2025. április 5. szombat

ápr. 5
6:30
Kuncze: Ha mögé nézünk Lázárnak, ott is látunk olyan dolgokat, amiről ő beszél (ATV)
A "luxizás" ellen kikelő Lázár János kampánya is szóba került az ATV Civil a pályán című műsorában.
ápr. 5
6:30
Hofi ezt utálta Magyarországban, irtózatos véleménye volt róla (Promotions)
Hofi Géza folyamatosan ostorozta a hazai és külföldi politika, a mindennapi élet visszásságait, ám azt nem lehetett mondani róla, hogy nem szerette a hazáját. Azaz, egy dolgot mégiscsak ki nem állhatott benne.
ápr. 5
6:30
A nemzeti érzés miatt harmadszor is elkötelezte magát I. (Magyar Hírlap)
Koncz Gábor: Nemecsek még lélekben sem voltam soha, a lelkem is Ács Feri volt.
ápr. 5
6:30
Lázár János bedühödött: elküldte Magyar Pétert egyenesen oda, ahová szerinte való (Mandiner)
A miniszter úgy látja, azért kampányolnak az újságírók, mert az ellenzéki politikusok túl hülyék és tehetségtelenek hozzá.
ápr. 5
6:30
Japán virágrendezés, az ikebana művészete (Magyar Mezőgazdaság)
A Gardenexpo kertészeti kiállítás színpadán Kerezsi Anita virágkötő és két kolléganője közreműködésével kapott a közönség bepillantást abba, hogyan készülnek az ikebana virágdíszek.
ápr. 5
6:30
Komolyan azt hitte, van esélye – Bozótvágóval rontott a rendőrökre egy férfi (naphire.hu)
Bozótvágóval támadt a rendőrökre, majd külföldre akart szökni egy férfi, de még időben elfogták.
ápr. 5
6:30
"Amikor az oviban hús volt meggyszósszal, el volt rontva a napom" – Németh Bálint privát séf (InStyle Men)
Hírességek gyerekkori kedvenc ételeit főzi meg, emellett azt is igyekszik megmutatni, hogy a sütés-főzés igazi örömforrás lehet.
ápr. 5
6:36
Ügyvezető díjazás nélkül: milyen járulékfizetési, bejelentési kötelezettsége van? (Adózóna)
Egy kft. ügyvezetését a két tulajdonos látja el. Az egyik ügyvezető főállású egyéni vállalkozó, a kft. tevékenységétől független tevékenységben, a másik ügyvezető a kft.-től független társaságban 40 órás munkaviszonyban foglalkoztatott. Az ügyvezetést díjazás nélkül szeretnék ellátni. Van-e erre lehetőség, és így az ügyvezetés után nem merülne-e fe
ápr. 5
6:36
A két McLaren uralta az utolsó szabadedzést a Japán Nagydíjon (Sport365)
A Japán Nagydíj harmadik gyakorlásán, Norris és Piastri mögött a harmadik leggyorsabb George Russell volt. A negyedik Charles Leclerc, az ötödik Max
ápr. 5
6:36
Kocsis Csillag – A 2024-es év női Sup-sportolója (AQUA)
A hölgy még csak 17 esztendős, de már megnyerte a korosztályos világbajnokságot, és ezzel kiérdemelte a 2024. év női Sup sportolója címet. Kocsis Csillag személyében a Balatonfüredi Yacht Club egy újabb vizes sportágban tette le a névjegyét. Aqua: Mikor és miként kerültél kapcsolatba a Sup-ozással, és kik segítik a felkészülésedet?K. Cs.: Először 1
ápr. 5
6:36
Károly és Kamilla megszállottjai ennek az egyszerű ételnek (Femcafe)
Iii. Károly király és Kamilla királyné a világ legkülönlegesebb fogásait fogyaszthatják nap mint nap, ők mégis egy roppant egyszerű, pillanatok alatt elkészíthető eledelért rajonganak.
ápr. 5
6:36
Donald Trump meghosszabbította a TikTok amerikai működését (Magyar Hírlap)
Az alkalmazás egyesült államokbeli tulajdonlásáról szóló tárgyalások jól haladnak.
