Rettenetes fájdalmai miatt ment kórházba a fiatal nő, majd 16 órán keresztül hiába várt kezelésre. A műtét után kiderült, hogy megmenthették volna a lábát.
Nem csak a mesterséges intelligenciához való alkalmazkodás függvénye, hogy versenyképesek maradunk-e a szakmánkban. Ahhoz, hogy naprakészek maradjunk a karrierünkben, tisztában kell lennünk azzal is, hogyan változik az iparágunk és mit akar a piac. Saját szakmai fejlődésünk és a szervezet stratégiai irányai nem függetlenek egymástól – éppen ellenke
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
Amikor virágokat ajándékozunk vagy kapunk, sokszor nem is gondolunk bele, milyen mély üzenetet hordoznak ezek a színes csodák. A virágok azonban régóta szoros kapcsolatban állnak az emberi kultúrával, szolgálva a régmúlt idők szerelmi vallomásaitól a modernkori ünneplésekig. Befolyásuk nemcsak a kertjeink szépségét növeli, hanem érzéseink és gondol
Örülni annak, hogy nyílnak a virágok, almát majszolni a szabadban egy pléden ülve, mosolyogni a csicsergő madarak hallatán, tojást keresni okostelefonnal egy kiállítótérben vagy épp nyuszi szobrokat keresni a fővárosban? – ezek mind beleférhetnek a húsvétot váró hetekbe, hiszen Budapest ezer és ezer felfedezni valót kínál azoknak, akik kíváncsiak,
A miniszter szerint a magyar vállalkozóknak nem kéne jachtokat vásárolniuk, bár ha egy politikus elfogad egy meghívást egy ilyen jachtra, abban már nem lát kivetnivalót. A miniszter pátyi fórumán párhuzamot vont a Pride és a dohányzás között, aztán vitába szállt Szájer József melegségéről.
Egy kereskedelemi háborúnak nincsenek nyertesei - figyelmeztetett helyi idő szerint pénteken António Guterres ENSZ-főtitkár, akinek szavait szóvivője, Stéphane Dujarric tolmácsolta.
Bevallom, én abba a csapatba tartozom, akik imádják a nyúlhúst és rajonganak az erdélyi konyháért. Így nem is volt kérdés számomra, hogy összedobjak egy olyan ételt, amit a szomszédaink előszeretettel fogyasztanak húsvétkor.
Amerikai kutatók arra jutottak, hogy 44 éves kortól kezd el gyorsabban öregedni az emberi agy egészen 67 éves korig, amikor is lassul a folyamat. Az amerikai Stony Brooks Egyetem kutatói egy vizsgálat során arra jutottak, hogy van egy pont az ember életében, amikortól kezdve az agy rapid módon kezd el öregedni.A PNAS-ban megjelent tanulmá
Az Egyesült Államok és Kína közötti gazdasági és technológiai feszültségek középpontjában ismét a TikTok áll. Donald Trump elnök legutóbbi döntése szerint újabb 75 napos haladékot kapott a népszerű videómegosztó alkalmazás, amelyre az amerikai törvények értelmében vagy eladási kötelezettség, vagy tiltás vár.
Barna medvéről készített felvételt egy vadkamera a szlovákiai Kelenye község határában. közeledik a medvék párzási időszaka, ezért a környéken lakókat óvatosságra szólítják fel.
A 24-25-ös kilométer között, az országhatár felé vezető oldalon történt balesethez a törökbálinti hivatásos tűzoltók vonultak. A három járműben összesen négyen utaztak, hozzájuk mentő érkezett – közölték. Az Útinform azt írta: Az M1-es autópályán a Hegyeshalom felé vezető oldalon baleset történt. Biatorbágy és Herceghalom között a 25-ös km-nél a kü
Két egyszerű, a konyhában is megtalálható alapanyag visszafordíthatja az Alzheimer-kórt - derült ki egy tanulmányból. A tudósok szerint a rozmaringban és a zsályában található vegyület felhasználásával elkezdhetik kifejleszteni az állapot kezelési módszerét.
Kevés olyan játékos van, akinek a távozása valódi korszakhatárt jelent egy klub történetében. Kevin De Bruyne ilyen. A Manchester City belga középpályása tíz év után int búcsút az egyesületnek – és ezzel egy korszak zárul le a Premier League-ben.
Évtizedekig kutatta a világhírű váci múmiákat dr. Szikossy Ildikó antropológus. A nagyszabású nyomozás során megdöbbentő, felemelő és megrázó pillanatok is szép számmal akadtak, miközben fény derült többek között a kivágott szívű apáca és egy drámai császármetszés rejtélyére.
A Tisza párt rendezvényén is szavaló színészpár politikai szerepvállalásról, karrierépítésről, művészi és társadalmi célú színházról beszélt Veiszer Alinda műsorában.
A rózsa évszázadok óta a szerelmet, a szépséget és az eleganciát testesíti meg, így nem csodálkozunk, hogy a világ egyik legnépszerűbb és leggyönyörűbb virága. Hazánkban számos varázslatos rózsakertet találhatunk, ahol a legkülönlegesebb fajták között sétálva csodálhatjuk meg a természet szépségeit, miközben a rózsák bódító illatukkal ejtenek ámula
Április 12-én és 13-án megnyitják a látogatók előtt a Nagymaros-Visegrád közötti közműalagutat. A kalandos sétára pedig bárki jelentkezhet. Alább mutatjuk is a részleteket.