Idén május 20-ig kell leadni a személyi jövedelemadó bevallásokat. A nyugdíj megtakarítással és egészségpénztárral rendelkezők az adóbevallásukban jelezhetik igényüket a befizetések után járó adójóváírásra, amelynek maximális mértéke 280 ezer forint is lehet – hívta fel a figyelmet a Grantis.
Május 20-án éjfélkor lejár a személyi jövedelemadó bevallásának határideje. Az adóhatóság ugyan a többségnek elkészítette a bevallás tervezetét, de fontos, hogy mindenki átnézze, és ha szükséges, kiegészítse. Ne felejtsünk el rendelkezni az adónk 1+1 százalékáról sem, így számunkra fontos célokra is juthat a befizetett adónkból!
Peter Bogdanovich, Bob Rafelson és William Friedkin után a hatvanas-hetvenes évek Hollywoodjának újabb kimagasló egyénisége távozott: 92 esztendősen elhunyt Robert Benton, a Bonnie és Clyde és a Kramer kontra Kramer legendás alkotója.
Az Alkotmánybíróság kimondta: sérült az információs önrendelkezéshez való jog, amikor a bíróság érdemi vizsgálat nélkül utasította el Németh Dániel újságíró keresetét, aki a Pegasus kémszoftverrel történt megfigyelésével kapcsolatban próbált hozzáférni a róla szóló titkosítási döntésekhez. Miután bizonyíték merült fel arra, hogy két mobiltelefonját
Megkezdte működését a Digital Realty új, szolgáltató-semleges adatközpontja Krétán, amely lehetővé teszi a nemzetközi, regionális és helyi tenger alatti kábelek összekapcsolását, segítve ezzel a felhő- és távközlési szolgáltatókat, valamint a
Országok és nemzetek sorsát írja át az amerikai elnök, hazája történelmének legnagyobb szerződésével, és egy komplett ország felfegyverzésével. Veszprémy László Bernát írása.
Oroszország komoly fenyegetést jelent az egész NATO-ra nézve, aminek újabb bizonyítéka, hogy egy orosz vadászgép május 13-án Észtország felett megsértette az észak-atlanti szövetség légterét - közölte Margus Tsahkna észt külügyminiszter az X-en.
Éreztél már olyan késztetésed, hogy azonnal levágatod a hosszú hajad? Nem vagy egyedül ezzel, a rövid frizurák most óriási népszerűségnek örvendenek. Úgy tűnik, egyre többen gondolkozunk azon, hogy bevállaljuk életünk legmerészebb hajvágását.
A volt tőzsdeelnök, egyetemi szakközgazdász a Klasszis Podcastban elmondta a véleményét arról, miért robbantotta ki Trump a vámháborút, mi lehet annak végkimenetele, mi várható az orosz-ukrán háborúban, mi történhet annak lezárása után Ukrajnával és az orosz elnökkel. De szó esett arról is, lehet-e egyszerre jóban lenni az egymással nem e
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Stella Li, a BYD ügyvezető alelnöke írta alá a megállapodást. A gyártás után a fejlesztés is beindul Magyarországon. Orbán Viktor közölte: a megállapodás azt jelenti, hogy a jövő autóit is nálunk fogják gyártani.
Mintegy százmilliárd forint értékű beruházást jelentett be a BYD kínai autógyártó, amelynek keretében a cég a magyar fővárosba telepíti az európai vállalati és fejlesztési központját - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
Egészségesen étkezni, élni, trendi lett 2025-ben, és ez nem véletlen. Egyre több kutatás, ismeretterjesztő tanulmány, illetve szakember hívja fel arra a figyelmet, hogy a hosszú távon fenntartható egészségnek az alapja az egészséges táplálkozás, illetve az elegendő testmozgás. A jó táplálkozásnak pedig az egyik legfontosabb alappillére a megfelelő
Mit jelent valódi társadalmi felelősségvállalás egy multinacionális vállalatnál? Hogyan lehet elkerülni, hogy a CSR ne váljon puszta kirakatkommunikációvá? És mit tanít egy állami gondozott gyerekekkel zajló művészeti mentorprogram a fenntarthatóságról, a lojalitásról vagy épp a belső motivációról, a legelesettebbek lehetőségeiről? Oláh Ágnessel, a
Mintegy százmilliárd forint értékű beruházást jelentett be a BYD kínai autógyártó, amelynek keretében a cég a magyar fővárosba telepíti az európai vállalati és fejlesztési központját - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten. A tárcavezető a jelentős beruházás újabb részleteit azok után ismertette, hogy Orbán
Szijjártó Péter a Nato informális külügyminiszteri ülését követően elmondta: lengyel kollégája most ugyanazokat a vádakat ismételte el, amelyeket az ukrán lejárató kampány során az elmúlt napokban, illetve hetekben hallani lehetett. A tárcavezető hozzátette, a magyar álláspont ennek ellenére sem fog változni.