ápr. 5
6:36
Megmondta, a Fradi ellen soha többet nem lép pályára, a kapitány nem számít a legjobb magyar játékosra – top híreink a sport világából (Mandiner)
Futsal, kézilabda, labdarúgás, és a hét legolvasottabb cikkei.
ápr. 5
6:36
7 élelmiszer, ami hihetetlen hatással van az agyra - támogatják a memóriát és lassítják a kognitív hanyatlást! (InStyle)
Memória-turbózó, agyserkentő ételek a kognitív hanyatlás ellen: ezeket fogyaszd, ha támogatnád a mentális egészségedet.
ápr. 5
6:36
Hőhullámok, ingerlékenység és izzadás a menopauza alatt - ezeket az ételeket kerülje! (EgészségKalauz)
A táplálkozás nagy jelentőségű lehet a menopauza tüneteinek enyhítésében, a csontritkulás, a hízás és más negatív egészségi következmény mérséklésében. De nemcsak arra érdemes figyelni, mi legyen a tányéron, hanem arra is, mit érdemes elkerülni.
ápr. 5
6:36
Ez a város van a legközelebb az űrhöz, a körülmények mégis a pokolra emlékeztetnek (Drive)
Bár első hallásra akár idillinek hangozhat egy olyan magasan fekvő városban élni, mint a perui La Rinconada, a valóságban rengeteg hátulütője van – például az oxigénhiány. De a ritkás levegő mellett is van bőven probléma: nem véletlenül írta le egy turista úgy a várost, mint a „világ legborzasztóbb helye”.
ápr. 5
6:39
Kényezteti felhasználóit a YouTube (Infostart)
Az év végéig több frissítés is érkezik a YouTube Shorst videószerkesztőjébe, a mesterséges intelligencia pedig már a tavasszal beköltözik, hogy segítse a felhasználókat.
ápr. 5
6:42
Ez az egy szó akár 4 százalékkal növelheti az ingatlan értékét (Femcafe)
Egy friss elemzés szerint van egy szó, amely bizonyítottan nagyobb érdeklődést kelt – és akár 4%-kal is megdobhatja az ingatlan értékét. Vajon te is jól használod ezt a trükköt?
ápr. 5
6:42
Jelentős különbségeket fedeztek fel tudósok az emberek és a mesterséges intelligencia gondolkodásában (Hamu és Gyémánt)
Annak ellenére, hogy a mesterséges intelligencia napról napra egyre fejlettebb, a problémafelismerő és -megoldó képességei több szempontból is hagynak kivetnivalót maguk után. Bár az önmagát és a világot tanulmányozó rendszer képes adatbázisokat elemezni, a kreatív gondolkodás hiánya komoly következményekkel járhat.
ápr. 5
6:42
A magyar bevándorláspolitika is téma volt (Magyar Hírlap)
Az amerikai Kongresszus épületében tartották nemzetközi konferenciát.
ápr. 5
6:42
Lángokban állt Esztergom környéke: döbbenetes képeket rögzítettek (Mandiner)
A sűrű fekete füstöt több környező településről is látni lehetett.
ápr. 5
6:42
A Google tudja, hogy mit mondasz a hálószobában? – Több száz titkos hangfelvétel került napvilágra (Médiapiac)
Egyre több Google-felhasználó állítja, hogy hangvezérlésű eszközeik – például a Google Home vagy a Google Asszisztens – tévesen rögzítették magánbeszélgetéseiket, sőt, egyes esetekben ezeket az adatokat harmadik feleknek is továbbították.
ápr. 5
6:48
Ovecskin beállította Gretzky gólrekordját (Magyar Hírlap)
A kanadai sztár személyesen gratulált az orosz támadónak.
ápr. 5
6:48
Pride – a transzneműek célja nem más, mint a gyerekek befolyásolása (Mandiner)
Perverz tudósok torz elméletei alapozzák meg azt az ideológiát, amit a pride-on is ünnepelnünk kellene.
ápr. 5
6:48
Mi történt? Mészáros Lőrinc eladta az egyik aranytojást tojó tyúkját (Nyugati Fény)
Másik Orbán-közeli üzletemberhez vándorolt a cég.
