Új korszak kezdődik a cannes-i filmfesztivál vörös szőnyegén: a szervezők betiltották a meztelenséget és a túlméretezett ruhákat. A döntés nem meglepő a közelmúlt botrányai – mint például Kanye West felesége, Bianca Censori Grammy-mutatványa vagy a fesztiválon három évvel ezelőtt felsőruházat nélkül megjelenő tüntető – után. A grandiózus eseményen
Kis híján az AC Milan labdarúgója lett 2020-ban a Liverpool magyar ásza, Szoboszlai Dominik. Erről az olasz sztárcsapat korábbi szakmai igazgatója, Zvonimir Boban mesélt a Milan Hello podcastban.
A Honda Motor Co. japán járműgyártó vállalat kedden közzétett eredménybeszámolója alapján nyereségének jelentős zsugorodására számít a folyó pénzügyi évében az Egyesült Államok vámintézkedéseivel kapcsolatos bizonytalanság miatt.
Az ügyben nem indult ellene eljárás. A politikus szerint párttagokat toborzott a helyszínen, akik viszont így már nem lehettek volna az állomány tagjai.
A Magyar Nemzet információi szerint ma Ukrajna helyzete miatt összeül a Védelmi Tanács. A testület 2022-ben alakult, és olyan kérdésekkel foglalkozik, mint a nemzetbiztonsági szolgálatok, közbiztonság, határrendészet, honvédelem, menekültügy, katasztrófavédelem, terrorelhárítás, valamint a védelmi fejlesztések előterjesztései és jelentései. A Védel
Május 15-éig (csütörtök) lehet szankciómentesen igényelni az agrárbiztosítási díjtámogatást a Magyar Államkincstárhoz (MÁK) benyújtott egységes támogatási kérelemben. Aki így tesz, akár 70 százalékát is visszakaphatja az idén befizetett agrárbiztosítási díjainak – hívja fel a figyelmet mai közleményében a Független Biztosítási Alkuszok Magyarország
A BBC oknyomozása szerint brit katonák civileket végezhettek ki Afganisztánban és Irakban. Több veterán is megszólalt: volt, aki szerint a gyilkolás egyeseknél függőséget okozott.
Ha eddig azt gondoltad, hogy a piros csak a téli ünnepek, a forró csokoládé és a karácsonyi pulcsik színe, akkor itt az ideje, hogy újragondold! A piros ugyanis a nyár egyik legizgalmasabb, legélettelibb árnyalata, ami minden bőrtónushoz és stílushoz passzol. Egyetlen piros pólóval is számtalan friss, nőies vagy éppen vagány szettet állíthatsz össz
A Duna House legfrissebb adatai szerint a 2025 áprilisában Budapesten zárult adásvételek csaknem felében befektetési célból vásároltak ingatlant – ez a tendencia új lendületet adhat a fővárosi piac szerkezetének és árazásának is.
A felek Az élet szép! Keretezd újra! című országos fotópályázata arra hívja fel a figyelmet, hogy a hétköznapi pillanatok is lehetnek olyan szépek és értékesek, mint egy galériában kiállított műalkotás.
Az írisz, más néven nőszirom, sok kertbarát kedvenc dísznövénye. Látványos, elegáns virágaival tavasztól nyár elejéig színt visz az ágyásokba. Előfordul azonban, hogy az írisz évről évre kizöldül, szépen fejlődnek a levelei, mégsem hoz virágot. Ennek hátterében többféle ok is állhat.
Megjelent a Szardínia Rally nevezési listája, melyen 68 páros szerepel, akik közül 12-en Rally1-es autóval indulnak, 33 kettős pedig a WRC2-es bajnokságban áll rajthoz.
Gelencsér Ferenc a második a pártból, aki a héten bejelentette, hogy nem indul jövőre a választáson. A Momentum képviselője úgy véli, így tudja segíteni a kormányváltást.
Az annak idején engedély nélkül felállított és azóta is komoly társadalmi vitákat kiváltó hegyvidéki turulszobor ügyében új fejlemény történt. A Magyar Kétfarkú Kutya Párt vezette új önkormányzat a szobor elbontását helyezte kilátásba, erre reagálva Lázár János építési és közlekedési miniszter most "nemzeti emléknek minősülő műemlékké" nyilváníttat
Petőfi Sándort egyáltalán nem kedvelte az apósa, pedig ha sejtette volna, milyen lesz Szendrey Júlia második férje, máshogy állt volna a költővel való kapcsolathoz.
