A gyermekek nevelése kétségtelenül a szülők egyik legnagyobb kihívása, különösen a dicséret és a fegyelmezés terén. Szeretnénk, ha gyermekeink boldog, kiegyensúlyozott felnőttekké válnának, amihez elengedhetetlen, hogy megfelelő visszajelzéseket biztosítsunk számukra, legyen szó dícséretről vagy fegyelmezésről. Egy-egy apró szó vagy gesztus olykor
Az ukrán mezőgazdasági export 23,4%-kal csökkent áprilisban az előző hónaphoz képest, igaz, ez a szakértők szerint a szokásos szezonális mintázatot követi - tudósított a Kyiv Independent.
Ezzel szemben Magyarország továbbra is a zéró tolerancia elvét követi, amely egyre inkább stratégiai előnyt jelent a közép-európai régió stabilitása és közbiztonsága szempontjából.
Az amerikai férfi szándékosan maratta meg magát kígyókkal, és injekciózta magába a mérgüket. A kutatások szerint olyan antitestei vannak, amikből hatásos ellenméreg készülhet.
Dmitrij Fjodorovics Poljakov a szovjet katonai hírszerzés, a Felderítő Főcsoportfőnökség vezérőrnagya volt, aki a hidegháború egyik legjelentősebb kettős ügynökeként vonult be a történelembe.
Most, hogy végre tartósan melegszik az idő, és a fagyveszélynek nyoma sincs, elérkezett a pillanat, hogy a cserepekben teleltetett kivit, fügét, gránátalmát vagy datolyaszilvát végre a kert földjébe költöztessük. Néhány fontos szabályt azonban mindenképp be kell tartani!
Az ex-UFC-sztár Kamerunban, a yaoundéi körzetben szenvedett motorbalesetet, amely során egy fiatal lány, a 17 éves Ntsama Brigitte Manuella életét vesztette. A
Az Építési és Közlekedési Minisztériumhoz tartozó Közlekedési Hatóság munkatársai április 14-től 20-áig tartó, egyhetes ellenőrzésen a külföldi honosságú autószállító járművek esetében 22 alkalommal állapítottak meg szabálysértést. A hatóság összesen 9,88 millió bírságot szabott ki, amelyet a helyszínen maradéktalanul be is szedett. Az autószállít
Donald Trump mindig híres volt extravaganciájáról. Mielőtt politikusnak csapott fel már közszereplő volt. Most lehet, hogy nagyon rossz magamutogatást választott.
Mikita Vailupau számára az SC Magdeburg ellen elvesztett negyeddöntős párharc visszavágója volt az utolsó Bajnokok Ligája-mérkőzés a One Veszprém kézilabdacsapatának mezében.
Rövid időn belül egy újabb, de már gyengébb, 6,4-es erősségű földrengés mértek Chile és Argentína partjainál péntek késő este. Áldozatokról vagy károkról nem érkeztek jelentések, és cunamiveszélyt sem rendeltek el.
Angelina Jolie-t legkisebb fiával, a 16 éves Knox-szal kapták lencsevégre a lesifotósok, és a rajongók nagy meglepetésére már jóval magasabb volt édesanyjánál. De amellett sem mehetünk el szó nélkül, hogy a tinédzser egyre jobban hasonlít a szüleire, Angelina és Brad Pitt vonásait egyaránt örökölte.
A fővárost és Pest vármegyét leszámítva továbbra is azokban a vármegyékben mutatnak komolyabb érdeklődést az ingatlanvásárlók, ahol óriásberuházások történtek - derül ki a zenga.hu ingatlankereső oldal adataiból. A nyaralót kereső budapestiek közül már minden negyedik a Dunára voksol.
A legtöbben évente, vagy 12 hónaponként maximum párszor járunk háziorvosunknál és csak viszonylag kevesen fordulunk rögtön magánegészségügyi szolgáltatóhoz panaszok esetén. A háziorvosi rendszer egészével kapcsolatban pesszimista a magyar lakosság, de személyes tapasztalataink a saját háziorvosainkról túlnyomórészt pozitívok. Ezek a főbb megállapít
A csúsztatott palacsinta sokak kedvence, nem véletlenül: a lekváros-diós palacsintatorta akár még ünnepi alkalmakra is tökéletes választás. Mi most egy kicsit más, még izgalmasabb receptet hozunk. Ez a csúsztatott palacsinta még a kezdő szakácsok számára is könnyen abszolválható recept.
Szükségállapotot hirdetett Novorosszijszk fekete-tengeri orosz kikötőváros polgármestere szombaton azután, hogy egy ukrán dróntámadás lakóépületeket rongált meg és legalább öt ember, köztük két gyerek megsebesült.
Egy 38 éves nő szombat kora reggel egy bombát akart az egyik banknál elhelyezni, de a robbanószerkezet a kezében felrobbant és életét vesztette az észak-görögországi Thesszaloniki városában. A robbanásban több üzlet és jármű is megrongálódott.
Most épp pápai babérokra tör. A Truth Socialon osztotta meg magáról a fotót, ahogy egyházi díszben feszít. Februárban királyi koronával a fején szerkesztett magáról egy képet, amely egy általa készített Time magazin címlapjára került.
A combok közötti dörzsölés sokak számára jelenthet mindennapos kényelmetlenséget, és bár ez a probléma gyakran az izzasztó nyári hónapokban tűnik fel, valójában egész évben okozhat gondokat. Az alábbi ötvenegy tipp segítségével azonban jelentősen csökkenthetjük vagy akár teljesen meg is szüntethetjük a kellemetlen érzést.
A bárányhimlő (varicella) az egyik leggyakoribb, leginkább az őszi-téli szezonban tomboló betegség. Elsősorban 3 és 10 éves kor közötti gyerekek körében, zárt közösségben okoz járványt. Terjedése rendkívül gyors: cseppfertőzéssel a levegőn keresztül fertőz, de a használati tárgyak is közvetítik. A betegséget okozó vírus ellen 2019 őszétől kisgyerme
A Merkantil Bank Liga 27. fordulójában, vasárnap a 10. Soroksár SC látogat a Kolorcity Arénába. A feljutásért harcoló barcikaiak vezetőedzője, Erős Gábor a meccs előtt elmondta, a hátralévő fordulókban több fiatal is szerepet kap majd, de a cél nem változott.