Spórolni mindenki szeret, és ezt a legkönnyebb úgy elérni, ha tudatosan megtervezed a vásárlásaidat. Ebbe beletartozik az is, hogy keresed az olyan nagy kedvezményeket, mint amit a GLAMOUR-napok kuponjaival megszerezhetsz, de az is, hogy alapos felkészülés után csak olyan dolgokra költesz, amelyekre valóban szükséged van.
A Colossal Bioscienses nevű amerikai bio- és géntechnológiai vállalat életre keltette a 12.000 éve kihalt óriásfarkast: a Trónok harcából ismert hatalmas, fehér ragadozók immár a valóságban is léteznek, a cég pedig a mamut és az erszényesfarkas feltámasztásán dolgozik.
A feltámasztás persze csak marketing duma, ugyanakkor elgondolkodtató rekonstrukcióról van szó - tényleg jobb a "kihalásmentesítés", mint eleve nem a kihalás szélére sodorni fajokat?
A döntési folyamatok a mindennapi életünk szerves részei, hiszen nap mint nap döntéseket hozunk, akár tudatosan, akár tudat alatt. A döntésképességünk alapvetően meghatározza életminőségünket és személyiségünk alakulását is. De vajon mi áll a sikeres döntések mögött? Hogyan tudjuk biztosítani, hogy a lehető legjobb döntést hozzuk meg különböző élet
Húsvét közeledtével egyre több fogyasztó kosarába kerülnek különböző sonkatermékek. A Nemzeti Agrárgazdaság Kamara (Nak) és a Magyar Húsiparosok Szövetsége (Hússzövetség) körképe szerint a vásárlói tudatosság erősödésével egyre nagyobb teret kapnak a minőségi és a kisebb kiszerelésű termékek. A hazai feldolgozók a húsvéti időszak előtt kiemelt figy
Folytatódik a vámháború Kína és Amerika között: Peking a szerdai bejelentésében az eddig 34%-os vámot 84%-ra emelte fel válaszul Donald Trump lépéseire. Az új kereskedelmi szabályok már holnaptól, azaz csütörtöktől életbe lépnek. A két világhatalom közötti konfliktust az ázsiai piac is megérezte: a dél-koreai von például régen látott mélypontra sül
Először februárban röppent föl a hír, miszerint Gulácsi Péter a szezon végén távozhat az RB Leipzig együttesétől. Az akkori német sajtóértesülések szerint
A szerepek előre kiosztva, a végkifejlet előre ismert, Magyarország csupán a díszlet. Elítélő jelentéssel akarják nehéz helyzetbe hozni hazánkat, hogy könnyebb legyen újabb eljárásokat indítani velünk szemben. Első napjukon kormánykritikus, baloldali kötődésű, illetve nemzetközi finanszírozásból működő civil szervezetekkel és médiumokkal fognak egy
Magyarországon négy szarvasmarha telepen azonosított a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) ragadós száj- és körömfájás (Rszkf) vírussal fertőzött állatokat.
Az agrárkár-enyhítési rendszer lehetőséget teremt a tavaszi fagy által okozott károk részleges enyhítésére. A tavaszi fagykárral érintett gazdálkodóknak mindenképpen érdemes elektronikus kárbejelentést tenni az agrárkár-megállapító szervnél, a vármegyei kormányhivatal, mert ez szükséges ahhoz, hogy - az egyéb támogatási feltétel teljesülése esetén
Ha Olaszország egyeurós és relokációs programjai nem győztek meg minket, de már egy ideje agyalunk azon, hogy külföldön folytassuk az életet, akkor érdemes egy pillantást vetni a Remitly legújabb felmérésére.
A világ leggazdagabb magyar embere, Thomas Peterffy nem ért egyet azzal, hogy Trumpéknak csak fokozatosan kellett volna bevezetni a múlt hét szerdán bejelentett vámokat. Peterffy a tőzsdékről is beszélt, elmondta, hogy a mostani a legjobb vásárlási lehetőség, melyet közel 60 éves tőzsdei pályafutása alatt látott - írja a Bloomberg.
A Nemzeti Sport a givemesport.com-hoz hasonlóan úgy értesült, hogy hamarosan klubot válthat a 29-szeres válogatott Gazdag Dániel, aki a Philadelphia Uniontól a 2023-as MLS-bajnok Columbus Crew-hoz szerződhet
Ma reggel megindult a jegyértékesítés a díva júliusi budapesti koncertjére, és sokan biztosan meglepődtek az árakat látva. Aki Jennifer Lopezt akarja itthon látni, annak többet kell fizetni, mint a többi idén nálunk fellépő világsztárért.
Angelika Melnikova hetek óta nem jelentkezik, telefonja Belaruszban csengett ki. A nő volt férje és két kislánya nem sokkal korábban utaztak oda busszal Lengyelországból.
A legnagyobb amerikai bank, a JPMorgan Chase vezérigazgatója szerdán kijelentette: a Donald Trump amerikai elnök által bevezetett átfogó vámok valószínűleg recesszióhoz és a hitelek nemfizetéséhez fognak vezetni - írja a Reuters.
A sajtó egy része az elmúlt napokban téves következtetéseket vont le a Magyar Nemzeti Bank (MNB) frissen megjelent februári értékpapírpiaci statisztikájából, amit a háztartások állampapírállománya tekintetében a februári jelentős kamatkifizetések torzítottak. Az állományi változásokról a kamatfizetések hatásától megszűrt, névértékes statisztika ad
Annak ellenére, hogy a becslések szerint nagyjából 2 millió kisbolygó kering a Naprendszerben, régóta nem kapott akkora figyelmet egyetlen aszteroida sem, mint a tavaly felfedezett 2024YR4. A Nasa számításai szerint az már szinte biztos, hogy a Földdel nem ütközik majd a képződmény, de a becslések szerint egyre nagyobb az esély arra, hogy a Holdat
Gazdag Dániel karrierjében hamarosan új fejezet kezdődik: a 29-szeres magyar válogatott labdarúgó a Philadlephia Uniontól a Columbus Crew csapatához igazolhat.
A Nemzetgazdasági Minisztérium felhívására a 4iG Csoport távközlési vállalatai önkéntes díjcsökkentést hajtanak végre az inflációkövető díjkorrekcióval érintett lakossági tarifák esetében. A One Magyarország emellett új, kedvező árú ajánlatokat is bevezet lakossági ügyfelei számára.
A Portfolio Vállalati Energiamenedzsment 2025 Konferenciát záró panelbeszélgetésén a hazai és nemzetközi energiatárolási trendek, valamint a magyar piacon felmerülő műszaki, gazdasági és szabályozói kihívások kerültek középpontba. A változó szabályozás, a nyersanyagárak kiszámíthatatlansága és a hálózati engedélyezések bonyolult folyamata mind-min
A givemesport.com értesülései szerint Gazdag Dániel átigazolási díj ellenében a Colombus Crew csapatához igazolhat a Philadelphia Union együttesétől. A 29 éves magyar
Az énekes hihetetlen siker küszöbén áll. Peter Srámek nem kisebb célt tűzött ki maga elé, mint a Budapest Aréna megtöltése. Népszerűségét látva nem tűnik lehetetlen küldetésnek.
A sztárpolitológus szerint Trump szétverheti a NATO-t, és véget vethet a demokratikus államok összefogásának. Fukuyama attól tart, Kína is léphet Tajvan ellen, valamint Oroszország is kihasználhatja a helyzetet irreális békefeltételeivel.