és wellness központ" néven nyitotta meg tárlatát drMáriás és Weiler Péter, ahol Donald Trumpot tiszteletbeli magyarrá avanzsálták. Művészet vagy politikai provokáció? Nézd meg, miről szól a botrányos tárlat!
A Magyar Mozi TV honlapján már elérhető az interjúsorozat, amelyben Udvaros Dorottyától Koltai Lajosig, Cserhalmi Györgytől Békés Italáig, Szabó Istvántól Molnár Piroskáig, Bereményi Gézától Huszti Péterig csaknem mindenki megszólal, aki fontos szerepet játszott az elmúlt évtizedek magyar filmművészetében.
Ilyenkor tavasszal a medvehagyma nagyon kedvelt alapanyaga számos sós finomságnak, kenyérnek, pogácsának, azonban érdemes néhány szabályt betartani azoknak, akik a szabadban, saját maguk indulnak e különleges csemege felkeresésére az erdőben.
Franciaországban arra szólítják fel honfitársaikat, hogy ne vásároljanak amerikai terméket, így tiltakoznak Donald Trump kereskedelmi vámjaival szemben. A #BoycottUSA címke többek között a Coca-Cola, a McDonald's, a Tesla és a Starbucks termékekre is vonatkozik.
Egy republikánusokból és demokratákból álló szenátusi csoport durva lépésre készül. Putyint békére kényszerítenék, különben jön a szigor minden energiavásárlóra.
Március 15-én, a nemzeti ünnep alkalmából a Nemzetgazdasági Minisztérium ünnepségén a Magyar Arany Érdemkeresztet vehette át Stefanich Éva, a Kavosz Zrt. vezérigazgató-helyettese.