2025. június 4. szerda

jún. 4
13:51
Magyar Péter: közösen építünk, megosztva elbukunk (Infostart)
Mondjuk ki június 4-én: össze kell fognunk. Minden magyarnak, egymásért! – fogalmazott Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke a nemzeti összetartozás napja alkalmából szerdán kiadott közleményben.
jún. 4
13:51
Pünkösd: bejelentették nyitvatartásukat a nagy boltok – ezt lépi a Lidl, a Spar, a Tesco, az Auchan és a többiek (vg.hu)
A pünkösdi hosszú hétvége sokaknak öröm, de az ünnepi nyitvatartásról lehetnek kérdéseik a vásárlóknak.
jún. 4
13:51
Ebből balhé lehet, Cristiano Ronaldót figyelmeztette a portugál szövetségi kapitány (BorsOnline)
Cristiano Ronaldo szerda este Münchenben 220. alkalommal léphet pályára a portugál válogatottban a németek elleni Nemzetek Ligája-elődöntőben, de a már 40 éves klasszis esetében a nagy kérdés az, hogy meddig folytatja a pályafutását. Roberto Martínez szövetségi kapitány leszögezte, hogy az ötszörös aranylabdásnak sincs bérelt helye a válogatottban.
jún. 4
13:51
Semjén Zsolt: Trianont nemzet- és országépítéssel lehet meghaladni (Demokrata)
Június 4-e a gyász, a tanulságok levonásának és a megmaradás büszkeségének napja.
jún. 4
13:51
Döntést hozott a bíróság: ez vár Jeszenszky Géza támadójára (Mandiner)
Hétfőn őrizetbe vették az elkövetőt, G. Ferencet, aki beismerő vallomást tett.
jún. 4
13:51
Még mindig vizsgálják Magyar Péter tőzsdei machinációját (Magyar Nemzet)
A Tisza Párt elnöke milliókat kaszálhatott illegálisan, ezért az Mnb és az ügyészség is vizsgálatot folytat.
jún. 4
13:51
Mellrákkal diagnosztizálták Jessie J-t (Telex)
Az énekesnő betegsége korai stádiumú, nemsokára megműtik.
jún. 4
13:54
MOL osztalék szelvényvágás - kifizetik az osztalékot a részvényeseknek (ProfitLine)
Mától osztalékszelvény nélküli forog a MOL. Az osztalék 275 forint részvényenként. A kifizetés június 13-án kezdődik.
jún. 4
13:54
Így fogják lenyúlni az összes pénzedet a netbankon keresztül a csalók a te segítségeddel (Sassy)
Sajnos a modern kor egyik legelterjedtebb csalása a banki adathalászat. Egyre többen esnek áldozatul az úgynevezett phishingnek.
jún. 4
13:54
Most már biztos: ez hozhat komoly áttörést a magyar mezőgazdaságban (Agrárszektor)
A mesterséges intelligencia alapú rendszerek komoly áttörést hozhatnak a magyar agráriumban rejlő lehetőségek kihasználásában. Az Mi nem csak az adatalapú, precíziós gazdálkodásban, hanem az adminisztrációs terhek csökkentésében is szerepet játszhat. Az ehhez szükséges lépésekről egyeztetett a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (Nak), a Magyar Gazdakörö
jún. 4
13:56
Még csak egyéves Shane Tusup kislánya, de már pénzt keres babamodellkedéssel (Sassy)
Az anyukája szerint Aurora nagyon élvezi a modellkedést, a pénzt pedig egy külön számlára gyűjtik neki, hogy megalapozzák a jövőjét.
jún. 4
13:57
Alig kezdődött el a június, már el is rendelték az első hőségriasztást! (Blikk)
Alig kezdődött el a június, máris itt van az első hőségriasztás. Csütörtökön Csongrád-Csanád és Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében, pénteken pedig Csongrád-Csanád, Jász-Nagykun-Szolnok és Békés vármegyében emelkedhet a napi középhőmérséklet 27 Celsius-fok fölé – írta a HungaroMet Zrt. az MTI-hez szerdán eljuttatott veszélyjelzésében.