ápr. 5
6:54
Hangulatos fotókon Gyula, a kis ékszerdoboz: így jártuk be egy babával a várost (Éva Magazin)
Még a Covid alatt, 2020-ban látogattunk el Gyulára, ahol egyszerre vonzó és szívszorító volt a kietlenség. A gyönyörű kisváros, ami bepasszolna bármely európai ország trendjébe, csaknem teljesen kihalt volt, úgy sétafikáltunk benne, mint egy mumifikálódott gyémántban. Idén visszatértünk kisgyerekkel, hogy lecsekkoljuk, mi változott az élet visszaté
ápr. 5
6:54
Sokáig gyönyörködnél a tulipánokban? Ez a titka! (Agroinform)
Ha ismered a kis titkait, nagyon sokáig szép marad a tulipán!
ápr. 5
6:54
Gyakran fáj a lapockád? Ezt üzeni a tested a kellemetlen érzéssel (Glamour)
A mai rohanó világban sokan nap mint nap fáradtnak érezzük magunkat, és olykor különféle fájdalmakat is tapasztalunk, például a lapockánk környékén. Tapasztalhatjuk azt, hogy megfáradt a nap végére a hátunk, de akár már úgy is ébredhetünk, hogy merev a nyakunk vagy sajog a vállunk, amiért gyakran a rossz alváspozíciót szokás okolni. Azonban az ilye
ápr. 5
6:54
3 eldugott olasz kisváros, amit (még) nem özönlöttek el a turisták (Igényesférfi.hu)
Akár egyénileg, akár egy turistacsoport tagjaként fedezed fel Olaszországot, életre szóló élmények sokaságára számíthatsz. Most következő cikkünkben négy páratlan szépségű, mégis kevéssé ismert itáliai kisvárost ajánljunk a figyelmedbe.
ápr. 5
6:54
"A mai fiatalok folyamatosan azt élik meg, hogy kevesek" – A Gyere Be Ház választ ad az online világ kihívásaira (WMN)
Hamar János szorongó, kívülálló fiatalként lett heroinfüggő. Súlyos mélypontok, lecsúszás és elmagányosodás után a rehabról már úgy jött ki, hogy tudta: addiktológiával és prevencióval szeretne foglalkozni. Jánossal a mai gyerekek sokszor reménytelennek tűnő jövőjéről, függőségekről, permanens károkat okozó dizájner drogokról beszélgettünk, és arró
ápr. 5
6:54
Hogyan kerüljünk el harminc krónikus betegséget (Magyar Hírlap)
Megelőzés tabletták nélkül.
ápr. 5
6:54
Ugyanaz a 3D nyomtató egy mérnök és egy orvos kezében? (newtechnology.hu)
A 3D nyomtatás folyamatos fejlődése új lehetőségeket nyit mind az ipari, mind az egészségügyi alkalmazásokban. A Formlabs legújabb mSLA technológiás nyomtatóinak biokompatibilis változatai, a Form 4B és Form 4BL, kimagasló
ápr. 5
6:54
Eljött ez az idő is: immár a családok is megérezhetik a tomboló járvány negatív hatásait (Mandiner)
Szomorú hírt közölt a gyermekek egyik kedvenc állatkertje.
ápr. 5
6:54
Vége a titkolózásnak, tragikus hírt jelentett be a népszerű énekes – Már az egész testében elterjedt a halálos kór (naphire.hu)
Szörnyű hírt jelentett be a népszerű énekes: súlyos veserákkal küzd.
ápr. 5
6:54
Krónikus stressz: az új népbetegség, ami nap mint nap támad (Life&Body)
A magyar dolgozók jelentős többsége rendszeresen tapasztal stresszt mind munkanapokon, mind szabadnapjaikon – derült ki az Affidea Magyarország friss kutatásából. A felmérés a munkahelyi és magánéleti stressz gyakoriságát, annak forrásait, valamint a magyar lakosság stresszkezelési szokásait vizsgálta. A kutatás célja, hogy ráirányítsa a figyelmet
ápr. 5
6:54
5 tünet, ami arra utal, hogy nem fogyasztasz elegendő Omega-3-at (Bien)
Ha a bőröd száraz, a koncentrációd csökkent és indokolatlanul fáradtnak érzed magadat, akkor nagyon általános tüneteket tapasztalsz – talán Omega-3 hiány áll a háttérben?
