Számottevően többet takarítanak meg a jövedelmükből a magyar háztartások, mint amennyi az eurózóna háztartásaira jellemző arány. A magyar megtakarítási kedv 2011 előtt alulmúlta a nyugat-európaiakét, később felzárkózott, 2018 óta pedig lényegesen magasabb pályán halad – eltekintve a Covid kitörése körüli rövid időszaktól. A hazai megtakarítási szer
A Toyota elnöke óvatosságra int az elektromos járművek kizárólagos támogatásával kapcsolatban, és a hibrid technológiák mellett érvel a karbonsemlegesség eléréséhez.
A legtöbben úgy nőttünk fel, hogy legtöbbször a hibáinkra hívták fel a figyelmet az iskolában, az edzésen és talán még otthon is. Pirossal aláhúzták, amit rosszul írtunk, lefelé osztályoztak, ha valamit nem tudtunk, megszóltak, ha nem váltottuk gólra a meccslabdát. Ez a hiányalapú szemlélet évtizedekig meghatározta a nevelésünket. De mi lenne, ha e
A nyugat-európai nagyvárosok idegenforgalmát mára megmételyezte a tömegturizmus, így hát a békésebb, csendesebb kirándulásokra áhítozó külföldiek figyelme most a kontinens keleti régiójára összpontosul.
A dísznövények gondozása sokkal többet jelent egyszerű öntözésnél vagy megfelelő fényviszonyok biztosításánál. A siker egyik legfontosabb, mégis gyakran háttérbe szoruló eleme a minőségi virágföld használata. A talaj nem csupán fizikai támasztékot biztosít a növényeknek, hanem komplex ökoszisztémaként működik, amely tápanyagokat, mikroorganizmusoka
Akár azért, mert a fenntarthatóságot tartod szem előtt, akár azért, mert szeretnéd megőrizni pénztárcád épségét, a ruhatárad frissítésének egyik legjobb módja az úgynevezett kapszula darabok beépítése. Ezek az örök klasszikus alap ruhadarabok nemcsak sokoldalúan kombinálhatóak, hanem időtálló eleganciát és stílust is hordoznak magukban.
A Microsoft bejelentette, hogy hamarosan új biztonsági funkciót vezet be a Teams platformon, amely – az értekezleteken megosztott tartalmak védelmének érdekében – megakadályozza, hogy a felhasználók képernyőfelvételt készítsenek.
2025 áprilisában a magyar gazdák 30,1 százalékkal kevesebb traktort vettek, mint egy évvel korábban, 2023 negyedik hónapjához képest pedig 53,2 százalékkal kevesebb traktor talált gazdára most. A legkapósabb traktormárka áprilisban a Claas volt, amelyből 20-at adtak el a hónapban, a második helyen a Solis végzett, abból 17 darabot értékesítettek. A
Ahol teljesítési feltétel az állandó lakcím megszerzése, ott minden államilag támogatott hitelkonstrukcióra vonatkozik a "mentesség" - tájékoztatott a Navracsics Tibor vezette KTM, amikor a helyi önazonosság védelmét célzó törvényjavaslatról kérdeztünk.
Minket, embereket is megvisel, akár még meg is betegíthet, ha valaki vagy valami folyamatosan megcsapolja az energiánkat. A növényekkel sincs ez másképpen.
Donald Trump 79. születésnapján nagyszabású katonai parádét tartanak Washingtonban, ami az amerikai hadsereg 250. évfordulóját is ünnepli. A The New York Times szerint drágább lehet az összköltség, mint azt korábban gondolták.
Egy új tanulmány kimutatta, hogy egy gyakori összetevő, amely számos népszerű energiaitalban megtalálható, fokozhatja a vérrák kialakulásának kockázatát.
Carlo Ancelotti, Thomas Tuchel után José Mourinho lehetne a harmadik ilyen tréner, aki BL-győztesként lehet szövetségi kapitány. Ancelotti a brazil válogatott kispadjára
A faluközösségek organikus módon, a tájjal szoros kölcsönhatásban önfenntartó közösségek voltak. Minden porta megtermelte a családjának szükséges élelmiszert, zöldséget, gyümölcsöt, húst.
Az SAS és SBS brit különleges erők egyes tagjai sportot űztek az alvó, sebesült, fegyvertelen felnőttek, sőt akár gyerekek agyonlövésében Afganisztánban vagy Irakban. A kivégzettek holtteste mellé hamis bizonyítékként fegyvert tettek, feletteseik a jelentéseket kozmetikázták. Gyanús, hogy a tálib hatalomátvétel után sok afgán elitkatona azért nem m
A Plútó 2025. május 4-én retrográd mozgásba kezdett. Ennek eredményeképpen 4 csillagjegynek erőteljes és energikus új korszak veszi kezdetét. Vajon te is köztük vagy?
A Fertő tónak csupán egy keskeny széle érinti a Magyarországot a világörökség részét képező Fertő-tájon, azonban itthon is megannyi lenyűgöző látnivalóra lelhetünk. Csíkos égererdő túraAz ország egyik legrégebbi madárvártájától, a 19. század végén épült Esterházy Madárvártából indul a közel 8 km-es túra, amely a Hany Istók tanösvényen vezet el mink
Egy szokatlan, mégis egyre népszerűbb módszer terjed a szórakozni vágyók körében – állítólag ez a kulcs ahhoz, hogy ne kínozzon a szörnyű másnap. De mi ez az új trend és mi köze van a zebrákhoz?