jún. 4
13:57
Bejelentés a Fidesztől: nem szavaznak az átláthatósági törvényről (Infostart)
Kocsis Máté bejelentette: nem szavaz az Országgyűlés az átláthatósági törvényről.
jún. 4
13:57
Elszólta magát Michael Schumacher állapotáról egykori csapatfőnöke (Blikk)
Michael Schumacher korábbi csapatfőnöke, Flavio Briatore szívszorító információt közölt a 2013-ban egy síbaleset során agysérülést szenvedő hétszeres Forma–1-es világbajnok állapotáról.
jún. 4
13:57
Elhalasztják az átláthatósági törvény elfogadását (Portfolio)
A Fidesz elhalasztja az átláthatósági törvény elfogadását, a parlament nem szavaz róla a nyári szünet előtt - jelentette be Kocsis Máté frakcióvezető. A vitatott jogszabálytervezet, amely a külföldről támogatott, Magyarország szuverenitását veszélyeztetőnek ítélt szervezetek működését szabályozná, csak ősszel kerül újra napirendre - tudósított az I
jún. 4
13:57
Rejtélyes állat keseríti a magyar természetjárók életét (ATV)
Egy mindössze egy-két milliméteresre megnövő, a pókok családjába tartozó atka keserítheti meg a természetjárók életét.
jún. 4
13:57
Növényvédelmi előrejelzés: mindent elleptek a levéltetvek! (Agroinform)
Eljött az ideje a célzott és időzített védekezésnek.
jún. 4
13:57
Rafinált QR-kódos csalás terjed: csak beolvasod, és már ugrik is a pénzed a bankszámládról (Pénzcentrum)
Egy hamis QR-kód, egy megtévesztően valóságos weboldal, és máris megvannak a bankkártyaadataid. Egy parkolási átverés példája jól mutatja, milyen könnyű digitálisan csapdába csalni a gyanútlan felhasználókat.
jún. 4
13:57
Manuel szívszorító vallomása: "A pénzben és a hírnévben kerestem a boldogságot" (Ripost)
Manuel elárulta, mi hajtotta egy jobb élet reményében.
jún. 4
13:57
Mindig mosolyogtam, évek kellettek, mire rájöttem, hogy ez csak egy maszk (Glamour)
Te is csak mosolyogsz… vagy tényleg boldog vagy? A tükörbe nézve sokszor egy idegen tekintett vissza rám – egy tökéletesen begyakorolt mosoly mögé bújva. Vajon mi történne, ha egyszer nem rejtenénk el, amit valójában érzünk? Ha nem próbálnánk mindenáron megfelelni, hanem őszintén vállalnánk önmagunkat?
jún. 4
13:57
Ki volt Casanova valójában? A velencei kalandor, akit még a börtön sem bírt megállítani (Life)
227 éve hunyt el Giacomo Casanova, a történelem legismertebb nőcsábásza. Casanova neve egybeforrt a romantikával, de valójában egy igazi történelmi mindenes volt: kalandor, író, filozófus és hát börtönszökevény is.
jún. 4
13:57
Váratlan hír jött Parajdról, azonnal megmenekülhet a település, ha ez bejön (Promotions)
Váratlan helyről kaphat mentőövet a katasztrófa sújtotta erdélyi falu, ahol már a csapvíz is ihatatlan.
jún. 4
13:57
Orosz milliárdos: Le kell cserélni az SAP szoftvereket (Mínuszos)
Az acélmágnás Alexej Mordasov, az egyik leggazdagabb orosz üzletember szerint az SAP szoftverek kiváltása elengedhetetlen,
jún. 4
13:57
Megfontoltan költenek a nyári vakációra a magyarok (MMonline)
A többség igyekszik a nyári pihenést úgy megszervezni, hogy a pénzügyi lehetőségek összhangban legyenek a nyaralási elképzelésekkel. Sokan maximum egyhetes vakációt terveznek idén, amire a legtöbben maximum 100 ezer forintot (38 százalék), illetve 100-200 ezer forint közötti összeget (33 százalék) szánnak. A magyarok jellemzően előre spórolnak a ny
jún. 4
13:57
Mintegy 550-600 hajót várnak a Kékszalag Nagydíj balatonfüredi rajtjára (Demokrata)
Több száz hajó vág neki júliusban a Balatont megkerülő Kékszalagnak.