Minden induló és érkező járatot felfüggesztett a belgiumi Charleroi repülőtér egyik frissen földet ért repülőgépen elhelyezett robbanóanyagról szóló bejelentés miatt - írta a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál kedden.
Ukrajna gyorsított európai uniós felvétele nem előkészített, sok kárt okozhat nemcsak a magyar mezőgazdaságnak, hanem egyre több ország és szakmai szervezet állásfoglalása szerint az egész európai mezőgazdaságnak.
Súlyosabb büntetések, több eszköz a rendőrségnek, új szabályok az elterelésre, a szülők kötelező értesítése - számos újdonság aktiválódott az új drogtörvénnyel.
A három éve tartó orosz-ukrán háború során először ülhetnek egy asztalhoz a két ország vezetői május 15-én Isztambulban. De még egyáltalán nem biztos, hogy lesz-e belőle tárgyalás vagy sem, ugyanis a Kreml mind ez idáig nem közölte, hogy Putyin is részt venne-e rajta. Zelenszkij pedig kikötötte, ő csak akkor megy el, ha az orosz elnökkel egyeztethe
Az Európai Unió új irányelvvel kívánja hatékonyabbá tenni az importáfa beszedését a harmadik országokból érkező távolsági értékesítések esetében. A cél az egyablakos importáfa-rendszer (IOSS) elterjesztése és az eladók felelőssé tétele az áfafizetésért a vevők helyett. A szabályokat 2028. július 1-jétől kell alkalmazni a tagállamokban.
Áprilisban a fővárosi lakásvásárlók 43 százaléka befektetési céllal szerzett ingatlant, ez az arány január óta folyamatosan emelkedett, márciusban elérte a 45 százalékot is; eközben az adásvételek száma országos és budapesti szinten is csökkent, így az adatok azt jelzik, hogy a budapesti piac még a keresletcsökkenés mellett is vonzó terep maradt a
A kormány hivatalos oldalán megjelent a kukoricatermelők gazdasági veszteségeinek ellentételezéséről szóló rendelet tervezete. Ezt az Agrárminisztérium társadalmi egyeztetésre is bocsátotta, a vélemények beküldésére azonban csak néhány nap áll a lakosság rendelkezésére
A Parkinson-kór az Alzheimer-kórhoz hasonlóan egy lassan előrehaladó, degeneratív idegrendszeri betegség, melyre az orvostudomány mai állása szerint nem létezik gyógymód. A kór a hírességeket sem kíméli, ezért utánajártunk annak, hogy mely sztárok küzdenek nap mint nap a betegséggel.
Egy évvel ezelőtt bombaként robbant a hír: Eva Mendes lett az aludobozos FloeWater arca. Azóta a kristálytiszta víz már 5 országban érhető el, és most még nagyobb durranás érkezett – a világsztár és a márka új szintre emelte az együttműködésüket egy újabb látványos, inspiráló reklámfilmmel. A kampányfilm egy mesébe illő helyszínen, a gyönyörű Avalo
Az állami közbeszerzéseken is taroló vagyonvédelmi cég idén már nem Tasnádi Lászlónak termeli a százmilliókat. Kijött az ESG Holding Zrt. céges beszámolója.
Nem állt üzleti kapcsolatban a BKV-nál működő számlagyár irányítójával, az ügyhöz nincs köze – ezt mondta az Inforádióban Bolla Tibor, akit hétfőn a saját kérésére mentett fel a BKV vezérigazgatói tisztségéből a főpolgármester. Bolla Tibor hangsúlyozta: a személyét ért támadások ellen meg fogja védeni magát, de a BKV és a főváros védelme érdekében
A Magyar Nemzeti Bank összesen 103 millió forint bírságot szabott ki kilenc biztosítóra a csoportos hitelfedezeti biztosítások termékfelügyeleti és-irányítási problémái miatt. Az MNB a piaci szereplőktől mielőbbi intézkedést vár el annak érdekében, hogy garantálják a megfelelő termékfelügyeleti és -irányítási folyamatokat.