Az UNICEF Magyarország vezetője – maga is egy fiú édesanyja – nemcsak statisztikákról, hanem személyes tapasztalatokról is beszél: gyerekkatonákról, gyerekmunkáról és -rabszolgaságról, szexuális bántalmazásról – és arról, hogyan lehetne és kellene jobban óvni a fiúgyerekeket.
Igaz, hogy kényelmesebb, mint a tűsarkú, de minden örülni fog a reneszánszát élő trendnek? Hivatalosan is visszatért az éksarok. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy Katalin walesi hercegné ruhatárának is fontos darabja. A Castañer márkájú ékcipőt 2019-ben látták először a hercegnén, melyet azóta is szívesen visel.A családi tulajdonban lévő
Mindenkinek vannak vágyai, erotikus vágyai is. Az evolúció adománya. Nem véletlenül élvezzük a szexet, amely alapvetően a létfenntartást hivatott szolgálni, de mint oly sok minden másban, ebben is befolyásolhatóak vagyunk.
Egy jól működő, látványos és minden igényt kiszolgáló otthoni wellness tér kialakításakor rengeteg szempontot kell figyelembe venni. Ebben segít a május 24-ig látogatható SpaTrend Expo, ahol személyes tanácsadás mellett hatalmas kedvezmények is várnak!
Gianni Infantino elnök késése miatt órákkal később kezdődött a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség, azaz a Fifa éves kongresszusa. Amelyről tiltakozásul az európai szövetség
Soha nem volt még ennyire izgalmas és átalakulásokkal teli időszaka a globális autóiparnak, mint napjainkban. Magyarország kiemelt helyzetbe kerülhet, amikor a világmárkák és a technológiai újítások ütköznek egymással. A kérdés adott: elszenvedői vagy aktív szereplői leszünk a változásoknak? Ezt a dilemmát járja körben május 21-én az Automotive Sum
A világ legértékesebb márkái között 2025-ben is változatlanul a technológiai óriások uralkodnak. A Kantar által 20. alkalommal kiadott BrandZ Global Top 100 rangsor élére ismét az Apple került, amely 28%-os növekedéssel elérte az elképesztő, 1,3 billió dolláros márkaértéket. A második helyre a Google futott be 944,14 milliárd dollárral (+25%), míg
A legfrissebb amerikai inflációs adatok és a kínai vámtételek csökkentéséről szóló hírek átmeneti megnyugvást hoztak a pénzpiacokon, fellendítve a tőzsdei árfolyamokat is. A Fed azonban továbbra is kivár, miközben nő a politikai nyomás. Vajon meddig tartható ez az egyensúly? – teszi fel a kérdést Bod Péter Ákos közgazdász, a Magyar Nemzeti Bank egy
Az Iveco részt vesz a Tour d'Europe 2025 elnevezésű kezdeményezésben, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet a megújuló üzemanyagok szerepére a klímasemlegesség 2050-ig történő elérésében.
Saját terményt nevelni nemcsak pénztárcabarát megoldás, de fenntarthatóbb is, mint a boltban kapható, gyakran messziről importált és vegyszerezett zöldségek; most eláruljuk, mely palántákat érdemes minél hamarabb elültetned!
Jenei Ági és Zoltán egy padon beszélgetve próbálnak többet megtudni egymásról, azonban a férfi zavarában megjegyzéseket tesz kiszemeltje munkájára. A meditációs life coach-ként dolgozó Áginak nem tetszik a beszólogatós humor, amit ki is fejez randipartnerének. Az RTL+ Premiumon már elérhető ez a rész, amelyben kiderül, mennyire húzott falat a Határ
Reese Witherspoon, az olvasás egyik legnagyobb hollywoodi nagykövete, most épp azoknál húzta ki a gyufát, akikkel közös szenvedélyt oszt meg: a könyvekért rajongó követőinél.
A csornai tanuszoda építése körüli bonyodalmak után az újra kiírt közbeszerzést a leggazdagabb magyarok listájának első, illetve a tizenhatodik helyén álló üzletemberek érdekeltségei nyertek.
Kancellárrá történt megválasztása után első alkalommal nyilatkozott az AfD párt sokak által követelt betiltásáról Friedrich Merz. A konzervatív politikus egy lapinterjúban azt hangsúlyozta, hogy a pártot politikai téren kell legyőzni.
A közép- és kelet-európai (KKE) részvénypiacok az év elején meredeken emelkedtek, a magasabb vámok áprilisi bejelentése után viszont az index a globális piacokkal együtt visszaesett. A megnövekedett kereskedelmi költségek közvetlen hatása miatti aggodalmak a recessziós félelmekkel súlyosbodtak. A szalagcímek mögé nézve árnyaltabb a kép - a Fidelity