jún. 4
13:57
Kézfogás a nemzet nevében – Orbán Viktor Budapesten fogadta Hargita megye vezetőjét (Mandiner)
Bíró Barna Botondtól azt várják, hogy tájékoztasson a parajdi sóbányát ért katasztrófával kapcsolatos helyzetről.
jún. 4
13:57
Észre sem vesszük: így csapnak be az adathalászok lépésről-lépésre (AC News)
Könnyen beleeshetünk az online csalók hálójába, legújabb trükkjük ugyanis minden eddigi ismeretünket felülírja.
jún. 4
13:57
Teljesítették a feltételeket, jövőre jöhet a bolgár euró (Telex)
Bulgária mellett már csak hat EU-tag nem vezette be az eurót, de a közös fizetőeszközt sok bolgár elutasítja.
jún. 4
14:00
Riasztó eredménnyel zárult a plázák éttermeiben végzett fogyasztóvédelmi ellenőrzés (hirado.hu)
A vizsgált élelmiszerek közül 14 tétel lejárt minőségmegőrzési idejű, 16 tétel lejárt fogyaszthatósági idejű volt.
jún. 4
14:00
Mitől olyan vonzó egy borostás áll? A tudomány szerint nem csak a látvány miatt (Bien)
Az elmúlt évtizedek során a szakáll reneszánszát élte, hiszen egyre több férfi dönt úgy, hogy arcszőrzetével is kifejezi stílusát és személyiségét. Ez a trend nemcsak a férfiak, de a nők körében is komoly visszhangot váltott ki. Egyesek számára a szakáll egyszerre jelent férfiasságot, védelmet és stílust. De mi áll e vonzalom hátterében? Tudományos
jún. 4
14:03
Donald Trump most nagyon odacsapott, az egész világ megérzi majd (Infostart)
Az amerikai elnök aláírta a rendeletet, amely 25-ről 50 százalékra emeli az acél- és alumíniumimportra kivetett vámokat.
jún. 4
14:03
Ősszel indul a kötelező sorkatonai szolgálat Horvátországban (HírTV)
Tizenhét év után újra bevezetik a kötelező sorkatonai szolgálatot Horvátországban, az első generáció kiképzése már az őszre megkezdődik - jelentette be Ivan Anusic horvát védelmi miniszter szerdán, miután bemutatta védelmi és a fegyveres erők szolgálatáról szóló törvénymódosításokat, amelyeket nyilvános vitára bocsátottak.
jún. 4
14:03
Így vágott vissza a nő, amiért a volt férje elmaradt a gyerektartással (Ripost)
Megtartotta magának, hogy az ex nem utazhat, majd fogta a gyerekeket, és elrepült.
jún. 4
14:03
Ukrajnát is meghívták a NATO közelgő csúcstalálkozójára (vg.hu)
Az észak-atlanti szövetség hágai gyűlésén Donald Trump is részt vesz.
jún. 4
14:03
A Bak a csillagjegyed? Annoni Zita asztrológiai képletén keresztül végre megérted, miért vagy olyan különleges (Glamour)
Nagy Katica színésznő és asztrológus ezúttal Annoni Zita fotós horoszkópját elemzi a GLAMOUR asztrológiai sorozatának legújabb epizódjában. Zita kíváncsi volt, mit árul el róla a születési képlete, és mennyire tükrözi vissza mindazt, amit eddig saját magáról gondolt. Nézd végig a videót, különösen akkor, ha érdekes az asztrológia, és mélyebben szer
jún. 4
14:03
Kocsis Máté: Nem szavaz a Parlament az "átláthatósági" törvényről a nyári szünet előtt (SzMo)
Kocsis Máté szerint azért halasztották el a törvény megszavazását, hogy legyen idő a szakmai szervezetek javaslatainak mérlegelésére.
jún. 4
14:03
Úgy tűnik, már a húsos tálca is betétdíjassá válhat (Transpack)
Kísérleti jelleggel visszaváltható húsos tálcák kerülnek szupermarketekbe – tőlünk több ezer kilométerre.