Bár a Föld felszínének kétharmadát tengerek és óceánok borítják, arról szinte semmit sem tudunk, hogy mi rejtőzik a mélyükön. A Live Science által szemlézett legújabb tanulmány szerint az emberiség eddig mindössze a mélytengeri tengerfenék 0,001, azaz egy ezred százalékát térképezte fel – ez gyakorlatilag Vas vármegye területe.
Görögország szigetei annyira változatosak, hogy gyakorlatilag mindenki találhat köztük saját igényeinek megfelelőt. A legtöbben mégis olyan úti célokat választanak, mint Athén vagy Míkonosz – köztük viszont találunk egy elfeledett szigetet, ami nemcsak, hogy a Kükládok legzöldebbje, de Görögország legolcsóbb szigete is egyben. De megéri inkább ide
Tavaly az EU-ban a 20 és 64 év közötti, teljes és részmunkaidős munkavállalók tényleges heti munkaóráinak száma a főállásukban átlagosan 36,0 óra volt, szemben a 2014-es 37,0 órával.
A titkosszolgálat nyomozást indított James Comey, az FBI volt igazgatója ellen egy közösségimédia- bejegyzése miatt, amelyet a republikánusok Trump elleni erőszakos üzenetként értelmeztek.
2025. május 13-án lépett hatályba a számviteli törvényt módosító rendelkezés, amelynek köszönhetően az összevont (konszolidált) fenntarthatósági jelentést készítő anyavállalat mentesül az egyedi fenntarthatósági jelentés készítése alól. Átmeneti szabály alapján az érintettek már a 2024. évet érintően is élhetnek e lehetőséggel.
Egy törvényjavaslat alapján a bankok adófizetési kötelezettsége megemelkedhet 2026-ban. De hogyan hathat ez az ügyfelekre? Megemelkedhetnek a számladíjak, hitelkamatok?
A fürdőszobánk gyakran a nyugalom szigete, ahol a reggeli rutinunk és az esti ellazulás rituáléi zajlanak. Ám lehet, hogy néhány megszokott termék, amit nap mint nap a kezedbe veszel, valójában többet árt, mint használ.
Pénteken és hétvégén is 20 fok körül alakulnak a maximumok. Sokfelé megerősödik majd a szél, néhol akár viharos is lehet, és elszórtan zápor, zivatar is előfordulhat a napokban.
A renitens 2. évada véget ért – de csak most jön az igazi kihívás! A drámai jelenetek, váratlan fordulatok és fülbe mászó beszólások után itt az idő, hogy bebizonyítsd: tényleg végignézted és figyeltél is! Összeállítottunk egy 10 kérdéses idézetkvízt, amely kizárólag a második évadból válogat – a feladatod csupán annyi, hogy kitaláld, ki mondta az
Vajon mi állhat annak hátterében, ha úgy érzed, hogy semmi nem halad előre, ha a csapatod nem úgy működik, ahogy szeretnéd vagy ha minden feladat végül nálad landol? Vörös Szilva szervezetfejlesztési konzulens cikke segít felismerni azokat a vezetői szokásokat, amelyek sokszor épp a vezető működéséből fakadnak. Az életminőségünk és a vállalkozásun
Reggel az első gondolatunk nem a kávé, hanem a telefonunk. Ellenőrizzük az üzeneteket, gyorsan ránézünk az e-mailekre, majd elmerülünk az Instagram legfrissebb posztjaiban. És ez még csak a nap kezdete…
Éles hangvételű véleménycikkben bírálta a BBC World Service finanszírozásának megvágását Martin Bell, a legendás haditudósító. A brit közszolgálati média egyik legismertebb arca szerint a leépítések nemcsak a globális tájékozódást veszélyeztetik, de saját életét is kockára tették a múltban, amikor a szolgálatra támaszkodott konfliktuszónákban.
A Forma–1-es szabadedzések és F2-es edzések mellett magyar és angol foci, tenisz, kerékpár és baseball is szerepel a sportcsatornák pénteki élő kínálatában.
A rendszeres testmozgás az egyik legjobb dolog, amit tehetünk az egészségünk érdekében. Számos kutatás bizonyítja, hogy a rendszeres aktív tevékenységek jelentősen növelik az élettartamot, illetve a hosszú távú egészség megőrzését. Azt pedig ne felejtsd el, hogy soha nem késő elkezdeni sportolni, még akkor sem, ha semmi tapasztalatod nincsen ezen a
A Samsung bejelentette 2025-ös televízió és hangprojektor termékcsaládjainak bevezetését, a legtöbb új készülék Magyarországon már elérhető a vállalat webáruházában. Az először a CES 2025 kiállításon bemutatott új eszközök a fejlett mesterséges intelligencia (MI) technológiák integrálásával nyújthatnak páratlan és még személyre szabottabb audiovizu
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.