ápr. 5
7:00
Száj- és körömfájás: operatív törzset hoz létre a kormány (ATV)
A kormány állategészségügyi operatív törzset állított fel, amely azonnali hatállyal megkezdte működését, hogy koordinálja a száj- és körömfájás elleni védekezésben részt vevő hatóságok, valamint védelmi és biztonsági szervek tevékenységét – jelentette be Nagy István agrárminiszter pénteken közzétett videóüzenetében.
ápr. 5
7:00
Trump egyértelmű kudarcot vallott Ukrajnában, Putyin az összes ígéretét megszegte (Promotions)
Az amerikai elnök a gazdasági életben megszokott szabályok szerint próbált az oroszokkal dűlőre jutni Ukrajna ügyében, ám a személyes jó kapcsolatra és kölcsönös bizalomra épülő taktikája csúfos kudarcot vallott.
ápr. 5
7:00
Kelet-Európában próbálják ki a jobboldal ellehetetlenítését (Magyar Hírlap)
A globalista, balliberális rendszer úgy épült fel, hogy a gépezett egyszerűen, úgymond jogi eszközökkel, ami tulajdonképpen diktatórikus eljárás, le tudja venni a politikai palettáról a jobboldalt, ha az nagyon megerősödik.
ápr. 5
7:00
Lázár János közzétette a nagyon várt kullancshatározóját: pontosan elmondta, kikre gondolt (Mandiner)
A politikusokról és a hozzátartozókról is szó esett.
ápr. 5
7:00
Először az Egységes Kérelem beadása, aztán az ellenőrzés jön (Magro)
Az Egységes Kérelem (EK) benyújtására 2025. április 7-től lesz lehetőség a szokásos júniusi véghatáridővel
ápr. 5
7:02
A növényvédelmi drónpilótaképzés részleteiről írt a Mate (Magro)
Több mint két éve indult el a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, valamint az Abz Drone Kft. közös növényvédelmi drónpilótaképzése
ápr. 5
7:06
Megkötnék Xabi Alonso kezét (Sport365)
Úgy tűnik, hogy a Bayer Leverkusen edzője, Xabi Alonso gyakorlatilag „várakozó állásban lévő” Real Madrid-edzőként tekinthető. A baszk szakembert széles körben Carlo
ápr. 5
7:06
Legjobb esetben nyár végéig tudnak még harcolni az ukránok (Magyar Hírlap)
Az oroszok abból indulnak ki, hogy megnyerték ezt a háborút és ennek a sikerét szeretnék learatni.
ápr. 5
7:06
A turisták még nem lepték el, pedig ennek az úticélnak a látnivalói egészen páratlanok (Növekedés)
Mivel nemrég nyílt meg az utazók előtt Szaúd-Arábia - ahol mostanság rendszeresen tartanak fontos diplomáciai találkozókat - egészen sajátos élményt kínál még a sokat látott turistáknak is.
ápr. 5
7:09
Kiderült, hogy fagylaltban mérve jobban élünk-e, mint ötven éve (Infostart)
Jelentősen változott a fagylalt ára és az átlagfizetés is 1970 óta, de nem azonos mértékben.
ápr. 5
7:12
A Nap sötét oldala - meglepő és veszélyes hatásai lehetnek egy mágneses viharnak (Rakéta)
Nem is gondolnánk, mi mindent befolyásol egy geomágneses vihar.
ápr. 5
7:12
Keanu Reeves titokban tűnt fel a budapesti Casa Mexában (Street Kitchen)
Nem először jár nálunk, de most is sikerült észrevétlennek maradnia – majdnem. Keanu Reeves, a John Wick és a Mátrix univerzumának csendes hőse a minap a budapesti Casa Mexába tért be.
ápr. 5
7:18
Számos élelmiszernél az árak csökkenése elérte akár a 40-50 százalékot is (ProfitLine)
Számos élelmiszernél az árak csökkenése elérte akár a 40-50 százalékot is az árrésstop hatására, amely reális intézkedésnek tűnik, hiszen voltak olyan termékek, ahol 80-120 százalékos volt az árrés - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) makrogazdasági elemzésért felelős helyettes államtitkára pénteken az M1 aktuális csatornán.
ápr. 5
7:18
Bukás: Gundel Takács Gábor vetélkedője, az 5 Arany Gyűrű máris lekerül az RTL műsoráról (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.

Keresés