jún. 4
14:03
Így került Budapest a szakadék szélére – ezt tudjuk eddig a főváros csődközeli helyzetéről (Mandiner)
Szakértők szerint most ugyanott tartunk, mint a Demszky-korszakban, hiszen ismét a főváros működése került veszélybe.
jún. 4
14:06
Modern technológiák hajtják a mezőgazdaságot: gépek, mesterséges intelligenciák és robotok a földeken (Magro)
Májusban is sok mezőgazdasági gépes újdonságot hoztunk a Magro.hu agrárhírek rovatába, ezeket gyűjtöttük össze egy anyagba.
jún. 4
14:09
Elárulta a Nissan új vezére, hogyan hozná rendbe a bajba jutott autógyártót (Portfolio)
A Nissan vezérigazgatója, Ivan Espinosa szerint a vállalat rövid távú célja a belső problémák megoldása, miközben jelentős átszervezési folyamatot hajtanak végre a stabil működés helyreállítása érdekében - jelentette a CNBC.
jún. 4
14:09
Elárverezik minden idők egyik leghíresebb írójának ritka jegyzeteit: brutális, milyen összegről kezdődik a licit (Femcafe)
Frank Kafkával kapcsolatos exkluzív gyűjtemény kerül kalapács alá Párizsban. A gyűjteményben megtalálható az a ritkaságnak számító kefelevonat is, melyen héber nyelvtani gyakorlatok szerepelnek a viláhírű cseh író kézírásával.
jún. 4
14:09
Orbán Viktor meghívta Budapestre Milorad Dodikot, aki ellen Boszniában elfogatóparancs van érvényben alkotmányos rend elleni támadás miatt (SzMo)
A látogatás előtt egy titkosított dokumentumokkal kapcsolatos botrány is napvilágot látott.
jún. 4
14:09
Kocsis Máté: Elhalaszthatják a szavazást az átláthatósági törvényről (Magyar Nemzet)
A Fidesz frakcióvezetője szerint nem kizárt a menetrend módosítása.
jún. 4
14:12
Panyi Miklós: Hiába próbálják, nem verik ki a kezünkből a zászlót, mert van, aki azt újra és újra magasra emelje (vasárnap.hu)
Trianonban bár Magyarországot felosztották, magyar és magyar közé mesterséges határokat ékeltek, a közösségek közötti köteléket nem tudták felszámolni, a nemzetet nem tudták szétszakítani – jelentette ki a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára szerdán Sátoraljaújhelyen, a Rákóczi táborban. Panyi Miklós a Magyar Kálvárián a nemzeti
jún. 4
14:12
A Kiskőrösi utca útrekonstrukciója során újabb szakasz kerül ideiglenesen forgalomkorlátozás alá. (vehir.hu)
.
jún. 4
14:15
Ég és föld a különbség a Budapest Airport és a reptéri dolgozók elképzelései között így, a nyár elején (Infostart)
3,3 kontra 10 - ez a bérfejlesztési elképzelés fagyott be hetekkel ezelőtt a ferihegyi reptéren. Közben nyakunkon a nyár, napi 400 járattal - és várhatóan késésekkel, kimaradásokkal, a reptéren kígyózó sorokkal.
jún. 4
14:15
Megdöbbentően szép előrejezés érkezett az USA GDP-jéről (Piac és Profit)
Az atlantai Fed GDNow becslése a második negyedéves GDP-re vonatkozóan nagyot ugrott a jó személyi fogyasztásnak, a beruházásoknak és elsősorban a megforduló nettó exportnak köszönhetően.
jún. 4
14:15
Újra Magyarországra látogatott a holokauszttagadó Mahmud Ahmadinezsád volt iráni elnök (444.hu)
A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tartott előadást, az egyetem rektorával meg is ajándékozták egymást.
jún. 4
14:15
Ezek a tájak igazi élményt nyújtanak, mindenképpen érdemes felkeresned őket! (Ripost)
Néhány tipp a tökéletes kikapcsolódáshoz.
jún. 4
14:15
Kritikus fontosságú kérdésekről tárgyalt a jegybank – célkeresztben a kibercsalók (vg.hu)
A vállalati hitelezés bővítéséről és a kibercsalások visszaszorításáról egyeztettek a felek.

Keresés