Turán Frigyes 2019-ben már tudott ERC-futamot nyerni, a skodás versenyző pedig idén is szeretne olyan teljesítményt nyújtani, amire büszkék lehetnek szurkolóik.
Az ügyfélélmény (CX) és a digitális megoldások terén vezető, globális szolgáltató, a Konecta közép-európai klasztere – Magyarország, Csehország és Szlovákia – több szinten is figyelemre méltó eredményeket ért el az első negyedévben, amelyek ismét megerősítik, hogy az elsőrangú ügyfélkiszolgálás kulcsa egy elkötelezett és támogató munkahelyi kultúra
"A DOGE egy életmód, akárcsak a buddhizmus" – magyarázta Musk az újságíróknak nyilatkozva a Fehér Házban. A techmilliárdos üzletember elárult olyan dolgokat is, hogy többször is a Fehér Ház Lincoln-hálószobájában aludt- és Trump elnökkel fagyizott is ott.
Miközben Zak Brown a kulacsos üzenetével élcelődik a Red Bullon, a színfalak mögött komoly kémkedés zajlik: a bikások kétségbeesetten keresik a McLaren gumikezelésének titkát.
Durván elfajult a konfliktus a királyi családban. A brit sajtó újabb belső konfliktusról számolt be, amely nemcsak protokolláris kérdéseket érint, hanem mély, személyes törésvonalakat is felszínre hozott
Az egész életében bűnözésből élő Yunice Abbas korábban könyvet írt Kim Kardashian 2016-os kirablásából, most kilenc társával együtt elindult a tárgyalás az ügyben
Lily Allen bocsánatot kért Katy Perrytől, amiért "gonoszkodott" vele, és bekapcsolódott az amerikai énekesnő űrrepülésén való gúnyolódásba."Valójában semmi szükség nem volt arra, hogy belekeverjem a nevét. Sokat gondolkodtam rajta, és teljesen felesleges volt ráhúzni a vizes lepedőt. Úgy értem, nem értek egyet azzal, amit tettek, de nem ő volt az e
Mi magyarok együvé tartozunk, itt Európa szívében, a Kárpát-medencében – jelentette ki Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter szombaton a partiumi Székelyhídon a határon átívelő, Álmosdra vezető zarándoklat kiindulópontjánál. Hankó Balázs a romániai Székelyhíd és a magyarországi Álmosd közötti, Böjte Csaba ferences szerzetes vezette zaránd
Ez a leander metszésének titkai, ha így csinálod roskadozni fog a virágoktól Habár a leander igen nagy népszerűségnek örvend, és nyáron csodálatosan fénylenek rikító színű virágai, és képes egyfajta trópusi hangulatot varázsolni bármelyik házba, mégsem elég számára csak annyi, hogy megkapja a kellő napsütést. Rengeteg tápanyagra, és vízre van szüks
Aleksandar Vucic szerb elnök egészségügyi problémák miatt úgy döntött, hogy idő előtt befejezi amerikai látogatását, és hazautazik. Erről a Tanjug szerb hírügynökség számolt be szombaton.
Ezt a növényt most ültesd el, és egész nyáron megvéd a kullancsoktól A monarda ( én még nem is hallottam róla)– vagy más néven méhbalzsam vagy indiáncsalán – nemcsak egy nagyon mutatós és szép virág, de igazi főnyeremény lehet a kertben. A méhbalzsam szép, finom illatú, gyógyhatású, és még a nem kívánt vérszívókat, például a
Gene Hackmant halála után két hónappal Új-Mexikóban helyezték örök nyugalomra felesége, Betsy Arakawa mellé. Gyermekei jelöletlen sírba temették, miután kizárta őket a végrendeletéből.
Aleksandar Vucic szerb elnök egészségügyi problémák miatt úgy döntött, hogy idő előtt befejezi amerikai látogatását, és hazautazik. Erről a Tanjug szerb hírügynökség számolt be szombaton.
Bármit is állított Franco Colapinto szponzora, az Alpine megerősítette, nem tervezi Jack Doohan imolai leváltását. Versenyzőjüket már nem hatják meg ezek a pletykák.
Az amerikai Fred Kerley-nek nem ez az első rendőrségi ügye, de szemtanúk szerint most nem is ő okozott orrvérzéses sérülést, hanem a jelenlegi barát lecsúszó ökle.
A Red Bull pilótája és párja, Kelly Piquet első közös gyermeküknek örülhetnek. A baba születése miatt Verstappen kihagyta a médianapot, de a hétvégén rajthoz áll.
Máltán nemcsak napfény, tenger és jó bor vár rád, hanem olyan izgalmas múlt is, amit élmény lesz felfedezni – még akkor is, ha alapból nem vagy egy nagy történelemrajongó.
Az elmúlt időszak tapasztalatai alapján mind többen tervezik állatpanzió - beleértve a kutyapanzió vagy napközi szolgáltatás -, valamint állatkozmetika indítását. Ezen igényre reagálva a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) részletes útmutatót dolgozott ki mindkét tevékenységre a szabályos működés érdekében.
Orosz Barbara után Szabó Zsófi sem marad a reggeli műsorban, a TV2 teljesen átszabja a Mokka csapatát. Úgy tudni, Zsófi nagyobb feladatokra készül a csatornánál.