Egy friss brit tanulmány szerint a klímavédelem nemcsak a bolygó, hanem az emberek egészsége szempontjából is kulcsfontosságú, a kibocsátások csökkentése pedig nemcsak a halálozási arányt csökkentheti, hanem hozzájárulhat az egészségügyi egyenlőtlenségek mérsékléséhez is.
Bár az idén 75 esztendős Forma–1 idei szezonjában a Ferrari eddig kiábrándítóan szerepel, aligha vitatható, hogy az autósport leglegendásabb alakulata az olasz istálló.
A szója gyomirtásában alkalmazható hatóanyagok skálája nem széleskörű, ezért a megfelelő hatékonyság és eredmény elérése érdekében fontos figyelembe venni azokat a befolyásoló tényezőket, amelyek direkt vagy indirekt módon határozzák meg a szója sikeres gyomirtását.
Megjelent az antimikrobiális rezisztencia elleni küzdelmet szolgáló pályázat, amely jelentős segítséget jelent az állattenyésztőknek az állatbetegségek hatékonyabb kezelésében és megelőzésében.
Minden induló és érkező járatot felfüggesztett a belgiumi Charleroi repülőtér egyik frissen földet ért repülőgépen elhelyezett robbanóanyagról szóló bejelentés miatt - írta a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál kedden.
Az európai uniós csatlakozás óta robbanásszerűen nőtt az élelmiszerimport Horvátországban - írta a Jutarnji List című horvát napilap a horvát statisztikai hivatal adataira hivatkozva.
A világ egyik legismertebb akciósztárját, a XXX és a Halálos iramban filmek ikonikus arcát mindenki felismeri, pillanatok alatt. Vin Diesel negyed évszázada Hollywood egyik alappillére, akinek élete egy nyitott könyv a rajongói előtt – de vajon hányan tudták, hogy a sztárszínész neve csupán egy művésznév.
Kevesebb mint egy éven belül másodjára emeli meg RTL+ Premium nevű streamingplatformja árát az RTL Magyarország. Aki nem akar vagy nem tud még többet fizetni a streamingplatform használatáért, választhat egy új, reklámos verziót, amelynek indulási időpontját most bejelentették.
Közös bemelegítéssel kezdődött tavaly a sérült fiatalok hagyományosan Gyulán megrendezett, vármegyei találkozója, melyen csaknem nyolcszáz látogatót fogadtak. Kedd délelőtt Alt Norbert alpolgármester a sportcsarnoknál megtartott sajtótájékoztatón jelentette be, hogy az országosan egyedülálló, ingyenes programot idén is megrendezik. A sajtótájékozta
Minden induló és érkező járatot felfüggesztett a belgiumi Charleroi repülőtér egyik frissen földet ért repülőgépen elhelyezett robbanóanyagról szóló bejelentés miatt - írta a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál.
Az egyházi 1%-os kampányok csak akkor lehetnek sikeresek, ha megmutatják az egyház társadalmi problémák iránti érzékenységét, a megoldások felé mutató hasznosságát, és humánus, személyes, „emberi arcát”.
"Változás kell, és ha úgy tudom segíteni ezt a változást, hogy nem indulok el, akkor így fogom segíteni" – írta a Momentum országgyűlési képviselője, korábbi elnöke.
Az elmúlt héten a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 1985-en lépték át Bács-Kiskun vármegyében. A szabálytalankodóknak legalább 50.000 forint közigazgatási bírságot kell fizetniük, a kiszabható bírság összegének maximuma pedig 468.000 forint. Az a sofőr, aki az 53-as számú főúton 90 helyett 184 km/h-val közlekedett, 312 ezer forintos bírsá
Olyan gyér lett a Szuezi-csatorna forgalma, hogy Egyiptom kénytelen fontolóra venni a hajók áthaladási díjának jelentős csökkentését. Drasztikusan visszaesett Egyiptom bevétele a Szuezi-csatorna forgalmából a jemeni húszi milícia hajózás ellen intézett támadásai miatt. A Szuezi-csatorna Hatóság ezért díjcsökkentést fontolgat a forgalom vis
Dér Heni kisfia, Beni már négyéves, és az énekesnő ennek örömére egy igazán szívmelengető videót osztott meg róla a közösségi oldalán. A felvétel tele van vidám, őszinte pillanatokkal, amelyek bepillantást engednek a család meghitt és szeretetteljes mindennapjaiba. A kis szőke herceg feltűnően hasonlít anyukájára.
Idén is kiosztották könnyű- és komolyzenei kategóriákban az Artisjus-díjakat: összesen tizenegy zeneszerző, szövegíró, valamint alkotói közösség munkáját ismerték el. Geszti Péter életműdíjat kapott, a többi könnyűzenei kategóriában Tóth Szabolcs, Lombos Márton, a 4S Street, Hegedűs Józsi, Oláh Krisztián vehették át a díjat május 12-én a Magyar Zen
Egy hét múlva, május 20-án rendezi meg a Portfolio Csoport kecskeméti Agrofood Konferenciáját, amely tematikus módon foglalkozik a hazai élelmiszeripart leginkább érintő aktuális kérdésekkel. Május 21-én pedig - szintén Kecskeméten - jön az Agrofuture Konferencia, amely az agrárium fenntarthatósági és innovációs trendjeit tűzi napirendre.
Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője kedden közölte, hogy Oroszország készül az Ukrajnával május 15-én esedékes isztambuli tárgyalásokra, ám további részleteket egyelőre nem árult el. Arra a kérdésre, hogy valóban várható-e, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök személyesen is találkozik Volodimir Zelenszkij ukrán államfővel Törökországban, még nem szüle
Izrael légicsapást mért egy kórházra a Gázai övezetben, mert szerinte a Hamász iszlamista terrorszervezet parancsnoki központot működtetett a létesítményben - jelentette be kedden az izraeli hadsereg.
Az Erste szektorelemzője ma reggel tette közzé a Richter első negyedéves eredményéről szóló angol nyelvű összefoglalóját. Az elemzés főbb megállapításai:
A Központi Statisztikai Hivatal friss adatai szerint az Ónixvihar, az Apám szerint és az Egy ropi naplója kötetekből jelent meg idén a legtöbb példány. Kevésbé meglepő módon úgy tűnik, még mindig a gyerekkönyvekre van a legnagyobb igény Magyarországon, de az új Éhezők viadala-előzményregényből és az örök visszatérő Rupi Kaur kötetéből is sokat nyom
Az Apple fontolgatja az őszi iPhone termékcsaládjának áremelését, azonban szeretné elkerülni, hogy az emeléseket azokra az amerikai vámokra vezesse vissza, amelyek Kínából érkező importot terhelik, ahol eszközeinek nagy részét összeszerelik. A technológiai óriás részvényei a tőzsdenyitás előtti kereskedésben hét százalékkal emelkedtek, követve a sz
Legkevesebb tizennégyen meghaltak, hatan pedig kritikus állapotban kerültek kórházba pancsolt szesz fogyasztása miatt Észak-Indiában - közölték kedden a helyi hatóságok.
Sok szülőt inspirál az anyatermészet, amikor a megfelelő nevet keresi, nem véletlenül. Az elemek, növények, állatok és tájak mind-mind lenyűgöző forrásai lehetnek a különleges és jelentéssel teli babaneveknek. Összegyűjtöttünk néhány csodálatos, természet által ihletett babanevet, amelyek lányoknál és fiúknál is jól csengenek.
Kedden Brüsszelben rendezték meg a második EU-Ukrajna Védelmi Ipari Fórumot, amelyen az ipar több mint 500 képviselője vett részt. A találkozó célja a két fél közötti együttműködés erősítése, a közös beszerzések ösztönzése és Ukrajna támogatása volt a prioritást élvező védelmi képességek megszerzésében.
Május 26-án új évaddal tér vissza TV2-re A hegyi doktor – Újra rendel. Végre a magyar közönség is láthatja a 18. évadot, amelyben a főszereplő Hans Sigl oldalán Gryllus Dorka színésznő is feltűnik majd.
Scott Bessent, az amerikai pénzügyminiszter szerint az Európai Unióval folytatott kereskedelmi tárgyalások lassabban haladhatnak a tagállamok eltérő érdekei miatt, miközben az ázsiai partnerekkel gyorsabb megállapodásokra számít – jelentette a Bloomberg.
"Judeo-bolsevik, genetikailag predisponált magyarellenes, rasszista tömeggyilkos" – így jellemezte a DK politikusát a Rák Sándorné által megosztott poszt.
"Júniustól nincs kímélet: vagyonelkobzás, kitiltás, börtön vár a drogdílerekre" – közölte a kábítószer-kereskedelem felszámolásáért felelős kormánybiztos kedden a közösségi oldalára feltöltött videójában.
Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője kedden közölte, hogy Oroszország készül az Ukrajnával május 15-én esedékes isztambuli tárgyalásokra, ám további részleteket egyelőre nem árult el. Arra a kérdésre, hogy valóban várható-e, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök személyesen is találkozik Volodimir Zelenszkij ukrán államfővel Törökországban, még nem szüle